Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
8 NÉPÚJSÁG 1991. február 23. Nem kellett se Paksnak, se Tolna megyének Ne féljünk a dinoszauruszoktól! Ufóglasznoszttyal az elhallgatás ellen Jákli Péter Somogyországba ment főjegyzőnek Szűkebb hazájában, Pakson az egyik önkormányzati képviselőjelölt egyenesen veszélyesnek nyilvánította azt a városért tevékenykedő egyesületet, amelyet Jákli Péter tanácselnök vezetett. Azóta eltelt némi idő, ma már - némi kitérő után - Jákli Péter nem Paks, hanem Somogy megye érdekében munkálkodik - az ottani közgyűlés főjegyzőjeként. Senki sem lehet próféta saját hazájában. Ez a megállapítás Jákli ’Péter, Paks volt tanácselnöke személyére kétszeresen is igaz. Hiszen miután sokéves kiváló munkája ellenére nem választották meg polgármesterré városában, megpályázta a megyei közgyűlés elnöki tisztségét - eredménytelenül. Igaz, mindössze egy szavazat hiányzott az üdvösséghez... A történtek után sokan leírták Jákli Pétert, méghozzá némi rezignáltsággal, mivel a legengesztelhetetlenebb irigyeit kivéve mindenki elismerte szakmai hozzáértését. Egyfajta igazságszolgáltatásnak is felfoghatjuk tehát azt, hogy Jákli Péter mégsem veszett el az államigazgatás számára, miután jelenleg megyei főjegyzőként tevékenykedik. Persze nem Tolna, hanem Somogy megyében.- Amikor kiléptem a megyeháza díszterméből, azt gondoltam magamban, hogy egy időre abbahagyom a politizálást - eleveníti fel Jákli Péter a számára sikertelen elnökválasztást követő pillanatokat. - Számot vetettem önmagámmal, s az is biztos, hogy nem vagyok tévedhetetlen, hibázhattam is egy sor dologban. Úgy véltem akkor, hogy talán nem is baj, ha nem vállalok egy darabig felelős pozíciót. Ehhez képest viszont elég nagy meglepetés, hogy Jákli Péterrel mint Somogy megyei főjegyzővel találkozhattunk ismét. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy már korábban, azaz a helyhatósági választások előtt is többen felkeresték a paksi tanácselnököt, méghozzá más megyékből. Az előnyös állásajánlatok ellenére Jákli Péter mindenekelőtt Tolna megyében szeretett volna bizonyítani. Interjú Hargitai Károly íróval Jákli Péter a Tolna megyei közgyűlési elnökválasztáson FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY- Azért én mégis ide kötődöm - jegyzi meg magától értetődő természetességgel. - Bölcskén születtem, Dunaföldváron, majd később Pakson voltam tanácselnök, többszőr kezdtem új alapokról az életemet, de ennek is van előnye. Most ismét „lenulláztam” mindent, s új környezetben, új arcokkal körülvéve kell elérni a célokat. Méghozzá azon célokat, amelyeket egy vállalkozásbarát megyei önkormányzat tűzött ki maga elé. Ezért is szemelték ki Jákli Pétert a főjegyzői állásra: ismerték eredményes szakmai múltját, a nem a régi értelemben vett elosztó, hanem a szolgáltató-menedzser megye iránti elkötelezettségét. Nem elhanyagolható szempont, hogy Jákli Péter minden korábbi kudarc ellenére bízik magában, s mostani munkatársai is bíznak benne.- Azért az éremnek van egy másik oldala is - reagál arra a megállapításra, mely kudarcnak ítéli a közelmúltban vele történt Tolna megyei eseményeket. - Pakson a helyhatósági választások idején alakítottunk egy egyesületet, melynek jómagam voltam a listavezetője. Az az egyesület kapta a legtöbb szavazatot. Méghozzá úgy, hogy egyetlenegy gyűlést sem tartottam Pakson. Ugyanez volt az elvem a megyei közgyűlési elnök megválasztása előtt is, nem álltam le kiabálni, másokat szidalmazni, kifogásokat keresni a többi jelölt ellen. Hogy ezt velem megtették, nos ezt mindenkinek a lelkiismeretére bízom. Az élet már ilyen: mindig azt kell fellökni, aki elöl van. Jákli Péter hangsúlyozza, hogy senkire sem haragszik, minden jót kíván a paksiaknak, a Tolna megyeieknek egyaránt. Ez érthető, hiszen a jó együttműködésre a későbbiekben is szükség lesz.