Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

io Képújság

1991. március 30.

A húsvéti ünnepkör - képekben

Se szeri se száma a bibliai történetek, vallási ünnepek képzőművészeti ábrázolásának. Ezúttal három remekművet mutatunk be a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből.

Jacopo Bassano: Krisztus összeroskad a kereszt alatt

nye alapján sorolják életművébe. A középkori spanyol festészetre a németalföldi és az itáliai festészet hatott erőteljesen. Pedro Sánchez képén a dél-németalföldi iskola stílusa követhető nyomon: a kompozíció jellege, az ábrázolt személyek típusai, a háttérutaktól szabdalt, fás dombvidéke, az anyagok, gyöngyök, ékkövek, ötvöstárgyak plasztikus megfestése a katolikus királyok uralkodása idején a spanyol földön egyre nagyobb számban működő németalföldi mesterek művészetének ismeretét jelzik. A festő nagy műgonddal ábrázolta a késő gótikus, halhólyagos sírládát, amelybe Arimathiai József és egy tanítvány helyezi a holt Krisztust. Arimathiai József szembeforduló, kissé egyénített ábrázolása miatt felvetődött, hogy alakja talán a mű megrendelőjének arcvonásait hordozza.

A figurák megnyújtott arányai, a feszültséggel teli drámai atmoszféra világosan mutatják, hogy Jacopo de Ponte, aki venetói szülővárosáról, egyben működése színteréről kapta a Bassano melléknevet, a kép készülésekor, 1550 táján a manierizmus hatása alá került. Számára a manierizmus - ellentétben néhány közép-itáliai kortársával - nem egy elvont, mesterkélt szépségeszmény keresését jelentette, hanem a lehetőséget a kifejezés intenzitásának fokozására, a tartalmi átlényegitésre. Itt is mintha pillanatfelvételt látnánk. Mintha a dráma szereplői csak villanásnyi időre tűnnének fel előttünk olyan erős, olyan ellenállhatatlan a kompozíció sodrása. Krisztus, összeros- kadva a kereszt súlya alatt, visszafordul, anyjára tekint. Mária és a két másik asszony - fehér kendőjük

lángnyelvként kígyózik - a fájdalom géniuszai, testetlen, átszelle- mített lények. Súlyosabb, már-már robusztus jelenség az előtérben csavart testtartásban térdeplő Veronika, a középkori lecjendák teremtménye. Kendőt nyújt Krisztusnak, hogy izzadságát letörölje, és a legenda úgy tudja, a kendő megőrizte Jézus arcának lenyomatát. Lovak, csillogó vértezetű sisakos katonák, izmos testű, arctalan pribékek vonulnak át a színen, összetorlódva, olyan falanxot alkotva, hogy az égből csak keskeny sáv látszik, azt is felszabdalják a dárdák és az ütésre emelt korbács. Mindez jóval több, mint a bibliai történet egyszerű elmesélése. A nyugtalanul cikázó rajz, a fellobbanó mozdulatok, a viliódzó fények a drámai sűrítés kivételes remekévé avatják a festményt.

Pedro Sánchoz: Krisztus sírba tétele

Paolo Veronese: Krisztus a keresztfán

A késő reneszánsz velencei mesterének passiójelene az eszményi szépséget csorbítatlanul őrzi. A Kálvária-domb tetejéről, a passió utolsó állomásának színhelyéről rálátni Jeruzsálem városára, melynek épületei valószerűtlenül lebegni látszanak a távolban. Az eget vészjósló, komor fellegek takarják, mert ahogy Márk evangéliumában olvassuk, Krisztus halálakor „az egész földre sötétség borult”. Krisztus előrebukó fejjel függ a kereszten, teste körül dicsfény ragyog. Széles gesztus kíséretében emeli reá tekintetét Mária Magdolna. János fél térdre ereszkedve, gyengéden tartja ölében az áléit Máriát, akinek karja erőtlenül csüng a földre. A négy alakot Krisztus fejétől kiinduló, térben, síkban egyaránt hullámzó kompozíciós vonal fűzi egységes, a tragédia csúcspontján összeforrt csoporttá. A kompozíciónak ezt a mozgását, mint főszólamot, mellékszólamként kíséri a bő leplek patetikus redőzése és a színek foszforeszká- lása.

