Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-14 / 62. szám
1991. március 14. NÉPÚJSÁG 3 Kalaznói pillanatok (Folytatás az 1. oldalról.) Közben megáll mellettünk egy ARO típusú gépkocsi. Alacsony asszonyka száll ki belőle. Lőrinc Gergelyné Hőgyé- szen volt kiscsirkékért és onnan stoppal jött haza. Délután egy óráig kellett volna autóbuszra várnia, mert addig nem jön Kalaznóra járat. Aztán megfogadtuk Szegvári bácsi tanácsát és amennyire a sártól lehetett, körülnéztünk. Igazat adtunk neki abban, hogy gyönyörű helyen élnek a kalaz- nóiak, de úgy, mintha ittfelejtették volna ezt a falut.- pusztai téri A kis közösség katolikus temploma fotó: kispál maria Nyugdíjasok a falu szélén A II. országos környezetformáló alkotótelepi konferencia Látogatás Szakályban Az Országos Közművelődési Központ, az Országos Népművészeti Egyesület és a Babits Mihály művelődési központ Tolna megyében rendezte meg a II. országos környezetformáló alkotótelepi konferenciát. A háromnapos Tolna megyei programnak részeként az ország távoli részeiből hozzánk érkezett résztvevők kirándulást tettek Szakályban. Balog Árpádné polgár- mester fogadta és köszöntötte a vendégeket, a jegyző asszonnyal és a képviselő-testület tagjaival együtt. Ezt követően Szabadi Mihály kiselőadás keretében ismertette a szakályi fafaragók eddigi munkáját, és az elmúlt évek alatt elért eredményeket. Több éve rendezik meg évente egy alkalommal a helybeli tehetséges, ügyes kezű emberek részvételével és Cs. Kis Ernő vezetésével a faragótábort. Ez a tábor lehetőséget ad arra, hogy az önmegvalósítás keretében kibontakoztassák tehetségüket és kétkezi munkájukkal szebbé, emberibbé tegyék környezetüket, formálják az emberek szépérzékét. Mint ahogy a megyében máshol Szakályban sem voltak hagyományai a fafaragásnak, ennek ellenére igen színvonalas alkotások kerültek ki a kezük alól. Ezek az alkotások meghatározóak lettek a falu képének kialakításában és megformálásában. Sok külföldi jár a faluban, egyrészt a fekvése miatt, hisz a 6-os utat Siófokkal összekötő főút szeli át. Ennek következtében maguknak az alkotásoknak is közvetítő szerep jut: elvinni messze földre képekben, vagy emlékekben egy kistelepülés hagyományának és megőrzött kultúrájának emlékét. A faragótábor megrendezése, a faanyag biztosítása körülbelül 100000 forintba került az előző években, de ha figyelembe vesz- szük a megemelkedett faárakat, ebben az évben kevesebb és kisebb alkotások készülhetnek. A feltételeket ebben az évben is biztosítja az önkormányzat, a képviselő-testület. A falu lakossága is ad hozzá megfelelő, faragásra alkalmas fát, hogy minél jobban gyarapodjon a falu egyedülálló alkotásainak száma. A faragásokra elsősorban a Kapos mentére jellemző motívumok kerültek, a tulipán és a lótenyésztést visszaidéző lófej. Ezek a motívumok találhatók meg az óvodai játékokon, a díszkapun, a padokon, a kultúrház előtt levő mesefigurán egyaránt. A tájékoztató után megnézték az alkotásokat a vendégek és lehetőségük volt egy kis ismerkedésre is a faluval. A séta a tájházhoz vezetett, ahol műsorral kedveskedtek a résztvevőknek. A szakályi népdalkórus énekelt, az iskola citeraze- nekara Kapos menti dalokat játszott. Megcsodálhatták a hagyományokat őrző pillés menyecskeruhákat, amelyeket már csak ritkán vesznek föl a lányok és az asszonyok. Hagyomány volt, hogy nevezetes alkalmakkor a kedves vendéget pereckaláccsal kínálták, most is előkerült a kosarakból, sőt még jó kisüsti pálinka is fűszerezte a vendéglátást. Ezután a temetőben az emlékművet nézték meg, majd a felsőiskolában lévő szabadtéri tanulóházat. A séta és a faluval való ismerkedés befejezéseként ízletes ebéd várta a résztvevőket - alkalmat adva egy pohár bor kíséretében az oldottabb beszélgetésre. Biztos vagyok abban, hogy jó szívvel emlékeznek erre a fél napra, amit vendégszerető kis falunkban, Szakályban töltöttek és szívesen ajánlják másoknak is, hogy látogassanak el ebbe a Tolna megyei szép faluba. Varga János Gyermekszínház Balázs Béla: A halász és a Hold ezüstje címmel mesejátékot nézhetnek meg a paksi gyerekek március 18-án délelőtt 10, illetve délután 14 és 16 órakor a Kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ Gyermekszínháza előadásában. A gyermekbérlet ötödik előadása ez, melyre a művelődési központban kerül sor. Koncert A Szekszárdi Kamarazene- kar koncertjére kerül sor március 14-én, csütörtökön este 19.30-as kezdéssel Szekszár- don, a Művészetek Házában. A hangversenyen közreműködik Rudolf András brácsán és Schunk László nagybőgőn. A művészeti vezető Földesi Lajos. Műsorukban Vivaldi-, Telemann-, Händel-, Dittersdorf-, Mozart-művek szerepelnek. Visszhang Virágot a gyógyítónak Meglepődve és zavartan olvastam a Tolnai Népújságban a kínai csodadoktorról. Nem zavar, hogy a kép szerint virágcsokorral fogadják az ifjú kollégát. Az sem, hogy 3 szobás lakással. Holott magam gyerekes családapaként tavaly a városba pályázva hónapokig nem kaptam lakást, melynek „rezsijét fizethettem volna”, ifjú kollégáim pedig erről évekig nem álmodnak. Tudomásul veszem, hogy az emberek alternatívát keresnek a működési minimum határán tevékenykedő pénztelen intézményekkel, fáradt, sokszor fásult egészségügyi dolgozókkal szemben. Megértem, hogy ez a leromlott rendszer nem képes az egyértelmű betegségeken túl a szervi bajokként jelentkező létbizonytalansággal, szorongással, munkahelyféltéssel, szegénységgel hatásosan foglalkozni. Ezért várnak egyre többen csodát Béres- csepptől, ezért gazdagodhat svéd- cseppet áruló kalmárok hada, ezért hirdeti magánrendelését orvos csontkovácsként. Tudom, hogy a bajokon kínai csodadoktor, kijevi parafenomén nem segít. Csodákban nem hiszek, csak orvosban és betegben, de megértem a csodavárókat. Mindössze két dolgot kérek tőlük. Ne úgy várjanak csodát, mint az a 35 ember 1990-ben, aki csak akkor jött a gégerákjával hozzánk, amikor a kés sem gyógyító már, csak életmentő. Végül kapjon néha egy-egy szál virágot a falu körorvosa, az operáló sebész, vagy az éjszakás nővér is. Legalább gondolatban. Higgyék el, hogy sokan magyarként is megérdemlik. DR. MOLNÁR LAJOS orr-fül-gégész, osztályvezető főorvos Derűs búcsú egy kerékpártól Nemrég vettem egy kerékpárt az unokámnak, aki lassan nagyobb már mint én. Fergeteges örömöt okozott mindkettőnknek. Nekem, mert ajándékba adhattam, neki meg azért, mert fülig ért a szája, amikor kitolta a boltból. Vele örültek még vagy húszán a nap folyamán, családtagoktól barátokig. Ez az öröm a következő hetekben tovább osztódott, mert számos pajtás ült a nyeregre. Két nap múlva mindnyájan örültünk, mert drágaságunknak egy nagy pottyanásnál nem tört el semmije, csak a csomagtartó görbült el. A csúcsörömöt kétségtelenül az a tolvaj élte át, aki egy hónap után esti sötétben az alagsori lezárt kocsitárolóból kivezette a szép biciklit, egy hozzáláncolt másikkal együtt, és eltűnt velük a domboldali prérin. Megbízója feltehetően jutalomban részesítette a kiskorút, aki általában nem elzárható, és kisebb dorgálással elviszi a balhét. A nyomozási elképzelések szerint örömélménye lehetett még a szétszerelőnek, a folyón túli megyébe fuvarozónak, az átfestőnek, a piacra dobónak, a továbbértékesítőnek stb., stb. Az éppen illetékes biztosító, aki a családi otthon kárait megtéríti, örömmel felvilágosította az elkeseredett mamát, hogy a rendőrségi ténymegállapítás és nyomozás után, (remélve a tolvaj betörö leleplezését is), a kárt a feltételek alapján megtéríti. Az én örömömet némileg mérsékelte, hogy a jegyzőkönyvben csak a nappali tárolás szerepelt, vagyis az emeleti folyosó, ahova két biciklizés között a bringát felvitték és rákat- tintották a zárat. Derűsen kértem később a jegyzőkönyv kiegészítését, hogy a kerékpár éjszakánként lezárva és leláncolva a lezárt kocsitárolóban volt a másikhoz erősítve, mások is tanúsíthatják, onnan lopták el mind a kettőt. Egyszerre. Az „alapos gyanút” örömmel, írásban mellékeltem. Kerékpárunk elveszett korában is újabb örömöket okozott. A környék kerékpártolvajait elkapták, elérhető közeibe került az új kerékpár reménye. A kiskorú és nagykorú elkövetők azonban csak az esetek felét vállalták, amiket rájuk is bizonyítottak, a mienkre derűsen azt mondták, hogy nem ők voltak. A derék nyomozók kénytelenek voltak hinni nekik. A nyomozás ezzel a „sikerélménnyel” befejeződött, tettes ismeretlen, jegyzőkönyv mehet a biztosítóhoz. Örömmel vártuk az értesítést és az utalványt, ami szerény havi járulékaink jutalmaként visszatéríti az elrabolt kerékpár utódját a családi parkolóba. Örültünk a biztosító cég együttérzésének, amely csak azt sajnálta, hogy a lopás nem az emeleti lakásból történt, mert akkor fizetnének is. A szárító- gyerekkocsiörző helyiség ugyanis „nem része a lakásnak", még ha le is van zárva. De a felső folyosón is volt néha a bicikli, ahelyett, hogy a lakásban lett volna a rendes helye, (gondolom a hálófülkében). A gyermek is erősödött volna, ha napjában két-háromszor felviszi a vállán, s a bútorok között elkormányozza több-kevesebb ütközéssel a rendeltetési helyére. Örömmel vontuk le a tanulságot: a biztosító nem köteles szeretni a tárolót, lakáson-házon kívülinek tekinti. De örültünk, hogy elhiszi, hogy nem mi loptukel sem a folyosóról, sem a babakocsi-tárolóból. Nem is bántuk már a hét-nyolcezer forintot, hiszen majd összegyűjtjük 1-2 év alatt. Talán a főnyereményt is megnyerhetjük, ebből kerékpárt és garázst is vehetünk, vasajtóval és öt lakattal. Riasztóberendezést is tehetünk rá huszonötezerért. És ügyvédet is fogadhatunk a kártérítési paragrafusviták ki mit tud?-jára. Elképzelhetőnek tartom, hogy kerékpárunk még egyben van legújabb tulajdonosánál, és a srácok valahol kerékpárversenyt tartanak, amibe benevezték azt is. Szinte idehallom a kórus lelkes biztatását: - RIA - RIA - HUNGÁ - RIA!!! Hni Vasfüggönyök Mi lebontottuk, az osztrákok lehet hogy új/áépítik. Nem, nem a Nemzeti Színházról van szó, hanem a vasfüggönyről. Ami engem illet, nem lepett meg a dolog. Sőt! Hiszik, nem hiszik, egy kicsit már vártam is. Hozzájárult persze ehhez az is, hogy nemrégiben Ausztriában jártam és Sopronnál átlépve a határt, furcsa dolgoknak voltam tanúja. Először is a magyar határőr ügyet sem vetett büszkén felmutatott világútlevelemre, hanem tovább-továbbot intve sürgetően kifelé tessékelt. Nem volt kevésbé nagyvonalú a vámos sem, aki figyelemre sem méltatott. Hiába ez már a páneurópai unió sóhajtottam elégedetten, miközben átgördültünk Ausztriába, ahol az első meglepetés nem váratott sokáig magára. Az osztrák határőr ugyanis már közel sem volt olyan nagyvonalú, mint pár évvel ezelőtt, vagy mint most magyar kollégája, hanem elkérte az útlevelet, és a fényképet megtekintve azonosított. Nocsak-nocsak, szaladt fel a szemöldököm, mikor ezt követően a vámos nem forintjaim és schil- lingjeim után érdeklődött, hanem a kombi csomagtartóját vette tüzetesen szemügyre, mintha keresne valakit, vagy valamit. Először ugyan azt hittem, hogy mindez egy kelet-európai kisebbségi érzése, de hogy mennyire nem az volt, azt pár száz méterrel a határállomáson túl újonnan felállított „magaslesek” bizonyították a frissen ácsolt fenyő- szagú őrtornyokban, egy-egy „semleges” osztrák géppisztolyos katona fürkészte a közös osztrák-magyar határt, figyelve nem látnak-e Nyugat-Európába sandán átlopakodó kelet-európai és ázsiai menekülteket. Mert ha igen, akkor lőnek. Először persze a levegőbe. Csak úgy, figyelmeztetőleg. És ha az illető nem áll meg? Na istenkém, az már az ő hibája. Negyven évig harcoltunk az utazási szabadság mellett, a vasfüggönyellen, de most, bárhogy szeretnénk nem adhatunk mindenkinek letelepedési engedélyt, közölte kedden az osztrák belügyminiszter magyar kollégájával találkozván. A megbeszélést a tévéhíradó köz- veítette. Na igen, kommentálta az eseményeket figyelemmel kísérő több millió magyar néző a kijelentést. Egykoron nekünk, magyaroknak a tatár hordákat kellett megállítanunk, majd a törököket. Ma a menekülteket. F. KOVATS ÉVA Gyermekszépségverseny, 1991. Markó Zsuzsanna, Kerekes Krisztina, Simon Eszter, Sziebert Mónika, Krähling Klaudia, Öcsény, Árpád-sor 39. Zomba, József A. u. 3. Dombóvár, Jácint u. 2. Szekszárd, Körösi Cs. u. 41. Bonyhád, Veres P. u. 1. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebbnek tartott kisgyerek fényképét, és beküldik szerkesztőségünkbe. Egy borítékban több fotó is beküldhető, mindössze annyit kérünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszépségverseny. Címünk: Tolnai Népújság szerkesztősége, Szekszárd, Liszt F. tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, illetve az ér el helyezést, akinek a fényképe a legnagyobb számban érkezik hozzánk. Legközelebb, március 15- én, pénteken a koppányszántói Csonka Mónika, a sióagárdi Rostás Izabella, a tolnai Bencze János, a dombóvári Simon Csaba és a szekszárdi Buzási Mónika fényképét közöljük.
