Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-14 / 62. szám
14 NÉPÚJSÁG 1991. március 14. Horoszkóp OLVASÓSZOLGÁLAT KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Nem könnyű beszélgetés előtt áll Jobb mielőbb túlesni rajta, hiszen sok minden tisztázódhat. Hivatás: Erőszakos es meggondolatlanul beszél, ezzel igencsak maga ellen hangolja környezetét. Felettese valamiért nagyon őrről Önre, s ha most kapkodással újabb hibát követ el, nem kerülheti el a felelősségre vonást, aminek anyagi következménye is lehet. BIKA (IV. 21.-V. 20.) A gondok beárnyé- kolják érzelmi l M életét, ráadásul Imi fáradtabb is, mint PiAkTjAiJ máskor, ezért jó- val érzékenyebb. Ha megsértődne is a héten, hét végére megbocsát. Hivatás: Rendkívül összetorlódtak a teendők, és valahogy semmi sem megy úgy, ahogyan szeretné. Mindenben van egy apró mozzanat, ami gátolja a kibontakozást. IKREK (V. 21 .-VI. 21.) Szerelem: Apróságokon rágódik, ahelyett, hogy élvezné a Vénusz kínálta örömöket. A flörtnek induló kapcsolat alighanem jóval többet tartogat, mint aminek látszik. Hivatás: Sokat kell vállalnia mások helyett is. Bár szívesen segít kollégáin, ezúttal nem veszi jó néven, hogy kihasználják. Saját ügyeivel szeretne foglalkozni, hogy végre lezárhassa őket. RÁK (VI. 22.—VII. 22.) Szerelem: Nehezen éri el a célját, s ez nagyon bosszantja. Túlságosan gyorsan szeretne mindent, de kezdeményezni keptelen. Hivatás: A tavaszi fáradtság annyira megviseli, hogy a munkában sem tudja a maximumot adni, így érheti néhány kudarc. És egyre gyűlnek a tennivalók... OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) Szerelem: Nem tudja eldönteni, az eszére hallgasson-e, vagy szivére. Váratlanul olyan helyzet adódik, amikor nem lesz ideje mérlegelni (és a szíve győz!). Hivatás: Érzelmekkel és jó szóval nem mindig lehet célba érni. Olykor elkél a szigor és a megtorlás. Próbálja meg a „kemény kéz” módszerét alkalmazni. SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szerelem: Szomorú és elégedetlen. Pedig semmi oka rá. Valaki szívesen venné, ha többet foglalkozna vele! Hivatás: Bar elképzelései szerint alakulnak a dolgok, bosszús, mert nem mindenki támogatja ötletét. A hét közepén új állást ajánl valaki. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Ha- tározottan bol- dognak érzi ma- IBIM gát, pedig semmi VAHvAH említésre méltó nem történik ezen a héten. Vagy mégis? Olykor apróság is elég ahhoz, hogy a mérleg nyelve egyensúlyba kerüljön! Hivatás: Hirtelen haragjában olyasmit tesz, amit a következő percben megbán, de már nincs módja visszavonni. Sikeres tárgyalás vagy ajánlat várható a hét második felében. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Most mar belátja: az et J^H múlt napokban türelmetlenebb volt, mint kellett S talán VHP ezért igazságtalanul bántotta kedvesét. A héten jóváteheti a „bűneit”. Hivatás: Tettre kész, így olyan feladatok elvégzésére is rászánja magát, amiket eddig csak kerülgetett, halogatott. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Hát persze, hogy megint a másikban van a hiba és nem Önben! Legalábbis, ha csak Önt hallgatja az ember. De ha a partnerét?... Kérdezze csak meg, mi a véleménye a történtekről! Hivatás: Ez a hét azoknak a Nyilasoknak hoz csalódást, akik új főnököt kaptak a közelmúltban. Nézeteik szinte mindenben különböznek. Főleg ha Halak vagy Szűz az illető. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Ezekben a napokban fokozottan érdeklődik egyik munkatársa iránt. Még az sem izgatja, hogy baja lehet abból, ha kitudódik. Hivatás: Saját ügyeivel foglalkozzon, s ha lehet, ne kezdjen új dologba, különösen ne fogjon nagyobb megterhelést igénylő munkához, mert túlságosan fáradt. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.) Szerelem: Ne- HPHHIH hezen viseli a korlátozást, a hé- ™ H ten megint „kitör- ni” készül. A láza dás következmé- HLIP nyei már a hét végén éreztetik hatásukat. Hivatás: Látszólag semmitmondó ajánlatot kap, de azért gondolkodjon el rajta. Ki tudja, lehet, hogy nem is lenne olyan rossz az az új munkakör. Már csak a változatosság miatt is! HALAK (II. 21 .-III. 20.) Szerelem: Ku- ^HBBQH tyaharapást sző- H révei! Szerelmi H If ß j bánatra legjobb HMI^PjI orvosság az új IBJyH szerelem. És nem is kell sokat keresgélnie, hiszen ott áll karnyújtásnyira valaki, és csak az Ön hívó szavára vár! Hivatás: Önbizalma nem a régi, és mintha a környezete is alaposan megváltozott volna! A világ nemzeteinek nagy családja - hirdetik az ENSZ-ről a politikusok. S hogy meggyőzőbb legyen az érv, olykor hozzáteszik, hogy már 159 tagja van a világszervezetnek. Csak ennyi. Vélhetjük annak a brüsz- szeli találkozónak az ismeretében, ahol megalapították az ENSZ alternatíváját - „legalább 5000 nép nevében”. Az elfelejtett népekről van szó. Mert így nevezték magukat a szervezetet létrehozók, Észtországtól a ki tudja hol található Paupua- ázsiáig. „Egyetlen dolog hozott össze bennünket: az, hogy létezünk, továbbá, hogy minden erővel harcolunk azért, hogy olyan nemzetté váljunk, amilyenné lenni szeretnénk” - nyilatkozta a szervezet frissen A játék annyi idős, mint az ember. A háború szintén. így tehát nem meglepetés, hogy az amerikai játékpiac szenzációja a Közel-Keletről keltezett tudósításokból oly jól ismert rakétaelhárító Patriot rakéta modellje. Az AFP hírügynökség már azt is tudja, hogy a háborúzó ember eszközére történő gyors reagálása komoly üzleti sikert jelent a Colorado állambéli cégnek. Az iraki Scud rakétákat a levegőben elpusztító Patriot kicsinyített változata mindmegválasztott elnöke, az észt származású Linnert Mail. Az Unpo - vagyis azoknak a népeknek a szervezete, akiket sehol sem képviselnek - 12 tagú, de arra számítanak, hogy az észt, lett, grúz, örmény, tibeti, turkesztáni, tajvani, kurdisztáni, az ausztráliai bennszülöttek, az albániai görögök és a már említett paupuaázsiaiak mellett rövidesen a tagok között tudják az eritreaiakat és az amazóniai indiánokat, meg másokat. Hogy mi a távolabbi cél? Idézzük a Le Monde tudósítását: megindító volt az ausztráliai bennszülöttek képviselőjének felszólalása. „Az én népem 60 ezer éves, és én mégsem fejezhetem ki magam az anyanyelvemen.” össze 52 centiméteres, és csak 9 dollár 90 centbe kerül. A lőpor hajtotta motor segítségével 200 méter magasságba emelkedhet - és ellentétben a háború sztárjával - a mini-Patriot ejtőernyőjével visszatér a földre, ahonnan újból bevethető. A gyártó cég elnöke szerint a játékrakéta iránt máris oly nagy a kereslet az Egyesült Államokban, hogy komoly gondot okoz a megrendelések teljesítése. Bármi is történik a sivatagban, ez az üzlet már bejött. ORVOSI ÜGYELETEK Az orvosi ügyeleteket az illetékes egészségügyi szervek tájékoztatása alapján azaláb- biakban közöljük. A központi ügyeletek működési ideje március 14-én 18 órától március 18-án reggel 8 óráig tart A hétköznapi ügyeletek működési ideje mindennap 18 órától másnap reggel 8 óráig tart Szekszárdon a városi központi körzeti gyermekorvosi ügyelet a Mártírok tere 16. szám alatt van. Telefon: 16-157. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka. A felnőttkörzeti orvosi ügyelet helye a Dr. Szentgáli Gyula u. 2. szám alatti család- és nővédelmi tanácsadó helyisége. Telefon: 16- 828. Ellátási terület: hétfőtől csütörtökig Szekszárd város l-töl a XI. felnőttkörzete. Hét végén Szekszárd város l-től XI. felnőttkörzete, Kö- lesd, Medina, Öcsény, Sióagárd, Szedres, Ten- gelic l-ll. felnőtt- és gyermekkörzete. Dombóváron, s a város környékén központi orvosi ügyelet látja el a felnőtt- és gyermekbetegeket. A felnőttkörzeti orvosi ügyelet helye a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyeleté a kórház gyermekszakrendelési helyisége. A felnőtt lakosság ellátása pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig tart. A gyermekügyelet reggel 7 órától 19 óráig tart. Városban körzeti orvos, illetve gyermekszakorvos csak az ügyeleti helyeken található. Házhoz hívás is ott jelenthető be a 65-844 (188-as mellék) telefonon. A fogászati ügyelet a Szabadság u. 2. sz. alatti fogorvosi rendelő helyiségében történik. Az ügyelet reggel 7 órától 13 óráig tart. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Kaposszekcsö, Dal- mand, Kocsola, Nak, Szakcs, Döbrököz, Kurd, Gyulaj. A gyermekügyeletet pedig 13 óra után a felnőttkörzeti orvosi ügyelet látja el. Bátaszék körzetében központi orvosi ügyelet működik hétköznap és munkaszüneti napokon egyaránt. Az ügyelet helye: Bátaszék, Kos- suth u. 54.Telefon: Bátaszék 32. Ellátási területe hétfőtől csütörtökig: Bátaszék, Várdomb, Mórágy, Alsónána. Hét végén: Bátaszék, Báta, Várdomb, Decs, Sárpilis, Mórágy, Alsónána. Tolnán a központi orvosi rendelőben (Tolna, Garay u. 6.) lesz ügyelet. Telefon: 40-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd és Gegen orvosi körzetei. Bonyhádon központi körzeti orvosi ügyelet működik a kórháznál. Telefon: 51-133. Ellátási terület: Bonyhád, Aparhant, Győré, Kakasd, Lengyel, Nagymányok orvosi körzetei. Pakson központi orvosi ügyelet működik a rendelőintézetben (Rákóczi' u. 1.). Telefon: 10- 222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Madocsa, Dunaszentgyörgy. Dunaföldváron központi körzeti orvosi ügyelet működik a béke tér 8. szám alatt. Telefon: 148. Ellátási terület: Dunaföldvár, Bölcske. Nagydorogon központi orvosi ügyelet működik a Kossuth u. 37. szám alatt. Telefon: 33- 052. Ellátási terület: Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. Tamásiban központi orvosi ügyelet működik (Dózsa Gy. u. 18-22.). Telefonj 2-11. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Högyészen központi körzeti orvosi ügyelet működik a Kossuth u. 7. szám alatti gyermekorvosi rendelőben. Telefon: 88-163. Ellátási terület: Högyész, Tevel, Kisdorog, Szakály, Zomba, Kéty orvosi körzetei. Pincehelyen központi körzeti orvosi ügyelet működik a pincehelyi kórház központi orvosi rendelőjében. Telefon: 30. Ellátási terület: Pincehely, Ozora, Tolnanémedi, Simontomya orvosi körzeté. Gyönkön összevont orvosi ügyelet működik. Hétfőtől csütörtökig a körzeti orvosok lakásán az ügyeleti beosztás szerint, pénteken 18 órától hétfő reggel 8-ig pedig az egészségházban. Telefon: 87-184. Regszemcsén központi körzeti orvosi ügyelet működik a Rákóczi u. 1. sz alatt. Telefon: Regszemcse 3. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. A központi ügyeleteket a járóbetegek, injekcióra jelentkezők délelőtt 9 és 11 óra között vegyék igénybe GYÓGYSZERTÁRAK Szekszárdon: az állandó ügyeletet a Köjálszékházban lévő gyógyszertár látja el. Bonyhádon: a Perczel Mór u. 9. sz. alatti gyógyszertár tart ügyeletet. Dombóváron: (Hunyadi tér) a városközponti gyógyszertár tart ügyeletet. Ügyeletes még: Bátaszék, Nagydorog, Pincehely, Simontomya és Högyész gyógyszertára. Dunaföldváron és Tamásiban a helyi két gyógyszertár, Pakson a városközpontban lévő két gyógyszertár tart felváltva ügyeletet. E hét végén Tolnán a 11/39. sz. Alkotmány utcai - újtelepi Magyarkesziben 11/43. sz. gyógyszertár tart ügyeleti szolgálatot. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Az ügyéé 1991. március 14-én 16 órától március 18-án 8 óráig tart Bátaszéki körzé: dr. Helfenbein József Decs, Szövetkezet u. 9., tel.: 46. Bonyhádi körzé: dr. Holló Sándor Bonyhád, Alkotmány u. 17., tel.: 51-149. Dombóvári I. körzé: dr. Pelbát József Dal- mand, Felszabadulás u. 5., tel.: 65-709. Dombóvár II. körzé: dr. Tóth Lajos Nak, Petőfi u. 102., tel.: 85-351. Dunaföldvári körzé: dr. Ötvös Imre Dunaföldvár, Kossuth u. 14., tel.: 90. Gyönki körzé: dr. Kozárí Ferenc Gyönk, Nefelejcs u. 16., tel.: 74-87-269. Iregszemcsé körzé: dr. Tihanyi János Regszemcse, Garay u. 8., tel.: 228. Nagydorogi körzé: dr. Karsai Gábor Sárszentlőrinc, Petőfi u. 4L, tel.: 75-33-097. Paksi körzé: dr. Bodnár János Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 56. Pincehéyi körzé: dr. Patonai Iván Pincehely, Vörösmarty tér 12., tel.: 11. Szekszárdi körzé: dr. Tatay Mihály Szekszárd, Alkotmány u.7, tel.: 16-395. Tamási körzé: dr. Teszler JánosTamási, Árpád u. 19., tel.: 714-19-63. Tevéi körzé: dr. Szabó Gyula Felsőnána, Dózsa Gy. u. 6., tel.:38-047. Tolnai körzé: dr. Pámer Frigyes Tolna, Bajcsy-Zs. 14., tel.: 40-420. KISIPAROSOK Dombóvár Vizvezéék-szerelő: Szabados Dániel Dombóvár, Kölcsey 82. Aéószeréö: Molnár Endre Dombóvár, Erzsébet u. 51., tel.: 66-171. Villanyszerelő: Haraszti László Dombóvár, Molnár Gy. u. 20., tel.: 65-083. WC-szippantó: Doszpod István Dombóvár, III. u. 32., tel.: 65-095. Központifűtés-szerelő: Krasznai Tibor Dombóvár, Kölcsey u. 102., tel.: 65-166. Gázkészülék-szeréő: Szíjártó Jenő Dombóvár, Bartók B. u. 7. Gépi fuvarozó: Kadlicskó Gyula Dombóvár, Zrínyi u. 8. Üveges: Miklós János Dombóvár, Vörösmarty 14. TEMETÉS A PANTEON Kegyeleti Szolgáltató Ma- gyar-NSZK Kft. Szekszárd, Háry J. u. 2. állandó ügyeletet tart, díjmentes ügyintézéssel, teljes körű szolgáltatással áll ügyfelei rendelkezésére. Hívható telefonszámok: munkaszüneti napokon és munkaidőn túl: 11 -601, vagy 15-685. Munkaidőben: 8-17 óráig 13-018. A Tolna Megyei Temetkezési Vállalat ezúton értesíti a megye lakosságát arról, hogy folyamatosan éjjel-nappal ügyeletet tart. Telefon: 74-11-763. LAKÁSSZÖVETKEZET Az Alisca Lakás-, Garázs-, Műhelyépitő és Fenntartó Szövetkezet csőrepedés és szenny- vizdugulás elhárítására vízvezeték-szerelő szakmában hét végi és ünnepi ügyeletet tart 6-20 óráig. A hét végén Farkas László, Szekszárd, Kölcsey Itp. 1.11/219. látja el az ügyeletet. AUTÓMENTÉS, SEGÉLYSZOLGÁLAT Szekszárdon Nagy József autószerelő (Bencze F. u. 54.) éjjel-nappal hívható a 16-498- as telefonszámon. KOMPÁTKELÉS A gerjeni komp naponta 7-17 óráig