Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-19 / 65. szám

1991. március 19. NÉPÚJSÁG 5 Szekszárd-Bad Kissingen-Gerolzhofen-Stadlauringen Három magyar három német városban A határokat nem ismerő, a népe­ket, nemzeteket összekötő barát­ság teremtett lehetőséget három magyar - Jószai Sándor ikonjai­nak, Schöck Gyula fotóinak és la­punk munkatársának, Decsi Kiss János textilképeinek - bemutatá­sára. Három város - Bad Kissin- gen, Gerolzhofen és Stadlauringen - kiállítótermeiben tárhatták kö­zönség elé alkotásaikat. Schöck Gyula színes fotói a ma­gyarországi népi építészet emlé­keit örökítik és a fotóművész sze­mével láttatnak. Úgy dokumentál­ják egy-egy épület szerkezetét, fa­ragott díszítő motívumait, hogy közben a fény esztétikumot képez az érzékeny papíron. Nem a nosz- talgiaizü, idegenforgalmat vonzó programmal indul gyakran útnak magyarországi tájakon Schöck Gyula, de mindig tisztelgőn az ősi kultúra, régi mesterek munkálko­dása előtt. Mielőtt rekeszbe zárná a pillanat sugarait, alapos tanul­mányt készít a környezetben, ahol hiteles történeteket meséltet a hely egykori és mai életéből. Jószai Sándor az Alföld festőis­kolája, Hódmezővásárhely műhe­lyeiből jutott az orosz ikonfestészet tanulmányozásáig, míg maga is aktiv művelőjévé lett. Akár varga­betűs útnak is tekinthető addigi pá­lyája, hiszen a Tisza-parti árterület, a magyar puszta festővászonra kí­vánkozó hangulatainak megkom- ponálása, festése után, a fa mint szobrászi anyag is formát öltött a művészi képzelőerő előtt. Nem tel­jes ezek elősorolásával a kép Jó­szai Sándorról, mert szólni kell azokról a plakettekről, amelyek bronzba öntve készülnek, külön­böző társadalmi alkalmakhoz ak­tualizálva. Ikonjainak művessége könnyen utat talál a kiállítások láto­gatóihoz. Decsi Kiss János ken­dervászon és kenderkötél textil­kompozíciói Sárköz hímzésvilágá­ba gyökereznek. Az egykori kétke­zi munkások hétköznapi eszközei­nek anyaga nyert esztétikai érté­ket, mikor a képzőművészetek szá­mára jelölt kiállítási termekben megjelent. A textilbiennálék tárgy­anyaga igazolja nemzetközi vonat­kozásban is a természetes anyag ilyetén felhasználásának létjogo­sultságát éppen úgy, mint megjele­nítési formáját. Decsi Kiss János textilképeivel több intézményben találkozhatunk megyénk határain belül. Fotó, ikon és textil képviseli a magyar kultúrát március 1-jétől március 24-ig az említett három német városban, ahol a helyi lapok fényképes tudósításokban szá­molnak be a megnyitók ünnepi perceiről. Balkáni eredetű népesség Szekszárdon A legújabb korban a „balkáni” szó lekicsinylő kifejezéssé korcso- sult. Nem mindig volt ez így. Külö­nösen nem abban a korban, ami­kor Szekszárd népességének te­kintélyes hányada dalmát, görög, horvát, macedón, szerb és török eredetűnek vallotta magát, s a fa­zekasságban, a kereskedelemben éppúgy, mint a birtok- és közigaz­gatásban szerzett ügyessége, jár­tassága révén kulcspozíciókat fog­lalhatott el a magyarlakta megye- székhelyen. A szekszárdi várostörténeti klub januári rendezvényén dr. Vass Előd, a török hódoltság korának történésze kimutatta, hogy a hó­doltság alatt Bátától Dunaföldvárig, Apartól Ozoráig több tucat falut balkáni eredetű népekkel töltötték fel a birtokosok. 