Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
991. február 23. képújság 11 \ kecskeméti Ráday-múzeum új kincsei >iszes, festett és faragott fa szószék és korona a XVII. század végéről Tumba formájú síremlék 1742-ből (MTI Press - Walter Péter felvételei) mény előélete az 1840-es évek végéig nyúlik vissza, amikor kialakult a magyarországi református egyház négy egyházkerülete. Közülük három - a dunántúli, a Tiszán inneni, és a tiszántúli - egykori központjában, Pápán, Sárospatakon és Debrecenben szinte azonnal megalakultak a kollégiumi múzeumok. Nem így a Duna melléki Református Egyházkerület székhelyén, Kecskeméten. Ez elsősorban annak „köszönhető”, hogy itt soha nem volt oly nagy múltú a lelkészképzés, mint a többi városban. A történelmi viharok miatt a XVI. században idemenekült kollégium fejlődni sem igen volt képes, ezért a múlt század közepén fel is költözött Pestre. Az intézetnek nem volt gazdag könyvtára, ezért kapóra jött a Rádayak terve, miszerint híres könyvtárukat és protestáns érdeklődési körű gyűjteményüket a teológiai akadémiának felajánlják. Végül az egyik fele adományként, a másik fele pénzért került a kollégium tulajdonába. Az egykori képtár kollekciójából gyakorlatilag néhány festmény maradt meg; a Szent Katalin vértanúsága (amely a művészettörténészek szerint eredeti Cranach munka) és a mester iskolájából kikerült Betlehemi gyermekgyilkosság. Említésre méltó még a Ráday Pált és feleségét ábrázoló két Mányoki-portré is. A múzeum birtokában levő műalkotások tekintélyes része, a négyszer lapos XX. századi grafikai anyag, zöme Szíj Rezső műgyűjtő adománya. (Közöttük Gy. Szabó-, Csók- és Szász Endre-alkotások is találhatók.) A református múzeumok (így a kecskeméti is) abban különböznek más egyházművészeti bemutatóktól, hogy a kimondottan egyházi használatú tárgyak felvonultatása mellett megpróbálnak egyfajta kultúrtörténeti többletet is adni a látogatónak. A múzeumi anyag tekintélyes részét képezik a klenódiu- mok, azok a tárgyak, amelyeket a sakrametnumok - a keresztség és az úrvacsora - alkalmával használtak. A Ráday-múzeum legújabb kincsei kifejezetten az egyházi használati tárgyak körébe tartoznak. A díszes, festett és faragott fa szószékkorona a baranyai Mese- nyéről származik. Funkciójára utaló névvel, hangvetőként emlegeti. A népművészet és a barokk sajátos ötvözeteként született gyönyörű munkát 1781 -ben készítette Nagy- vátyi Ferenc asztalosmester. Társaságában található az ugyanebben a stílusban készített, gazdagon faragott énekszámkirakó is. Származási helye a dunántúli Bölcske. Szabadszállásról való a sajátos, „tumba” formájú síremlék felső lapja, melyet 1742-ben, Körösi István temetése alkalmából készítettek. A síremlék mellett található a gazdagon díszített - korábban a református temetőben használt - mohácsi harang. Érdekessége két szentábrázolás. Szent Mihály és Szent Flórián megjelenítése kettős funkcióra utal; lélekharangként és tűzjelzőként szolgált. Vitrinben látható a XIX. századi tahitótfalui fekete selyemterítő. A fekete alapot - szokatlan megoldásként - színes papírapplikációval és színes hímzéssel díszítették, amely Ádámot és Évát ábrázolja. (KÁROLYI) Gondterhelt napjainkban egy- e kevesebb energia és figyelem jt az időtálló értékek, a kultúra is művészet eseményeire. Pedig alán éppen ezek nyújtanák a agtöbbet a nehézségek túlélőiére. Észrevétlenül sikkadnak el i nagy évfordulók is, ha azok po- tikailag éppen nem aktualizáltok. Megindult a szinte min- lent elsöprő szexhullám, de nég senkinek se jutott eszébe, logy itt is a maradandót nyújtsa i kultúra nagy tárházából. Most ünnepeljük Pierre August Renoirnak, a múlt századi impresszionista festészet egyik alapítójának és nagymesterének százötvenedik születési évfordulóját és megfeledkeztünk arról, hogy ő volt a világ talán legnagyobb aktfestöje, a női szépség halhatatlan megörökítője. Renoir 1841. február 25-én Li- moges-ben született egy szabó fiaként Nagy nyomorral küzdött fél életében, de ez egyáltalán nem törte meg akaratát mint élete második felében egyre súlyosbodó köszvénye sem. Az élet szépségét hirdette minden művében túlnőve a festészeti izmuGabrielle nyitott blúzban (1907) sokon. Porcelánfestő-tanonc- ként indult, innen műveiben a színek tisztasága, a rajz fontossága. Összegyűjtött filléreiből tanult tovább Párizsba költözve. 1862-ben Gleyre-nél ismerkedett meg Bazille-al, Monet-val és Sisley-vel, akikkel később a festészet nagy látásbeli forradalmát, a szabadban való festést elindította. A festészet akkori fővárosában a kiállítások és más benyomások lázában először a Párizs környéki erdők festői ragadták meg képzeletét. Kezdeti műveivel több helyütt megpróbálkozott, de mindenütt kemény visszautasításban részesült A hatvanas évek végén kristályosodott ki szervezkedésük impresszionisták címmel. Nagy harcok után egy lelkes műpártoló, Durand Ruel állt melléjük, így indultak meg kiállításaik. Első sikerét Renoir a Békás tanyáról festett, laza színfoltokból összeállított képével aratta, melyben a csoport fő célkitűzéseihez híven a pillanatot rögzítette. A Párizs melletti vízparti csónakkikötőről és fürdőhelyről festett 1 SöS^-ben egész sorozatot A nagyvárosi téma az impresszionisták képein vonult be az örökkévalóságba. Renoir igen sokat tett ennek érdekében. A Pont Neuf-öt ábrázoló képe napfényben csillogó párizsi látkép, a rálátásos városi látképek sorozatát nyitotta meg. A festményt 1875-ben önkéntes árverésen háromszáz frankért adta el a nyomorgó festő, halála után pedig százezer franként vette meg egy amerikai, de ugyanilyen áremelkedést értek el fiatalságában elkótyavetyélt művei is. 1882-től sorjáznak korát, életét megörökítő napsütötte festményei, köztük arcképek és nagyméretű életképek is, a Hinta (1876), egy külvárosi vendéglő, a Moulin de la Galetta (1876), az Evezősök reggelije (1881), melyek mindegyikével iskolát teremtett az európai festészetben. A színfoltokká omló impresszionista látás- és ábrázolásmód egyik tüneményes terméke velencei gondolát ábrázoló festménye (Velence, a Canale Granden (1881). Lassanként azonban a rajz növekvő szerepet kapott alkotásain, különösen a női szépséget ünneplő, kicsattanó érzékiségű női arcképein és aktjain. A kilencvenes évektől festi aktképeinek az európai festészetben egyedülálló sorozatát Sziklán ülő fürdőző (1892), Szendergés (1892), Fürdő nő kalappal (1903). Modelljei leginkább felesége és gyermekeinek gondozója, Gabriella volt. A fésülködő, mosdó, szendergő, fürdő gyereklány a maga öntudatlan érzékiségében az egészséges, szerelemre vágyó nő korabeli eszménye volt. Öregkorában köszvény kínozta kezével festette meg a látomásszerű, rubensi idomokkal rendelkező Nimfát a természet őserejét szimbolizálva. Utolsó korszakában kertjének virágait, főleg a peóniákat és a vízirózsákat festette dekoratív, késő szecessziós kompozíciókban, álomszínekkel, a tovatűnő élet múlékony szépségét szimbolizálva. Renoir egész életében művészetével a valóság talaján állt, minden kín és csapás ellenére az élet, a szépség szerelmese volt, aki a legnagyobb boldogságot a festésben találta meg. Témáiban, főleg a tájképfestésben volt úttörő, de teljes kibontakozását az emberábrázolásban, a szép, fiatal női test megjelenítésében érte el. BRESTYÁNKSZKY ILONA A kecskeméti Újkollégium épültén a reformátusok egyik jelképe, gy míves kakas hirdeti, hogy hol a ejárata a Duna melléki Reformá- is Egyházkerület Ráday Múzeumnak. Bár kiállításait a nyitás éve, 983 óta több tízezren megtekintették, az intézmény mindmáig mégsem él benne igazán a köztudatban. A református egyházművészet remekei mára múltban is nehezebben találtak igazán otthonra ezen a tájon. A kecskeméti közgyűjteRenoir aktjai A pékné (1904)
