Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
1991. március 21. 2 NÉPÚJSÁG Az Országgyűlés tegnapi munkanapján Figler János Tolna megyei képviselő kezdeményezte a név szerinti szavazást Régióban, megyében, településen: A munkanélküliséggel együtt kell élni (Folytatás az 1. oldalról.) A törvény hatálya nem terjed ki azokra az egyébként érintett 70 éven Tegnap többségi szavazattal fogadták el a Parlamentben az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényt. A törvény értelmében a közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi tevékenység irányítása és felügyelete, valamint az egészségügyi ellátás felügyelete állami feladat. Az állam ezeket a feladatokat a népjóléti miniszter közvetlen irányítása alatt álló Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat létrehozásával és működtetésével biztosítja, amely önálló költségvetési fejezetet képező, országos hatáskörű államigazgatási szerv. A törvény megalkotását az ön- kormányzatok létrejötte tette szükségessé; az, hogy a közegészség- ügy és járványügy, valamint az egészségügyi igazgatási-koordinációs szervezet rendszere igazodjon az önkormányzatiság elvéhez és követelményeihez. A törvény hatályba lépésével egyidejűleg hatályát vesztik az Állami Közegészségügyi-Járványügyi Felügyeletről szóló rendeletek. A szolgálat az új törvény értelmében a többi között folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a lafelüli személyekre, akiknek saját jogú nyugdíja 8500 forint, illetve özvegyi nyugdíja 7500 forint alatt van. kosság egészségi állapotának alakulását, az azt veszélyeztető környezeti, életmódbeli, valamint egyéb tényezőket, és javaslatot tesz ezek megszüntetésére. Ennek érdekében feladataihoz tartozik a légszennyezettség normáinak, az ivóvíz higiénés határértékeinek, valamint a vizekre vonatkozó közegészségügyi követelményeknek a kimunkálása, a talajhigiénés normák megállapítása; a munkahelyi és környezeti zaj és szennyezettség határértékeinek meghatározása és érvényesítése; az élelmiszerek, italok, élvezeti cikkek, kozmetikai készítmények és ezek készítéséhez használt anyagokra vonatkozó határértékek meghatározása; és a közegészségügyi követelmények érvényre juttatása a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás során. A szolgálat ezenkívül megállapítja a járványveszélyt, vagy a járvány fennállását, és annak megelőzését, illetve megszüntetése érdekében elrendeli a szükséges intézkedéseket. Egészségvédelmi tevékenységek körében irányítja és szervezi a népbetegségek megelőzését szolgáló feladatok végrehajtását, és ennek keretében szakmai felügyeletet gyakorol, az ezzel kapcsolatos feladatokat ellátó intézmények és szolgálatok felett. Javaslatot tesz az egészségügyi ellátás javítását szolgáló szervezeti, szervezési intézkedésekre. Közvetlenül intézkedik, ha azt valamely rendkívüli körülmény - járvány, természeti csapás, egyéb katasztrófa - szükségessé teszi. A szolgálat élén az országos tisztifőorvos áll, aki a feladatait a népjóléti miniszter közvetlen irányításával látja el. A megyékben és a fővárosban a szolgálat megyei, illetve fővárosi intézete működik. Ellenőrzése során a szolgálat tagjai beléphetnek minden munkahelyre, bármely emberi tartózkodásra szolgáló helyre, és az ellenőrzött személy köteles az ellenőrzést lehetővé tenni - rögzíti a jogszabály. Hosszas, a házszabályok tekintetében gyakran bizonytalanságot tükröző szavazás után fogadták el a képviselők a társadalmi szervezetek idei támogatásáról szóló országgyűlési határozatot. A módosítások feletti szavazási nehézségek abból adódtak, hogy a plénum az elosztásra javaslatot tevő parlamenti ad hoc bizottság jelentéséről a képviselők nem voltak hajlandók egyszeri szavazással dönteni, így egyenként kellett az összegszerű átcsoportosító javaslatokról állást foglalni. A szavazás azonban nem is egy alkalommal „vakvágányra” jutott. Az Országgyűlés tegnap este hat óra előtt néhány perccel befejezte munkáját. Göncz Árpád belgiumi útjáról A köztársasági elnök lényegében másfél napos programjából kiemelte azt a fórumot, amelyen a kitüntetettek válaszoltak a jelenlévők - túlnyomórészt egyetemi hallgatók-kérdéseire, továbbá találkozóját a királyi párral, a belga parlament elnökével és a Belgiumban élő magyarok képviselőivel. Mind a fórumon, mind pedig a belga parlament elnökével lezajlott megbeszélésen szóba került Magyarország belépése az Európai Gazdasági Közösségbe, illetve az ezzel összefüggő gondok. Mint mondotta: bár nem hivatalos látogatáson járt Brüsszelben, lényegében királyi vendégként töltött el ott feleségével együtt néhány napot. Göncz Árpádot és feleségét ebéden látta vendégül a királyi pár. A köztársasági elnök meleg szavakkal emlékezett meg erről a bensőséges beszélgetésről és a királyi párról. Göncz Árpád kitért arra: először járt Brüsszelben, s látogatásának sajtófogadtatása rendkívül kedvező volt. Két interjú is készült vele, s az ottani TV-hiradó két alkalommal is foglalkozott a királyi találkozóval, ami Belgiumban szokatlannak minősül. A köztársasági elnök nyomatékosan hangsúlyozta: nem folytatott hivatalostárgyalásokat, nem kötött megállapodásokat, nem hozott milliárdo- kat. Viszont sikerült fontos barátokat szerezni Magyarországnak, s segítséget nyújtani a kapcsolatok kiépítéséhez. A köztársasági elnök elmondta: hivatalos meghívása van Finnországba, Indiába, Spanyolországba, Portugáliába, Dél-Amerikába, valamint Németországba. A munkanélküliek száma az országban jelenleg meghaladja a 130 ezret, ami 0,5-0,6 százalékos munkanélküliséget jelent. Az évvégéig azonban akkora növekedés várható, hogy az egyes megyékben 3 és 20 százalék közötti munkanélküliséggel kell majd számolni - mondta Kiss Gyula munkaügyi miniszter tegnap Budapesten, a Munkaügyi Minisztériumban, ahol a foglalkoztatáspolitika aktuális kérdéseivel kapcsolatos eszmecserén találkozott a megyei közgyűlések elnökeivel és a megyei jogú városok polgármestereivel. A miniszter bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség a szükséges szerkezetátalakítás negatív vetülete, s így hosz- szabb időszakra meg kell tanulnunk együtt élni vele. Legsúlyosabb a helyzet Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, ahol 17602, illetve 18417 a regisztrált munka- nélküliek száma. Komárom-Esz- tergom megyében a legkevésbé feszitő a helyzet, ahol 3601 fő van munka nélkül - mondta Kiss Gyula. A továbbiakban felhívta a megyei vezetők figyelmét a regionális érdekegyeztetés szerveinek fontosságára. Kérte a jelenlévőket, hogy erősítsék a kapcsolataikat a megyei munkaügyi központokkal. Kiemelte az önkormányzatok szerepét az aktiv foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazásában, és a munkahelyteremtés érdekében javasolta a vállalkozásélénkítés olyan módszereinek széles körű alkalmazását, mint a helyi adókedvezmények, az ingyenes telekjuttatás és az infrastruktúra fejlesztése. A szakoktatás és az átképzés fejlesztésének témájára is külön figyelmet szentelt; a minisztérium távlati elképzelései szerint olyan ötéves szakközépiskolai rendszer kiépítése szükséges, amely modul rendszerű felépítésével több szakma elsajátítását is lehetővé teszi. A felszólaló önkormányzati tisztviselők többsége hangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzatok lehetőségei a foglalkoztatáspolitika alakításában nehéz anyagi és rendezetlen tulajdoni helyzetük miatt igen korlátozottak. Többen is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy több tárca összehangolt tevékenységére, kormányszintű intézkedésekre van szükség a munkanélküliség kezelésére. Több helyi problémáról is véleményt cseréltek. A találkozó végén Kiss Gyula megjegyezte, hogy hasonló találkozókat a jövőben is szervezni fog a minisztérium, mert hasznosnak tartják az ilyen kötetlen eszmecserét. Az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvény Nem mindenütt kell felvételizni Érettségi májusban, felvételi júniusban és júliusban (Folytatás az 1. oldalról.) szabály adta lehetőséggel. Példaként említette: a műszaki felsőoktatási intézmények mintegy fele nem szóbeliztet. A május 20-án és 21-én tartandó közös, (érettségi-felvételi) írásbeli vizsgán nyújtott teljesítmény alapján döntikel, megütötte-e a mércét a jelentkező, vagy sem. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem pedig három karon (mezőgazdasági gépészmérnöki, mezőgazdasági gépész üzemmérnöki, továbbá mező- gazdasági főiskolai karon) egyáltalán nem felvételiztél A jelentkezőket középiskolai eredményeik és nyelvtudásuk alapján bírálják el - emelte ki a minisztérium illetékese. A felsőoktatási intézmények központi írásbeli vizsgái június 24-én és 25-én lesznek. Ezt követően kerül sor a szóbelikre. Július 2. és július 16. között tartják intézménytípusonként az úgynevezett „ponthatárhúzó értekezleteket” amelyek eredményét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium azonnal nyilvánosságra hozza. Ajogszabály kimondja: mindenkit fel kell venni, aki az illető intézmény ponthatárhúzó értekezletén meghatározott pontszámot elérte - közölte Bakos Károly. Ha valaki az első helyen megjelölt iskolában nem felelt meg, annak jelentkezését automatikusan továbbítják a másodikként - vagy ha szükséges - a harmadikként megjelölt helyre. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: aki nem érte el a felvételi pontszámát, az nem fellebbezhet. Megszűnt tehát a korábban ismert „méltányosság" is. Kizárólag jogszabálysértés esetén emelhet panaszt a felvételiző. Átszervezés a szabolcsi termelőszövetkezetekben (Folytatás az 1. oldalról.) saságok induló tőkéjét többnyire a tsz-ek és a tagok fele-fele arányban adják össze, s ilyen arányban osztoznak majd a nyereségen is. A tapasztalat az, hogy a tagság többsége ragaszkodik a közös munkához, mert az agrárágazat rossz helyzete és jövedelmi viszonyai, valamint áruértékesitési nehézségei miatt nem lát garanciát az egyéni befektetés megtérülésére. Emiatt nagyon kevesen kezdenek egyéni gazdálkodásba, inkább szövetkezeti tagságukat megtartva, a tsz-től bérelt földön alakítanak önálló farmergazdaságokat. Munkájukhoz növényápolási és növényvédelmi szolgáltatásokat kérnek a szövetkezettől, vagy az ott alakult társaságoktól, amiért fizetnek. Az így gazdálkodók és ezentúl gazdálkodni szándékozók száma több ezerre tehető Szabolcsban. A még hagyományos formában működő tsz-eknél az idén már nemigen várható átalakulás. Nagy részük ugyanis kiváló eredményeket elérve gazdálkodik, s ezért a tagság hallani sem akar az átszervezésről. A veszteségeseknek viszont sem személyi, sem tárgyi feltételei nincsenek a vállalkozási formák alkalmazásához. A most befejezett közgyűléseken - 89 szövetkezet együttesen 760 milliós nyereségről, míg 31 gazdaság az egymilliárdos aszálykár miatt 350 milliós veszteségről adott számot. A nyírségi tsz-eknél egyébként felerősödött a több községben gazdálkodó tsz-ek településenkénti szétválása is: tizenhárom nagyüzem tagsága mondott igent a válásra, összesen 29 település vált ki, s alakított önálló termelőszövetkezetet. Hírek a világgazdaságból A Szovjetunió tavaly 234 tonna aranyat értékesített külföldön, hogy élelmiszert vásárolhasson belőle. Az eladott arany értékét 1,638 milliárd rubelben adta meg, ami hivatalos árfolyamon átszámítva kis híján 1 milliárd dollárnak felel meg. Ilyen nagy mennyiségű nemesfém eladását az olajtermelés csökkenése tette szükségessé. Az aranyeladásból származó pénzen 942 ezer tonna húst, 880 ezer tonna étolajat, 267 ezer tonna vajat és 95 ezer tonna tejport vásároltak. A szovjet hatóságok hivatalosan első ízben ismerték el, hogy az öt évvel ezelőtti csernobili nukleáris katasztrófát elsősorban azRBMKtipusú atomreaktorfelépítésének elméleti hiányossága, illetve a reaktor technikai elégtelensége okozta. Az Atomenergetikai és Ipari Munkák Biztonságosságát Felügyelő Állami Bizottság tíznél több olyan műszaki hiányosságot talált az erőmű működésében, amely nem felel meg az előírt normáknak és szabályoknak. A vizsgálóbizottság a reaktor védelmi és vezérlési rendszerében egyaránt olyan súlyos elégtelenségeket talált, amelyek nem felelnek meg a biztonsági követelményeknek. A jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy míg a rekator kidolgozói nem tudták kellő mélységben értékelni a szerkezettechnikai elégtelenségeinek lehetséges következményeit, az üzemeltető személyzet meg sem próbálta felfogni, mivel jár a mulasztás. Csehszlovákiában a megélhetési költségek idén januárban mintegy 45 százalékkal voltak magasabbak, mint a múlt év azonos hónapjában. Az emelkedés tavaly december és ez év január között volt a legdrámaibb: 24 százalék, az úgynevezett árliberalizálásnak tudható be. * A japán Airlines légitársaság egy tengeri repülőtér-leszállópálya tervét dolgozta ki. A radikális szervezetek ellenállása miatt évek óta húzódik a Narita nemzetközi légikikötő kibővítése, ezért is keltette fel az illetékesek figyelmét az alternatív repülőtér gondolata. A légitársaság a lakott területektől távol eső repülőtér létesítésére tett javaslatot. A XXI. század légikikötője nem szennyezné a városok közelében a környezetet, zajártalmat sem okozna, mert az elképzelések szerint a tengerparttól 10-20 kilométerre építenék meg. Mesterséges szigetet létesítenének, mintegy tíz négyzetkilométernyi területen hosszú kifutópályát. A tengeri légikikötőttermésze- tesen olyan technológiával látnák el, amely a leggyorsabb, legnagyobb gépek kiszolgálására is képes, mégpedig a legmostohább időjárási és látási viszonyok között is. Miután a gépek leszálltak a sziget-repülőtéren, tenger alatti alagútbán haladva vinnék ki utasaikat a szárazföldi fogadóépületekhez. Két miniszter lemondott Romániában A kormány tegnapi ülésén lemondott Anton Vatasescu kereskedelmi és ipari államminiszter és Teodor Stolojan pénzügyminiszter, mivel kitartottak álláspontjaik mellett az árliberalizálás április elsején hatályba lépő második szakaszával kapcsolatban. A két miniszter ugyanis olyan radikális árfelszabadítást szorgalmazott, amelyben teljesen felszámolják a szubvenciókat, valamint a pazarláshoz és a hatékonyság fékezéséhez vezető torz árviszonyokat. A kormány azonban egy „puhább” változatot részesített előnyben, s így mindketten felmentésüket kérték, s benyújtották lemondásukat. Távozik a kormányból Mihai Zisu erőforrásügyi és ipari miniszter is, aki egészségügyi okokra hivatkozva felmentését kérte kormánytisztsége elől. Samu László megígérte: Április végéig átadják a Samarákat (Folytatás az 1. oldalról.) Az 1500-as Samarák is folyamatosan érkeznek, ezeket április 5. és 30. között adják ki. Samu László szerint a telephelyen pillanatnyilag - hat típusból - 200 további gépkocsi található, köztük Samara 1300- as mintegy 40-50, de van Lada kombi, Lada Niva, 1300-as úgynevezett „kocka” típus, és 1500-as 5 ajtós, ötsebességes autó. Azt is megtudtuk Samu Lászlótól, hogy a SAMAX Kft. a közeli napokban szerződést kíván kötni a Szekszárdi Autójavító Vállalattal 500 vegyes típusú személygépkocsi értékesítésére is. Az országban tíz helyen található garanciaszerviz, ahová a pótalkatrészek megérkeztek. Dombóváron a következő héten szándékoznak autósboltot nyitni a vásárlók alkatrészigényeinek kielégítésére. Befejezésül az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a gépkocsik kiadásának fel- gyorsulásával egy időben növekszik az új autót igénylők, és arra befizető ügyfelek száma. - gj SZŐNYEG ÁRUHÁZBAN! Európai színvonalú szőnyegek, padlószőnyegek óriási választékkal, szolid árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. Szekszárd, Rákóczi u. 15. (Dominó Áruház mellett.) (90/40) Próbálja ki Ön is! építőipari kisszövetkezet 7101 SZEKSZÁRD, VAK BOTTYÁN U. 6. Bajor stílus kívül-belül - ha lakása falára „Hasit” nemesvakolat kerül!- újszerű és dekoratív felületek- nagyon kedvező áron,- nem lesz többé gondja a penésszel- kitűnő a gőzáteresztő képessége,- épületbiológiailag a legjobb- mert kizárólag ásványi anyagokat tartalmaz,- mindezeken túl fagyálló, könnyen felhordható és anyagtakarékos egyben. A MINŐSÉG GARANCIÁJA: A HASIT CÉG TÖBB ÉVTIZEDES TAPASZTALATA A NYUGAT-EURÓPAI PIACON. KIZÁRÓLAGOS MANAGER Tolna megyében a SZIGMA ÉPÍTŐIPARI KISSZÖVETKEZET SZEKSZÁRD, Vak Bottyán u. 6. Telefonszám: 74-15-188 - Telefax: 15-816 SZAKMAI BEMUTATÓ március 22-én, 13 órakor Szekszárd, Rákóczi u. 13. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! (134)