Juhász Gyula:

A tápai krisztus

Az ország útján függ s a földre néz, Arcán szelíd mosoly a szenvedés.

Utassy József:

Csillagok

parazsánál

A falu népét nézi csöndesen, Amint ballagva munkából megyen.

Az ősi népet, mely az ősi föld Zsellére csak és várja az időt,

Mikor saját portáján úr leszen, Mikor az élet néki is terem.

A magyar Krisztus, a falusi szent Hiszen nekik is megváltást izent.

Olyan testvéri áldással tekint Feléjük és biztatja híveit.

Feje fölött a nyárfa is magyar,

A fecske is és egy a zivatar,

*

Hamubundában hál a tűz, a tőke hold ágát siratja, pajta előtt pipál a csősz, kalapja van, kerek kalapja.

A csillagok parazsát nézi, szítja szúrós tekintetével, és látja Istent, s kérve kéri: ne haljon meg ezen az éjen!

Mely őt paskolja s a falut veri És folyton buzgó öt szent sebei

Nem a magyarság sorsát hirdetik? És ki segít már, ha ő sem segít?

írás közben

(G. G. vagy a halhatatlanság magányossága) G. G., azaz Gaál Gábor életében legenda volts a legendát halála sem oszlatta el. Száz éve született, de sokáig azt hitték, hogy két évvel később, Jászfelső- szentgyörgyön. Ez is a legendához tartozott, mert Budapesten született 1891. március 8-án. Anyja Gál Anna hajadon, cseléd, Bérkocsis utca 23. szám alatti lakos. Mindezt Zöldi László szép tanulmányából tudom, amit most adott ki a békéscsabai megyei könyvtár, ahonnan az elmúlt években annyi szép könyv került ki.

A kolozsvári Korunk szerkesztője volt, innen indult el a legenda, az emlékezet is így tartotta meg. Osvát Ernő nevét a Nyugat őrzi, Gaál Gáborét a Korunk. Ők „a" szerkesztők, akiket nem szokás olvasni, nevük mögül hiányzik a mű, létükkel hatottak s ez fontosabb annál, amit írtak.

Időszerű-e G. G. példája? - kérdezi Zöldi László s ezt mondja: „Mire Gaál Gábor életműve csakugyan kutatható, a maga teljességében feltárható lett volna, hirtelen érdektelenné vált.” Emlékezetemben is csak a legenda él, egyetlen írását tudom idézni, bár a „Batsányinál Linzben” sem remekmű, de becsületes írás, az emigráns-sors érzékletes rajza. De ez is, miként a rengeteg újságcikk, amit emigrációja után Erdélybe visszatérve írt, csak adalék a legendához, sajtótörténeti emlék.

Zöldi László G. G. előéletét nyomozta ki, a filológus dicséretes buzgalmával, s végtére ez életének legizgalmasabb szakasza. Az éles eszű ifjú, aki a gimnáziumban Szondi Lipót diáktársa, a forradalom mellé áll, elkötelezi magát a marxizmus mellett, majd segédtisztként Lukács György filozófus és népbiztos társa, aki 1919-ben megtizedelteti az V. Vörös Hadosztály katonáit. Lukács ezt a tényt soha nem tagadta, Illyés Gyulának is beszélt róla. G. G. szerepe azonban ma is homályos a vérengzésben, a részleteket Zöldi László sem tudta kideríteni. De induljunk el a forrásvidékről.

XIII. Leó pápa 1891-ben adta ki Rerum novarum című enciklikáját, s a szociális gondolat ezzel egyházi értelmezést kapott. Franciaországban ekkor újul meg a katolicizmus, s az is jellemző, hogy legjelentősebb gondolkodója, Maritain a protestantizmusból, felesége, Raissa, a zsidóságból érkezik, mintegy igazolva János evangéliumát, „salus exJudaeis et", - a zsidóktól jön az üdvösség, míg nálunk - sajnálatos - ekkor Prohászka püspök néptribuni hevét az antiszemitizmus fűti. Lenin népszerűsége egyre nő, s az orosz forradalom győzelme után Keletről várja Nyugat a fényt. Romain Rolland éppúgy a forradalom, majd Sztálin híve, mint Gide, Lukács, Sinkó Ervin vagy G. G. A 20-as években Sztálin a nyugati értelmiség fényében sütkérezik, Moszkvában pazar

