Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
1991. március 21. 6 KÉPÚJSÁG * IÉGPEGVVERES « Talán nem lövünk túl a célon azzal a véleményünkkel, hogy három napig Szekszárd a hazai lövészsport fellegvára lesz. Mi több, a szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő légfegyveres nemzetközi versennyel a megyeszékhely a sportág európai vérkeringésébe is bekapcsolódik. A Szekszárdi BHG Lövészklub tavaly a serdülő légfegyveres országos bajnokság rendezésével már jelesre vizsgázott. Ezúttal magasabb a mérce, 7 nemzet mintegy 250 versenyzőjét felvonultató nemzetközi viadal zökkenőmentes lebonyolításával bizonyíthatják szervezésbeli rátermettségüket. És ha egy üzlet beindul... Ha minden jól Holnaptól nemzetközi légfegyveres verseny Világbajnok sportlövők a szekszárdi csarnokban megy, nem kizárt, hogy Szekszárd ’93-ban világbajnokság házigazdája is lesz. Itt randevúzik a hazai lövészsport színe-java, s növeli a megméretés rangját, hogy a tavalyi év legsikeresebb sportágáról van szó. Kezdjük talán a sort dr. Hammeri László technikai igazgatóval, aki versenyzőként olimpiai és világ- bajnoki címekkel büszkélkedhet. Mióta átvette a válogatott irányítását, azóta sportlövői 63 aranyérmet kasszíroztak a világversenyeken. Természetesen eljön a lövészsport hazai vezérkara: dr. Ilcsik Sándor, a Magyar Sportlövők Szövetsége elnöke és Simon Tibor adminisztratív igazgató is. Balogh László, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy jól csengő nevű versenyzők sora méri össze az erejét. A viadalon Görögország, Lengyelország, Jugoszlávia valamint a Cseh- és Szlovák Köztársaság is képviselteti magát. Érdekfeszítőnek ígérkezik a lövésznagyhatalmak - Szovjetunió, Németország és Ma- gyaroszág - párviadala, a nemrég lezajlott manchesteri Európa-baj- nokságon például a női és a férfi puska versenyszámokban már szembetűnő volt az elsöprő német fölény. Vetélkedésükbe még a ju- goszlávok is beleszólhatnak az olimpiai bajnok Goran Marinkovics révén. Rajthoz áll a teljes magyar élmezőny: a hölgyek között láthatjuk a puska versenyszám világbajnokait, Joó Évát és Fórián Évát, valamint az Európa-bajok Fehrent- heil Bernadettet. A világelső futócéllövő csapat két tagja, Sike József és Ángyán József is nevezett, a nemzetközi megméretés kedvéért valószínűleg a harmadik csapattag, az Ausztráliában edzősködő Solti Attila is hazalátogat. A versenyzők nagy része holnap érkezik, ráhangoló edzések és fegyverkontroll az első nap programja. A megnyitóünnepség a Babits Mihály művelődési központban 18 órakor lesz. A Szabadi Mihály koreográfus által tervezett kulturális műsor keretében többek között az izményi, a nagymányoki és a bogyiszlói népi együttes produkciója színesíti a programot. Szombaton 9 órától 20 óráig forgó- színpadszerű program várja az érdeklődőket, ezen a napon a női légpisztoly, a férfi légpisztolyés a férfi futócéllövő versenyszámokra kerül sor, 19.30-kor lesz az eredményhirdetés. Vasárnap reggel 9 órától 19 óráig a versenyzők a női légpuska, a férfi légpuska és a férfi futócéllövő versenyszámokban mérik össze az erejüket. Mivel a futócéllövők versengése egyben országos bajnokság is, így a 19 órakor sorra kerülő eredményhirdetéskor az országos bajnokokat is jutalmazzák. - km Olvasóink tippelnek A totó 12. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Becze István, a szekszárdi VGV osztályvezetője, lapunk olvasója tippel. 