Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-29 / 24. szám
1991. január 29. NÉPÚJSÁG 5 Eljöhetnél hozzám...- Eljöhetnél hozzám - mondtam a barátnőmnek. Láttam rajta, hogy nincs ellenére. Sőt, kimondottan örül.- Mikor? - kérdezte.- Hát... megbeszéljük. Ennyiben maradtunk. Aztán felhívott.- Kerestelek - mondta de nem voltál otthon.- Sajnálom - feleltem. - De hát nem beszéltük meg előre...- Jó, akkor csütörtökön eljövök. Mondjuk ötkor. De csütörtökön vidékre kellett mennem. Áttettük péntekre. Esemény jött közbe, nem értem haza. most már éreztem, a hangján, hogy neheztel, amikor felhívott.- Ide hallgass, mikor vagy te otthon?- Hát... azt sajnos nem tudom előre megmondani.- Délután ötre csak hazaérsz?- Nem biztos.- Hatra?- Talán.- Hétre?- Az attól függ...- Mégis, milyenkor szoktál otthon lenni? - kérdezte dühösen. Azt hihette, hogy kerülöm a találkozást.- Amikor a mesterségem megengedi.- És ma nem engedi?- Ma sajnos nem. De ha gondolod, odaadom a kulcsot, a könyvet kiolvastam, ha szükséged van rá...- Nálatok nincs lapzárta?- De van.- És nem tudod, hogy mikor van? Vagy közbejött valami más?- Közbejött.- Mi jött közbe?- Háború van. Letettem a kagylót, és arra gondoltam: egyszer csakugyan eljöhetne hozzám. d. e. Karinthy Ferenc: Ezredvég Nem lehet könnyű dolog, vidám sors irodalomtörténeti névvel toll- forgatónak lenni. Abban a biztos tudatban, hogy ahol az ember apja legalábbis néhány bekezdést kap, az illető a saját jogán mellékmon- fatra se érdemesül majd. Ilyen és hasonló gondolatok fordulnak meg az ember fejében, ha átrágta magát Karinthy Ferenc: Ezredvég című új kötetén, melyet tavaly jelentetett meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. Például az is, hogy milyen torz kép alakul majd ki 1 -2 évszázad múlva abban a kutatóban, aki a II. évezred végének hazai viszonyaival kíván foglalkozni és kordokumentumként ezt a Ka- rinthy-könyvet választja. A „Budapesti ősz” című kisregényből megtudhatja, hogy 1956 októberében a magyar szellem embereinek elsősorban szeretkezési problémái voltak és csak úgy mellékesen járt végig Budapesten olyan színtereket, mint a Rádió, a Kossuth Lajos téri vérengzés és a Köztársaság tér. Az öt írást tartalmazó, több mint öt és félszáz oldalas kötetben a második az „Itáliai mia”. Kiderül belőle, hogy az olaszországi állami ösztöndíj fő célja végigrohanni Itáliát, fölényes felületességgel felsorolni a műemlékeket és nagyon alaposan megértetni az ettől ájuló olvasóval, hogy a szerző ki mindenkinek puszipajtása. Pajzán leveleket kap Örkény Istvántól, „Sanyikázza” Weöres Sándort, Déry Tiborral pálinkázik, Amerigo Tótnak pedig kegyesen engedélyezi a „világhírűvé kikiáltott művész” titulust. Karinthy Ferenc legerősebb oldala kétségtelenül a magamutogatás. Az „Uncle Joe" a Karinthy-csa- lád Franciaországba szakadt ágának, elsősorban a nagy író becsének története. Magánfontosságát senki nem vonná kétségbe, az olvasót nem érdekli. Legfeljebb any- nyiban, hogy ha a szerző minden áron szaporítani akarta a családja körüli pletykák számát, akkor miért nem emlékezett meg tehetséges testvéréről, aki Benedek István: Aranyketrecében is szerepelt...? A „Man overboard”-ban a legvaló- szerűbb környezetben, egy panamai zászló alatt, az Atlanti óceánon közlekedő görög hajó fedélzetén, mutatja be az emigráns magyarok lelki életének (egyáltalán nem) sajátosságait. Végül a „Skizofrénia” a már-már elbizonytalanodó pártállam végső szakaszának tükre akar lenni, természetesen szuperluxus akadémikusi környezetben. Nem lesz az. Karinthy egyetlen előnye, köny- nyed stílusa is hátrányára válik. Felszínessége bosszantja az olvasót, aki pihentetésül nagyon szívesen vesz kezébe könnyed, könnyű olvasmányokat, de összecsapot- takat már nem. Némi szívóssággal természetesen bárki átrághatja magát az „Ezredvégen”, aki 566 oldalnyi tömény bosszúságra kíván szert tenni.-s -n Mezőfele testvért keres Marosvásárhely közelében, mintegy tizenöt kilométernyire a gyönyörű erdélyi várostól van egy falu, amely Ménessel, Szabóddal határos, nevét onnan kapta, hogy hajdanában elkóborolt a ménes, méghozzá a mező fele, mint mondták a csikósoknak... így lett belőle Mezőfele. Ma már csaknem egybenőtt Mezőcsávással, a községközponttal a völgyben meghúzódó, szorgalmas emberek lakta, teljesen magyar ajkú, református falu. Van ennek a településnek egy olyan képessége, amely megkülönbözteti a környező falvaktól, sőt, híressé teszi: a szépteremtés. Nádfonásból élnek, ebből gazdagodtak meg az itt lakók, a nádból megvetett, fonallal is szőtt falvédőket, kalapokat, táskákat, maszkokat, állatfigurákat, papucsokat, melyeket gazdagon díszítenek a gyönyörű minták, nem csak Nagyváradon, Aradon, Temesváron, Szatmáron, Marosvásárhelyen ismerik, a román tengerparton reprezentációs képviseletet nyitottak, minta köröndi fazekasok, a felsorolt termékek mellett kenyereskosaraikat, pohár-, üveg-, kancsóbevonataikat külföldre is exportálják. Lehet, hogy épp a nádfonásnak köszönhető, hogy Mezőfelén igen erős a közösségi szellem. Hiszen sokan összegyűlnek egy- egy családnál a nagyobb szobában nádat fonni, ilyenkor énekelnek, táncolnak, ápolják a hagyományokat. A faluban élő Lázár házaspár - Csaba egészségügyi asszisztens, felesége, Gyöngyi tanítónő - mindkét tagja táncmesteri iskolát végzett, irányításuk alatt a mezőfelei néptánc- csoport volt az egyetlen együttes Romániában, amely a nyolcvanas években - a diktatúra szigorított körülményei között - magyar műsorával országos első díjat nyert. Mezőfele a közelmúltban akadálytalanul létesített testvérkapcsolatot egy francia faluval. Ilyen előzmény után keresi édes testvérét a szépségteremtő sárközi községek között. Keresi és szeretettel várja, hogy megajándékozhassa az erdélyi népművészet szépségével - hiszen üres kézzel el nem engedné, szeretetet kíván adni és kapni. Az a község, amely hajlandóságot érez erre a cserére, fölveheti velük a kapcsolatot. Levelet várnak tőle Lázár Csaba címére: 4320 Cimpeni- ta 41, Romániába. Ezúton adjuk át üzenetüket. d. e. Tv-napló ~I A magyar kultúra napja Nemes gondolat: január 22-e legyen a magyar kultúra napja. 1823- ban ezen a napon írta Kölcsey Ferenc a Himnuszt, aminek alcíme is van: A magyar nép zivataros századaiból. Petőti Nemzeti dalán kívül valószínűleg az egyetlen vers, aminek legalább első strótáját, ha másként nem, hát énekelve, minden magyar tudja. A zivataros századok után, a reformkor kezdetén, a remény szava szól ebből a csodálatos költeményből, méltó, hogy a vers keletkezése napján emlékezzünk a magyar kultúrára, amely éppúgy, mint történelmünk, ezeresztendős. , Műveltségünk kezdettől fogva Európához kapcsolódik. Az első magyar verse, az Ó-magyar Mária siralom, a Planctus, latin sequentia át- költése, egy zseniális ismeretlen költő alkotása, s jól példázza egész kultúránk szellemét. A latin szövegből magyar vers lett, nemcsak nyelvében, hanem szellemében is, így forr egybe minden európai ösztönzés az itthoni szándékkal. Bornemissza Péter kezében magyar tragédiává változik Szophoklész Elektrája, a skót balladák csak ösztönzést jelentenek Aranynak, amiként Adynak a századforduló francia szellemi élete. Van tehát mire emlékeznünk a magyar kultúra napján, bár szívem szerint az év minden napját kultúránknak szentelném, a televízió azonban más véleményen van. A híradóban megemlíttetett, a nem túl izgalmasra kerekedett Stúdióban Andrásfalvy miniszter válaszolt a riporterkérdésére, s ment minden a megszokott kerékvágásban. Megnézhettük még a ki tudja miért Nachtmusik című riportfilm második részét, amiből megtudhattuk, hogy a főváros éjszakai mulatóinak műsora silány, láthattuk is, hogy a táncosnők nem tudnak táncolni, volt aki kérkedett is azzal, hogy soha nem tanult, de ha egyszer a közönségnek ez kell. Rosszabbul nem lehetett volna időzíteni - magyar kultúra napja - bár kérdés, hogy ez az ügyetlenül tálalt semmi valamikor is megért volna két folytatást. Hogyan legyünk gazdagok? A cím mellbevágóan cinikus, mert amikor a legtöbben azon töprengenek, hogy jut-e holnap egy zacskó tejre, illendő-e azt kérdezni: hogyan legyünk gazdagok? Pedig a kérdés nem humoros, nincs benne semmi irónia, a Szimultán című műsor szakértői nagyon komolyan vették a dolgukat s feltehetően okos tanácsokat is adtak, de kérdés, hányán tudják megfogadni őket? De lássuk hát. A legbiztosabb befektetés az ingatlan, amint hallottuk, jó az arany, a valuta, elsősorban a dollár, de aki húsnyúlba fekteti a pénzét, az is jól jár, mert 70 százalék körüli hasznot remélhet. No de nyulat tenyészteni nem lehet akárhol, viszont a magánkölcsön sem rossz üzlet, mert amint hallottuk, esetenként havi (!) ötvenszázalékos kamatot is lehet kapni. Tegyük hozzá, régi bevált módszer még az özvegyek és árvák kifosztása is. A műkincs ma óvatosan kezelendő. Még 10-15 éve is, a hozzáértés hiányának bizonyságaként nagyon olcsón lehetett a Bizományi boltjaiban vásárolni klasszikus mesterek képeit, ezek azonban mára elfogytak, kínálat nincs. Egyelőre legalábbis, addig pedig marad az ingatlan, az arany, a valuta és természetesen az értékpapír, mint hallottuk, néhány tisztes jövedelmet hozott már tulajdonosaiknak. Tehát a gazdagoknak, mert gazdagok pedig vannak, nem is kell j. lámpással keresni őket. Azt is hallottuk, ők számíthatnak arra, hogy még gazdagabbak lesznek, míg a jelen szegényei még szegényebbek. Ok azok, akik lemaradnak mindenről, pénzük nem lévén, még nyúltenyésztésbe sem tudnak befektetni, ez is a kiváltságok közé tartozik. Az aranyról, dollárról nem is beszélve. Persze lehet rájuk mondani, hogy élhetetlenek, hajdanában is így volt, a népdal is igazolja, mert a szegény, „ha van valamije, azt mondják, hogy lopta, / ha nincsen semmije, hogy elkorhelkodta..." Mari néni, Samu bácsi pedig számolgathatja krajcárjait tovább, s törheti a fejét, hogy miből vesz tejet, kenyeret, hogyan fizeti ki a kamatadót. Az eszébe se jut, hogy értékpapírt vegyen vagy aranyat, de még a nyúltenyésztésbe sem tud befektetni semmit. CS. L. Folyóiratszemle Kétféle Turay A Színház januári száma Csupa feszültség, csupa vívódás, de közben színek, portrék villanása, rendezők, színésztársak, családtagok, álmok, látomások, szerepek, mindenbe beszűrődő politika - és a szakma, a pálya, a hivatás szerelmetes kínja: ez Gábor Miklós évadkezdés előtti Szeptemberi Naplója 1990-ből, mely ezzel a mondattal ér véget (ki tudja, sóhajként vagy segélykiáltásként?): „Szót nekünk, tagolt, tiszta szót!” A kaposvári színház finanszírozásának kérdését Csáki Judit Babarczy Lászlóval készült interjúja nem véletlenül taglalja Legyünk észnél! cím alatt: ugyanis hiába kínálkozik a kedvező megoldás, a színház kettős kötöttsége, az, hogy tartozzon a megyéhez is, a városhoz is, még hiányoznak a hatályos jogszabályok. Csak az bizonyos, hogy a kaposvári színház mintegy ötvenmillió forintos költségvetési terhet jelent... A szolnoki Szigligeti Színház előadásáról, Garcia Márquez regényének, a Száz év magánynak a színpadi adaptációjáról Sándor L. István és Kovács Dezső ír, a Kolozsvárról Nyíregyházára áttelepült, immár a József Attila Színházhoz szerződő Keresztes Sándorral Bérezés László beszélget, olvashatunk a drámaíró Márai Sándorról és a Nemzeti Színház, valamint a Radnóti Miklós Színház Márai-előadásairól, a Bűn és bűnhődés veszprémi előadásáról, a Vígszínház III. Richard-járól, az egri Vízkeresztről; interjút a bukaresti Nottara Színház rendezőjével, Dán Micuval Veszprémben és Isabel Gonzálesszel, a Madridi Őszi Fesztivál igazgatónőjével a Katona József Színház hispá- niai vendégjátéka alkalmából. Egyszóval bőven van mit olvasnunk a Színház ’91 januári számában - és olvasás, böngészés közben úgy érezzük: a magyar színházművészet pulzusán tartjuk kezünket. Csak azt nem tudjuk megítélni, menynyire beteg... domokos Egy naivának nem szabad megöregednie Most körülbelül 82 éves lehet, talán ő sem egészen bizonyos benne, annyiféle dátumot közölt már a nyilvánossággal életében, mindig arra gondolva, hogy egy naivának nem szabad megöregednie. Nemcsak évszámot változtatott, de hónapot és napot is, egyszer például azt közölte velem, hogy karácsonykor született, én ünneplő köszöntőt írtam róla valamelyik lap december 24-i számában, jóval később derült ki, hogy valójában szeptemberi kislány. Ugyan mért mondott valamikor karácsonyt? Mert jobban hangzik, felelte, mindössze ezért. Aztán eljött egyszer a pillanat, amikor Turay Ida rájött, hogy az életkora teljesen mindegy, ő ugyanis az évek számától függetlenül tartja magát ahhoz az Íratlan törvényhez, hogy egy naivának nem szabad megöregednie. Nem öregszik, csakugyan, túlemelkedik ráncokon, szarkalábakon, dátumokon, belülről maradt és marad örökre fiatal, gyermeki kedélyű, bakfis ragyogású, huncut szemű, aranyos mosolyú. S ha újabban nagymamákat játszatnak is vele, ami természetes, ő ezeket a grósz- muttikat is úgy formálja meg, hogy árad belőlük az örökifjúság, ami nem egészen szükségszerű, ami már a Turay Ida személyiségének kisugárzása. A képernyőn időről időre műsorra tűzik a háború alatti és előtti magyar filmeket, az Új rokont, a Péntek Rézit, a Hotel Kikeletet, az Az én lányom nem olyant és a többit. Mert abban az időben bizony alig forgattak olyan magyar filmet, amelyben ne osztottak volna szerepet a közönség üdvöskéjének, egyik fő kedvencének, Turay Idának - pedig szériában forogtak a magyar filmek akkor, évi harmincöt-negyven is elkészült belőlük. Amilyen fiatalon kapta el és vonta magához a színpad, olyan fiatalon, alig egy évvel később fogta hálójába a szerelem is, az életre szóló. Az akkor már sikeres fiatal vfgjá- tékiró, Békeffi István személyében jelentkezett ez a szerelem, amely a megismerkedés után szinte órákkal már házasságba fordult. Hány meg hány kiváló vígjátékot irt Békeffi István úgy (Magdát kicsapják, a Méltóságos asszony trafikja, Pesti mese, Janika stb.) - egyébként többnyire társszerzőjével, Stella Adorjánnal közösen -, hogy írás közben eleve Turayra gondolt, mint a készülő női fűszerep meg- formálójára. Eljött aztán egy időszak, amikor Turay Ida „átment Frau Békeffibe”. 1956-ban, pontosabban szólva: 1957 elején elutazott a házaspár Budapestről. Nem disszidáltak, hanem útlevéllel hagyták el a hazát, mert Bé- keffit, aki már a háború előtt és alatt is jó nevű színpadi szerző és filmA fiatal Turay Ida a Vidám Színpadon, Benedek Tibor és Rosthy Magda társaságában A Szavanna-öböl című színműben 1987-ben forgatókönyv-író volt Európa-szer- te, kint újabb szerződések várták. Magyar anyanyelvű - és idegen nyelveket nem nagyon tudó - színésznő iránt persze lényegesen kisebb a kereslet határainkon túl. így vált aztán odakinn hosszú éveken át Frau Békeffivé, azaz Bé- keffinévé Turay Ida, mert csak kevés lehetősége volt arra, hogy kinti magyarok előtt fellépjen. Nemrégiben könyv jelent meg Turay Idáról, még ebben a mai végtelen könyváradatban is figyelemre méltó, Párkány László irta a kellemes, színes, olvasmányos könyvet. BARABAS TAMAS
