Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
991. február 9. NÉPÚJSÁG 11 Máté Gyula elektrofotogramjai Műhelybeszélgetés Beke Györggyel Kettős közelítés A művészet története az eszkö- :ök fejlődésének története is. Azt ;ockázatos lenne gondolni, hogy naga a művészet fejlődik, hason- óan a technikához, nem isezadol- ja. A művészet mindig korának ükre, annak lényegéről vall, vá- jyairól, eszményeiről, mint a görög torészobrok, a gótika magasba tö- ő áhítata, a barokk ünnepélyes szertelensége. Eszközei is ezt szólalják: a camera obscura felfede- :ése a perspektivikus ábrázolást segítette, az olajtechnika a XV. szá- :adi Itáliában valósággal forradal- nasította a festészetet. A technika nindenképp hasznos eszköz, de íem a művészet lényegét jelenti, óllehet mindig árulkodik a korról, )ár az is igaz, hogy minden kortöb- sé-kevésbé olyan technikai szín- ronalat ér el, amilyenre szüksége ran. A görögség az emberben ke- este a szép és az erkölcsi jó össz- íangját, neve is volt, kalokagathia, > bár festészetüket alig ismerjük, imi agyagban, bronzban, már- rányban fennmaradt, hibátlan egység, miként az épületek, szobrok, használati tárgyak bizonyítják. Minden kor ezt az egységet kereste, a miénk is, jóllehet a XX. század alapjában változtatta meg szemléletünket. Már a fényképezés felfedezése sejtette, hogy a technikai eszközök köre bővült, a korabeli festők közül még az olyan jelentős művész is, mint Borsos József, egyszerre feleslegesnek érezte magát és felcsapott fotográfusnak. A század ontotta az új felismeréseket, az elemi részek fizikája pedig olyan világot tárt fel, amire korábban gondolni sem lehetett. Mindez a művészetre is hatott, szemléletben és technikában egyaránt. Jeles művészettörténészünk, Kállai Ernő a természet rejtett arcáról írt izgalmas tanulmányt, a látszat mögött keresve a lényegest. Azt már Platón is felismerte, hogy az egyenes és a kör önmagában szép, nem kell valami meghatározott tárgyhoz kapcsolódnia, s nekünk azt kellett megtanulnunk, hogy a kép magában, mint szín és forma, szép, akkor is, ha nem kelti az érzékelhető valóság képzetét. A legelésző tehéncsorda vagy a konvencionális naplemente mindig egy emlék tárgyát idézi fel, de a lényeg maga a kép, a szerkezet, ami a jó mű esetében a teljes világ jelképe lehet. Közben változtak az eszközök, még csak azt sem mondhatnám, hogy tökéletesedtek, inkább csak alkalmazkodtak a korhoz. A görög szobrász így használta fel a bronzöntés technikáját, a reneszánsz festő az olajfestéket. Máté Gyula is ezt teszi, midőn olyan eljárással, amit korábbi művészek nem ismerhettek, elektrofotogramokat készít, de voltaképp Platón gondolatát valósítja meg, midőn azt tudatosítja bennünk, hogy a kör és az egyenes jelentésétől függetlenül szép. Máté Gyulával, pontosabban képeivel, véletlenül találkoztam. A Tolnai Népújság szerkesztőségében láttam tűzzománcképeinek fotográfiáit, s megragadott szerkezeti biztonságuk, ihletettségük. Megtudtam, hogy Bonyhádon él, magányosan, s bár törekvéseit rokonérzéssel kísérte több Nyugaton élő kortársa, munkássága itthon vissz- hangtalan maradt. Nem sokkal később bonyhádi otthonában is végignézhettem tűzzománcképeit, melyek valószínűleg ma is ott sorakoznak szerény műhelyében, s örömmel láttam az elhivatottságból fakadó kitartás bizonyítékait. Tudtam, hogy dac is van ebben a művészetben, a mellőzöttséggel és a vidéki kiszolgáltatottsággal szemben, a muszáj Herkules elszántsága, aki mint Ady versében, azért „győzi a harcot”. Nem tudjuk, milyen lesz a XXI. század művészete, még a mi századunk művészetéről sincs világos képünk. Ismerjük stílusváltozásait, kisebb-nagyobb forradalmait, de nem tudjuk, merre vezet útja, milyen termékenyítő ösztönzéseket •tartalmaz. Átmeneti korban élünk, amelyben kiábrándultság, nosztalgia és reménység elegyedik. Egy azonban bizonyosnak látszik, a legközelebbi jövő a művészet demokratizálódásának korszaka lesz, amikor a művészet a szó valódi értelmében közkinccsé válik. Az eredeti alkotások, legyen szó akár egy szerény vázlatról, egyre kevésbé hozzáférhetőek, s helyükbe valami másnak kell lépnie, például az elektrofotogramnak, a maga sokszorosítható egyszeriségében. Máté Gyula ennek az eljövendő közösségi művészetnek a hírnöke. Munkáiban az esztétikai elem egybefolyik a társadalmi igénnyel, mert művészet nélkül nem lehet élni, ezt már az altamirai barlang lakója is tudta. A XX. század, de még inkább a XXI. emberének a művészet új formáival kell együttélnie. Sokszorosítási technikák eddig is voltak, az elmúlt néhány évtizedben tökéletesedtek is. Az elektrofo- togram azonban több az eddigieknél, a kép az eljárás során alakul s a művész a technikával fog össze, ami engedelmesen követi képzeletét. De a néző együttműködésére is szükség van, mert a kép nem tényeket közöl, hanem a jelenlétet kínálja, a részvételt. Nagy jövője van annak, amit Máté Gyula Bonyhádon elkezdett, lehetőségei kimeríthetetlenek. Korszerű, már a XXI. századból szól hozzánk, reményt keltőén és biztatóan. CSÁNYI L Elhangzott Máté Gyula bonyhádi kiállításának megnyitóján. Mintegy negyven kötet szerzője. Nemrégiben települt át Magyarországra a neves erdélyi író, a röntgenszemű publicista, a hihetetlen munkabírású íródeák, akinek tolla alatt a kisebbség történelme ser- cegett odaát, mely sercegést fülsiketítőnek érezte az a hatalom, amelyik ezt a történelmet lezártnak, illetve nem létezőnek tekintette. Szebbnél szebb írásait olvashatjuk a lapokban, az idei évkönyvekben, új könyvét, könyveit forgathatjuk. Dajkájuk immár a magyar könyvkiadás. Legutóbb Szekszárdon a megyei könyvtár Erdély-estjének vendége volt. Mi hozza közel hozzánk a jelentős, Romániából áttelepült magyar írót, hogyan tükröződik az élesen látó szempárban a tolnai táj? - faggattuk Beke Györgyöt.- Engem Tolna megyébe az itt élő bukovinai székelyek vonzanak. Régóta kívánom megismerni az életüket, a sorsukat. Róluk szóló könyvekről, egyebek között Tamási Áron csodálatos regényéről, a Szirom és bolyról írtam is - ez volt az első irodalmi híradás arról, hogy itt megtalálták végre megannyi zaklatás után hazájukat, nyugalmukat, békéjüket. A Bukovinából, Csíkból, Háromszékről menekült székelyek történetében egymást érték a kiűzetések, a drámák. Ezért tértem vissza immár másodszor Tolna megyébe: hogy kapcsolatot teremtsek a székelység itt élő képviselőivel. A művelődési élet vezetőivel. Ha az Isten megsegít, a nyáron hosszabb időt szeretnék itt eltölteni újságíróként dokumentáló- dással. Legalább két hónapot. Szándékom a megyei könyvtár segítségével könyvet kiadni Székelyek Tolnában címmel. Ez szerves folytatása lenne otthon megjelent országjáró könyvsorozatomnak. A Petőfi Sándor talán megbocsátja, hogy jó cél érdekében bár, de eloroztam tőle ismert versének címét. Egyúttal azt is be szeretném mutatni ezzel, hogy különleges helyzetben nem könnyű megtalálni a legmegfelelőbb szót: ő szerelmi hevületben töprengett, manapság pedig - alkotó képzelet híján - névváltoztatási lázban senyvednek kortársaink. Természetes, hogy számos intézmény törekszik megszabadulni az egykor rákényszerített, rosszul választott (?) névtől, s helyette új névvel új tartalmat igyekszik adni. Ez egészséges folyamat, hiszen mindannyian számos példát tudnánk hozni a sokszor mulatságos erőltetettségre. A kérdés csak az, vajon szerencsésebb-e az új név kiválasztása, vagy sem, jobban tükrözi-e az intézmény jellegét, többet mond-e a kívülállónak? Fonyódon például a Karikás Frigyes Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola néven működik tovább. Azt sejtem, hogy Karikás Frigyesnek sem Fonyódhoz, sem a gimnáziumhoz, sem a postaforgalomhoz nem sok köze lehetett, de vajon mennyivel több volt Mátyás királynak, aki - gondolom -1., azaz Hunyadi Mátyás és nem II. Mátyás. Ha már úgy vélték, cserélniük kell, nem csinálhattak volna ennél jobb vásárt? Mint például az az iskola, amely ének-zenetagozatosként eddig Szamuely Tibor nevét használta, ezután pedig Ádám Jenőét viseli. Bizonyos, hogy Szamuely jó kedvében néha maga is dalra fakadt, de azért Ádám Jenőhöz aligha fogható. Mivel a Művelődési Közlöny Névváltoztatások rovata kedvenc olvasmányom, örömmel akadt meg a szemem a gödöllői Madách Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola szándékán. No, gondoltam, szegény Madách legalább haló porában nem lesz kényBeke György FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY folyamatosság természetes, hiszen az itt élő székelyek őseik szülőföldjéhez, az erdélyi tájhoz is kötődnek. Még a kötet megjelenése előtt sorozatban szeretném felvillantani, ha erre módom nyílik, a Tolnai Népújságban az itt meghonosodott székelyek portréit...- Az író a múltat jegyzőkönyvezi. A jövő érdekében. Mit kíván Beke György leendő riportalanyainak, a Tolna megyében élő székelyeknek?- Ugyanazt, mint Tolna megye minden lakójának: béke, boldogság jöjjön házaikba. Azt, hogy mégse legyen ez az esztendő a beígért megpróbáltatások éve. Hátha sok minden elkerülhető egységben, összeforrottságban, akarat- és lelki közösségben. Optimista vagyok. Remélem, egyenesbe jut minden ember élete. A székelyek akkor érzik itt jól magukat, ha körülöttük mindenki boldogul. Akkor boldogulnak ők is. DOMOKOS ESZTER télén olyasmiért felelősséget vállalni, amihez semmi köze. (Hacsak a Falanszter-színre nem gondolok.) Örömöm azonban nem sokáig tartott: mindössze az Ipari szó maradt ki az új névből. Másutt az bővítéssel jártak kevésbé szerencsésen. A Hamary Dániel Úttörőház - mivel az úttörőt el szerette volna hagyni - Gyermek- és Ifjúsági Szabadidős Központ szavakkal fűszerezte Hamary nevét. Komolyan mondom, az ember szinte belefárad, amire kimondja. Ráadásul nem is igaz, mert szerintem felnőttek is bemehetnek és lehet ott órákat is tartani, vagy iskolai tanulási idő alatti foglalkozásokat. A megnevezés sokkal célszerűbb és egyszerűbb lett volna így: Hamary Dániel Ifjúsági Ház. Néhol azonban, ahol pedig elkelt volna a változtatás, gyanútlanul használják a régi nevet. Az Arany János Nyelviskola öntudatlan büszkeséggel emlegeti a nagy költőt, jeles műfordítót - és hirdet beszédcentrikus tanfolyamokat. Itt azonban van egy kis bökkenő: Arany öreg korában fiát, Lászlót kérte arra, hogy olvasson föl neki Shakespeare remekeiből. A külföldet járt, kiváló angol tudású ifjú el is kezdte, atyjának azonban nem tetszett, mert ő nem így olvasta, hanem úgy, ahogy fiának is szenvednie kellett: betű szerint, ahogy le van írva. Arany János zseniális fordításából ez persze semmit nem von le, sőt, megerősíti ebbéli hitünket, de talán mégsem szerencsés a nyelviskolának... Az ilyesmikbe azonban már belenyugszik az ember. Arra azért már én is fölkaptam a fejem, hogy a Népszabadság hasábjain a hajdú- szoboszlói Kurhotel Geotherm hirdeti magát. Jó, jó, tudom, ma már mindent szabad, no de ezt és így? Igaz, hogy a magyar gyógy- németül az, ami, ám talán mégsem kéne akaratlanul rossz hírbe hozni azt az - üdülőt. DR. TÖTTÖS GÁBOR Megemlékezés Dobbanás „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (AranyJános) „Minek nevezzelek?” Csillag