1. Rába ETO-Bp. Honvéd x2 2. Újpest-Tatabánya 1 3. Videoton-MTK-VM 1 x 4. Kecskeméti SC-Baja 1 5. Szolnok-Diósgyőr x2 6. Bochum-Dortmund 1 x 7. Kaisersl.-B. München x2 8. Karlsruhe-Nürnberg 1 9. Atalanta-Lazio x 10. Internazionale-Milan 1 11. Roma-Juventus x2 12. Torino-Genoa x 13. Udinese-Ascoli 2x 14. Cremonese-Verona x Bundesliga 1. osztály 1. Bayern München 21 12 5 4 47-21 29 2. Bremen 21 11 6 4 30-19 28 3. Kaiserslautern 20 11 5 4 40-28 27 4. Frankfurt 21 8 8 5 33-22 24 5. Hamburg 20 11 2 7 28-21 24 6. Dortmund 21 7 9 5 26-32 23 7. Leverkusen 20 7 8 5 26-23 22 8. 1. FC Köln 20 8 5 7 27-17 21 9. Bochum 21 6 8 7 28-25 20 10. VfB Stuttgart 21 8 4 9 32-30 20 11. Düsseldorf 21 6 8 7 22-27 20 12. Wattenscheid 21 6 7 8 26-34 19 13. Münchengladbach 21 4 10 7 26-35 18 14. Karlsruhe 20 5 7 8 29-36 17 15. Uerdingen 21 4 9 8 23-32 17 16. St. Pauli 21 3 11 7 19-30 17 17. Nürnberg 21 5 6 10 23-33 16 18. Hertha BSC 20 2 6 12 16-36 10 Olasz A-osztály 1. Sampdoria 25 15 7 3 38-15 37 2. Internazionale 25 14 8 3 44-23 36 3. Milan 25 12 8 5 29-16 32 4. Genoa 25 11 8 6 37-25 30 5. Juventus 25 10 9 6 35-20 29 6. Parma 25 10 9 6 25-23 29 7. Lazio 25 6 16 3 23-19 28 8. Torino 25 9 9 7 30-23 27 9. Roma 25 8 10 7 34-29 26 10. Napoli 25 7 11 7 24-27 25 11. Atalanta 25 7 10 8 26-32 24 12. Bari 25 7 8 10 29-32 22 13. Fiorentina 25 5 11 9 29-28 21 14. Lecce 25 4 12 9 14-30 20 15. Cagliari 25 3 12 10 17-33 18 16. Pisa 25 6 5 14 27-47 17 17. Bologna 25 3 9 13 19-36 15 18. Cesena 25 4 6 15 22-44 14 Olasz B-osztály 1. Foggia 26 15 5 6 44-20 35 2. Ascoli 26 10 12 4 31-18 32 3. Verona 26 11 9 6 30-21 31 4. Reggiana 26 9 10 7 36-28 28 5. Lucchese 26 6 16 4 18-18 28 6. Cremonese 26 8 11 7 20-17 27 7. Messina 26 7 13 6 21-24 27 8. Udinese (-5 pont) 26 10 11 5 35-27 26 9. Padova 26 7 12 7 16-18 26 10. Avellino 26 9 8 9 19-25 26 11. Salernitana 26 5 15 6 21-26 25 12. Brescia 26 7 10 9 19-23 24 13. Taranto 26 6 12 8 17-24 24 14. Ancona 26 6 12 8 25-33 24 15. Pescara 26 6 11 9 18-19 23 16. Barletta 26 7 9 10 oo CM CM CM 2 3 17. Cosenza 26 7 9 10 25-36 23 18. Reggina 26 5 12 9 17-20 22 19. Modena 26 7 8 11 24-28 22 20. Triestina 26 4 11 11 17-22 19 A Spartacus átadja a kajakosait Önálló klub lesz Tolnán(?) Hétfőn ülést tartott a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SK elnöksége, melyen a következő határozat született: 1991. április 1. határidővel az egyesület térítésmentesen - az összes felszereléssel együtt - átadja kajak-kenu szakosztályát a Tolnán megalakuló önálló klubnak. Nemrégiben az érdekeltek még hármas alternatívát emlegettek, azóta - úgy tűnik - pont került az ügy végére. Tehát a szakosztály nem maradt a Sparta- cusnál, nem lett Atomerőmű SE, hanem... Nos, a három pont helyére írandó név a jövő hétvégéig minden bizonnyal eldől, a tolnaiak ugyanis addig szeretnék megtartani az alakuló közgyűlést. Számítanak a megyei önkormányzat támogatására, valamint a város vállalatainak és vállalkozóinak további segítségére, szponzorálására. Nem szándékoznak semmiféle sportirodát „üzemeltetni”, a megszerzett pénzt az élő sportba kívánják fektetni. Magyarul az íróasztalokat mellőzik... Közben a Spartacus másik szakosztályánál, a kerékpárosoknál is zajlik az élet, folyamatban van a független kerékpárklub megalakítása is. Az elnökségi ülésen több kft., vállalati és szövetkezeti vezető is részt vett. A közeljövőben itt is közgyűlésre kerül sor.-krasznaiLabdarúgó Magyar-kupa nyolcaddöntő Mai sportműsor Kézilabda: Szekszárdon az 505-ös szakmunkásképző intézet udvarán 8 órától Séd-kupa nemzetközi torna. Kosárlabda: NB l-es férficsapatok rájátszása: Atomerőmű SE-Videoton SC 17 óra. Események - eredmények Befejeződött Szekszárd város egyéni sakkbajnoksága. A végeredmény: 1. Rusz Gábor 8,5,2-4. ifj. Prantner 8, dr. Szabó 8, Heilig 8, 5. Lovasi 6,5 (valamennyi KSZE Szekszárd), 6. Majnay (Bátaszék) 6 ponttal. * Március 23-án az őcsényi repülőtéren rendezik Tolna megye 1991. évi mezei futóbajnokságát. * Az asztalitenisz NB II. legutóbbi fordulójában: Húsipari SE Szekszárd-Szombathelyi Építők 10-6. A továbbra is veretlenül listavezető szekszárdi csapat győztesei: Petrik 4, Cseri 3, Lencz 2, Csabai 1. A paksi szakosztály eddigi legnagyobb sikere Újpesti TE-Paksi Atom 1-1 (1-0). Megyeri út, 2000 néző. V.: Rácz. UTE: Brockhauser - Coles- niuc (Oroszki a 78. percben), Sző- nyi, Szabó Gy. - Véber, Varga, Kó- sa (Wágner a 46. percben), Szle- zák - Zsinka, Miovecz, Zsivótzky. Edző: Kovács Ferenc. Paksi Atom: Hujber - Erdélyi, Blatt, Kákonyi, Lauer - Tóth, Bozai, Nagy L, Orosz - Juhász (Kovalik az 53. percben), Kádár (Szendrei a 46. percben). Edző: Pusztai László. Tartotta magát edzője nyilatkozatához a paksi gárda: erőszakosan letámadta saját térfelén az UTE-t és szép akciókat vezetett NB l-es ellenfele kapujára. A 9. percben formás vendégtámadás során Kádár-Nagy L.-Orosz volt a labda útja, Orosz beadását a védők a mezőnybe vágták. A 15. percben Zsivótzky futott el a bal szélen, beadását Hujber Véber elé öklözte, a középpályás beadását Szabó Gy. közelről a hálóba fejelte. 1 -0. Két perc múlva remek kontratámadást vezetett a Paks: Kádár lefutotta védőjét, pontosan gurított középre, ám Juhász elhamarkodottan kapu mellé lőtt. A bekapott gól sem szegte az atomosok kedvét, bátran szervezték akcióikat, egyúttal pedig jól szűrték meg a házigazdák kezdeményezéseit. A 31. percben Nagy L. dobta támadásba Oroszt, akinek a beadását Tóth 14 méterről, kapásból arasznyira bombázta a léc fölé. A 36. percben Kákonyi lopakodott föl, 25 méteres hatalmas lövését Brockhauser remek vetődéssel mentette. A 41. percben Juhász tört be a 16-osra, a lövés pillanatában Szőnyi becsúszva szerelte. Szünet után sem változott a játék képe, a Paks továbbra is kezében tartotta az irányítást. Azzal együtt is, hogy a 47. percben az UTE második veszélyes akcióját jegyezhettük fel: ekkor Zsivótzky bombázott centikkel Hujber kapuja fölé. Az 50. perc hozta meg a jobb és korszerűbb játékot felvonultató vendégek egyenlítő gólját. Orosz húzott el a bal oldalon, visszagurítását Juhász Szendrei elé tolta, aki tíz méterről lőtt a bal alsó sarokba. 1-1. Az 58. percben Szendrei kicselezte az újpestiek teljes védelmét, kapura emelte a labdát, ami már túljutott Brockhauseren, de Szabó Gy. a gólvonalról menteni tudott. Ahogy teltek a percek, úgy vált egyre kapkodóbbá az NB l-es házigazda csapatjátéka. Kétségtelen, hogy a paksi együttes egyenlítése számukra a kupától való búcsút jelentette. A Paksi Atom együttesének bravúrja az egyesület legnagyobb labdarúgósikere. A harcosabb, keményebb játékot produkáló, bátran kezdeményező paksiak rászolgáltak a továbbjutásra. A lila-fehérek igyekeztek bizonyítani, ám nem tudtak ritmust