- Hosszú távon csak az számit, hogy ki mit tett le az asztalra - foglalja össze végezetül hitvallását. - Az emberek máris összehasonlíthatják az egyes időszakokat, én bárki elé nyugodtan állok. Elégtétel? Nem érzek elégtételt, arra nincs is szükségem. Nekem az a filozófiám, hogy a mindenkori magyar körülmények között az ember maradjon ember, s szolgálja azt a hasznos ügyet, amire vállalkozott. Én ezt tettem, nem biztos, hogy mindig hibátlanul. Mit mondjak még? A kérdést követő rövid csend után már valóban nincs mit hozzátenni az elhangzottakhoz. Az újságírón a sor, aki megköszöni az interjút Jákli Péternek, Somogy megye főjegyzőjének. SZERI ÁRPÁD Csak reggeltől estig tartott az az író-olvasó találkozó, amelyiknek a közelmúltban adott otthont a szekszárdi Fantasztikus Klub. A nagy érdeklődést az a hárombetűs szó váltotta ki, amelyhez manapság már nem kell sok magyarázat, s amelyik így hangzik: ufó. Mit tegyünk akkor, ha éjfél után felriadva azt tapasztaljuk, hogy kis zöld emberkék állják körül ágyunkat, majd rémült sikoltozásunk következtében kísértet módjára át- lebbennek az ablaküvegen? Vagy, ha késő este egy elhagyott mellék- útón hirtelen szemkápráztató fénysugár vágódik a lábunk elé, s valami ellenállhatatlan erő vonz bennünket egy különös szerkezet felé? Nos, ijedtségre semmi okunk, hiszen csak „ufólények” vetették ki ránk hálójukat, tőlük pedig nincs mitől tartanunk. Legalábbis így vélekedik Hargitai Károly, a hazai ufókutatás ismert szakértője, aki meglepő módon korábban maga ■ sem hitt abban, hogy az azonosi- tatlan repülő tárgyakat földönkívüli lények irányítják. Majd eljött 1980. szeptember kilencediké.- Este nyolc óra körül egy hatalmas gömböt pillantottam meg budai házam erkélyéről - elevenítette fel a maradandó nyomot hagyó emléket Hargitai Károly. - A barnásvörös színű alakzat hangtalanul repült, majd derékszögben jobbra fordult. Ugyanezt tette az a másik két gömb is, amely valamivel később bukkant fel az égen. Mindez nyilvánvalóvá tette számomra, hogy nem földi eredetű objektumokat láttam. Ettől az időponttól kezdődően foglalkozom komolyan az ufójelenséggel.- Ön gyakorta hivatkozik arra a közel negyven évvel ezelőtti bejelentésre, amelyben hivatalosan is elismerték az ufók létét.- Ez kétségkívül igaz. Washingtonban, 1952. július 25-én éjszaka tizenkét ufó jelent meg a Fehér Ház és a Capitolium felett, s ennek következtében mozgósították az amerikai légierőt. A bekövetkező tűzharcban az egyik ufó megsérült, egy darab le is tört belőle, ezt ké- sőbb.meg is vizsgálták. Két nappal később az Egyesült Államok magas rangú tisztje hivatalosan is elismerte a történteket.- Mégis, az azóta eltelt időre sokkal inkább a tagadás és az elhallgatás a jellemző. Miért tabu téma még ma is sokak számára az ufójelenség?- Erre a kérdésre sokrétű válasz adható. Bizonyára sokan tartanak a pánikhangulattól, ami törvényszerűen bekövetkezne, ha elismernék a földönkivüli lények létezését. Ugyanakkor az sem vitás, hogy az ufonauták léte megkérdőjelezi egész civilizációnk értelmét, bebizonyosodna, hogy ötezer éve tévúton járunk.- Egyáltalán milyen lények ezek az ufonauták?- Akikről legtöbbször szó esik, azok dinoszauruszok, tehát rendkívül fejlett gyíkok. Földünkön ezek az őshüllők több mint százmillió évvel ezelőtt rejtélyes módon kihalFalusi anziksz Téli álom Tabódszerdahelyen Sebestyén Fábián: a víz nitrátos, de nincs más. Téli vágyakozás A zombai úton, Jungmajor térségében, csapatnyi őz keresgél a háznyi szalmakazal tövében. Az őrszem figyelmeztetésére aztán átvágtatnak a völgységi dombokon. Az út menti kopár fa tetején ragadozómadár ül békésen, s körötte hófátyolba burkolva didereg a táj. A tetőn kedves kis kápolna bújik a hóba, meszelt falaival, átellenben pedig a koszosán ásitozó buszváró árnyékában, a járatra várnak páran. Tabódszerdahelyiek. A faluba vivő úton hónak nyoma sincs, látszik, a tolólap helyenként fényesre koptatta a sárga rögöket. Oldalt betonjárda, szinte ordít a puszta semmiből, s visz egészen be a'falu- szélig. Mielőtt leérünk a völgybe, apró „garázsfalu" áll elibénk. Mert ha itt víz jön, jaj minden járműnek. Az a biztos, ha a kocsi falun kívül marad. Dehogy biztos... hisz épp a napokban törték fel a kietlen, kopár szántószélen azt a pár garázst. Kék Lada húz ki a piciny településről, s a Volán-járatot mindjárt meg is fosztja pár utastól, akiket mint falubelieket szaporán fölszed. Itt az enyészet - amott az élet... A völgyszéli első ház elhagyatva, feketén ásító, üresre vert ablakokkal. A régi nyárikonyha tapasztott oldalán, mint sovány ember bordája, kilátszik a vesszőfonás. A falon húszéves, színes falinaptár. A kerekes kút megdőlt, nincs ki ajtaját nyissa. Nem is jó itta víz, szinte ihatatlan. Mégis isszák. Mit is innának, mikor a hatvanas években ígértek nekik utoljára mélyfuratú kutat? Csak ígérték. Most meg honnan lenne itt bárkinek is pénze?! Pedig az első ház, ahol kutya jelez a gazdának, éppen ünnepet ül. Keresztelőre készülnek Bonyhád- ra.- Maga már nem fért be a taxiba nénike? - kérdezem az idős hölgyet, aki unokástól, kiskutyástól jön elibém.- Láttam én már keresztelőt is, temetést is eleget fiam! - szól az idegenhez, - hiszen falun ez így dukál. Meséli, csak az ünnepre jött át Mázáról a gyerekekhez, s hogy gondolná bárki is, hogy miatta a Pityu kettőt forduljon a taxival a városba.- Mit csináljak velük, ha itt szeretnek élni? - kérdi maga elé mormolva. A szembeszomszédban, a kis- gangon pad áll. Sárga, s sok kedves pillanatot őrizhet. Most épp macska ül rajta. A ház mögött, a löszfalba vágott pinceajtó egyik szárnya komoran bámul a szombat reggelbe. Sebestyén Fábián a macskákat eteti éppen. Tíz éve nyugdíjas, s őt minden ideköti. A múlt órái, a ma pillanatai, az érzései. A háza. Jól megvan, csak a betegség, az ne lenne.- Jó ez az élet itt, megfelelő.- A gyerekeknek más világ kell? - kérdem, mire bólintás a válasz, s máris a meleg szobába invitál bennünket idegeneket, közben a három gyermekről is mesél. A kép szinte idilli. A kályha melegen duruzsol, a feleség már a reggeli utáni főzést intézi. Mindenütt rend, ragyogó tisztaság, pedig a néni nagyon fájlalja a lábát.- Mesélek én arról is sorjában, hogyan zavarták a népet téeszcsébe... Hát... Meg arról is, magam kezdtem újraszervezkedni a forradalom után. Sebestyén Fábián boldogan mesél. Idegeneknek mondhat pár sornyit életéről, a bácskai szebb évekről. Mondja is sorban, időt nem kímélve, s hogy hallgatója figyelmesnek mutatkozik, hát kicsit zavarba jön. Csapong az időben, mesélne nagy boldogan mindent.- Bolt kellene. Túl a hegyen, Ta- bódon van. Oda járunk, hetente kétszer. A szomszéd nyitni akar, de ő gépszerelő mester. Nem tudom, értene-e hozzá? Kutat is csak ígértek. Láthatják, vödrözök így het- venfelé is. A felesége dicséri az orvost, Sebestyén doktort, jó ember, jön, írja a receptet és ez megnyugtatja az öregeket. A téli esték hosszúak. Meg az éjszakák.- Jön a sáros idő, semmi sem tud bejönni ide - szólnak még utánunk a kiskapuból, hátna nagyobb nyo- matékot kap az őket ért baj. Mert ez bizony baj, s érteni csak az tudja igazán, ki benne van, vele él. Őslakos hallgatagon - telepes vigalomban Az úton át, a járdáig már megfog a felengedő agyagos föld. Ismerős jön. Miklós Vilmos mesterember, a városból költözött ide. Bonyhádon a kényelmet hagyta, itt meg a munkát vette nyakába. Ballagunk beljebb a kis településen, de előtte szavunkat veszi, visszaértünkben meglátogatjuk.- A Baumannékhoz feltétlenül érdemes lemenni. Az a szép porta, ami idelátszik a völgyperemről. Az az övék. Valaha nagyszerű kocsma volt - mesél a falura települt iparos. Fiatal lány, biztos nagymosáshoz fordul másodszor, teli vödrökkel. Mosolya felhőtlen, szorgalma töretlen. Amúgy hallgatag. Két csodaszép almásderes szánkót húz, a belső oldalon virgonc csikó szalad, hol előre, hol lemarad kissé. A bakon vadászruhás valaki int. Kezében a gyeplő nem rebben, az ostor is csak bólogat az idegenre. Szemben az úton traktor
