Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
1991. február 9. NÉPÚJSÁG 13 Edzéslátogatás a Szekszárdi Dózsánál „A szegénység nem szégyen, csak kellemetlen” Február 20-én az Újpesti Dózsát fogadják Iramfutas a „szűz” havon (Folytatás az 1. oldalról.) A Dózsa labdarúgóinak a 49. edzés kezdetéig van még néhány percünk, ezért Teszler Vendel vezetőedzővel „névsorolvasást” tartunk.- Huszonkét tagú az alapozó keretünk. Velünk készül a Bonyhádra és Paksra kölcsönadott Mészáros, Szabó T., Pető és Kálmán alkotta kvartett, valamint a leszerelés előtt álló Kvanduk és Andi is. Pilisi külön edz, hiszen január elején térdműtéten esett át. Hiányzik Bozsér, akinek február 17-én veszik le bal lábáról a gipszet: bokaszalagszakadás miatt öthetes időtartamra kivált a felkészülésből. Jelusics kéthetes kényszerpihenőjét egy makacs mandulatgyulladás okozta. Hámori abbahagyta, testvéri alapon üzleti vállalkozásba kezd - sorolja a szakvezető. Közben egy-egy labdával a kézben sorjáznak a játékosok. Dienes- nek - több társával egyetemben - jut egy medicin is. „Hogy nehéz, istenem, de ez legalább nem pattan el” - vélekedik a középpályás. Egyébként sisapka, melegítő, valamint az arra húzott anorák az öltözködési módi. A fázósabbak kesztyűt is viselnek.- És a rekruták mikor öltöznek angyalbőrbe? - kérdezem Bókát.- A behívót a jövő hétre várjuk, február 25-én pedig a civil szereplést egyenruhára váltjuk Csövivel (Mészárossal, a szerk.). Előreláthatóan Siklóson katonáskodunk majd.- Indulás a pályára! - hangzik az edző invitálása. Az éjszaka hullott hó megvastagította a küzdőtér takaróját. Jobbára porhanyós, így a csukák bokáig alámerülnek, hogy aztán a zoknis olvadás nosztalgiázásra késztessen. Arra az időszakra, amikor a megyeszékhelyen még törődtek az NB ll-es csapattal, s egy-egy nagyobb havazás után a „nagyját” letolatták a pályáról. A pergő ritmusú gyakorlatok elűzik a múltidézést. A jövő iránti töprengést viszont nem: mi lesz veled Szekszárdi Dózsa? Egy hónappal a tavaszi rajt előtt egyre aggasztóbb a dilemma, hiszen igazán megnyugtató válasz senkitől sem érkezik.- Az elnökség álláspontja, hogy a tavaszi idényre mindenképpen megpróbálják előteremteni a működési feltételeket. Ezzel együtt, ha jelentkezne szponzor, úgy azonnal átadnák számára a csapatot. Nem titkolt, hogy tárgyalásokat folytatunk a Hargita Kft. elnökével, dr. Magyar Ernővel. Ö a végleges választ február 12-e után adja meg. Egyébként tovább folyik a tárgyalás a söröző és az egyéb vagyon belügyi átvételéről is - mondja Teszler edző. Újabb gyakorlatot vezényel, majd így folytatja: „Nézd, a sze-v génység nem szégyen, csak kellemetlen. Éppen ezért mi senkivel sem rivalizálunk, fölöttébb nem az Atomerőmű SE-vel. Tisztelet azoknak a paksi vezetőknek, akik a mai viszonyok között is kitűnő feltételeket biztosítanak az NB ll-es csapatuk számára. Szívből kívánom azoknak a szakembereknek, akik a csapat mellett dolgoznak, hogy tudjanak élni a felkínált lehetőséggel és juttassák fel az NB l-be az ASE együttesét. Abból a sikerből ugyanis egész Tolna megye labdarúgása profitálna”. Ezután szerephez jutnak a medicin- és a pettyes labdák. Előbbivel a „siratófalra” futnak szaporán, a szeretett játékszerrel pedig kispályás havasderby következik. Speciális szabályokkal, így gólt csak fejjel lehet szerezni.- Az idei felkészülés során nem az állóképesség-fejlesztésen van a hangsúly - lévén ezen a téren jók az alapok - hanem a dinamikus láberő és küzdőjellegű erőfejlesztő gyakorlatok kaptak elsőbbséget. Aztán meg a taktikai jellegű összjáték gyakorlását sulykoljuk. Január 4-től napi két foglalkozás szerepel a programban. Hetente három alkalommal a sportcsarnokban készülhetünk. Mindez februárban úgy módosult, hogy öt nap alatt három előkészületi meccset is játszunk. Ezek sorában február 20- án, szerdán az Újpesti Dózsa NB I- es csapatát látjuk vendégül.- Hallottuk, néhány játékosra más klubok is szemet vetettek...- Kalmár, Kasza, Horváth Cs. és Kálmán iránt az őszi évad befejezése után kétségtelenül megnyilvánult az átigazolási érdeklődés. Akadt köztük NB l-es klub is, ám a konkrétum pillanatnyilag csakeny- nyi. Vége a másfél órás edzésnek. Fürdés, aztán közös ebéd a játékosok által dicsért BHG-konyhán. Délután pedig irány Bonyhád, a soros előkészületi mérkőzés. A lila-fehérek játékosai becsülettel készülnek, hogy aztán március 10-én lesz-e Szekszárd- Komló NB ll-es nyitány, az már nem rajtuk múlik. A megyeszékhely labdarúgásáról ugyanis mások döntenek... FEKETE LÁSZLÓ Hova menjünk síelni? Sokan nem üdvözölték kitörő lelkesedéssel a hóesést, azonban a téli sportok szerelmeseinek régi óhaja teljesült. Szerencsére a szekszárdi dombvidék síelésre és szánkózásra nagyszerűen alkalmas, a sportág rajongói a Remetekápolna környéki lejtőkön találhatják meg a számításukat. Sífelvonó ugyan nincs, ám a helyi járatú busz- szal megközelíthető. Megyénk mozgáskedvelűi ezenkívül még Óbányán találhatnak síelésre alkalmas körülményeket, itt még villamosmeghajtású kötélfelvonóval is kedveskednek a kényelemszeretőknek. Ám aki még ennél is többre vágyik, az csereüdültetés keretében a Magas-Tátrába megy sítáborozni. Erre nagyszerű alkalmat biztosít a szekszárdi Gyermekek Házának a csehszlovákiai Szkoplaszt 1 üveggyártó vállalatai kötött megállapodása. Ennek megfelelően Tolna megyei gyerekek immár második éve Ljubljetovában élvezhetik a téli sportok örömeit, míg a csehszlovákiai iskolások a nyáron jönnek Szekszárdra. Az első turnus az idén már egy hetet töltött északi szomszédainknál, itt főleg a kezdők ismerkedtek a sízés alapelemeivel. A 41 fős második csoport 17-én utazik egy hétre, ebben a turnusban főleg a „menők”, vagyis a haladó szinten síelők kapnak helyet. Ökölvívás Elmarad a mai CSB-mérkőzés Hét közben még reménykedtünk, mint kiderült mindhiába. A mára kisorsolt Paksi SE-Borsodi Bányász NB l-es ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés elmarad, hiszen a Borsodi Bányász vezetői visszaléptették csapatukat. A paksiak így a hét végén a jugoszláviai Újvidéken egy nemzetközi tornán vesznek részt, Bognár, Ledneczki, Szili, Szabó, Elekes és Hart lép majd szorítóba. Rajtuk kívül Nagy Károly bíró, valamint Balzsay Károly és Vecsei Károly edzők is elutaztak a csapattal. Február 11 -én 18 órakor Pakson a Csillag étterem (Ring étterem) különtermében a PSE ökölvívószakosztályának baráti köre klubestet tart. Ez alkalommal levetítik a Paksi SE-Kiskunfélegyháza- Kecskemét vegyes legutóbbi NB I- es CSB-mérkőzést. Pelé gratulált Pelé, az egykori brazil labdarúgó szupersztár legutóbbi nyilatkozatában gratulált Frederik de Klerk dél-afrikai elnöknek, miután az államfő elhatározta, hogy az apartheid-rendszer utolsó maradványait is „lebontja”. A „Fekete Gyöngyszem” üzenetét nagy örömmel fogadták Pretóriában, olyannyira, hogy Pik Botha külügyminiszter „baráti” látogatásra is meghívta a futballrajongók régi kedvencét.- Pelé uram szívesen látjuk Dél- Afrikában - mondta a külügyminiszter. - Sőt, az lenne az igazi, ha díszvendégként ő végezhetné el a kezdörúgást azon a mérkőzésen, amelyen válogatottunk a brazilokkal mérné össze tudását. Ahhoz, hogy ez a találkozó létrejöjjön, még a nemzetközi szövetség, a FIFA engedélye is szükséges, hiszen mint köztudott, a délafrikaiakra vonatkozó szankciókat a legtöbb sportszervezet még nem oldotta fel. Elismerés a csúcstartóknak Gzanka és Ciharean is „részvényes” Bizonyára sokan látták a tévé képernyőjéről a Budapesti Kongresszusi Központból sugárzott ünnepélyes díjkiosztót, mikor minden idők legjobb sportolóinak és a „Halhatatlan klub” tagjainak adóztunktiszte- lettel. Az ünnepség érdekes színfoltjaként azok a sportolók is elismerésben részesültek, akik tavaly világ- vagy Európa- rekordot, illetve