üzemel, óránként. S. O. S. LELKI SEGÉLY TELEFONSZOLGÁLAT S. 0. S. lelki segély telefonszolgálat díjmentesen hívható szombaton, vasárnap, hétfőn és ünnepeken 18 órától 6 óráig a (74) 16-939-es számon. ŐSZINTE SZÓ „Őszinte szó” Lélekvédő Szolgálat a Babits Mihály művelődési központban munkanapokon 17.30-19.30 óráig ügyeletet tart mindazoknak, akik aktuális egyéni életbajaikkal nehezen, vagy nem tudnak megbirkózni. ÉLELMISZERÜZLETEK A több személyt foglalkoztató élelmiszer- boltok szombatonként! nyitva tartása a következő: Pakson: az áruház élelmiszerosztálya, az 1. sz. élelmiszerüzlet, a 2. sz. ABC, a 3. sz. ABC, a 11. sz. ABC-bolt és a Zöldért Vállalat egysége 14 óráig tartanak nyitva. A10. sz. ABC-bolt 14 óráig várja a vásárlókat. Tejet és kenyeret az alábbi vendéglátóegységekben árusítanak: SZEKSZÁRDON: Göndöcs Ferencné magánkereskedőnél (Béri Balogh Á. u. 73.). BONYHÁDON: a Béke Szálló bisztrójában. DOMBÓVÁRON: a Kedves cukrászdában (Ady E. u. 46.), valamint az újdombóvári Anna cukrászdában (Fő u. 60.). TAMÁSIBAN: a Hotel Dám presszóban (Szabadság u.), a 3. számú kisvendéglőben (vasútállomásnál), valamint Sebestyén Károly- né magánkereskedőnél (Miklósvár 10.). DECSEN: Holczmann Istvánná magánkereskedőnél (November 7. u. 26.), a 20. számú kisvendéglőben (Fő u. 14.). HÖGYÉSZEN: 125-ös sz. vegyesbolt Kossuth L. u. 30. (Forrainé). TOLNÁN a 4-es számú ABC 6-10 óráig várja a vásárlókat. BONYHÁDON a Szabadság tér 5. szám alatti élelmiszer-csemege bolt vasárnap 7-től 11 óráig várja vásárlóit. SZEKSZÁRDON a Dália ABC március 14. csütörtök 6-19, március 15. péntek zárva, március 16. szombat 8-13, március 17. vasárnap 8-13 óráig várja vásárlóit. 1991-es esély 1 millió Ft!? Svájci-magyar vegyes vállalat keres dinamikus, agilis vezető munkatársat mint önálló vállalkozót, területi igazgatónak megyei képviselet ellátására. Feltételek: 200 000 Ft készpénz, autó (esetleg telefon). Jelentkezni lehet: írásban FUTBALFERIA Kft. 1042 Budapest, Bajcsy-Zs. E. út 17-19., vagy telefonon: 169-7296,169-7166. (146 A GENERÁL KISSZÖVETKEZET felajánlja kapacitását az alábbi területen. 1. ÉPÍTŐIPAR- kőműves,- ács-állványozó,- hideg-, melegburkoló,- bádogos,- festő-mázoló,- víz-, fűtés-, csatornaépítés,- villanyszerelés, érintésvédelmi mérések, szabványossági felülvizsgálatát,- út-, járdaépítés,- csapadékcsatornák gépi, kézi tisztítása. 2. FUVAROZÁS, SZÁLLÍTMÁNYOZÁS- nemzetközi teherfuvarozás 22 t-ás kamionokkal,- személyszállítás IK 256 autóbuszokkal. 3. GÉPBÉRLET óradíjas, vagy teljesítményelszámolással.- EO 2621 profil kanállal is,- KT 162, UNIRAK 600, MTZ traktor. 4. VIRÁGKÖTÉSZETI alapanyagok, vagy dísztárgyak forgalmazása Szentlőrinc, Ifjúság 6. alatti boltunkban. Címünk: 7682 Bükkösd sporttelep, Telefon: 70-78-414. Telefax: 70-78-524. Telex: 12-694 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 8. Tel-Fax: 74-66-210 (104) Vállalatok, közületek és magánszemélyek figyelmébe! Kalocsa és Vidéke Áfész 1. SZ. GUMIABRONCS SZAKÜZLETE DOMBÓVÁR, RÁKÓCZI U. 18. SZ. alatti boltja nagy mennyiségű új személy, új és futózott teher, erőgép gumiabroncsokkal, tömlőkkel áll vásárlói rendelkezésére. Reklámáron, fizetési kedvezménnyel. A szaküzletben vásárolt személyméretű gumiabroncsok szerelésére és centrírozására előjegyzést veszünk fel. Telefonon bejelenthető 6-19 óráig. A bolt nyitvatartási ideje 8-17 óráig. Telefon: 74-65-765,, Rakétaüzlet Elfelejtett népek