Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. március 9. KÉPÚJSÁG 11 „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Háry János utódai? A címben föltett kérdés jutott eszembe, amikor az újmódi na- gyotmondások cédulái összegyűl­tek s azt próbáltam megfejteni, va­jon mi az oka annak a divatnak. Ha­marosan rá kellett jönnöm, hogy a mai háryjánoskodók nem menthe­tők a névadó előddel, mert ama hajdani, vígkedélyű obsitos maga és barátai szórakoztatására forgat­ta a szót, most pedig velünk szóra­koznak, amikor a legkülönbözőbb tódításokat és lóditásokat fülűnk­be, tudatunkba juttatják. A nagyotmondóknak többféle tí­pusa van. Az első az elegáns sem­mitmondó, aki például ezt közölte a Kossuth Rádió február 24-iki adá­sában: „Teljesen igaza van a ke­reskedőnek, ő jelenik meg a meg­vetés fókuszában". Hát nem gyö­nyörű? Dehogynem, csak az a baj, hogy a megvetésnek nincsen gyúj­tópontja, sőt, középpontja sem. Az persze túl erős lett volna, ha az hangzik el, hogy ’őt vetik meg leg­jobban’, de az igazsághoz hivebb lett volna azt mondani: rá haragsza­nak. Máig nem tudok mit kezdeni az ugyanitt, de még tavaly október utolsó napján hallott előkelő kije­lentéssel: „A Szovjetunió kőolajat már csak dollárkeménységű ma­gyar áruért szállít”. Eddig ismertem a kemény valutát meg a kemény árut. Az előbbi a tőkés országok fi­zetőeszköze, az utóbbi - az alvilág nyelvében - a kábítószer neve. A dollárkeménységű megoldása eb­ben az esetben csak olyan nyelvi kábítószer lehet, amilyennel min­ket fizetnek ki. Nem lett volna egy­szerűbb, azt mondani: 'tőkés (vagy nyugati) kivitelre alkalmas áru’? A nagyotmondók másik típusa az aránytévesztők serege. Február negyedikén az egyik vállalat „nagy megbízhatóságú számítógépeit” ajánlotta megvételre a Kossuthon. Miért, talán létezik kis meghatósá- gú is, nem megbízható vagy meg­bízhatatlan? Amiben ugyanis kevésbé bízunk meg, azaz - előbbi nagyotmondás- sal szólván - kis megbízhatóságú, az megbízhatatlan, méghozzá mér­tékjelző nélkül. Húsz nap múlva azt hallom ugyanott: „nagyon kataszt­rofális a baleseti helyzetünk”. Miért, talán lehet kicsit katasztrofá­lis, kicsit szerencsétlen? Ha való­ban katasztrofális, akkor legyen minden jelző nélkül az, ha nem, mondjuk azt: nagyon aggasztó. Ugyanez vonatkozik a két nappal később elhangzott kifejezésre is: „nagyon járványveszélyes az ilyen hulladékhalom”. Ez azt sugallja, mintha a járványveszélynek a sze­mét minőségétől függő fokozatai lennének, holott nincsenek: vagy van veszély, vagy nincs. A járvány- veszélyes szó ettől függetlenül is erőltetett szóalkotás, egyszerűbb a veszélyes, s ha a járványt is min­denáron ide akarjuk keverni, akkor járványt okozó. A kevesebb ezekben az esetekben is több lett volna. A nagyotmondók harmadik cso­portja bizonyos bűvös szavakat használ. Az egyik ilyen szó a nagy­ságrend. Aki ma azt meri mondani, hogy „ez az üzem egy-kétmilliós beruházás”, kiállítja magáról a bi­zonyítványt: nincs a nagy titok bir­tokában, nem lehet igazán komoly ember. Az ugyanis így mondja: „ez az új üzem egy-kétmilliós nagyság- rendű beruházás”. Föl nem fogha­tom, hogy miért szaporítják ilyen fölöslegesen a szót, miért hígítják a semmit nem jelentő nagyságrend­del a mondanivalót. Úgy érzem ma­gam, amikor meghallom, mintha a fél országnak elfelejtették volna megtanítani a helyiérték fogalmát, s ezt most kellene pótolni. Ráadásul az ilyen kifejezésekben, mint „több százezres nagyságrend, többmil­liós nagyságrend” semmi értelme sincs, hiszen csak százezres, mil­liós létezik. Semmi más ez, csupán üres nagyotmondás, akárcsak a többi. Szerintem