magyar csúcsot értek el. A Dunaholding Részvénytársaság képviselőjétől többek között a Húsipari SE Szekszárd két súlyemelője, Czanka Attila és Traian Ciharean is átvehette az őket megillető részvényjegyeket, hiszen Czanka összesen négyszer, míg klubtársa kétszer javított országos csúcsot. A szekszárdi fiúkat olyan világklasszisok társaságában jutalmazták, mint Egerszegi, Darnyi és Rózsa Norbert. A szekszárdi súlyemelők az időközben leszerelt Lénárttal és Oláhval kiegészülve az alapozás formába hozó szakaszában javában készülnek az új versenyévadra. Az országos bajnok Kiss Ferenc újra súlycsoportot váltott, 67,5 kilóról felment 75-re. A legközelebbi megméretés február 22-24. között a Sabaria-kupa lesz, amely egyben a lengyelországi Wroclawban májusban sorra kerülő Európa-bajnokság válogatója is. Mihályka Tibor májusban a németországi Wor- mistedtben a junior világbajnokságon lép majd dobogóra. Novemberben pedig a német- országi Donauschingen ad otthont a vb-nek, remélhetőleg itt is lesz majd szekszárdi induló. Horváth Ferenctől, a Húsipari SE Szekszárd ügyvezető elnökétől megtudtuk, hogy a tolnai megyeszékhely az idén sem marad rangos tárcsás fesztivál nélkül, hiszen július 19-20-21 - én a sportcsarnokban Világkupa-fordulót láthatunk. A színvonalas rendezést garantálja, hogy vállalatok és gazdálkodó szervek összefogásával egy szponzori klubot alapítottak, a klub vezetője Hohmann Ferenc, a szekszárdi Alisca Hotel vezetője. A rendezvény természetesen a jövő évi szekszárdi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető. Örvendetes, hogy a húsosklub a tavalyi év összesített pontversenye alapján 6143 ponttal az MTK-VM előtt a legeredményesebb szakosztálynak bizonyult Biztató az is, hogy Czanka, Ciharean, Mihályka és Lénárt az olimpiai keretben is helyet kapott - km Pakson edzőtáboroznak A paksi vállalatok és intézmények segítsége jóvoltából február 8-11. között a Duna-parti városban edzőtáborozik a magyar ritmikus sport- gimnasztikai válogatott kéziszercsapata. A válogatott tagjai a Bezerédj iskola és az Atomerőmű SE sportcsarnokában naponta két edzést tartanak. Ambiciózus, fiatal, gyengeáramú végzettségű PC HARDVER ismerettel és gépkocsival rendelkező szakembert keresünk rendszerépítési és szervizmunkára. „Februártól” jeligére a Sajtóházba. (76) «ssssssssssssssssssssssssssssssssst LEGYÜNK TÁRSAK! Célozzuk meg együtt Nyugat-Európa piacát! TENYÉSSZEN CSIGÁT! Mi adjuk a technológiát és a szaktanácsadást Két év múlva a haszon tisztán jelentkezik. Kevés munkaidő-ráfordítással biztosítja jövőjét Kérje tájékoztatónkat: Budapest IX. kér. Bakáts tér 2. II. em. 12/a. T.: 118-4935. Tisztelt fogyasztóink! Értesítjük önöket, hogy a távfűtéses lakások radiátorszelep meghibásodását továbbra is költségtérítés nélkül javítjuk. A korábban meghirdetett kedvezményt 1991. április 15-ig meghosszabbitjuk annak érdekében, hogy önök szabályozni tudják a lakásuk belső hőmérsékletét Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a távhőellátással kapcsolatos problémáikat a 11-657-es telefonszámon jelezzék, készséggel állunk az önök rendelkezésére. Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat Táfűtő Üzem (79) A paksi Vörös Csillag HTSZ biritói telephelyére traktorvezetőt keres. Természetet, halászatot, gépet szerető, önálló feladatokra képes, tiszta erkölcsű, univerzális fiatal, lehetőleg paksi lakos - jelentkezését várjuk. JELENTKEZÉS: a HTSZ elnökénél Paks, Dunapart 1. (79) FIGYELEM! RGYELEM! Rövid határidővel vállalunk BÉLYEGZÖKÉSZiTÉST, nyeles, dobozos, valamint önfestékező kivitelben, nagy mennyiségben is. Kiváló minőség! Átfutási idő: 2 hét Öntapadós címkéket mérettől függetlenül szintén gyors átfutási idővel készítünk. Címünk: PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7630 Pécs, Engel J. József u. 8. sz. Ez még nem gólöröm, csak bemelegítés FOTÓ: GOTTVALD KAROLY