1696-ban Szek­szárd lakóinak fele „rác”. Palánkon rác katonaság székelt. Csatáron ők művelték a szőlőt. A19. század­ban a Vörösmarty és Rákóczi utca, a Fazekas sor és a Vámos utca kedvelt lakóhelyük volt. Mielőtt belemennék a gyűjtőne­vükön „rác”-nak mondott balká­niak szekszárdi szerepének tagla­lásába, igyekszem röviden megfo­galmazni, hogy kik voltak ők. A „rác” népnév a 12. század óta használatos, és a szerb törzsek központjának, Ras városnak a ne­véből ered. Csak a múlt században váltotta fel hivatalosan a „szerb” név. Hely-és személyneveinkben megmaradt a „rác” kifejezés. Gon­doljunk csak Rácalmásra, Rácke­véra, Ráckeresztúrra, de az idő­sebbek emlékezhetnek még Rác- mecskére, a mai Erdösmecskére Baranyában. Ismerős a Rácke­reszt, Ráchegy, Ráctemető is. Meglepően gyors asszimiláció­nak lehetünk tanúi. Főként a szek­szárdi uradalom irányító személy­zete és a vámosok, a tanítók, jegy­zők és bírók körében gyakori a ma­gyar, német és „rác" családok kap­csolatának házassággal való meg- pecsételése. Ami pedig a szakmá­jukat illeti: szinte minden foglalko­zási ágban megtalálhatók a rácok. Albanits György kereskedő, Ber- tics János tanító, Bentzerics János csizmadia, Domsics András vám- és korcsmabérlő, Drágíts Antal pa- tikárius, Tranics János szőlősgaz­da és városbíró, Velics Márton vár­nagy volt. Hivataluk mellett mind­egyik szőlejével is törődött. A 19. században római katoli­kussá lett Mikitics és Demetrovics családokról tudunk, akik a magyar nemességet is elnyerték. Eredeti­leg kereskedők, ekkor már iparo­sok voltak; pl. Nikitics István pus­kaműves, kinek 1848/49-ben használt fegyverremekeit az isz­tambuli hadtörténeti múzeum is bemutatta 1935-ben. Az Egerben ismert és kiváltságokat élvező De­metrovics kereskedőcsalád egyik ágának tagjai Dunaföldvárra, Paksra, Tolnára, majd Szekszárdra költöztek mint pékek, cukrászokés kalaposok. A 20. században mind­két család nagyrészt értelmiségivé vált. A két világháború között megfi­gyelhető magyarosítás a „rácokat” sem kímélte, sokuk eredeti neve feledésbe is merült. Joszipovics fogházőrből Jánosi, Lorencsics irodatisztből Lontai, Nikiticsből Ná­dor (majd Nádor-Nikitis), Demetro- vicsból Demeter lett. A magukat Morvátoknak nevező szláv törzsekből négyet ismerünk. Az egyik az Adriai-tenger és a Drá- va-Száva mentén, a többi cseh-, lengyel- és oroszlakta területeken telepedett meg. A déli horvátok egy része a törökök elől behúzódott az egykori Tótországnak mondott Szlavóniába. A régi térképeken Pozsega, Szerén és Verőce me­gyék mutatják Tótország földjét. A többi horvát a nyugati határszélre is Ausztriába sodródott. Talán még vannak, akiknek is­merősen cseng a „Hírős decsi Gö­rögszóban van a hálótanyám...” kezdetű népdal. A „görög” szó haj­dan nem utalt kifejezetten a mai Görögország népére, csupán gyűjtőfogalma volt mindazoknak a kereskedőknek és pénzkölcsön­zőknek, akik a török uralom alatt ál­ló Balkán-félszigetről fölkeresték hazánkat. Egy részük csakugyan görög fajta, dé számosán vannak a „görögök” között bolgárok, bos- nyákok, cincárok (görögül beszélő oláhok) havasalföldiek, monasztíri albánok, örmények, szerbek, sőt török zsidók is. A 18. századi ira­tokban „Graecus”-nak, néha „Ar- men”-nak, azaz „örményinek hív­ják őket. A „görög” megszemélyesítette a gyorsan gazdagodó, írástudó, fur­fangos embert. Mivel „pénzből és