ünnepségekkel fogadják a küldöttségeket, míg végre 1936-ban váratlanul bomba robban: megjelenik Gide útinaplója, a Retour de l'URSS, a kiábrándulás drámai dokumentuma, amit majd annyi más követ

Gide-et diadalmenetben viszik végig a Szovjetunión, szerződést kötnek vele minden munkája kiadására, számolatlanul kapja a pénzt s legföljebb azon csodálkozunk, hogy a nemi kérdésekben egyre puritánabb szovjet erkölcs mit akart azzal a Gide-del, aki mindig szívesen kérkedett homoszexuális vonzalmaival. A kérdés azonban másként merül fel, mert Gide nem tud mit kezdeni a szovjet világgal, a látszat mögött felismeri a riasztó valót s azt mondja, nem ér a neve, tévedett Ugyanezt gondolja Sinkó Ervin is, aki Romain Rolland segítségével próbált szerencsét Moszkvában, látja Babel tragédiáját s az utolsó pillanatban húzza ki nyakát a hurokból.

Sztálin elárulta a szocializmust de ez a tény lassan tudatosult azokban, aki a világszabadságra esküdtek, s amikor felismerték, már késő volt A szerződés egy életre szólt a megtorlás bárhol elérhette őket mint a másik nagy kiábrándult Arthur Koestler könyvéből tudjuk Lukács György élete végéig magyarázkodik, Marxra emeli tekintetét feledtetni akarja, hogy volt idő, amikor még Sztálin zavaros nyelvtudományi cikkének oltárán is hála-áldozatot mutatott be, s azt mondja a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus, bár feltehetően ezt maga sem hitte.

A sztálinizmus története olyan, mint egy temetési szertartás, ahol utólag megkövetik saját áldozataik emlékét, legyen szó Kun Béláról, Rajkról vagy Nagy Imréről. Gide fordítva látja Sztálin árulta el őt, apró jelekből olvassa ki, hogy a világszabadság fátyla mögött keleti zsarnokság lapul, s gyorsan, elegánsan le is számol mindennel, mint szabad ország szabad polgára aki fenntarlja magának a tévedés jogát Mert ez is a szabadság része. Mindez könnyű Franciaországban, de a szovjet határok mögött életével fizetett, aki kételkedett s a behódolás sem volt biztosíték.

Gideemlítegykiváltságosszovjetvezetőt, akinek három felesége, két lakása három gépkocsija vans a párt tűri ezt, mert Sztálin csak a feddhetetlenektől fél. G. G. valószínűleg ezek közé tartozott De a szabadság zsarnokságba váltott át, a forradalmárból zsoldos lett G. G. is átélte ezt, a végén pártjából is kizárták, s közben - tudnia kellett - elsikkadt az életmű is Pedig valóban tehetséges volt s élete végéig tervek között élt Ami maradt, a legenda a szerkesztő legendája „Ahol nem ismerik, értetlenkednek Ahol meg ismerik elutasítják?” - kérdezi Zöldi László. Valószínűleg így van. G. G. életének utolsó kilenc éve, a háború végétől haláláig, szánalmas vergődés, tiltások és remények között, s az sem adatott meg neki, ami Sinkó Ervinnek hogy megírja kiábrándulásának történetét Osaka veszteséget érezhette, mert éppen azzal maradt adós, amivel igazolnia kellett volna életét, sőt tévedéseit is Egy jó ügy reményében adta fel írói függetlenségét, de az ábránd elillant, s amikor pártjából is kizárták a félelem lett mindennapi társa. így halt meg, kitaszitottan, 1954-ben. Tragikus sorsát átjárja a legenda, a halhatatlanság magányának legendája. És a bizonytalan, nehezen megfogalmazható tanulság. Csányi László

„Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János)

Ilyen pedig nincs is

A régi adoma szerint, amikor az egyszeri székely falu bírójának megmutatták a mutatványosok szekeréről lepottyant teknősbékát, s megkérdezték tőle, hogy az milyen állat légyen, a bölcs férfiú nemes egyszerűséggel azt válaszolta: - De hiszen ilyen állat nincs is. A történet nem véletlenül jutott eszembe: egyre-másra találkozom olyan nyelvi jelenségekkel, amelyekben értelmetlen szócsinálmá- nyok bosszantják az olvasót, hallgatót.

