Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. február 23. Három osztály egy teremben 1 Em mi ibe nd jri ei 'é 1 i i it ie t 1 ve let In te ■ i t Hét végi beszélgetés Sofymosí Gézánéval, a bátaapáti tagiskola vezetőjével- Mielőtt jöttünk, próbáltunk telefonálni, de a postán azt mondták, Bátaapátiban nincs is iskola. Most mégis itt ülünk a parányi tanári szoba duruzsoló kályhája melegénél, mellettünk, a szomszédos teremben pedig épp németóra van. Igaz, hogy mindössze tizenhat gyerek jár ide, de az iskola ezek szerint mégiscsak létezik.- Nem is szűnt meg soha, csupán szünetelt két évig. Tulajdonképpen mi magunk kértük ezt, mert nem volt napközi, a dolgozni járó szülők nem tudták hol hagyni a gyereküket, és inkább bevitték őket Mórágyra. De arról, hogy egyszer sikerül újra itt tanítani legalább az alsó tagozatot, arról egy percig se tettünk le, hiszen az alig ötszáz lakoshoz képest elég sok, hozzávetőleg hetven általános iskolás van Bátaapátiban. Szerencsére a paksi atomerőműtől kapott a falu egymillió forintot, melyből ebédlőt építettek az óvodához, s megoldódott a napközisek étkeztetése, s még ötszázezret az iskola rendbetételéhez. Az önkormányzat is adott pénzt a rothadó padlót kicserélték parkettára, szigetelték a vizes falakat, kijavították a villanyvezetéket, tehát újra lakhatóvá tették az intézményt. Új, méretre állítható bútorokat is vettünk, van elég kísérteti eszközünk, szinte minden, ami egy átlagos városi iskolában megtalálható. Csak a tornaszoba hiányzik, de ha az udvaron felépül egy szárny a könyvtárnak, akkor annak a helyén a bordásfalak, ugrószekrények, s minden egyéb eszköz szépen elfér. A tervek szerint jövőre a központi fűtést is bevezetik, új vizesblokk lesz az udvari vécék helyett Akkor már a negyedikesek is itthon maradnak, felbontjuk a mostani egy osztályt, az elsősök a harmadikosokkal, a másodikosok a negyedikesekkel külön-külön tanulnak majd.- Vagyis osztatlan osztályban, mint számos más, a közelmúltban önállósodott1 településen, ahol legfőbb lakosságmegtartó ereje miatt legelőször a körzetesített iskolát „vitték haza”. Vállalva, hogy a széktől a krétáig újra mindent be kell szerezni, s hogy alig néhány nebuló ül a padokban csupán. De nem visszalépés-e pedagógiai szempontból ez a módszer? Hiszen én magam valaha ugyanígy tanultam a szekszárd-szőlőhegyi iskolában, de azóta már jó nagyot fordult a világ...- Lehetne ezen vitatkozni, én mindenesetre úgy gondolom, a hátrányai mellett sok előnye is van ennek az oktatási formának. Először is: nekem összesen tizenhat diákom van most, négy elsős, hat másodikos és hat harmadikos. Igaz, hogy más és más az anyag, amit el kell sajátítaniuk, viszont nagyon sok időt tudok egy- egy gyerekkel foglalkozni. Ha harminchat elsős ülne az osztályban, sokkal kevesebbhez jutnék oda az óra során. A másik: mivel mindig csak az egyik csoporttal foglalkozom közvetlenül, a többieknek maguknak kell birkózniuk a kiosztott feladatokkal, sokkal önállóbbak lesznek így. Önfegyelmük, önellenőrző, problémamegoldó képességük talán még fejlettebb, mint a normál osztályban tanuló társaiké. Végül, de nem utolsósorban, a kicsik segítséget is kapnak a nagyobbaktól a beilleszkedésben, szokások elsajátításában, barátságosabb a légkör a különböző korosztályok között.- De vajon nem tereli-e el a figyelmüket saját tennivalójukról az, amivel a másik csoport foglalkozik? Nem zavarják-e egymást? S ezzel összefüggésben arra is kíváncsi lennék, miért éppen az 1-3. és a 2-4. osztályosok kerülnek egy terembe?