Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-11 / 35. szám
A Nap kél 6.58 órakor nyugszik 17.00 órakor A Hold kél 5.13 órakor nyugszik 13.36 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: DECSI KISS JÁNOS Telefonszámunk: 16-211,15-468. Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Eső, hó A várható időjárás az ország területén ma estig: túlnyomóan borult lesz az ég, csak néha csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, ónos eső, főként északon havazás is előfordul. Hétfőn a Dunántúlon a felhőátvonulásokból hózápor valószínű. A megerősödő déli, délnyugati szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, időnként viharos széllökések is lesznek. A várható legmagasabb hőmérséklet jobbára 2, 7 fok között, délkeleten azonban 10 fok körül alakul. FEBRUÁR 11 HÉTFŐ Névnap: Bertold, Marietta Ezerháromszázötven éve hunyt el Hérakleiosz (575-641) bizánci császár. Hasonló nevű apja Afrika helytartója volt, s ő is vele élt. 610-ben az afrikai csapatok élén bevette Konstantinápolyt, elűzte Phokasz császárt, s maga lépett a trónra. Új dinasztiát alapított, s új rendszert vezetett be a birodalomban. Újjászervezte a hadsereget, amelyet nem zsoldosokra, hanem a katonai szolgálat fejében földbirtokot kapó parasztokra alapozott. A birodalmat új területi beosztás szerint szervezte meg, s a körzetek - thémák - élére katonai parancsnokokat állított. Reformjaival sikerült az avar-szláv terjeszkedést megállítania, sőt 627-ben megsemmisítő vereséget mért a perzsákra. Ö telepítette le a szerbeket. Utolsó éveit nem kísérte hadiszerencse, az arab hódítást már nem tudta megakadályozni. Uralkodása alatt dúlt az egyházban a vita a monofiziták és az ortodoxok között az isteni egy akarattal kapcsolatban. Szergiosz pápa Szofroniosz jeruzsálemi pátriárka ellenében révette Hérakleioszt arra, hogy birodalmi törvényt bocsásson ki a kérdésről. A 638-ban kiadott „Ektheszisz” (Magyarázat) kötelezővé tette az egy akaratról szóló tanítás elfogadását. A törvénytől a császár a birodalom egységének megerősítését remélte, de az nagy visszatetszést keltett Nyugaton. Az Ekthesziszt végül utóda, II. Konsztansz vonta vissza 648-ban.- SZABÓ IMRE ORGONAMŰVÉSZ, a pozsonyi konzervatórium tanára és a Liszt Klub elnöke tart hangversenyt a Művészetek Házában ma este fél 8 órakor. A Tolna Megyei Temetkezési Vállalat hosszabb időre BÉRBE ADJA a tulajdonát képező E 02621 V. típusú egykanalas, tolólapos, gumikerekes kotrógépét. Érdeklődni a vállalat központi irodájában Szekszárd, Alkony u. 1. Jótékony óvodai maskarák Jelmezverseny „Anya, hol vagy?” Sárköz néprajzi kutatói közül Katona Imre följegyezte, hogy e tájon is a farsangi népszokások a legszínesebbek. Erről biztosan megoszlanak a vélemények, hiszen a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tartó nagyböjti időszakot másként élték évtizedekkel ezelőtt és másként ma. Decsen az óvónők fáradhatatlansága is jelzi, hogy a hagyományápolás mellett, az újabb szokások megteremtését is a legkisebbek, a legifjabbak között kell elkezdeni. Lehetséges, hogy erre a jelenlegi hogy a kicsinyeknek életre szóló élményt szerezzenek. Az álarcos, maszkos gyereksereg vígsága igazolta, hogy a szülők játékos kedve, tartalékolt ötlettára mozgásba hozható. Indiánok, törpék, török basák, bohócok, Ludas Matyi, Piroska és a farkas, katicabogár, gomba és lehetne sorolni hányféle tarka jelmez állt színpadra, hogy a bíráló szemek eldönthessék melyiket találják legeredetibbnek. A legnagyobb tortát az az óvodai csoport kapta, amelynek tagjai egy nagy kukacot elevenítettek meg maskarájukkal és óvónőjük eljátszotta a HO-HO-HOR- GÁSZT. A délután zárásakor huszonhétezer forintot számláltak a bevételek rovatában, ezt a pénzt óvodai célokra használják majd. dkj-ór A győztes kukac Aprók tánca Lottónyeremények OLVASTAM Fogamzásgátlás bírói ítéletre Hivatalosan még nem létezik, de már magasra csapnak az érzelmek az új fogamzásgátló körül az Egyesült Államokban. S hozzá nem is valláserkölcsi alapon, hanem jogi szempontból. Mint a magyar szaksajtó is beszámolt róla, az amerikai kutatók olyan fogamzásgátlót ajánlanak, amely a bőr alá beültetve (a felsőkarba) öt évig biztosítja a fogamzásképtelenséget. A vitákat azonban nem a Norplant várható esélyei váltották ki, hanem egy bírói döntés. Az egyik kaliforniai bíróság ugyanis gyermekeinek elhanyagolása, az anyaságra méltatlan magatartás miatt úgy ítélkezett, hogy az egy év börtönön kívül Darlene Johnson asz- szony esetében „meg kell akadályozni az ötödik, hatodik, netán a hetedik gyereke világra hozását”. És ezért be kell ültetni szervezetébe az új fogamzásgátlót! Igen ám, de a sajtó fontosnak tartotta, hogy az ítéletet fehér bíró hozta egy fekete asszony ügyében. A Philadelphia Inquirer vezércikkben szögezte le, hogy a szert elsősorban a néger nőknél kívánatos alkalmazni. Aztán a fölzúdulás miatt a lap helyreigazításra kényszerült... A Washington Postban maga a Norplant egyik fölfedezője minősítette elhibázottnak a fogamzásgátló erőszakos alkalmazását. Arthur Caplan, biogenetikai szaktekintély szerint: „Nyugtalanító, hogy a szaporodási képesség akadályozása a büntetés egyik formája legyen.” Johnson asszony egyébként a tárgyalás során beleegyezett a sterilizációba. Ügyvédje szerint azért, mert „fogalma sem volt róla, hogy miről is van szó. Hiszen sem ő, sem én nem hallottunk még erről a csodaszerről.” Amit egyébként most februárban már árusítanak Amerikában. Mai moziműsor Megalakult az Erdély Kör Országos Szövetsége A Menekültek Második Országos Konferenciája Szegeden tartott kétnapos tanácskozása zárásaként vasárnap tizenöt Erdély Kör és szakmai egyesület aláírásával megalakította az Erdély Kör Országos Szövetségét. A szövetség hitet tett a hazánkban zajló demokratikus átalakulás mellett, vállalja az ebből származó terheket és segítséget kíván nyújtani a magyar hatóságoknak a menekültüggyel kapcsolatos kérdések kezeléséhez. Elfogadhatatlannak tartja viszont, hogy a honosítási kérelem ügyintézéséért január 1 -jétől személyenként 10 ezer forintot kell fizetni, hiszen - állapítja meg az állásfoglalás - a menekültek ősei is magyar állampolgárok voltak. Kívánatosnak tartja továbbá a szövetség, hogy az egzisztencia- kölcsönből a menekültek is részesedhessenek. Megoldási javaslatot dolgoznak ki arra, hogy az 1988-89-ben áttelepültek minél előbb megkaphassák - esetleg nyugati magyar szervezetek segítségével - a kényszerűen Romániában hagyott ingatlanaik értékét. Az EKOSZ felhivja a figyelmet a kolozsvári magyar konzulátus új- ranyitásának szükségszerűségére, valamint javasolja a debreceni román konzulátus visszaállítását. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 6. játékhéten 5 találatos szelvény 1 darab volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el; nyereménye: 9 253136 forint. 4 taKábel-tv Értesítjük tisztelt szekszárdi ká- bel-tv nézőinket, hogy a városgazdálkodási vállalat, a kábel-tv 12-ik, kísérleti 5-ös csatornáján az öbölháború idejéig, megkezdte a CNN (amerikai) tv-adó műsorának továbbítását. A CNN TV a korábbi RAl-SATTvlálatos szelvénye 43 fogadónak volt; nyereményük egyenként 191933 forint. 3 találata 5336 fogadónak volt; nyereményük egyenként 1547 forint. A 2 találatos szelvények száma 174743 darab, ezekre egyenként 47 forintot fizetnek. adó helyén kerül továbbításra, igy aki azt már beprogramozta, annak további teendőre nincs szüksége. A CNN TV közvetlen hírcsatornán műsorokat sugároz a világ válságövezeteiről, így az Öböl-háborúról is. VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT BALOGH JÁNOS műsz. ig. h. RAJNAI FERENC A megrongált „Pogány mitológia” Azt hiszem, már az első soroknál szégyenkeztem. Szégyenkeztem azért, hogy valaha dombóvári voltam, mert a „Pogány mitológia” alkotója, aki ma már, sajnos, halott, jó barátom, földim volt, aki teljes egyéniségét adta alkotásába: tehetségét, képzelőerejét. Ha most élne, nagyon szomorú lenne. Tudta, hogy sokaknak nem tetszett ez az alkotás, de nem hiszem, hogy ez zavarta, hiszen nem is lett volna művész, ha nem a saját elképzeléseit követi. Talán megbocsátja a szándékos vagy gondatlan elkövetőnek ezt a bűnt, hiszen Samu Géza, a szobor alkotója minden művét, alkotását gyermekeként szerette. A szobor tönkretétele felér a sír- gyalázással. Mikor tudatosul már az emberekben és a törvényekben, hogy vannak alapvető együttélési normáink, amit kötelező mindenkinek betartani és betartatni. Aztán dühös lettem, a bürokráciára is, a „feljelentéskiegészítés” miatt. Én azt hiszem, meg lehetne találni a tettest és talán még Maigret felügyelőt sem kellene megkérni a nyomozás lefolytatására. Megjegyzem: Szolnokon él egy művész, aki a szobor elkészítésében aktívan részt vett. Figyelemmel barátja emlékére, biztosan szívesen segítene a szobor megjavításában. K. Bognár Zsuzsanna Bonyhád: Nicsak, ki beszél? (19 óra). Dunaföldvár: Szemensze- dett szenzáció (18 óra). Paks, Duna: Vaklárma (20 óra). Művelődési Központ: Gyanúsított (Suspest) (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Flatliners - Egyenesen át (17.30 és 20 óra). Videoklub: Fehér telefonok (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Miss Daisy sofőrje (18 óra). Tamási: Vadászat a Vörös Októberre (20 óra). Tolna: Cadillac Man (19 óra). Betores es tűz a Magyar Rádióban Szombaton virradóra tűz ütött ki a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében. Az eddigi vizsgálat: az azonosított nyomok szerint az ifjúsági rádió hét szerkesztőségi szobájába két, eddig ismeretlen személy erőszakkal behatolt. A szobákból nagyobb értékű valutát, emellett értékpapírt, valamint egy Sony típusú riportermagnót és fejhallgatót is eltulajdonítottak. A kár több százezer forint. A betörést követően a szerkesztőség egyik szobájában a tettesek iratokat égettek el. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet rövid idő alatt lokalizálták és eloltották. Az ügyben a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. KÉPÚJSÁG Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. íjazaasagi neiyzei Kenyszeri- ette őket? Akár így, akár úgy, ény az, hogy az elmúlt hét vé- ;én az óvodai rendezvény zsú- olásig megtöltötte a decsi Fali házat. Szülők és nagyszülők, roko- iok, barátok örvendeztek az jnokákkal, dédunokákkal, ke- esztgyerekekkel. Hét óvodai csoportja van a alunak, ez szám szerint 195 gyermeket jelent. Az ő farsangi aulatságuk mozgatta meg a családokon kívül, helyi szövetkezetek - a népi iparművészeti, a téesz -, a polgármesteri hiva- al dolgozóit, de a kiskereskedőket, kft. egyéb vállalkozások •észtvevőit. Az történt, hogy ők valameny- íyien pártfogolták az óvónők kezdeményezését, és adomá- íyaikkal, anyagi és más tárgyi uttatásaikkal támogatták az ávodai rendezvény sikerét. Akinek módjában volt, tortákat ajánlott fel, más gyermekjá- ékot. A szülői munkaközösségek agjai szendvicseket készítetek, üdítőt szolgáltak fel. Ám annél sokkal fontosabb volt,