Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
1991. március 23. NÉPÚJSÁG 11 A rendező: Eszenyi Enikő Eszenyi Enikő rendezés közben Milyen különös titkokat rejt magában egy művészi pálya! Milyen különös képességeket rejt, s ritka szerencsével enged kibontani egy művészi sorsot! A törékeny, mindenekelőtt a groteszkre hajló, az iróniával, a karikí- rozókészséggel eredményes, különösen sokat foglalkoztatott, fiatal színésznő Eszenyi Enikő, új szerepet vállalt. Színészeit, kollégáit, barátait ezúttal nem színpadi varázslatával, jelenlétével inspirálja, hanem a nézőtérről, a rendezői pulpitusról, a háttérből. Nem akármire vállalkozott, nem közönségcsalogató komédiács- kát, netán szívbe markoló melodrámát, egyszerű, könnyed játékocs- kát rendezett, hanem a drámairodalom magányos - nyugtalan, kiismerhetetlen nagyságának, Georg Büchernek játékát vitte színre. A rövid életű író egyetlen vígjátékát, a Leonce és Lénát, amely után már aligha volt érdemes a világban romantikus drámát irni. A Leonce és Léna ha úgy tetszik, záróakkord, másként a modern színház kezdete. És a színésznő rendező a mesevilágról beszél, hogy az életről, életünkről valljon, talán elöjátszik, talán megmutatja, mit és hogyan kellene tenni az előadásban, de mindezt a háttérből, hogy sikerre vigye társait: Papp Verát, Szarvas Józsefet Kaszás Attilát, Holl Istvánt, a Prókai testvérpárt és a többieket. A színésznő rendez, és mint aki megértette az új kor szellemét, egyben vállalkozó is lett társaival. Nemcsak az új művészi feladatot vállalta, s vele együtt a megmérettetést, hanem az anyagi kockázatot is. A föllépti díjat ugyanis a megállapodás szerint a Józsefvárosi Színház Kisszínpadán a bevételből fizetik. S ha nem lesz siker, ha nem lesz közönség? A színésznő rendező könnyedén felelt: akkor megbukunk, levesszük a műsorról az előadást, és tán valami újba fogunk. RÓNA KATALIN „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Ért.-len röv.-ek A rejtélyes címet nem véletlenül tettem feloldatlanul a tisztelt olvasó elé: számos hasonló jelenséggel találkozhat mostanában. A cím lehet például Értelmetlen rövidítések, de Érthetetlen rövidségek, Értelmezhetetlen rövidülések megoldás ugyanígy elképzelhető. Ebben az esetben mindhárom igaz, de mégis az elsőről kívánok szólni. Az ember szinte naponta kényszerül arra, hogy valamit csak jelzésszerűen, röviden írjon fel egy papírdarabra, a tanulók füzetükbe, szakmai, foglalkozási körben dolgozók esetleg leltárba jegyzik a rövidített változatot. A rövidítésekre - néhány tucat kivételtől eltekintve - nincs igazi szabály, s ami mégis van, az néha mulatságosan félreérthető. Nem tudtam mosolygás nélkül meghallani azt, amikor munkatársaim azt mondták: káemká. Ez nagybetűvel leírva azt jelentette: Könyvtári Módszertani Központ, kisbetűvel viszont közveszélyes munkakerülő. Ráadásul mindkettő a saját szakterületén, a rendőrségnél, illetve a művelődésügyben szabályos és szokásos rövidítés volt. Néha egyetlen betű megfejtése sem könnyű. Az egyedül álló t. (esetleg pont nélkül) jelenthet tonnát, illusztrációs táblát, megszólításban tisztelt lehet, fizikában a hőmérséklet, de ugyanitt az idő is, ám jelenthet fagot, kötetet is. A nagy T részben ugyanezeket jelenti, részben még legalább ötféle dolgot, a tenortó\ a főkéig. Természetesen mégsem jövünk zavarba, mert a szövegkörnyezetből pontosan kiderül, mi az, amiről éppen szó van. Végképp nem lehet kifogásunk, ha ezt vagy más rövidítést valaki szűk körben, esetleg éppen saját céljaira alkalmazza; egy a fontos: érthető legyen, méghozzá egyértelműen. Gyökeresen más a helyzet, ha a rövidítést szélesebb olvasóközönségnek szánjuk. A minap például Szekszárdon láttam egy plakátot, amely egyik klub rendezvényére hívogatott, s így szólt: „Jó-e nekünk a KÖZÖSPIAC? Stefan A. Musto prof. a Naumann alap.m.o.iig. Beloiannisz 1 -3. II. em. előadó feb. 7.17.00”. Az egész mindössze géppapír nagyságú, gondolom, elképzelése szerint fölkelti a járókelők figyelmét. Az enyémet mindenesetre fölkeltette, igaz, nem eredeti szándéka szerint. A Közös Piac - ha már így nevezzük és nem Európai Gazdasági Közösségnek - külön írandó. Musto professzor úr, ha valóban ez a neve, lehet, hogy diákjai bizalmas közlésében prof., de ez nem jogosít fel minket hasonlóra. A Naumann helyesen bizonyára Neumann János vagy talán Helmut Neumann, az alap talán Alapítvány (így, nagy A-val), a m.o./'/g.lehet magyarországi igazgatója. A neves görög szabadságharcos két n-nel