észből áll a kereskedelem”, a gö­rög értéken alul vásárolja fel a falu­siak terményeit, a kukoricát feleteti sertéskondáival, majd Ausztriába hajtja azokat. Kölcsönt nyújt a termelőnek, uzsorakamatot számít fel a pénzszűkével küszködő gaz­dáknak, köztük a földbirtokosok­nak. Duna menti településeink közül Decs, Őcsény és Szekszárd gö­rögjei az 1708-ban megalakult kecskeméti „kompániához” csat­lakoztak. Kezdetben alig követhető ván­dorlásuk. Nevük sem árulkodik mindig eredetükről. Ki hinné, hogy Szabó György is görög volt? Pedig egy perirat ezt bizonyítja. 1728-tól igazolhatón állandó lakosként tart­ják számon a szekszárdi apátsági birtok két görög alkalmazottját. El­ső, itt eltemetett halottjuk Agora Mi­hály. Neve kereskedést, vásárt, gyülekezőhelyet jelent. Pazár De­zső vezetékneve pedig török ere­detre mutat („vásár”). Akárcsak a rácok, a görögök is csakhamar beházasodnak az ős­lakos magyar családokba és felve­szik a helybeliek szokásait. Doni Márton, Jovan Görög, Örmény An­tal és társaik szőlőbe és házakba fektetik pénzük egy részét, fiaikat iskoláztatják. Ma már csak a legkitartóbb ge­nealógusok tudják kimutatni görög eredetüket. DR. SZILÁGYI MIHÁLY Művészi munka jakvajból Tibeti buddhista szerzetesek negyvennapi munkával elkészülő alko­tásukon dolgoznak, amelynek alapanyaga 1 tonna jakvaj. A különleges szobrot a Nemzetek Kulturális Palotájában állítják ki, ahol a látogatók megismerkedhetnek a tibeti kultúra néhány területével. Tv-napló Az apostol Petőfi lángoszlopoknak látta a XIX. század költőit, akiknek az a rendeltetése, hogy a Kánaán felé vezessék a népet. A politikusok­ban nem bízott, az arisztokráciát megvetette, a királyok ellen oltha- tatlan gyűlöletet érzett. Aranyt arra figyelmeztette, hogy Mátyás is csak király volt, tehát nem alkalmas eposzhősnek. Az apostol-ban, amit közvetlenül a márciusi napokat követően írt, mindez sűrítve je­lenik meg, hőse, az engesztelhetetlen Szilveszter, saját sorsával pél­dázza, hogy a zsarnoki hatalommal nem lehet kiegyezni, a királyt pe­dig - más versében is meggyőződéssel hirdette - meg kell ölni. Ami­kor elérkezik a földindulás, néplázadás órája, a király mellett csak a hóhér tart ki, mert ők ketten egymás nélkül nem élhetnek. (A király és a hóhér.) Az apostol az új nemzedék költeménye, „mely apáit arcpi­rulással említé" s lerázta örökségét, rabbilincseit elei sírhalmára dobta, „hogy csörgésére fölriadjanak s ott a földben is szégyeljék magokat”. Keserű vers, amit az sem enyhít, hogy a sötét képek mögött felde­reng a szabadság napja, de megírásától mindmáig időszerű, átkai­val, reménységével együtt. Tele sugárzóan szép részletekkel, de rit­kán nyúlunk utána, hogy föllapozzuk, mert nem egy részlete hossza­dalmas, didaktikus, prófétikus voltában is fárasztó. Filmre aligha al­kalmas, ehhez a történet túl egysíkú, nem is a romantikus elbeszélés adja értékét, hanem költőisége. A tv vállalkozása, amit Balogh Zsolt rendezett a romantikát hangsúlyozza, ezért a bizonytalan helyszín, a sok köd és félhomály, s ezért érezzük úgy, hogy a film csak illusztrációja a költeménynek. Az apostol lángész műve, s éppen ezt nem éreztük a filmben, mert jobbára csak megelevenítette a ko­mor történet részleteit, de Petőfi a háttérben maradt. Az Árpád-ház emlékei Még Dercsényi Dezső tervezte