- A párosítás az egykori Melnyikov- mód6zer maradványa, s van ésszerű magyarázata. Az egyik az, hogy így a két csoport tananyaga távolabb van egymástól, kevesebb a hasonlóság, nem figyelnek oda annyira egymásra a különböző évfolyamok. A másik ok, hogy első-másodikban jóval alacsonyabb az óraszám, minta két felsőben, így aki az előbbiben tanít, annak sokkal kevesebb órája lenne, mint aki az utóbbi osztályt kapja.- Nekem annak idején Lóridon Lászlóné és Juhász Gyula voltak a tanítóim Szőlőhegyen, nagy tisztelettel gondolok rájuk azóta is. Emlékszem, a füzetbe nagy piros „Ö” betűt írattak velünk, ha önálló, s nagy kék „T”-t kellett a lap tetejére rajzolni, ha tanító, vagy ahogy ma nevezik, közvetlen óránk volt Valóban nemigen fordult elő, hogy azt hallgattuk volna, amit az osztály másik felével csináltak, mert erre időnk se volt Annyi és olyan gyakorlatokat oldattak meg velünk, amennyire épp elég volt az idő. Most felidézve azokat az órákat őszintén csodálom, milyen remekül meg tudták osztani a figyelmüket s milyen érdekes, lendületes órákat tartottak. Ehhez persze, úgy gondolom, nagyon alapos, precíz felkészülés kellett.- Bizony. Pontosan meg kell tervezni, mit akarok elvégezni az órán, tudnom kell, mennyit képesek megoldani agyerekeka gyakorlatokból, s mindig kell tartalék feladat is. Állandóan rajt tartom a szemem azokon, akik épp önállóan dolgoznak. Ha a harmadikosoknak István király törvényeiről beszélek, akkor is figyelem, mit tudnak kezdeni az elsősök a nyitott mondatokkal. S ha közben látom, hogy egy másodikos megállt a hangjegyrajzolásban, csak arra sétálok és odateszem az ujjamat a füzetére, máris érzi, hogy vele is törődöm. Óra végén feltétlenül ellenőriznem kell mindenki munkáját, pontozni, értékelni, mert csak igy lehet folytatni a következő alkalommal. Egyébként hihetetlen, hogy mi mindent meg tudnak oldani maguk a gyerekek, az elsősök például a kezdeti közös munka után már egyedül is megtanulnak új betűket. Van-e elég segédanyag, munkafüzet, ciklusterv ehhez a speciális tanításhoz most, hogy néhány éve úgymond kiment a divatból? Úgy tudom, 1982 óta nem jelentek meg útmutatók, a régieket gyúrják, alakítgatják.- így van. De ez csak az egyik gond. A másik, hogy a főiskolák nem készítik fel a tanítójelölteket az ilyen osztályokban való tanításra. Pedig hasznos lenne, ha másképp nem, továbbképzéseken. Ezért is vállaltam el idén, hogy szaktanácsadó leszek, s várom tapasztalatcserére a fiatalokat. Annak idején a pécsi Teleki Blanka Tanítóképző, ahol én végeztem még olyan gyakorlóiskoláttartott fenn, ahol vegyes csoportokban is kellett órákat adni. Egyébként is sokoldalú felkészítést kaptunk, a mezőgazdasági ismeretektől a könyvkötésig számtalan dologgal megismerkedtünk. Keserű Jánosné, Jászai Ilona, a közkedvelt Jászai Joli néni nővére volt az osztályfőnökünk. Ilus néninek hívtuk, és szinte anyánkként szerettük. Kiváló pedagógus volt.- Bizonyára példaként állt a növendékei előtt. De maga az elhatározás, hogy tanítók lesznek, már előbb meg kellett, hogy szülessen a kisasszonyokban. A fiatal Willing Valéria mikor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja?- Mióta az eszemet tudom, ez volt a szándékom, de míg az almom megvalósulhatott, sok nehézségen kellett átvergődnie a családunknak. Ugyanis Zsombolyáról, abból a Temesvártól negyven kilométernyire fekvő faluból, ahol 1938- ban születtem, kitelepítettek bennünket 1944-ben. Evakuálták az egész sváb lakosságot, egy lovas kocsin nekivágtunk, hogy elmegyünk Németországba. Véletlen, hogy Pécsen, rokonoknál megállapodhattunk. Ott, Vasason írattak be az első osztályba, hétévesen. Eleinte szörnyű volt mert egy árva szót se tudtam magyarul. Otthon, Zsombolyán nem beszélhet- ( tünk, abból baj lett volna. Apámat például, aki a járásbíróságon dolgozott, csupán azért, mert magyarul felolvasott egy parasztbácsinak egy iratot, kidobták az állásából. Azt, hogy a szüleim magyar érzel- műek, onnan tudtam, hogy sírtak, ha a magyar Himnuszt hallották. A lakásban a képek mögött, ágyneműk között nemzetiszín szalagocskákat rejtegettek, az asztalon meg mindig volt valami piros, fehér meg zöld a terítékben. Szomorú érdekesség, hogy édesanyám még a magyarországi Zsombolyán született, az idősebbik bátyám ugyanott, de Jugoszláviában, majd - mivel a románok és a jugoszlávok kicserélték a két községet, Módost és Zsombolyát - én már Romániában láttam meg avilágot. Mikor aztán magyar iskolába kerültem, viszonylag hamarmegtanul- tam a nyelvet, a németet pedig fokozatosan elfelejtettem. Ma már csak értem, de nem beszélem.- Térjünk vissza 1957-be, mikor befejezte a tanítóképzőt. Ekkor mór férjnél volt, párjával, aki Somogy megyében kapott állást, egy éve távházasságban éltek, minthogy ön ugyanott nem kapott munkát. Mindketten a Gölléhez tartozó Inám pusztára kerültek egy kis tagiskolába, ahol se villany, se kövesét csak a romantika várta a fiatal tanítóékat. Tánccsoportot, színjátszókört verbuváltak, meg zenekart, amelyben a tanító úr volt a dobos, a naki iskolaigazgató meg a szaxofonos.- Szép idők voltak. Jártuk a környező településeket, szórakoztunk és szórakoztattunk. Akkoriban többet jelentett a pedagógusfalun, a kultúra minden területén szerepet vállalt, s el is fogadták. Később innen Kaposvárra kerültünk, mert a férjem a járási művelődési osztály gazdasá- ' gi felügyelője lett. Én Kaposmérőre jártam ki ettől kezdve tíz éven át. Hajnali négykor keltem, begyújtottam, ötkor keltettem a két lányomat. Hatkor elindultam velük a bölcsődébe meg az óvodába, s rohantam, hogy elérjem a kaposmérői vonatot. Muszáj volt, mert egy keresetből nem lehetett megélni. A tanítás mellett én vezettem a 86 tagú énekkart, szerveztem tánccsoportot, voltam csapatvezető, egészen 1973-ig mikor Bátaapátiba költöztünk. De itt sem volt kevesebb dolgom. Az óráim után kézimunkaklubot, fiatal házasok klubját, kismamaklubot vezettem, csak aludni jártam haza. Akkoriban még ketten voltunk egy kolléganőmmel, de később egyedül maradtam. Délelőtt az 1-3-ban délután a 2-4-ben tanítottam. De aztán, mikor bevezették negyedikben is az oroszoktatást, a negyedikeseknek be kellett járniuk a mórágyi iskolába. Ezt sérelmesnek tartottam, mert magnós módszerrel itt is meg lehetett volna oldani, de hiába. Végül az egész alsó tagozat ingázni kényszerült a napközi hiánya miatt. Itt áztak-fáztak a buszmegállóban, a kicsiket sokszor úgy kellett feltolni a nagy táskájukkal a magas buszlépcsőre, szegények már fáradtan értek be az első órára. Ezért egyfolytában kilincseltünk, a minisztériumtól az országgyűlési képviselőig mindenkit megkerestünk, hogy segítsen újra indítani az itteni iskolát. A polgármestervolt akkoriban itt a kirendeltségve- zető, ő is támogatta az ügyet, de eleinte mindenki csakelvi segítséget adott, anyagit nem. Aztán jött a PAV, és most újra itthon lehetünk.- A férje vezeti a napközit, a németet pedig egy Nagymányokról kijáró kollégájuk tanítja. Nemrég azt olvastam, hogy egy németül tudó fiatal tanító házaspárt még keresnek, aki ideköltözne. Szolgálati lakást, illetményföldet is ígért a hirdetés, de elég-e ennyi idecsalogatni egy világmegváltó tervekkel induló mai fiatalt?- Úgy gondolom, hogy egy háromszobás lakás a mai lehetőségeket ismerve elég csábító, s hozzá itt a gyönyörű környék, a tiszta levegő. Ami pedig a munkát illeti? Ebből az iskolából, az osztatlan osztályokból kikerültek már érettségizettek, diplomások is. Tanítani, emberré nevelni mindenütt lehet. Nekem a vöm volt itt az egyik első tanítványom, s most az utolsók között mar ott az unokám. CSER ILDIKÓ FOTÓ: ÓTÓS RÉKA A HIT VILAGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Nagyböjt 2. vasárnapja „Arca ragyogott, mint a nap...” (Mk 9,1-9) Vajon mitől sugárzott Jézus arca a Tábor hegyi színeváltozáskor? Mi foglalkoztathatta a lelkét, milyen titok, ami csodálatba és elragadtatásba vitte? Hisz arcunk akkor kezd ragyogni, ha valami nagy csodálat vagy öröm köti le a lelkünket. Valami olyan, ami Szent Pált ilyen szavakra ragadtatta: „Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának!” (Róm 11,33) Szent Lukács evangéliumából megtudhatjuk, hogy Mózessel és Illéssel miről beszélgetett Jézus. „Haláláról beszélgettek, amelynek Jeruzsálemben kellett következnie.” (Lk 9,31) Megdöbbentünk a témánós elcsodálkozhatunk: miért örült Jézus annak, ami minden emberben - és lesz idő, amikor benne is - a rémületet és a borzadályt váltja ki? Tudjuk, hogy a szenvedésben való megváltás nem Isten akarata nélkül vagy ellenére jött a földre, hanem az ő szándéka szerint. Semmi sem értelmetlenebb, gyöngébb és megvetettebb az életben a szenvedésnél és a halálnál. És ezt tette meg az Isten az élet szolgájául Krisztusban. Milyen csodás fordulata ez a világnak! Ezt a csodálatos művet fogja föltámadásának örömében bizonyítani tanítványainak. A feltámadó Úr Jézus örömének és diadalának elővéte- lezése ez a Tábor hegyi ragyogás a minden emberi elképzelést meghaladó isteni remekművön és teljesítményen és azon, hogy benne értelmet nyer az emberi szenvedés és a halál is. PÁPAY JÓZSEF Rovatunk képzőművésze Vincent van Gogh „Adj számot a te sáfárságodról...” Esperesbeiktatás Őcsényben A fenti ige található azon a meghívón, amely a Tolnai Református Egyházmegye ünnepi közgyűlésére hiv. Lukács evangéliumának 16. részében a 2. versből való az idézet. A teljes szöveg egyébként a hamis sáfárról szól, ezért sok bibliaolvasó ember előtt érthetetlen, miért ezt a verset választotta az egyházmegyei elnökség arra az alkalomra, amikor az új tisztségviselők beiktatását tartják. 1991. február 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor, az őcsényi reformátustemplomban dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beiktatja a Tolnai egyházmegye nemrégiben megválasztott új esperesét, Szemerei László őcsényi lelkipásztort és az új egyházmegyei gondnokot, dr. Tóth Gyulát. A beiktatás után kerül sor a székfoglaló beszédekre, majd az egyházmegye többi tisztségviselőjének eskütétele következik. Ezután megválasztják az egyházmegyei tanácsot. Végül köszöntések hangzanak el. K. ZS. Az amsterdami Van Gogh Múzeumban őrzik a nyughatatlan lelkű és nyugtalan ecsetű művész festményét, A Bibliát. A mindössze 65x78 cm méretű vásznon bőven akad megfigyelni valója a nézőnek. Nem csak az feltűnő, hogy ezen a képen van Gogh ecsetkezelése sokkal nyugodtabb - nyilván a témának megfelelően, de ugyanakkor az alkotó lelkiállapotát is tükrözve -, hanem a kompozíció tömörsége, az általa sugallt üzenet gondolati mélysége is. Két könyvet és két gyertyatartót láthatunk különös párhuzamba és ellentétbe állítva a vásznon: az előtérben az agyonolvasott, fűzött sárga könyvet, amely korba helyezi a képet, a tér középpontjában pedig a Bibliát amely monumentális méltósággal uralja a látványt mellette a két perspektivikusan távolodó gyertyatartóval, ezek közül az elsőben kihunyt gyertya áll, a második üres. Ha alaposabban elmélyedünk a kép szemlélésében, észrevesszük, hogy a Biblia nyitott lapjain Ésaiás nevét olvashatjuk, a puha kötésű sárga könyv pedig Zola müve, fedőlapján a francia cím. Az életöröm. A csukott Zola-könyv, a nyitott Biblia, az ellobbant láng és a gyertya nélküli, üres gyertyatartó elgondolkoztatja a szemlélőt. Lehet, hogy van Gogh az életöröm, az ellobbant láng múlandóságával állította szembe az örök értéket - a Bibliát? DOMOKOS ESZTER Az Egyházak Világtanácsának felhívása Az Egyházak Világtanácsa kedden közleményben sürgette az azonnali tűzszünet megkötését a Perzsa-öböl térségében, a konfliktus politikai megoldását és egy Palesztina ügyével foglalkozó nemzetközi értekezlet összehívását. A szervezet tanácskozásának utolsó napján Canberrában közzétett közleményében felszólítja az ENSZ-t, hogy fejezze be a háborút, és folyamodjék erőszakmentes, ultimátum nélküli rendszabályokhoz. Az Egyházak Világtanácsa követelte minden törvénytelen megszállás megszüntetését a Közel- Keleten: Libanonban, Cipruson és az Irael által megszállt területeken. A közlemény felszólította a harcoló feleket, hogy szüntessék be az ellenségeskedést, és tárgyalásos alapon oldják meg Irak és Kuvait vitáját a világszervezet keretein belül. , Felszólította Irakot, hogy feltétel nélkül és teljesen vonuljon ki Ku- vaitból. Végül a szervezet sürgeti egy békekonferencia és egy másik, a közel-keleti biztonság, béke és együttműködés kérdésével foglalkozó tanácskozás összehívását, és állást foglal a külföldi hatalmaknak és haderőinek a Közel-Keletről való távozása mellett. Boldoggáavatás küszöbén A 125 éve elhunyt Adolf Kolping személyében a katolikus egyház nemcsak a „tanoncok atyját” tiszteli. Úttörőnek tekinti az ifjúság, diákság és a felnőttek körében végzett munkában, nagyra értékeli publicisztikai, szervezői tevékenységét. A legnagyobb elismerés mégis a szociális reformok megalapozójának szól. A mai Kolping- mozgalom ősét alapította megy Kölnben - és azt vallotta, hogy a szociális kérdéseket nem lehet alamizsnáskodással megoldani. Kolping 1848-ban vallott elgondolása, mely szerint a szociális kérdések rendezéséhez az igazságosságon alapuló törvények és keretfeltételek szükségesek, 1891- ben XIII. Leó pápa Rerum novarum című szociális enciklikájában az egyház tanításává vált. Ma a Kolping-mozgalom 36 országban körülbelül 350 ezer tagot számlál. Kevés a látogató A háborús légkör nem kedvez a turizmusnak: a Vatikán híres múzeumaiban kevés a látogató. Januárban mindössze 1100-an keresték fel a gyönyörű gyűjteményeket, holott a húsvéti idegenforgalmi csúcs idején naponta tizenötezer látogatót is számláltak.