még Háry sem tenné, ha élne... DR. TÖTTÖS GÁBOR Takács Tamás vázlatai Nemeztervek A dombóvári Rajzstúdió munkáiból Belső házam Démon Klasszicizmustól a biedermeierig - az Iparművészeti Múzeumban A megszenvedett ma mm orom Fiatal magyar költők Szlovákiában Herendi teáskanna (1843) A pályakezdő fiatalok első meg­mérettetésére hozta létre a Ma­dách Könyvkiadó a Főnix füzeteket, amelynek az elmúlt években több mint húsz kötete látott napvilágot. Ez a sorozat olcsó, papírkötésű, könnyen kezelhető kiadványokkal gyarapította a szlovákiai magyar könyvtermést. Telitalálat a cím, a főnix a halhatatlanság és a meg­újuló élet jelképe az egyiptomi és a görög-római mitológiában. Az öt­száz évente önmagát elégető és hamvaiból azonnal újjáéledő ma­dár akár a nemzetiségi lét egészét, elpusztíthatatlanságát is szimboli­zálja. A sorozat legfrissebb darabjai a nyolcvanas évek szlovákiai író­költő nemzedékét mutatják be. Az iródiásokat, akik 1986-ban a Pró­baút antológiában mutatkoztak be, s akik kezdetben a közös gondol­kodás igényével léptek föl, s nem­zedéki jegyeket mutattak. A látás­mód egyezésén túl azonban - az önálló köteteket lapozgatva - úgy tűnik, a nemzedék szó rájuk sem használható a szó eredeti értelmé­ben, a Próbaút csupán keret volt, az iródiások (a szó a kezdő íroga­tok negyedéveként érsekújvári ta­lálkozóját jelölte az évtized dere­kán) önálló útra léptek, s az elkülö­nülés, a másság igénye munkál a kötetekben. Közös vonásnak talán az ironi­kus látásmód mondható, s hogy a modern stílusirányzatok csupán színezik az alkotásokat. S hogy mindegyikük alapélménye az elbi­zonytalanodás, a hiány. S hogy lé­tezésüket nem képesek a maga teljességében versbe fogni, s hogy fanyar, rövid opuszaik az élet ugyanazon szeletét próbálják leír­ni. S hogy verseik képeikben töké­letesek, nem egészükben. Van, aki - mint Ravasz József - a látomá- sos, én-költészet felé tájékozódik, s megpróbálja kettős elszigeteltsé­gét (cigány származású szlovákiai magyar) erénnyé párolni. S van - mint Juhász R. József a kassáki szabadverset újrafogalmazi, foly­tatni. Vagy mint Farnbauer Gábor a filozófia, a formák eltörése irányá­ba tájékozódni. A nemzedék majd mindegyik tagja mintha egyszerre látná folytathatatlannak és kikerül- hetetlennek az előző irányzatokat. Ezen vívódásoknak lenyomatai a könyvek. Ami viszont majd mind­egyiküknél érezhető; a korábbi nemzedékekkel szemben érzéke­nyebbek a kisebbségi lét keszonbe­tegségére, s ezt áttételeken keresz­tül meg is próbálják fogalmazni. A nemzedék három költőjének majd egy időben látott napvilágot verseskönyve. Fllzsnyai Zoltánnak Tolatás című könyve már második kötete, s ez nem a sorozat darabja. Ő nemzedéke legéretteb tagjaként már 1987-ben megjelenhetett a Főnix füzetekben. A Rondó a hely­zetfelmérő, sorsával szembenéző költő portréját villantotta föl, aki ku­darcokat, vágyakat verselt meg, irónikusan látta a világot, de akinek iróniája mögött mindig érződött egy kis érzelgősség is. A Tolatás meditativ kötet, a fejlődés vitatha­tatlan jeleivel. Olyan könyv, ame­lyiknek versei egymást erősítik, s amely egy gondolkodó a létezés alapkérdéseivel szembenéző költő arcát rajzolja meg. S amelyiknek nyelve a szürke hétköznapokból táplálkozik. Hizsnyai új könyvéből már hiányzika groteszk, nem töreké- kekből próbál egészet létrehozni. M. Csepész Szilvia első könyve a Főnix füzetek 21. darabjaként je­lent meg. Lecsupaszított, érzel- mességtől mentes lírája „harmónia és számbavétel”. Töredékei, ötlet­versei, groteszkjei nem emelik ki őt a Próbaút költői közül, de önálló megjelentetésük mégis fontos; a könyv a huszonéves költő lehető­sége, hogy pontosítsa létezését. „A küszöbig eljutottam. Minden meg­történhet” - írja a Történések kü­szöbén fülszövegében. Ravasz József kiforrottabb költő, de volt is ideje érlelni verseit, meg­lepően későn, 41 éves korában ju­tott el az önálló kötethez. Hangja szubjektív, az egyes darabok meg­élt élményekből táplálkoznak, s úgy látjuk, ö kötődik az iródiások közül legjobban a hagyományok­hoz, bár ezt a tipográfia ellenpon­tozza. Hisz a költészet erejében, s úgy látja, a vers képes teremtő erő­vé válni: „legyen egyre több mada­ram / mit a láztól kínzott ajkam te­remt”; tónak álmodom magam”. Sorsa, a kétszeresen kisebbségi sors hitelesíti szorongásait, láto­másait, álmait. Remélhetőleg az el­ső kötet inspiráló is, hiszen aki tud­ja, hogy „a versben / mezítelen vagy / és egyedül...”, az sokat tud az alkotás megszenvedett örömé­ről. BÖRÖNDI LAJOS A klasszicizmus a 18. század közepétől a 19. század harma­dik negyedéig virágzó európai stíluskorszak. Magyarorszá­gon a 18. század végétől a 19. század közepéig van jelen. Születésekor a klasszicizmus tiltakozást jelentett a barokk mozgalmassága ellen. Egyben a felvilágosodás antikvitáskul­tuszához csatlakozva az ókori művészet formáiban találta meg a legfőbb kifejezési formá­kat. A biedermeier olyan átme­neti stílus, amely a klassziciz­must és az empire-t váltja fel, amely stílus különösen az ipar­művészetben jelentős. A bie­dermeier bútort célszerű szer­kezet, anyagszerűség, mű­gond jellemzi. E stílusok megannyi jellegze­tessége műtárgyakon követhe­tő soron az Iparművészeti Mú­zeum új kiállításán, amely a Klasszicizmustól a biedermeie­rig címet viseli. A múzeum nagy lélegzetű, stíluskorszakokat bemutató sorozatában immár a harmadik nagyszabású ren­dezvény ez, amely a Rene­szánsz és mánierizmus, vala­mint a Barokk és rokokó című kiállításokat követi sorrendben. S az előzőkhöz hasonlóan ez a kiállítás is hoszszú ideig - egy évig - látogatható. Időrendben az 1770-es évektől 1840-ig készült műtár­gyakkal találkozhatnak a láto­gatók a múzeumban. Elsősor­ban francia és angol bútorok­kal, ötvösművekkel, üveg-, ke­rámia-, porcelán- és textilmü- vészeti tárgyakkal, meg apró használati és viseleti darabok­kal - legyezőkkel, miniatűrök­kel, ékszerekkel. Az európai klasszicizmus és biedermeier reprezentatív be­mutatásától nem marad el a stí­luskorszak hazai bemutatása. Kiállították az első magyar „bú- torgyárnok", Vogel Sebestyén Antal munkáit. A Vogel műhely­ben angol és francia tervek alapján dolgoznak. 1816-ban már 130 alkalmazottat foglal­koztattak. S ekkor már Pesten elárusítóhelyet is nyitottak, ahol saját munkáikon kívül bécsi árut is kínáltak. A Vogel gyár olyan elismertségre tett szert, hogy megbízták a pesti új szín­ház, a debreceni református nagytemplom, a pesti Nemzeti Kaszinó és a Vigadó bútorzatá­nak elkészítésével. A klasszi­cizmuson nevelkedett Steindl Ferenc asztalos vált híressé biedermeier bútoraival. A 19. század közepén már neoba­rokk berendezéseket készített. E korszakot jegyzi a mind­máig legnagyobb magyar öt­vösművész, Szentpéteri József is, akinek 250 ezüst- és bronz­tárgya maradt fenn, köztük fi­gurális domborművek. A reformkorban, 1840-ben indult meg a munka az első ma­gyar porcelángyárban Heren­den. Fischer Mór gyárában a konzervatív és rokokó igézeté­ben sajátos formavilágot alakí­tottak ki, amellyel nemzetközi rangot vívtak ki maguknak. Az Iparművészeti Múzeum gazdag gyűjteményéből a kiál­lítás kapcsán számos műtár­gyat most láthat először a kö­zönség. KÁDÁR MÁRTA Szentpéteri József: Kávéskészlet (1823)

Next

/
Thumbnails
Contents