ezt a négyrészes filmet, de nem tudta befejezni, halála után sokáig dobozban hevert, mint mondják, majd Ézsiás Anikó egészítette ki, s az indokolatlan hányattatást érezni is rajta. így is nagyon fontos és nagyon hasznos, kár, hogy a húszperces részletek vetítésének nem találtak alkalmasabb időt. Diákok és felnőttek egyaránt okulhatnának belőle, a művészettörté­neti ismeretátlag meglehetősen alacsony nálunk. Pedig a kor, bármily kegyetlen volt is a történelem, emlékekben gazdag, a töredékek a magyar középkor kivételes bőségét mutatják. Lébény, Ják régi szépségében áll előttünk, a legtöbb azonban töre­dék, sejtelmes részlet, amit a képzeletnek kell kiegészítenie. A köze­lünkben Mecseknádasd, Pécsvárad, Mánfa bizonyítja középkori építészetünk magasrendűségét, a pécsi székesegyházat az évszá­zadok folyamán többször átépítették, a részletek azonban kivételes szépségűek, mint az Izsák áldását ábrázoló mozaikos kőlap, a Sám­son történetét ábrázoló dombormű, Kalocsáról a vörösmárvány ki­rályfej, a szekszárdi vállkö, s mennyi még. S mennyi minden tűnt el nyomtalanul, hisz csak Ili. Béla korából több lerombolt cisztercita apátságról tudunk. A film sorra bemutatja az Árpád-kor emlékeit, Marosi Ernő kísérő­szövege okos, közérthető, mindig a legfontosabbra irányítja a figyel­met s a néző úgy érzi, mintha jól elrendezett múzeumon vezetnék vé­gig. Hiányaival együtt is fontos és hasznos alkotás, az iskolák szá­mára pedig nélkülözhetetlen segédanyag. Cs. L. Országos pályázatot hirdet a Szórakaténusz Játékmúzeum Tízesztendős évfordulóját ün­nepli az idén az ország egyetlen játékmúzeuma, a kecskeméti Szó­rakaténusz. A jubileum alkalmából - a Kiss Áron Magyar Játék Társa­sággal közösen - országos alkotói pályázatot írtak ki. A pályaművek elbírálása négy - gyermek, ifjúsá­gi, felnőtt és családi - kategóriá­ban történik. A játékkészítőktől el­sősorban olyan alkotásokat vagy terveket várnak, amelyeket maguk is hiányolnak a kereskedelem kí­nálatából. A Szórakaténusz játék­gyűjtő- pályázatot is meghirdetett. Ezen nem csupán a falvakban és városokban felkutatott játéksze­rekkel lehet részt venni, hanem például egy hajdani játékkészítő munkásságának bemutatásával, játéküzemek történetének megírá­sával is. A kecskeméti Szórakaté­nusz Játékmúzeum a pályázatok­kal kapcsolatban részletes útmu­tatást ad a jelentkezőknek. Sajtókrónika (1991. február) Február 3. Ozorai Pipo hagya- téka=Új Dunántúli Napló. Ozora, történet, régészet, ozorai vár. A si- montornyai tizenkettek reményte­lensége: támadhat-e a tűz? = Új Dunántúli Napló. Simontornya, ön­kéntes tűzoltóság. Február 6. Sámán Anikó: A szek­szárdi polgármester egy fogadó­napja. Támogatás üres kasszából?=Népszava. Február 7. Veress Jenő: Se autó, se pénz, se magyarázat. Szomorú Samara-történet. ígéretekben nem lehet utazni. = Esti Hírlap. Dombó­vár, Samax Kft. Február 9. Vigh Sándor: Fusson, akinek van bora! Csend és kiáltás a szekszárdi szőlődombokon 1. = Pesti Hírlap. Szekszárd, szőlő- és bortermelés. Február 11. Vigh Sándor: Fus­son, akinek van bora! A holdfény­ben őzsuta óvatoskodik 2. = Pesti Hírlap. Szekszárd, biobor, borex­port. Február 15. V. Horváth Mária: Lakótelepminta. Egyenlakás nem kötelező. = Mai Reggel. Szekszárd, lakásépítés. Február 16. Eachowszky Bea: A szekszárdi Samsunite