Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-26 / 22. szám

JANUÁR A Nap kél 7.19 órakor 26 nyugszik 16.35 órakor SZOMBAT A Hold kél 12.03 órakor Névnap: Vanda, Paula nyugszik 3.57 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: F. KOVÁTS ÉVA Telefonszámunk: 16-211,15-468. Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Felhős idő 7 Mf 1 Várható időjárás az ország területére M. T g: ma estig: változóan felhős idő lesz. Szór­ványosan hószállingózás, ónos szitálás, illetve gyenge eső is valószínű. Az észak­■& I nyugati szél, főként keleten, időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton l -1,4 fok között alakul.-----------------------------------------------­—K Kétszáztíz éve született Berlin­ben Ludwig Achim von Arnim (1781-1831) német író. Előkelő porosz nemesi családból szárma­zott, a hallei és göttingeni egyete­men tanult. Tanulmányai végezté­vel hároméves nagy utazást tett, bejárta Németországot, Ausztriát, Svájcot, Franciaországot, Angliát és Hollandiát. 1806-ban, a jénai csata után Kelet-Poroszországba menekült, majd 1808 és 1813 kö­zött Berlinben működött. 1813-14-ben részt vett a Napó­leon elleni háborúban, majd visz- szavonult wiepersdorfi birtokára, s ott élt halálig. Az úgynevezett heidelbergi ro­mantika kiemelkedő képviselője volt. Irodalomtörténeti jelentősé­gét főképp az adja, hogy jelentős része volt egy nagy hatású roman­tikus népdalgyűjtemény összeállí­tásában és kiadásában. A népdal­gyűjtemény három kötetben jelent meg, az első 1806-ban „A fiú cso­dakürtje” címmel látott napvilá­got. Ö adta ki - a nagy német köl­tővel, Clemens Brentanóval közö­sen - a heidelbergi romantikusok lapját. Lottó­tájékoztató A Szerencsejáték Részvénytár­saság közlése szerint a 4. játékheti lottónyeremények a nyereményil­leték levonása után a következők: az egy darab öttalálatos szelvény 11 millió 767 ezer 485 forintot, a négytalálatos szelvények 230 ezer 723, a háromtalálatosok 2052, a kéttalálatosok egyenként 61 forin­tot érnek. A KIOSZ OSZK pécsi kirendelt­sége értesíti tisztelt partnereit és ügyfeleit, hogy nevünk megválto­zott: Kisvállalkozók Oktatási Köz­pont Pécsi Kirendeltségre. (Pécs, Rákóczi u. 24-26. Telefon: 72/26- 454.) Oktatási központunk feb­ruár hóban képesítést nyújtó elektrokozmetikai tanfolyamot in­dít kozmetikusok részére. Részvé­teli díj: 9000 Ft. Jelentkezési határidő: február 15-ig, a fenti címen. (199) 4jjeü hír Meteorológiai előrejelzések szerint szokványos telünk lesz. A statisztikák­ból kiszűrt adatokból következtetve február elején az átlagnál hidegebb és csapadékosabb idő várható, utána melegedés jöhet. ■ A természetjárók körében ismeretes a Bükk-hegység- ben lévő természetes állapotában meghagyott „őserdő”, kevesen tudják azonban, hogy a Mátrában is található két erdőrezervátum. Az egyik az ágas­vári turistaház alatti csörgő-völgyi ko- csánytalan tölgyes-cseres, égerlige­tes, a másik a Kékestető alatti bükkös erdőrezervátum, melyekre kiterjesz­tették a védelmet. ■ Január 20. és feb­ruár 28-a között farmergép-bemutatót és -vásárt tartanak Bábolnán. ■ Az ős­régi tibeti kódexek tustintájának ösz- szetételét megfejtették burját kutatók: a tartós, színes tusban arany-, ezüst-, réz-, korall-, lazurit-, malachit- és gyöngyport mutattak ki. ■ Kitömött és élő vadmadarakat ismertető bemu­tatókat tartanak a zalaegerszegi ter­mészetvédők Palkó Sándornak, a Zala Megyei Madártani Egyesü­let (régebben szekszárdi) vezetőjének közreműködésével, érde­kes filmek vetítésével is. ■ A Föld Titkait és Rejtélyeit Tanulmányo­zó Társaság alakult Moszkvában, geológusok, geográfusok, öko­lógusok, archeológusok, etnográfusok, nyelvtudósok és más szakemberek részvételével. ■ Egy 200 évesnél régibb kastélyban alakítják ki a polgármesteri hivatalt a Nógrád megyei Ságujfalu- ban, s e munkákból részt vállalt maga a polgármester is. ■ Paul Newman, a neves amerikai filmsztár élelmiszeripari cége nyeresé­géből nyolc év alatt 36 millió dollárnyi adományt nyújtott különbö­ző jótékony célokra. ■ Az önkormányzati képviselők munkájának segítésére ún. „utcaképviselőket’’ is választanak a Pest megyei Vecsésen, egyelőre néhány választókerületben. A közvetlenebb, élőbb kapcsolat kialakításától azt remélik, hogy a közös gondokon hamarabb könnyithetnek. Ha sikerül a kísérlet, másutt is megpró­bálják. ■ Kétoldalt sajtoló számítógép-nyomtatót talált fel egy fran­cia elektronikus szakember. Találmánya felére csökkenti a papír- költségeket; hátránya, hogy újra kell írni a programokat. B. L. Megnőtt az építési kedv Lendületes építkezés indult meg az elmúlt években Dombóvár-Sző­lőhegyen. Még 1984-ben alakított ki az akkori városi tanács 126 tel­ket. Ebből eddig már 94 telek gaz­dára is talált. Az építési telkeket úgy alakították ki, hogy azokon a tulaj­donos gazdálkodni is tudjon a la­kóépület megépülte után. Villany­nyal, közművel látták el a környé­ket. A 800 négyzetméteres telkeket négyzetméterenként 100 forintért értékesítették és most is ennyiért kínálják. A legnagyobb érdeklődés az 1989-90-es években volt. Huszon­három építkezés még tart, kilenc­nél már kiadta a polgármesteri hi­vatal a használatbavételi jogot.- p. téri - Az új lakóépületek fotó: kispál Veszélyben a Nílus-delta A Nílus-delta északi részén az ország nagy része lassan süllyed, és belebillen a Földközi-tengerbe - ez a következtetés adódik az utóbbi 5 évben végzett mérések­ből. A süllyedés következtében erodálódik a talaj, a tenger sós vize egyre beljebb hatol a szárazföldre, és elsősorban a mezőgazdaságot fenyegeti. A 20-60 méteres mély­ségből vett talajpróbák szerint Egyiptom északkeleti része az üle­dék súlya, a mélyebb földrétegek sűrűsödése és a fiatalabb vetődé­sek következtében événte 0,5 cen­tit süllyes. A Smithsonian Intézet oceánográfusainak véleménye szerint, ha nem tesznek védőintéz­kedéseket, a tenger száz éven be­lül 70 kilométerre nyomul be Egyiptom földjére. OLVASTAM Vissza: Magyarországra! Nemcsak Mindszenty, Horthy is hazatér - olvastam a Szolnokon megjelenő Maholnapban. A kormányzó meg­hagyta: csak akkor helyezhetik örök nyugalomra Magyar- országon, ha már orosz katonai csizmák nem tapossák e földet. A szovjet csapatkivonások júniusban befejeződnek. Horthyt augusztus 20-án szeretnék újratemetni Kendere­sen, a családi kriptában. Hamvainak hazahozatala nem lesz egyszerű ügy, hisz jelenleg Lisszabonban egy angol katonai temetőben nyugszik. Tehát a három érintett kormány hozzájárulását be kell szerezniük a kegyeleti aktus szervezőinek. Véget ért egy fejezet. Van, aki megúszta, van aki, nem. Egyesek újra színre lépnek - élve vagy holtan. De hányán nem térhetnek haza soha?...- Wy­Drágábban lottózunk februártól? Utoljára játszunk 10 forintért... A lottófogadásokat is szervező Sze­rencsejáték Rt. (a Sportfogadási és Lottóigazgatóság helyébe lépett új szervezet) nemrég közzétette, hogy az idei ötödik játékhéten - s talán utána is - úgynevezett „bian­co” lottószelvényeken kell a heti tippeket leadni, mert 5. heti szelvé­nyeket külön nem hoznak forga­lomba. Ebből az egyszerű fogadó is több dologra következtethet: vagy túl sok a felgyülemlett bianco- szelvény, s így akarják a raktár- készletet csökkenteni, vagy pedig valami megváltozik a lottójátékban. A szelvényárusok már nem talál­gatnak. Ók biztosak benne, hogy háttérben egyetlen dolog áll: többe kerülnek majd a lottószelvények is. Igaz, erről valamit már felröppen­tettek az illetékesek egy rövid nyi­latkozatban, de a részletek még homályban maradtak. Emiatt pró­báltuk szóra bírni a Szerencsejá­ték Rt. illetékesét: drágább lesz a lottó és a totó?- Most még túl korai lenne vála­szolni erre a kérdésre - hangzott az óvatos felelet. - A közeljövőben sajtótájékoztatót tartunk, ahol bi­zonyos változások bejelentésére lehet számítani.- Nevezzük így, a szelvények áremelését?- Maga mondta. Nézze, annyi biztos, hogy többe fognak kerülni hamarosan a lottó- és talán a totó- szelvények is, de a változások pon­tos mértékét, módját majd egy ja­nuár végi igazgatótanácsi tárgya­lás és jóváhagyás után véglegesít­jük. S. J. Hol van szabad beutaló? A szakszervezet és a Népújság szolgáltatása A megyében működő szak- szervezeti alapszervezetekkel, munkáltatói érdekképvisele­tekkel közös szolgáltatás kere­tében a jövőben rendszeresen - szombatonként - közzétesz- szük a rendelkezésre álló, a központi üdültetésben igénybe vehető beutalókat. Szolgáltatásunkkal az a cé­lunk, hogy az egy-egy munka­helyen lévő, de ott nem igényelt beutalókat a megyében élő, más munkahelyeken dolgozók részére felajánljuk. Ezeket aktiv dolgozók és nyugdíjasok egy­aránt igényelhetik a felajánló szakszervezetektől. Igényelhető üdülőjegyek 1. Hévíz, Postás Gyógyüdülő A ép. II. o., beutaló, házaspár ré­szére: 1991. január 31-től feb­ruár 13-ig. A beutaló térítési dí­ja: 4480,- Ft. Igényelhető a SZI- DOSZ 74/11-311 -es telefonon Krasznai Lajosnénál. 2. Lillafüred, Palotaszálló, I. o. egyéni beutaló, 1991. január 30- tól február 12-ig. A beutaló téríté­si díja: 2660,- Ft. Igényelhető: Paksi ÁG SZB 75/11 -811 -es te­lefonon Takács Miklósnénál. Csikó a családban FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Dupla csavar Dominique Julienne francia kaszkadőr elsőként hajt végre dupla csa­vart személygépkocsijával 1991. január 21 -én. A mutatványához a helyi sísáncot használta fel, onnan rugaszkodott el. TELEFOTÓ - MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTÖSÉG Hé! végi moziműsor Szombat Dombóvár: Lángoló Mississippi (18 óra). Dunaföldvár: Marslakó a mostohám (18 óra). Paks, Duna: Szemenszedett szenzáció (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Bújj, Bújj Ördög (17.30 és 20 óra). Videoklub: Piedone a zsaru (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Halálhozó 3000 (18 óra). Tamási: Az 54-ik hadtest (20 óra). Tolna: Dick Tracy (19 óra). Vasárnap Bonyhád: Total recall - Arnold Schwarc- zenegger - Az emlékmás (17 és 19 óra). Dombóvár: Dobd ki anyut a vonatból (18 óra). Dunaföldvár: Marslakó a mostohám (18 óra). Paks, Duna: A bosszú börtönében (18 és 20 óra). Szekszárd, Panoráma: Bújj, Bújj Ördög (17.30 és 20 óra). Videoklub: Piedone a zsa­ru. (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Őrület (18 óra). A hercegnő és a robot (de. 10 óra). Tolna: Dick Tracy (17.30 és 19.30 óra). Képújság Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft negyedévre 597 R, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents