Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-03 / 77. szám

Kisvállalkozók oldala Vállalkozás, piac, tőzsde, privatizáció, érdekvédelem, adózás Sikersztori Roncsautók díszruhában Mi ebben az üzlet? A vállalkozásoknak azt az idő­szakát éljük, amikor már nem csak az össznépi kalapba kerül az egyé­ni tehetség, szorgalom, rátermett­ség gyümölcse, hogy azt a diffe­renciálás és nivellálás gazdaság- politikai manipulációi közbeiktatá­sával ismét szétosszák. Most végre teret kapnak azok, akik tudnak és akarnak, és nem jár börtön a meggymagos bácsiknak sem. A lehetőségek szárnyat adtak sokaknak. Vannak, akikben évek óta élt, formálódott a gondolat, sőt bele is vágtak, már amennyire a le­hetőségek megengedték. Mások­nak most villant rá a szeme és van, akit a kényszer vitt rá, hogy vállal­kozzon. Pécsett egy műszaki oktató gon­dol egyet, vesz nyugaton egy törött autót, rendbe teszi, s mikor olyan lesz, mint az új, eladja. Az ötlet jónak látszott. A kezdeti sikerek ezt hamar igazolták. Ma már komoly üzem, bontó és egy autó-eladótér szolgálja a vállalko­zást. Gergely Istvánt, az Autócenter főnökét, tulajdonosát ritkán lehet megtalálni. Hetente háromezer ki­lométert autózik. Utazik Németországba, s főleg Svájcba, tárgyal, vásárol, s hazafe­lé a kamionokon érkezők mellé utánfutón ő is hazahoz egy-egy ka­rambolozott autót. A műhelyeiben Pécsett pedig ugyanazok a húzatópadok vannak, amit a Lajtától nyugatra használ­nak a legkorszerűbb javító cégek. Milliméter pontossággal az eredeti méretre állítják vissza az autó eset­leg eldeformálódott alvázát. A meggyűrt karosszériaelemek helyére is eredeti kerül, s a festék is Svájcból, Németországból érkezik.- Mi akkor ebben a bolt? - kér­dezem.- Az egyik, bár ebben az utóbbi időben jelentősen változott a hely­zet, hogy nyugaton a törött autók­nak alig van értéke. A tulajdonos inkább újat vesz, hiszen pár havi fi­zetéséből megteheti, így a felújítás­sal nem nagyon foglalkoznak. A másik, és ez a lényeges, hogy míg ott egy munkaóra ára 90-100 már­ka, itt a kintinél cseppet sem ügyet­lenebb, sőt legtöbbször sokolda­lúbb mesterek munkája óránként kétszáz forint körül van. Ebből rög­tön következik, sokkal kevesebbe kerül itt az autók felújítása.- A járművek, mikor kigurulnak a műhelyből, valóban olyanok, mint az újak. De mégis, egyszer azok tö­röttek, horpadtak voltak.- Ez benne van az árban. Annak ellenére, hogy teljesen rendbe hoztuk és annyit érnek szinte, mint az újak. És még egy, talán nem is apróság. Azért járok annyit az au­tók után Svájcba, mert mindegyiket alaposan megnézem. Csak egészen fiatal kocsit ve­szek meg, legfeljebb egy-két évest, amelyik csak pár ezer, vagy tízezer kilométert futott, s aminek a motor­ja, sebességváltója, meg a többi, nehezebben javítható alkotórésze sértetlen. A tulaj beinvitál az irodába. Ele­gáns, mondjam úgy nyugati szín­vonalon berendezett szobák. Szá­mítógépek, telefax, minden, ami il­lik. Az udvaron pedig egy törött Mercedes.- Ezt magamnak hoztam. Ez már kint is rangos autónak számít. Per­sze, így, karambolozottan nem an­nak látszik. Tudja, megnézik, hogyan néz ki az ember, mikor megérkezik tár­gyalni és elvárják, hogy komoly ko­csiból szálljon ki. Azonkívül - ne értsen félre - én is sokat „traban- toztam”, heti háromezer kilométe­ren az ember az Ízületeiben is meg­érzi a különbséget. A fényezőmühelyben Citroénék egyik legújabb turbódízel modellje kap új szint.- Pár napja nem ismert volna rá. Fejreálltak vele, a karosszériája megrogyott. Mindent tökéletesen helyrehúz­tunk, a horpadt elemek helyére újak kerültek, a korszerű, kis fo­gyasztású motor viszont érintetlen. És csak három és félezer kilométer van benne. Kinn az eladótéren pedig sora­koznak a még javításra váró autók. Az érdeklődők - sokan - mustrál- gatják a horpadt járgányokat. Egy új Trabant, vagy egy Skoda áráért kaphatnak itt olyat, ami jóval keve­sebbet fogyaszt, s ami már nekünk is érdekünk: közel sem szennyezi annyira a levegőt.- sz. I. ­Hitel a Világbanktól A Világbank mezőgazdasági részlege a magyar kormány- szervekkel történt egyeztetést követően megkezdte egy „me­zőgazdasági kereskedelem és belföldi termékpiac-fejlesztés” tárgyú beruházási hitelcsomag előkészítésének munkálatait. A projekt ütemezése szerint a fél­év folyamán a Világbank részé­ről munkalátogatásokra kerül sor. A hitelvizsgálat szeptem­berben történne meg. így jóvá­hagyás esetén a hitelcsomag várhatóan 1992-től áll rendel­kezésre. A projekt koncepciója szerint a Világbank beruházási és forgótőkehitelt nyújtana a marketing, értékesítés, szállítás és árukezelés területén műkö­dő vállalkozóknak, többek kö­zött a következő célkitűzések megvalósításához: az agrár, il­letve élelmiszer nagy- és kiske­reskedelemben az áruelosztás és értékesítés hatékonyságát növelő beruházásokhoz, nagy­bani piacok, raktárak, hűtőtá­rolók építéséhez, és berende­zéséhez, további speciális szállítóeszközök, kamionok és vagonok mérlegelő rendszeré­hez, szállítási rendszerekhez. A hitel 10 éves lejárati idővel (beleértve a türelmi időt is) ad­ható. A törlesztés megkezdése 3 év türelmi idő után kezdő­dik. Butik a város közepén Búsék sosem búslakodtak Jubileumi tavasz az idei, hiszen éppen tíz esztendővel ezelőtt, már­cius végén nyitotta ki először saját kis üzletének ajtaját Bús Lászlóné. Ezt valóban szabad a hőskor jelző­vel illetni, hiszen akkoriban még magát a butik szót is Pestről haza­hozva ízlelgettük, mint a divatfar­mert. Bonyhádon addig terjedta kí­váncsiság, hogy a nyitás napján majd kétezren látogatták meg Má­ria nénit. Igaz viszont az is, hogy a város kereskedelmének utóbbi pár évtizede a Bús család nélkül elkép­zelhetetlen lenne, hiszen a férj a Népbolt területi ügyintézője volt, felesége pedig a papírboltot vezet­te. Merész vállalkozásnak tűnt 1981-ben a biztos kereskedelmi szektort - pláne jó pozícióból - elhagyni, belevágni abba a világba, amit maszek érának titulálgattak sokan.- Bizony nehéz döntés volt, a jó kis biztonságot föladva belevágni a bizonytalanba... - emlékezik Má­ria néni, mert őt egész Bonyhád így hívja, s talán nem is akad olyan lakos amelyikünknek legalább va­lamit el ne adott volna pályafutása alatt. A férj ráadásul alapító tag volt a Népboltnál. Ha valakinek - aki­nek a sportismeretei és memóriája is jó - feltűnt volna már a Bús név, elmondhatom, hogy László, a na­gyobbik fiú NB l-es labdarúgó volt. Ma neki is van egy butikja Dombó­váron. Öccse, Attila a mamának te­remt a városban konkurenciát, hi­szen ő pár száz méterrel beljebb csalogatja vevőit.- Egyedül léptem ki a hámból - emlékezik vissza Bús Lászlóné. Tudtam, éreztem, a jövő zenéje ez lesz, mert az állami kereskedelem nem volt képes a gyorsan változó divatigényekre érzékenyen rea­gálni. Nagy szó volt akkortájt üzlet­hez jutni, s a József utcában egy bérelt apró szobácskábán kezd­Bús Lászlóné tem. Még csak rengeteg nehéz­ségről sem beszélhetek az indulás kapcsán, mert ha kicsit bürokrati­kusán is, de ment minden. Csak üzlethelyiség nem volt. Azt csak ígérgetett a tanács, adni nem adott. A nyitás napjától kezdve van kun­csaft, sok az érdeklődő, és én szí­vesen is beszélgetek mindenkivel. A ma engem igazolt; a változtatás igénye egy egész országra terjedt ki azóta. Nemcsak a múlt emlékeit hoztam magammal, hanem a vevő­kör egy része is követett, legfeljebb nem tapétát vesznek tőlem, hanem divatruhát. A Bús család közismert város­szerte, s még ma, a megfontoltan kiadott forintok világában is fogy a koptatott divatfarmer. Az üzlet ma igen kiváló helyen van, amiért ke­mény magyar forintokat kellett hozzájárulásként letenni. Nem pa­naszkodnak. Jól élnek, de ehhez kellett a tíz év előtti bátor nekilen­dülés. A kockázatvállalás és per­sze az üzlettel járó minden gond és ügyintézés. Búsék sosem búsla­kodtak. Vállalkoztak, és az idő őket igazo'ta. Az Iposz elnöke a hitelekről Kritikus a magánvállalkozók pénzhiánya Átalakul a Kisosz A magánkereskedők érdekképviseleti szervezete, a Kisosz is átalaku­lás előtt áll, az új követelményeknek jobban megfelelő szervezeti formát kívánnak létrehozni. Ennek a folyamatnak jelentős állomása lesz az a közgyűlés, amelyet április 5-re, péntekre hívott össze a Kisosz megyei szervezete, és amelyen várhatóan a tagság kimondja a döntő szót az átalakulásról. A külföldiek optimistábbak mint mi Közelebb az alagút vége, mint gondolnánk Döntés előtt Javaslat a bérleti díjakról Március 20-án összeült a ma­gánvállalkozói érdekképviseletek közös bizottsága, hogy javaslatot dolgozzon ki a Szekszárdi Polgár- mesteri Hivatal és a Városgazdál­kodási Vállalat számára a nem la­kás céljára szolgáló helyiségek ez évi bérleti dijairól. Ez az ajánlás há­rom körzetre osztja a várost és alapvetően az alapján differenciál­ja az üzletbérleti díjakat. így az első körzetben 350 forint, a második­ban 200 forint, a harmadikban 100 forint négyzetméterenként a ha­vonta fizetendő összeg. Ezek az alapdíjak azonban csak a körzeten belül levő, úgynevezett kiemelt te­rületekre vonatkoznak - a javaslat­ban részletes utcafelsorolással -, az egyéb területeken ennek csak 80 százalékát kellene fizetniük a bérlőknek. További megkülönböz­tetést javasolt a bizottság aszerint, hogy az illető helyiség utcafronton (100 százalék), udvarban (80 szá­zalék), vagy pincében, emeleten (50 százalék) van-e, valamint meg­fontolásra ajánlják azt is, hogy az alapvető szolgáltatást végző vállal­kozó kaphasson 50 százalékos tá­mogatást. Lényeges szempont, hogy a számlával igazolt üzletkiala­kítási költségek az igénybevételi díj mértékéig terjedően elszámolha- tóak legyenek. Végül a bizottság kitért az éves díjnövekményre is, amely a mindenkori refinanszíro­zási kamat 50 százaléka lehetne. Egyelőre persze indokolt a felté­teles mód, hiszen kérdés, hogy az önkormányzat mennyiben veszi fi­gyelembe e javaslatokat az üzlet­bérleti díjakról meghozandó dön­tése során. Sok vád érte a Kiosz-t, amikor ősszel közgyűlési határozattal át­alakult Ipartestületek Országos Szövetségévé. Többen úgy vélték: csak a névtáblát festették át, s min­den marad a régiben; elsikkad a magánszféra és a hazai iparosság érdekképviselete. Néhány hónap alatt azonban kiderült, hogy való­ban vannak különbségek a régi és az új szervezet között, az Iposz a magánvállalkozásokat érintő min­den lényeges kérdésben hallatja véleményét. Szűcs György elnök­től arról érdeklődött a Tőzsde Kurír munkatársa, hogyan látja ma a ma­gánszféra pénzügyi helyzetét.- Ön szerint miként lehetne csökkenteni a vállalkozókra nehe­zedő terheket?- Ha elfogadjuk azta tényt, hogy a gazdaság válságos állapotából való kilábalás egyik esélye a vállal­kozásbarát, vállalkozásélénkítő gazdaságpolitika, akkor ennek a törvényekben, a kormányzati mun­kában is meg kell jelennie. A ki­lencvenszázalékos állami tulajdon lebontását nemcsak szavakban, programokban kell meghirdetni, konkrét lépésekre is szükség van a magánszféra érdekében. Szeret­nénk, ha a vállalkozóknak nem csupán tönkrement vállalatokat ajánlanának fel, hanem olyanokat is, amelyek némi tőkével, kis átala­kítással rentábilissá tehetők. Az ál­lamnak a privatizálandó gazdasági egységeket mielőbb nullszaldóra kell hoznia, mert a legnagyobb gondunka pénzforgalom leállásá­val magyarázható. Ha az állam nem fizeti ki a ma­gánkézbe kerülő vállalatok adós­ságát, akkor csak a gazdálkodás formáját változtatja meg, a műkö­dési feltételeket nem.- Van annyi pénzük a vállalko­zóknak, hogy állami vagyonrészt vásároljanak?- A most szerveződő Egziszten­cia Hitel és a különböző más hitel- konstrukciók segítségével bizo­nyára lesz. Ha valóban megindul a kockázati tökével is rendelkező befektetési társaságok tevékeny­sége, akkor a magánszféra alaptő­ke-kiegészítésekkel kapcsolódhat be a privatizációs folyamatokba.- Milyennek ítéli meg a vállalko­zások pénzügyi kondícióit?- A magánszféra tőke- és kész­pénzhiánya kritikus. Kritikus, mert óriási személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási elvonás mel­lett kellene tőkét képeznie. Ez kép­telenség. A magánvállalkozások azonnali segítségre szorulnak, akár oly módon, hogy elkülönített, szakosított kisvállalkozói pénzinté­zeteket hoznak létre a Magyar Nemzeti Bank, illetve a kereskedel­mi bankok mellett, vagy azokon be­lül.- Az Iposz - olasz példa alapján - úgynevezett Bizalom Garancia­biztosító Hálózat létrehozását ter­vezi, hogy ily módon segítsen tag­jainak a hitelfedezet megszervezé­sében. Mi ennek a lényege?- Gyakrabban halljuk, hogy nincs pénz, ugyanakkor a jegy­bank azt állítja, lenne, ha a pénzin­tézetek biztonságosan tudnák ki­helyezni, azaz adottak lennének a garanciális feltételek. Ha egyéb­ként van pénz, akkor meg kell vál­toztatni a kihelyezés feltételeit. Mégpedig nem valamiféle szokás­jog alapján, amikor nagy értékű, még nem terhelt nyaralókat, fest­ményeket, személyautókat adnak fedezetül a hiteligénylők. Egy ter­melésélénkítő piacgazdaságban ez anakronizmus. Mindenütt vala­milyen szervezeti formát találtak ki. Van, ahol a vállalkozók érdekkép­viseleti szervezetei, van ahol az ál­lam, és van ahol a kettő együtt ala­kít garanciabiztosító rendszereket.- Gondolom, az a cél, hogy kiik­tassák a jegybank mindenkori, igen magas garanciafedezeti ka­matlábát, ami e pillanatban nálunk 10-13 százalék.- Ha olyan rendszert tudnánk kialakítani, amelyben, mondjuk, a tőkefelvételek felére kezességet vállalna a garanciabiztosító társa­ság, akkor ez 10-12 százalékos kamatcsökkentést jelentene. Ab­ban bízunk, hogy a garanciabizto­sító társaságok mihamarabb be­hálózzák az egész országot. A szervezés kezdeményezői a pénz­intézetekkel közösen mindenütt az ipartestületek lesznek. A bankok is jól látják, hogy egyre jobban be­szűkül az a kör, ahová nagy össze­gű tőkét lehet kihelyezni.- Lassan és ellentmondásosan, de kialakult a kisvállalkozásokat menedzselő intézményrendszer. Hol helyezkedik el ebben az új struktúrában az Iposz?- A centrumban. Ma nincs anya­gi fedezetünk arra, hogy a helyi ön- kormányzatok vállalkozási irodái­tól az Országos Kisvállalkozás-fej­lesztési Irodáig külön-külön, pár­huzamos szerveződések jöjjenek létre. Az Ipartestületek Országos Szövetségének az ország 260 pontján működik tagszervezete. Tavaly szeptemberi átalakulá­sunkkor hitet tettünk egy politikai­lag független, de'a politikai pártok­kal és minden társadalmi szerve­zettel együttműködő szövetség mellett. Szeretnénk, ha országos hálózatunk javítaná a magánszféra talpon maradási esélyeit. GÁL RÓBERT Duna-parti Olaszország címmel feltűnő hangvételű írást közöl Ma­gyarországról a legtekintélyesebb közgazdasági hetilap, a The Eco­nomist. Szokatlan a hangvétel és a cikk summája, amely fenntartások­kal ugyan, de optimista az ország jövőjét illetően. A The Economist nem szokott a levegőbe beszélni, tanulságos tehát megismerni azt a gondolatmenetet, amely ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy Magyarország sokkal gyorsabban fog túljutni a válságon, mint azt most akár a lakosság, akár a kor­mányhivatalnokok gondolnák. Magyarország csaknem kilábalt már a szerencsétlenségből - írja az angol lap. A rosszkedv elszálltá­val hírhedt pesszimistái meg fog­nak lepődni, amikor felfedezik, hogy valójában milyen jól megy minden - állítja a The Economist. Ehhez az optimizmushoz az adja a szerző számára a legfőbb érvet, hogy Magyarországon több mint másfél évtizede töretlen a második, másképpen nevezve, árnyékgaz­daság növekedése, mind a terme­lés mennyiségét, mind a nemzeti jövedelemben való részarányátte­kintve. A budapesti közgazdasági egyetem egyik neves professzorá­ra hivatkozva írja a lap, hogy ma már a nemzeti jövedelem mintegy egynegyedét a második gazdaság állítja elő, míg egy évtizede ez az arány még csak 16-18 százalék volt. Mindez annak a bizonyítéka, hogy az országban rendkívül erős a vállalkozó hajlam, az emberek ta­lálékonyak, és a széthullóban levő állami irányítású gazdaság egy ré­szét egyszerűen kezükbe vették. A The Economist nem tagadja ugyanakkor, hogy ezek a jórészt spontán folyamatok és a szocialis­ta gazdaság összeomlása rendkí­vüli terheket ró a lakosságnak arra, a nagyobb részére, amelyik e fo­lyamatoknak csak puszta szemlé­lője. Nem hallgatja el az újság, hogy a legutóbbi közvéleménykutatás­kor a megkérdezett magyarok 74 százaléka úgy vélekedett: romlik az ország gazdasági helyzete. A lap szerint azonban a magyar gazdaság mélyében már látszik a kibontakozás csírája. Fontos fejle­ménynek tartja, hogy a kelet-euró­pai piacok beszűkülése rákény- szerítette a magyar vállalatokat a fejlett országok piacaihoz való al­kalmazkodásra. Ez a kényszeral­kalmazkodás eredményes volt, 1990-ben harminc százalékról húszra esett vissza a keleti export, ugyanakkor minden várakozáson felüli, tízszázalékos volt a dollárex­port növekedése.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents