Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-15 / 39. szám
Mégis van csalás? Folyik a nyomozás a SAMAX-ügyben Az elmúlt napokban jóval többször csengtek a telefonok szerkesztőségünkben a megszokottnál. A SAMAX Kft. pénzüket, autójukat féltő megrémült ügyfeleinek remegő hangját hallottuk a vonal túlsó végén. Az ő érdekükben próbáltunk újabb információkhoz jutni, hátha tudunk - a sok rossz mellett - valami biztatót is mondani. Sajnos nem sok eredménnyel jártunk. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági védelmi osztálya nem tudott felvilágosítást adni, mivel az ügyet nem ők vizsgálják. Annyit azért megtudtunk: hozzájuk állampolgári feljelentés ez ügyben nem érkezett. (Folytatás a 2. oldalon.) Indul a Holnaptól kezdődően minden szombaton kissé részletesebben foglalkozunk Tolna város és a hozzá közeli kistelepülések örömeivel, gondjaival. Törekvésünk az, hogy közel kerüljünk az emberekhez és az eseményekhez. Arcokat mutassunk be, élményekről számoljunk be, figyeljük a régió rezdüléseit. Azért, hogy minél sokrétűbben, minél színesebben, minél aprólékosabban tájékozódhassunk és tájékoztathassunk, kérjük, segítsék munkánkat! Ne csak olvassák, írják is a tolnai körképet! A hármas csúcstalálkozó programja A Magyar Köztársaság elnöke és tát ma, a visegrádi egykori magyar némileg ellentmondó híradások miniszterelnöke, valamint a Cseh királyi vár történelmi falai között, tisztázása érdekében kérte a prog- és Szlovák Szövetségi Köztársa- Erről tájékoztatott László Balázs ram pontosítását, az esetleges ság és Lengyelország állam-, illet- kormányszóvivő tegnap, a két kül- programváltozások megjelölését a ve kormányfője írja alá a három ál- döttség érkezését megelőzően. A szóvivőtől, lám közös ünnepélyes nyilatkoza- távirati iroda a sajtóban megjelent, (Folytatás a 2. oldalon.) Mai számunkban: Kártalanítás Csehszlovákiában A Pénzintézeti Központ a következő közleményt juttatta el az MTI- hez: Mindazok, akiknek Csehszlovákia területén 1949 és 1955 között a 15/1959. és a 71/1959. törvény alapján állami tulajdonba vagy kezelésbe vették, esetleg kártalanítás nélkül kisajátították ingatlanát (kisüzemét, kisebb szállodáját, üzletét, műhelyét, házingatlanát) jelentkezzenek a Pénzintézeti Központ Devizaellenőrzési Osztályán, az alábbi címen: 1093 Budapest, Lónyayu. 38., tel.: 1171-255/ 262 vagy 252-es mellék. Itt az érdekeltek további részletes felvilágosítást kaphatnak. A Pénzintézeti Központ felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a fent említett csehszlovákiai, állami tulajdonba került ingatlanok visszaigénylésére, vagy megfelelő pénzbeli kártalanítás követelésére 1991. április 30-ig van lehetőség. Ezen határidő elmulasztása a kártalanítás iránti jog elvesztésével jár. Szövetkezeti iskola Kecskeméten Szeptemberben tizenkét évi kényszerszünet után, Kecskeméten ismét megnyitják a szövetkezeti kereskedelmi, közgazdasági szak- középiskolát és kollégiumot. A középfokú tanintézetben a szövetkezeti marketingben, a pénz-, hitelés a biztosítási ügyekben, a külkereskedelem bonyolításában, az ügyvitelszervezésben és a tervezésében szerezhetnek jártasságot a hallgatók. Két idegen nyelv tanulása is kötelező. A képzési idő 4 év. Kormányülés Az új foglalkoztatási törvény szerint: A munkanélküli-segély március 1 -jétől A katonai koncepcióról, a hitelekről, a Kárrendezési Hivatalokról Az új magyar katonai kincepció védelmi jellegű, nem irányul egyetlen ország ellen sem. Nincs előre kialakított ellenségképünk, a konfliktusok politikai rendezésére törekszünk, érdekeltek vagyunk egy kooperativ európai biztonsági rendszer kialakításában. Nem rendelkezünk és nem is kívánunk rendelkezni tömegpusztító fegyverekkel, s nem járulunk hozzá azok magyarországi tárolásához sem. Védelmi képességünket a szükséges szinten kívánjuk tartani, úgy, hogy senkiben se kelthesse a reális fenyegetettség érzését. Ezt László Balázs szóvivő közölte a kormány tegnapi ülésének szünetében, ismertetve a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelvei és követelményrendszere című előterjesztést. Mint mondta, a kormány megvitatta és jóváhagyta a tervezetet, s az abból adódó feladatok ütemezési tervét. A kormány utasította a honvédelmi minisztert, hogy dolgozza ki az ehhez szükséges katonai-technikai feladatokat. A kormány a tervezetet május végéig megvitatja, s az Országgyűlés elé terjeszti. Für Lajost egyidejűleg azzal is megbízták, hogy április végéig dolgozza ki az ország védelméhez szükséges haderő nagyságára, szervezetére, irányítási rendszerére és területi elhelyezésére vonatkozó terveket, és azokat terjessze a kormány elé. Az új koncepcióból ere'dő idei feladat a honvédség szervezeti felépítésére vonatkozó részletes döntések kimunkálása, és az új szervezetre való áttérés ütemtervének kidolgozása is. (Folytatás a 2. oldalon.) A munkanélküli-segélyt, azaz járadékot március 1-jétől foglalkoztatási törvény szerint vehetik igénybe a munkanélküliek, a segélyezés alapjába viszont csak július 1-jétől fizetik a bruttó keresetek szerinti 1,5 száza- lékota munkaadók és 0,5 százalékot a munkavállalók - hangzottéi a Munkaügyi Minisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, a foglalkoztatási törvényt kedden fogadta el a parlament Az első félév segélyezése tehát nem tekinthető biztosítási alapúnak, mert erre az időszakra a költségvetés utalt át 9 milliárd forintot a Szolidaritási Alapba. A második félévben viszont már az említett 1,5, illetve a 0,5 százalékos befizetésekből számíthat az alap ugyancsak körülbelül 9 milliárd forintra. Az érdekeltek egyelőre - a mintegy négyéves átmeneti időszakban - nem a járulékbefizetések, hanem a munkaviszonyuk alapján szereznek jogosultságot az ellátásra. Aki az utóbbi négy évből legalább egy évig dolgozott (illetve a későbbiekben már egy évig fizette a járulékot) fél évig tarthat igényt a segélyezésre. Aki ennél többet dolgozott (illetve a későbbiekben ennél: többet fizetett be), arányosan hosszabb idejű segélyezésre jogosult A maximumot a négy évnél hosszabb munkaviszony (vagy a későbbiekben az ennél hosszabb idejű befizetés) alapján érhetik el az érdekeltek, ez pedig a kétéves időtartamú segélyezés. A segélyezés első felében a bruttó átlagkereset 70, a második felében 50 százaléka jár. Az ellátmány minimuma a mindenkori minimálbér, maximuma a minimálbér háromszorosa. Mint dr. Lőrincz György közigazgatási államtitkár elmondta: a mintegy 18 milliárd forintos Szolidaritási Alap legfeljebb csak 250 ezer munkanélkülinek elegendő, ha ennél lényegesen többen keresnek majd idén állást és a költségvetés sem tud pénzt adni ebbe az alapba, akkor vagy a munkaadói, munkavállalói befizetések növelésével, vagy az ellátás színvonalának csökkentésével oldható meg a probléma. Az ellátás színvonalának csökkentését a Munkaügyi Minisztérium nem tartja elfogadhatónak. (Folytatás a 2. oldalon.) Egy téli nap Kistormáson A hóborította Kistormás hangulatos ugyan, de forgalmasnak nem mondható. Lencsevégre lehet kapni Kónya János tiszta vizű, jól működö gémeskútját szép háza udvarán, jégcsapot egy másik ház ereszén, szán- kázó gyerekeket és a modern kor bosszúságát: csőtörést a Petőfi utca 46. előtt. A víz- és csatornamű vállalat gyönki dolgozói, akik épp a helyreállítással foglalkoztak, nem a legjobb hangulatban fogadták nehéz munkájukat megörökíteni akaró kolleginánkat. Egyikük sajátos lovagiassággal nyomban kilátásba helyezte, hogy: leüti. A fénykép ennek ellenére elkészült, február 13-án, a déli órákban. (Ordas) A csőtörést javítják a Petőfi utcában Az élni akaró Kistormás egy részlete Gémeskút fényképezte, kispál maria Tolnai küldöttség Stutenseeben Tegnap - február 14-én utazott el a németországi Baden Würten- berg tartománybéli Stutensse városába Tolna város önkormányzati képviselő-testületének küldöttsége. A delegációt Keszthelyi Márton polgármester vezeti, tagjai az ön- kormányzat további négy képviselője, valamint a német nemzetiségi kisebbség szóvivője. A két város képviselői aláírják a testvérvárosi kapcsolatok felvételéről szóló alapokmányt, és megvitatják az együttműködés lehetőségeit. Az állami vezetők munka- viszonya Kormányrendelet módosítja az állami vezetők munkaviszonyáról szóló MT-rendeleteket és MT-ha- tározatot február 15-i hatállyal. Az új szabályozás szerint a Miniszter- elnöki Hivatal kezeli a kormány tagjainak, a miniszteri, államtitkári és helyettes államtitkári besorolású személyeknek a munkakönyvét, és vezeti az állami vezetők személyzeti nyilvántartását. A munkáltatói jogokat a miniszterek, miniszteri besorolású személyek esetén a kormány, a közigazgatási államtitkárnál és helyettes államtitkárnál az illetékes miniszter, a Miniszter- elnöki Hivatal közigazgatási államtitkára és helyettes államtitkára esetén pedig a miniszterelnök gyakorolja. Hétfőtől sertéshúsárcsökkentés a fővárosban Február 18-tól - hétfőtől - 16,8 százalékos termelői árcsökkentést hajt végre a sertés tőkehúsnál a Budapesti Húsnagykereskedelmi Közös Vállalat. Mint Ináncsy Miklós, a közös vállalat igazgatója elmondta, a vállalat mintegy 350 kereskedelmi partnerét érinti az árleszállítás, ám ezúttal igény szerint ellátják hússal azokat a kiskereskedelmi vállalatokat is, amelyek nem a húsnagykereskedelemben szerzik be az árut. Ami a fogyasztókat illeti: számukra a hús valójában akkor lesz olcsóbb, ha a kiskereskedelem is alkalmazza az ármérséklést. A vállalat figyelembe vette, hogy a mezőgazdasági termelők az exportértékesítési gondok miatt a szükségesnél tovább kénytelenek tartani a hízott sertések jelentős részét; országos becslés szerint mintegy 200 ezer állatról van szó. A közös vállalat, szállítóival együtt a nyereség terhére biztosítja az ár- kedvezményt.