tartja az ira­mot. Funkció és forma egysége. = Pesti Hírlap. Szekszárd, Palota Bőrdíszműgyár és a Samsunite ve­gyes vállalat. V. Horváth Mária: Lincshangulat Dombóváron. Samu elment vadászni. = Mai Reggel. Dombóvár, Samax Kft. Február 18. Cseh Béla: Verseny- futás a pénzért, a paksi atomerőmű önállósági törekvései = Pesti Hír­lap. Február 19. V. Horváth Mária: Széfbe teszik a teheneket. Padlón az állattenyésztés.Mai Reggel. Bá- taszék, szarvasmarha-tenyésztés, tejtermelés. Február 21. V. Horváth Mária: Lazaristák Dombóváron. = Mai Reggel. Dombóvár, vallás, Szent Lázár-rend. Február 22. Hegyes Zoltán: Az országot járva. = Magyarország. Dombóvár, Illyés Gyula Gimná­zium, oktatásügy, anyagi gondok. V. Horváth Mária: Kis város, kis szolgáltatás. Kétséges az egyesí­tés haszna. = Mai Reggel. Szek­szárd, kisipar, szolgáltatás, szociá­lis helyzet. Február 23. Fehér István: Szek­szárdi ’’Paraszt Rt.’’. A tőzsde felé kacsingatnak a kukoricatermesz­tők. = Pesti Hírlap. Tolna megye, kukoricatermesztés, KSZE. Február 25. Medve Imola: Az Egészséges Magyarországért. = Magyar Hírlap. Regöly, Egészsé­ges Magyarországért pályázat el­nyerése. Szerényi József: A Gilde sörözőkről. = Söripari Hírlap. Dom­bóvár, Gilde söröző. Február 26. V. Paizs Gábor: Mennyit ér a biztonság? Helikop­terbázis Igaion. Magánmentés me- gyeszerte. = Pesti Hírlap. Dombó­vár, Reparautó és Silvanus Kft. Február 27. Bán Zsuzsa: Ki fizeti a magyar uránt? Az írek társulásra készek. = Világgazdaság. Paks, atomerőmű, hazai urán felhaszná­lása. Február 28. V. Horváth Mária: Begördültek Samu Samarái. = Mai Nap. Dombóvár, Samax Kft. Összeállította: dr. Imreh Csanádné MÉZGA-BÁLA Kft Kaposvár FIGYELEM! CSAK 3 NAPIG! Importból származó bálásruhák árusítása nagy választékban! 1991. március 21-től 23-ig 9-18 óráig, szombaton 8-13 óráig. Dombóváron a művelődési központban (Hunyadi tér 25.) 99 Ft/kg! Minden fizetett 5 kg után 2 kg ingyen! Viszonteladóknak is ajánljuk! (174) Közel egyórás műsort sugár­zott a Kossuth rádió vasárnap délelőtt „Helyettem írták” cím­mel Kupa Mihály pénzügymi­niszterről. Az adásban azonban nem esett szó - amint azt korábban megszokhattuk - gazdasági programról, privatizációról, inf­láció elleni harcról, nem a hideg fejű közgazdász beszélt a hall­gatóknak az előttünk álló fel­adatokról és megpróbáltatá­sokról. Egy ember beszélt a hang­szóróból, aki például szereti Adyt, akit időnként kétségek gyötörnek és aki gyakran ne­hezen tud dönteni, akivel elő­fordul, hogy a gőg mögé kell bújnia, hogy leplezze, mennyi­re sérülékeny, mennyire össze tud törni. Szakmailag azonban biztos volt önmagában, amikor elfogadta a miniszteri bársony­széket. - Akkor rémültem meg igazán, amikor láttam, hogy mindenki elfogad, senki sem támad - mondta a műsorban Kupa Mihály. - Ez a bizalom óriási felelősséget rakott a vál- lamra. Az emberek nem csa­lódhatnak most. Hát... csalódott bizony ez az ország eleget, jó lenne, ha vég­re valaki rászolgálna a bizal­munkra. Azt mindenesetre szí­vesen hallottam, hogy a szigorú gazdasági racionalitást képvi­selő pénzügyminiszternek is van lelke, hogy döntései előtt vívódik, kétségek gyötrik. Mert abból mindig nagy bajok szár­maztak, ha a vezetőknek nem voltak kétségeik.- áa -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents