Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-12 / 36. szám
91. február 12. NÉPÚJSÁG 3 röbb PB-gázpalack Pincehelyről (Folytatás az 1. oldalról.) 80-as évek elejére azonban úgy akult, hogy a környező, jobb feltétekkel rendelkező munkahelyek szívták a munkaerőt, technoló- ánk elavult volt a munkakörülmé- rek rosszak. A PB-gázra egyre na- obb igény volt, lépnünk kellett, öször rendeztük a dolgozóink bé- t a munkahelyi feltételeket javítani /ekeztünk. A munkaerőhiányunk egszűnt. Felvetődött a bővítés, itomatizálás kérdése is. Vállalati rrásból, pályázatból és költségve- si támogatásból indítottuk a mingy 130 milliós beruházást, egy új itomata töltőüzem létesítését. A :met-osztrák NINELT céggel kö- ttünk megállapodást. A palackok Itése 24 mérleges forgó karusze- n történik. A beépített számítógé- ís ellenőrző és vezérlőrendszer az szágban egyedülálló. A régi töl- üzem, is rákapcsolható, azonnal Izi, ha baj van a rendszerben.- Úgy tudom, a beruházással unkaerő szabadul fel, de azt is haittam, senkit nem kívánnak elkül- ani.- Kicsit másképpen terveztük a aruházást. Amennyiben sikerül az jtomata töltést bevezetni, valóban ívesebb munkaerőre lett volna :ükség. Az automatizáláshoz azon- an az oldalcsonkos palackszelep alyett tüszelep bevezetése lett vol- a szükséges. Sajnos a megválto- ítt gazdasági helyzetben ezt a vállat nem tudta vállalni, de a lakosig sem tudta volna, hiszen ehhez a /omáscsökkentőket ki kellene serélni. így maradt a jelenlegi meg- dás, ahol az emberek munkája in- ibb a gépek felügyeletére tevődik , fizikailag könnyebb a munkájuk, a számukban így a tervezettnél ke- isebb ember szabadul fel. Emellett am mondtunk le azon tervünkről ím, hogy a palackok nyomáspróbát a jövőben itt helyben végezzük, agy ne kelljen Újudvarra menni ez gyben. Ezzel a költségeket csök- ínthetjük. Tervezzük védősapkák alyett védőkosár használatát, ez is köt néhány embert. A rendszerben ágül is a teljes automatizálás lehe- sége benne van, de a fentiek miatt iég ma nem tudjuk alkalmazni.- Az udvaron nagyméretű konté- arek tele palackkal. Már konténe- !S gázcseretelep is létezik?- Eddig a palackok rakodása kéz- íl történt. Spanyolországból vásárltunk egy palettázógépet, amely a konténereket üríti és tölti, jelentősen könnyíti ez is a munkát. Ezt a konténert a Volán megfelelő kocsija a kívánt helyre viszi. Ez a megoldás is cseretelepnek minősül, igy a megfelelő alapot, a védőkerítést, a védőtávolságot tartani kell. Maga a csere sokkal egyszerűbb. Ezt a megoldást szorgalmazzuk főleg benzinkutak, tüzép-telepek területén, hiszen itt a szilárd úton való megközelíthetőség jó, a vagyonbiztonság jobb, mint félreeső közterületeken. Ezenkívül a cserelehetőség ideje sokkal hosz- szabb az egésznapos nyitva tartás miatt. A konténert mi biztosítjuk. Egy konténerbe 48 db palack fér, két konténer elhelyezése egy-egy telepen szükségszerű, mivel csak teljesen üres konténert cserélünk.- Amikor azt halljuk, hogy nincs gázpalack a cseretelepen, kit okoljunk?- Arra az utóbbi években nem volt példa, hogy üzemegységünkben nem volt töltött palack, és ezért nem tudták volna a cseretelepeket ellátni. A csúcsidei szolgáltatás színvonalát azonban a régi üzem kapacitása behatárolta. A szállítást a Volán végzi közös szerződésünk alapján. Őket sem okolom az esetleges átmeneti hiányért mivel karácsony környékén annyira fokozódnak az igények, hogy szinte lehetetlen a folyamatos utánpótlást szállítani. Ebben a néhány hétben nem is beszélgettünk igazi kereskedelemről, hanem csak valamiféle elosztásról. Részünkre folyamatos a gázellátás, ha kellett 24 órában dolgoztunk. A régi üzemünk 28000 tonnára tervezett, de 36000 tonnát is töltöttünk már. Az új rész 40 000 tonnát tud. Nem lehet fennakadás, még akkor sem, ha ellátási kötelezettségünk egészTolnára, Baranya, Fejér, Somogy megye egy- egy részére, és még Bács-Kiskun megyére is kiterjed.- Új, korszerűbb beruházást kívánnak indítani az I. negyedévi próbaüzemmel. Azt hinné az ember a korszerűbb egyben az olcsóbb is. Mégis nő a PB-gáz fogyasztói ára.- Sajnos, a kettő itt nem függ ösz- sze. Az ár hatósági, nem mi szabjuk meg, mint azt a sok más egyéb tényezőt sem, ami közrejátszik az ár létrejöttében. Ezt a fogyasztói áremelkedést már január elsején megelőzte egy termelői árváltozás, ezért nem is jelent többletnyereséget üzemünknek. BÁRDOS LÁSZLÓNÉ Üj üzemcsarnok a pincehelyi gáztöltő üzemben Gyakran szégyenkeznek Környezetvédelmi bizottság alakult Hőgyészen (Folytatás az 1. oldalról.) Ezek a gondolatok voltak a fő irányadói annak a bizottsági ülésnek, melyet a hőgyészi képviselő-testület által létrehozott természet- és környezetvédelmi bizottság tartott meg a közelmúltban. A négy képviselőből és három kívülállóból álló bizottság tagjai tisztán látják feladatuk nehézségeit. Az e témakörrel foglalkozókat napjainkban naivnak, megszállottnak vagy túlságosan optimistának tekintik. Tevékenységüket jó esetben is mosoly kíséri. A jövő természetvédelem nélkül mégis elképzelhetetlen. Biztató jelekre van már példa: a horgászegyesület rendbe tette a kezelésében levő halastavak közvetlen környékét; a kastélybeli nevelőotthon vezetése pedig most fáradozik az esztétikus környezet megteremtésén. A szervezett, kukásautóval történő szemételszállitás ellenére újból kialakultak az utcavégi illegális szeméttelepek. És a cser- nyédi út mentén a megszüntetett régi községi szeméttelep főnixmadár módjára újjáéledt. Fájó gondja ez a helybeli vadásztársaság tagjainak is, mert a vadászházukhoz arra visz az út. Az ott megszálló olasz és német vadászvendégek előtt a szemét miatt gyakran szégyenkeznek a vadásztatok.- Az a kadét, aki nem akar tábornok lenni, még százados sem lesz - mondta az egyik, nagy tapasztalatokkal rendelkező bizottsági tag. Mégis most kicsi, sokszor külön még pénzbe sem kerülő lépéseket kell tenni, mert csak azok érhetnek el valamiféle eredményt. Többek között ilyen lépés a közparkok egyes részein kialakított „virágzó szigetek” létrehozása; az utcák fokozottabb tisztán tartása. - Mert amilyen a környezet, olyan az emberek viselkedése - hangzott el egy másik gondolat. S ennek igazságát bizonyítja az is, hogy Pesten a metró megnyitása után évekig tiszta maradt, mert a tisztaság láttán senki sem szemetelt. STEFÁN GYÖRGY Tiszta vizet a pohárba! A megy« ivóvízhelyzet (Folytatás az 1. oldalról.)- Hány településre kell távolról hozni az ivóvizet, mert a helybéli az egészségre ártalmas? - kérdeztük Mina Imrét, a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat főmérnökét. Kisebb listával szolgál:- Pörbölyre, Lajvérpusztára, Kismórágyra, Rozsdáspusztára, Palatincára, Váraljára, Jánosma- jorba, Szentgálpusztára, Kisdo- rogra, Nagymányokra és Nagy- páltelepre. Ezek közül már épül a vízmű Pörbölyön, Váralján, Kisdorogon és Nagymányokon, mely utóbbi helyen idáig csak a régi bányatelep volt ellátott. A megyei törpevízműhelyzet egyébként országos összehasonlításban is jónak mondható. A részlegesen ellátott Borjádon, Grábócon, Kalaznón, Mucsin és Varsádon kívül, a már említettek mellett épül vízmű Miszlán és Nagyszékelyben is. A többi település vízellátása nagyjából-egé- széből megoldott, elsősorban a vízmű vállalat részéről. Lápafőn, Várongon, Koppányszántón és Értényben a termelőszövetkezetek biztosítják a vízellátást. Az év végére 100 százalékos lesz az eredmény, de még mindig marad egy sor kisebb település, 30-200 lakossal, melyekben még várják a vizet és a megvalósítás egyre kevésbé lesz olcsó.- Attól függően, hogy mennyire zárt vagy szórt egy-egy település - mondotta Mina Imre. A nagy területen szétszórt tele- • pülésre jó példa Tengelic. A jelenlegi helyzet szerint a vezeték- építés lakosonként 25-30 ezer forintos terhet jelent. Hogy hány évi elosztásban, az a települések önkormányzatán múlik.- Az egészségre legártalmasabb a nitrátszennyeződés. A bevezetőben említett helyeken ez már az egészségre káros, de ki- sebb-nagyobb mértékben a lakott helyek mintegy negyedrészében van valamilyen hiba... Ami viszont már sok. A vízminőség ellenőrzése kétirányú. A vállalat laboratóriuma elsősorban a kutakra és tározókra szentel figyelmet, a Köjál a vezetékekre és lakásokra. A vállalat 1200 embere egyébként 8 üzemmérnökségre és 2 üzemvezetőségre elosztva dolgozik. Néhány évvel ezelőtt Szek- szárdon még ismert volt az eléggé igazságtalanul Borbás-sárgá- nak nevezett víz. Azért igazságtalanul, mert épp néhai Borbás István igazgató tette a legtöbbet a vízminőség javításáért, így ez a kellemetlen, sárga szín már eltűnt. A megyeszékhely lakói köréből sűrűn hallani bizalmatlan megjegyzéseket a Sió-parti kutak vizének egészségre ártalmas voltáról. Valóban minden logika azt diktálná, hogy innen nyerjék a megyeszékhely ivóvizét, csak ez éppenséggel nincs így.- A kutak nagy költséggel megépültek, de megépült a Sió-toroki mű is, és ezzel párhuzamosan rendkívül mélyen megkotorták a medret. Megbolygatták a vízzáró réteget, a Sió szennycsatornává, a kutak pedig használhatatlanokká változtak. Állandóan újra és újra megvizsgáljuk valamennyit, de nem sok valószínűsége van annak, hogy öt éven belül bármelyik ismét használható legyen... Szép bizonyságául annak, hogy környezetvédelmi elvekben ugyan gazdagok vagyunk, de tettekben szegények. ORDAS IVÁN FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Vita a lakáskölcsönök kamatának támogatásáról Szekszárd város képviselő-tes- tülete 1991. február hó 14-én - csütörtökön - 16 órakor tartja soron következő ülését a volt oktatási igazgatóság I. emeleti tanácstermében. A testületi ülésen megválasztják és bemutatják a képviselő- testületi bizottság új tagjait, megvitatják a lakáscélú kölcsönök megemelt kamatának támogatásáról szóló képviselő-testületi rendelet tervezetét. Ezt követően javaslatot tesznek a város szociális gondnoksága megalapítására, az 1991. évi ön- kormányzati céltámogatások igénylésére, valamint az ingatlan- kezelési tervre. Megállapítják a képviselők költségtérítését, majd határoznak a polgármesteri hivatal ügyrendjéről és az ügyfélfogadások rendjéről. Ezután megállapítják a helyi közlekedés tarifáját, és javaslatot terjesztenek elő az önkormányzati képviselők külföldi utazásainak fedezetére, a Babits Mihály művelődési központ városi működtetésére, valamint a városi középfokú nevelési-oktatási intézmények fenntartásának és az 1991-92. tanévi felvételi létszámoknak, új szakok indításának jóváhagyására. Befejezésül területet értékesítenek a Zöldkert utcai élelmiszerüzlet céljára. Ingyenes a szemétszállítás A várdombi önkormányzat január 1-jétől magára vállalta a lakossági szemétszállítási költségeket. Még az előző évben lakásonként 400 forintos évi díjért történt a szervezett szemétszállítás, az idei évtől - térítés nélkül - kéthetente viszik el a hulladékot a település valamennyi utcájából. Ezenkívül a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat esetenként egyéb hulladékot, lim-lomot (salak, nyesedék) is elszállít a szervezett szemétszállítás keretében. Nagyböjti összejövetel Pakson A Kereszténydemokrata Néppárt paksi szervezete 1991. II. 14-én, csütörtökön 18 órától a városháza nagytermében nagyböjti összejövetelt tart. Vida István plébános A keresztény példakép címmel tart előadást. Mindenkit szeretettel várnak. Gyermekszépségverseny, 1991 Imre Zsolt Paks, Dunaföldvári u. 8. Jakab Mónika Bonyhádvarasd, Petőfi u. 119. Hajdú Ramóna Gerjen, Sport tér 3. Takács Mónika Szekszárd, Alisca u. 32. Bónyai Gusztáv Szedres, Rákóczi u. 34. A versenyt az nyeri, akinek az újságból kivágott fényképét a legnagyobb számban küldik be olvasóink. Egy borítékban több kép is beküldhető. Címünk: Tolnai Népújság szerkesztősége, Szekszárd, Liszt F. tér 3. 7100. Legközelebb, február 14- én a következő kisgyerekek fotóját közöljük: Varga Anikó Bátaszék, Bors Levente Szekszárd, Schmidt Krisztina Tolna, Váczi László Dombóvár, Szita Gábor Dombóvár.