váltani, így az atomos legénység teljesen megérdemelten jutott a Magyar-kupa legjobb nyolc csapata közé. Jók: Szőnyi, Szlezák, Véber, illetve Pusztai László edző csapatának valameny- nyi játékosa dicséretet érdemel a nyújtott teljesítményért. * Április 5-6-án rendezik meg a Szekszárd-kupa városi kispályás labdarúgó villámtornát. Nevezéseket március 25-ig fogad el a városi szövetség. * A Kaposszekcsőn megrendezett Gunaras-kupa old-boy kosárlabdatorna végeredménye: 1. Szekszárd, 2. Dombóvár I., 3. Dombóvár II., 4. Komlói Vizmű. * Az asztalitenisz NB III. legutóbbi fordulójában: Tolnai SE- Lengyeltóti 13-3. Győztesek: Herczig, Pata 4-4, Ványi 3, Kerner 2, illetve Márton 2, Ben- kő 1. * Dombóváron több mint 20 csapat részvételével kezdődött meg az 1991. évi városi női és férfi tekecsapatbajnokság. A Tolna Megyei Vízmű Vállalat FELVESZ Szekszárdon lakó VILLANYSZERELŐT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Vízmű üzemmérnöksége Szekszárd, Mátyás király u. 68-70. (138) Fadd-Domboriban üzlethelyiségek 1991. évre bérbe adók, esetleg eladók. Jelentkezés napközben a 72-14-283-as, este a 72-28-289-es telefonszámon. |186) KÖZLEMÉNY Dombóvár városban az ebek 1991. évi VESZETTSÉG ELLENI KÖTELEZŐ VÉDŐOLTÁSA az alábbi helyeken és időpontokban történik: Szabadság u. 14. sz., április 15-16-án de. 7-12 óráig, du. 14-18 óráig. Újdombóvár III., április 17-én de. 7-12 óráig, du. 14-18 óráig, április 18-án 7-10 óráig. Dombóvár-Szőlőhegy, április 17-én, du. 15-17 óráig. Dombóvár-Mászlony, április 18-án, de. 11-12 óráig. Dombóvár-Tüske, április 18-án, du. 14-17 óráig. Dombóvár-Szarvasd, április 19-én 8-10 óráig. Dombóvár-Nagykonda-Kiskonda-Szilfás, április 19-én, de. 11-12 óráig. PÓTOLTÁS Szabadság u. 14. sz., április 30-án, de. 8-12 óráig. (176) Szekszárd Város Polgármesteri Hivatala városüzemeltetési és beruházási irodája vállalkozókat keres az alábbi beruházások tervezési munkáira:- Bocskai u. 50-57. közötti útburkolat,- Kossuth Lajos utca út, csapadékvíz-elvezetés,- IV. Sz. Általános Iskola udvari vízelvezetés. Az árajánlatok megtételéhez szükséges részletes kiírások 1991. március 25-29. között átvehetők az irodában (Béla tér 8. II. emelet). Figyelem! Csak a fenti tevékenységek tervezésére jogosult vállalkozók jelentkezését várjuk. (165) Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy 1991. március 22-én áramszünet miatt csak korlátozott szolgáltatással tudunk rendelkezésre állni Mártírok terei bankhelyiségeinkben. A valutaügyintézés és az értékpapírforgalom szünetel. Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Tolna Megyei Igazgatóság (193) [BAlVIKl A Kapós-Skála Rt. Kaposszekcső Tsz-major vegyes iparcikk raktárában és a KAPOS Diszkont Szekszárd, Mátyás kir. utcai vegyes iparcikk boltjában március 18-tól ÁRENGEDMÉNYES VÁSÁRT RENDEZ, AMÍG A KÉSZLET TART. Árengedményes ajánlatunk:- ITT 51 cm-es képátmérőjű színes tévé- ITT 51 cm-es képátmérőjű teletextes, színes tévé- ITT 55 cm-es képátmérőjű színes tévé, szupersarkított- ITT 63 cm-es képátmérőjű, sztereo, teletextes, színes tévé- ITT 71 cm-es képátmérőjű színes tévé- ITT 3520 típusú videorekorder régi ár új ár 41900 38550 46900 43150 50900 46830 75900 69830 65900 60630 34900 32110 VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT: a kaposszekcsői raktárunkban és Szekszárd, Mátyás kir. utcai vegyes iparcikk diszkont boltunkban!