írta a nevét Beloiannisznak, itt még elkelt volna az u., azaz utca szó, az 1 -3. után a sz., a szám, a II. em. előadó talán második emeletit jelent, de mindezen felül az a baj, hogy ha idáig jutottunk, még mindig semmit nem fejtettünk meg. Nem tudjuk, hogy mi köze Musto professzor úrnak mindehhez, hiszen előadó éppúgy lehet, mint díszvendég, elképzelhető fórumvezetö- ként és még sokféleképpen. Az udvariasság nemcsak azt követelte volna meg, hogy ezekkel a noteszbe illő rövidítésekkel ne bosszantsák az esetleges érdeklődőket, hanem azt is hogy tudtukra adják: szeretettel várják őket! A hasonló példákat persze, vég nélkül lehetne sorolni, ehelyett azonban Gárdonyi Géza Göre Gáborénak rövidítése jut eszembe: Ö.m.a.f., ami annyit tesz: „Ögye mög a fene!”. Ez, ha nem is szép és nem is érthető, a maga korában és helyén legalább szellemes volt DR. TÖTTÖS GÁBOR Szekszárd - Művészetek Háza A zene, mint látvány Kelemen Emil: Tersánszky Józsi Jenő Kő Pál: Kodály Zoltán kus, mitológikus jelenetekben örökíthetett meg. Mindez gyakran szimbolikus kompozíciókban történt, de feltűnnek kocsmai, utcai jelenetek is. A csendéletekben sem ritka a hangszerek jelenléte. A zene látványa a XIX. század XX. században egyre kiterjedtebben folytatódik, a különböző képző- művészeti műfajokban, művészeti ágakban. Mind gyakrabban jelennek meg zeneszerzők arcképei szobrokban, reliefeken, festményeken, grafikai lapokon. Az sem ritka, amikor egy-egy festmény léterjöttét zeneművek ihletik. Arra is van példa, hogy olyan zeneművek születnek, amelyeket képzőművészeti alkotások inspiráltak. A szekszárdi Művészetek Házában látható alkotások az utolsó két évszázad legszebb magyar darabjai az ilyen irányú tárgykörben. A Magyar Nemzeti Galéria festészeti, grafikai, szobor osztályainak, jelenkori gyűjteményeiből, vagy régi magyar anyag kiválasztott művei közül kiemelni, most zavarba ejtő. Látni kell azt a színes panorámát, amelyben a zene, mint látvány jelenik meg. DECSI KISS JÁNOS FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Azt tudjuk, hogy milyen értékek vannak különböző múzeumaink kiállítási termeiben, de a raktáraik tartalmáról elképzeléseink vannak csupán. Szerencsés kezdeményezés, amikor ezek is napvilágra kerülnek és valamilyen tematikus rend szerint bemutattatnak az érdeklődő közönség előtt. A szekszárdi Művészetek Házában most látható kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria raktáraiból dr. Benedek Katalin és munkatársai válogatták, rendezték egységes tárlattá. Március a Tavaszi Fesztivál hónapja, amit a főváros után ma már több vidéki városban is gazdag kulturális, művészeti program jelez. Szekszárd hivatalosan nem tartozik - még - e városok közé, de a jelenlegi kiállítása méltán tarthat számot országos érdeklődésre. A megnyitón dr. Koós Judit művészettörténész mondott köszöntő szavakat, amelyeket Lányi Péter zongoraművész játéka - Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongoraművének előadásával - maradandó emlékké tett. Zene, mint látvány. Ezt a címet kapta a három hónapig megtekinthető szekszárdi tárlat. Festmények, grafikák, plasztikák szólnak egyszerűen arról, hogy alkotóikra milyen hatással volt a zene, vagy a zene szerzője. A művészettörténetben példák hosszú sora mutatja, hogy a zene milyen ihletűje volt más művészeti ágak művelőinek. Legkézenfekvőbb az archaikus görök-hellén kultúra emlékeiből idézni. Általában férfi alakokat ábrázoló kisebb, nagyobb szoborkompozícióiban az a harmónia tükröződik, amit a zenét hallgató érez. Példa erre, az athéni Nemzeti Archeológiái Múzeumban látható Hárfázó elnevezésű márványfigura. A hárfának később is fontos szerepe maradt, elég ha a bibliai Dávid király zsoltáraira gondolunk. A zene létünk legmélyebb igazságait tartalmazza, a lélek és szellem rezdüléseiben. Ily módon tehát gyógyító is lehet. A képzőművészet és zene kapcsolata - amiről e szekszárdi bemutató is szól - évszázadok során, szinte kimeríthetetlen összefüggésekben állnak egymással. Ha csupán a kora középkori kódexek hangjegyes oldalainak iniciáléinak, kézzel festett miniaturáinak világát idézzük, láthatjuk, milyen szerepet töltött be a zene, a hangI jjjll Varga Oszkár: Tilinkós szer, a művészettörténetében. Itáliai, németalföldi festők biblikus témájú alkotásainak zenélő angyalai e tárgykör példái. A reneszánsz a zene világi ábrázolását is jelentette. Később, amint a társasélet kivonult a természetbe, úgy a zene ábrázolása is allegoriFeszty Árpád: Cigányok