A Magyar Nemzet március má- sodiki számában például a következőket mesélte a riporter: „A sajtószobában már jóval tájékozottabb munkatársak gardedálták a toliforgatókat.” Ez mijehet? Nem találom sem a nagy, <sem a kézi értelmező szótárban, nincs benne az Idegen szavak és kifejezések szótárában. Talán valami patinás, régi kifejezés? Keresem tehát az 1854-ben kiadott Idegen szavak tárába. Ott sem lelem. Megvan ebben a garde ’őrsereg egy fejedelem személyére’ jelentéssel, az idegen szavak között meg a jól ismert újabb tartalommal: garde, gardedám ’fiatalabb nőket kísérő, rájuk felügyelő, többnyire idősebb nő’. Miközben azon töprengek, hogy talán ezt szerette volna igévé varázsolni az újságíró, szelíden elfelejtem, aláírásából szemmel láthatóan nem ifjú hölgy ő, felötlik bennem a szó: gardíroz, amelynek jelentése ’nőt kísér, felügyel’. Csakhogy itt nem erről van szó, hanem útbaigazításról. Erre pedig van nekünk egy kétezer éve jól bevált szavunk, amelyet ráadásul mindenki meg is értene: kalauzol. Ha jó volt Árpád apánknak és a villamoson is, akkor itt vajon miért használták helyette a fenti korcsszülöttet? Ez talán már sohasem derül ki.

Az is titok marad, hogy ugyanezen az oldalon a statisztikai kimutatásban mit jelent a következő mondat: „A tyúkfélék 43,3 millió darabos állománya 18 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál”. Felderengő biológiai tanulmányaimból tudom, hogy vannak tyúk- és darualkatúak ilyen a si- ketfajdtól kezdve a fogolyon, fácánon át a túzokig számos hazánkban élő madárfaj. A kimutatásban aligha ezek szerepelnek, sokkal inkább a ház körűi tenyésztett tyúk, kacsa, liba, gyöngytyúk, pulyka. Ezeket azonban nem lehet maradéktalanul a tyúkfélék közé sorolni, régi magyar szóval élve ezek baromfiak Ha ez esetleg ma kellemetlen hangzású lenne, ott van a szárnyasok szó, amelybe nálunk senki nem fogja

beleérteni sem a struccot, sem a pegazust..

Talán ez utóbbi dobta le a hátáról annak a táncdalszövegnek a szerzőjét akinek sérült gondolatait így harsogta világgá a Kossuth Rádió március 10-i adásában az énekes: „mellém ült a lányka és bombaszőke volt”. Magam ugyan abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a bombát csak az idősebbek és a tévé közvetítéséből ismerem, de ez alapján is bátran kijelenthetem: a bomba nem szőke. A szó- banforgó leányt sincs szerencsém ismerni, de látatlanban ki merem mondani, hogy az ő szőkesége Juhász Gyula óta igen gazdag változatosságban libbenhetne elénk - bomba nélkül. Ez a szó különben elég bután lett jelzője néhány más szavunknak is, például így: bomba jó, bomba klassz. Úgy látszik, nyelvünk e téren még nem egészen bombabiztos...

Ugyanezen a délelőttön, ugyancsak a Kossuthon azzal tréfálkozott a riporter, hogy az adózási határnap, „március 20-a nemzeti gyásznap legyen”. Volt ilyen, október hatodika, amely az aradi vértanúk kegyeletes ünnepe. Ezzel talán nem illik tréfálnunk egyetlen olcsó viccért, esetlen jópofaságért Különösen, ha ilyen gyásznap nincs is.

DR. TÖTTÖS GÁBOR

A sevillai Pedro Sánchez mesternek Krisztus sírba tételét ábrázoló oltártáblája egyetlen nevével

jelzett műve. A további alkotásokat - stíluskritikai alapon - a Szépművészeti Múzeumban őrzött festmé-