Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
1991. január 12. Képújság 11 Berlin - Velence - Budapest Hans Ticha: Taps (1980) Alig hogy 1988 őszén a 43. Ve- encei Biennálé bezárta kapuit, 3erlinben megkezdődtek az előkészületek az 1990-es kiállításra. A /áros nyugati felében működő Berlinische Galerie munkatársai <elet-berlini galériákat kerestek neg, azzal az elképzeléssel, hogy ílőkészitsenek egy olyan kiállítást, amely Berlint egységes városként képviseli 1990-ben Velencében. Miközben a nemzetek pavilonjában természetesen külön-külön (észült Nyugat- és Kelet-Németor- szág a bemutatkozásra.) Akkor - igy tűnt - a kelet-berlini művészeknek le kell mondaniuk a közös szereplésről. És hogy végül mégis megvalósult az egységes berlini kiállítás, az \mbiante Berlin, amely Velencéből nőst Magyarországra, a Műcsar- íokba érkezett, ahhoz történelmi, bolitikai sorsfordulóknak kellett bekövetkeznie. Amikor a berlini fal eomlott, a keleti városrész művészei előtt is megnyílt az út a közös berlini kiállításhoz. Noha a kiállítás ízig-vérig mo- Jern képzőművészetet reprezen- ál, a rendezők nem a legmeghök- sentőbb, nem a legújabb tenden- siákat akarták elhozni. Ezeket is beépítve minden létező irányzatot íépviselő keresztmetszetet kiván- ak adni a berlini művészetről. Ez a soncentrált kiválasztás aztán igen széles végleteket állít egymás mel- é. Ezért van jelen realizmus és absztrakt expresszionizmus, figurális és konceptuális, politikai és vallási indíttatású alkotás. Berlin, mint „művészeti egység” igen ellentétes gondolatokból áll össze, amelyeket nemcsak berlini vagy német művészek munkái képviselnek, hanem mindazok, akiknek életművében Berlin jelentős állomás. így került a válogatásba számos külföldi művész alkotása, a velencei Emilio Vedováé, az ugyancsak olasz Giuseppe Spag- nuloé, a holland Armandoé, az amerikai Nancy és Edward Red- din-KienhoIz-é, meg a magyar Lakner Lászlóé. Negyven művész nyolcvan nagyméretű festménnyel, plasztikával szerepel a budapesti kiállításon, amely némileg különbözik a velenceitől. Helyhiány miatt csak a művek kétharmadát hozták el Magyarországra. igy aztán mások a hangsúlyok, másként érvényesülnek a műtárgyak, de hát egyazon kiállítás más-más közegben, természetesen másképp „szól”. Ezúttal nincsenekelkülönítve a keleti és nyugati művészek. Még a katalógus sem tünteti fel, ki honnan jött. Ez a kiállítás politikai tett. Miként az is, hogy ezt a bemutatót még a velencei szereplés előtt felajánlották Magyarországnak. Most, a Berlini Napok egyik jelentős eseménye a január végéig látható tárlat. kádár Átváltozás Kovács Anna grafikája Látogatóban Martinék Józsefnél Van Tolnán - ebben a gazdag történelmi múltú Duna menti városban - a templom mögött egy kis utca... Épületeivel, járdájával megőrzött valamit a század első felének kisvárosi hangulatából. A Bezerédj utca a selyemgyárhoz vezet, melyet Bezerédj Pál alapított 90 évvel ezelőtt, hogy itt dolgozzák fel az egész ország selyemgubóját fonallá. A kis utca záró háza a Martinek- ház, a valamikor szép hangulatú kis térhez is kapcsolódik, ahol Ne- pomuki Szent János szobra áll - pár lépésnyire attól a háztól, melyen emléktábla őrzi, hogy Széchenyi a Duna szabályozása során többször járt Tolnán és ott szállt meg. Egy pici kis történelem abból, ami e település nevéhez fűződik, - csak hitelesítő jelzés arról, hogy királyaink: Szent István, II. Béla, IV. László, Hunyadi Mátyás, II. Lajos és az ő nevelője, Bornemissza János, majd a Festetics-család, a Beze- rédjek és Wosinsky Mór történelmi kézfogásával is formálódott e város arculata, hogy nem véletlenül lett Tolna vonzó és teremtő otthona a humán kultúrának, a művészeteknek. Természeti adottsága, a Duna szárazföldi és vízi kereskedelme révén, kiszélesedett horizonttal látta és élte az évszázadokat, fogadta az értékeket és meg- küzdött azért, hogy saját értékeivel fontos láncszeme legyen e kereskedelmi kultúrának. És ha el tudjuk fogadni, hogy egy településnek is vannak génjei és hogy ezeket az ott élő emberek magukban hordják - akkor kereshetjük ebben is: az összetartozás fokozott igénye, a családokat évtizedes barátságba kapcsoló tradíció és a sajátos emberi tartás - eredendőjét. Talán ez érintette meg Martinék Józsefet is, amikor 1926-ban pályázat útján Tolnára került tanítónak, és több elszólítás ellenére is mindig úgy döntött, hogy itt marad. A pécsi család négy gyermeke közül ő a Püspöki Tanítóképző Intézetben szerzett diplomát 1922-ben és két év katonaság és 2 Vajtán eltöltött év után érkezett Tolnára. Akkor két fontos szempont alapján döntött így: közel akart maradni Pécshez, a szőlőkhöz, és festői hajlamát, a természetben festés lehetőségeinek szépségét találta meg itt. A polgári iskola akkori rajztanárában, Pallai Józsefben pedig festőtársra és barátra is talált, igy a döntés hamar megszületett. A festőpálya volt az, amiről édesapja megpróbálta eltéríteni, lévén ő templomfestő, megismerte e mesterség árnyoldalait is - járva az országot, Európát - nyugodtabb életet szánt fiának. A szülők megnyugtatására lett tanító, de addig küzdött, míg - bár jóval később - az összegyűjtött tudást, a folyamatos alkotás tapasztalatait nem válthatta be rajztanári diplomára. De történt még a kezdeti tolnai években, hogy a mindig elegáns, jó megjelenésű és kedvesen bókoló tanító úr katona barátja meghívására Jászladányba utazott; a templomban meglátott valakit, aki őt meglátta, és Bihari Sándor szavaival: mivel „azok közül vagyunk kiket az Isten csak egymásból tudott megteremteni és egymás nélkül nem tudunk sem a világgal sem magunkkal mit kezdeni...” ...1927-ben már pedagógus házaspárként együtt folytatták életüket Magda asszonnyal Tolnán. A kortárs festői baráti kör is mind szélesebb lett, Czencz János, Szabó Dezső, Kertes Kolmann Jenő, Lázár Pál, Oszoli Istvánná, Walla- cher László, Vég János, Láng Sándor - olyan festőtársak voltak, akik tisztelték egymást, szívesen töltöttek egymás társaságában hosszú napokat, hogy átbeszélgessék, megmutassák alkotásaikat. Mindegyiknek sajátos festői stílusa volt, képeiket szerették az emberek. A korai Martinek-képek között több volt a portré, mint a tájkép, csendélet, és mivel rendkívül könnyedén és gyorsan festett, örült, hogy képei iránt érdeklődnek, megvásárolják. 1935 óta jegyzi, hogy hová, kihez kerültek alkotásai. Számára a festés technikai titkai voltak azok, ami elindította őt Európa nagy képtáraiba, Franciaországba, Olaszországba. Különösen az impresszionisták ecsetkezelése, stílusa állt hozzá közel - a gyors, a kép egész felületét egyszerre alakító festés. Mivel képeihez vázlatot nem készít, sokáig gyűjtögeti az élményeket, mindig szeretett kirándulni, megfigyelte a fényviszonyok hatását, és amikor a dédelgetett téma benne képpé állt össze, akkor már tudta, hogy hol és mikor akarja azt megfesteni. Amíg tehette, csak kint a természetben festett, ahol együtt érezte és látta a fény, a színek és formák kölcsönhatásait. Ahogy zajból csendet tud varázsolni a muzsikus, a festő a színek igéivel, a szirmok névszóival, a fény mondattanával alkotja műveit. Főként korai képein lehet érezni, hogy nagy hatással volt rá Fe- renczy Károly és Egry József alkotói világa. A plein air és a posztimpresszionizmus formajegyeinek sajátos ötvözete Ferenczynél és az ún. atmoszféra-festészet Egrynél - a jellegzetes fénytörések, a távlatok kitágítása - a tolnai festő ecsetjárásában egyéni alkotói világot teremtett. Ezen belül minden érdekelte, ami új, számára a festészet kiapadhatatlan tárháza a titkoknak és az benne a csodálatos, ahogy meg kell küzdeni érte. Nagyon mély és állandó kapcsolatban él a művészettel. Az volt a legnehezebb időszak, amikor nem festhetett. Két év fogság 1943-45-ig. „Március 4-e vasárnap volt, amikor elvittek, ünneplő ruhában” - mondta. „Várj csak, idehozok én valamit...” Szobrok kerültek elő - korpusz, medál, portrék, kisplasztikák - fából. „Ezek ott kint, Moszkva alatt, Judinovóban készültek. Vászon, ecset nem volt, de egy deszkadarab mindig akadt és aluminiumka- nál is. A kanál nyelét a kövön kiéleztem és azzal véstem, faragtam. Díszletet is festettem nagy szobafestő ecsettel - a színdarabokhoz. Itthoni, magyar tájat, - és egyszer óriás méretben a pesti Lánchidat - zokogtunk előtte mindnyájan. 4-5 autó reflektora világította meg a színpadot. Egy évig nem tudtunk hírt adni magunkról. De haza jöttünk.” Pár év múlva, 1953-ban felvételizett Pécsre a tanárképzőbe, rajzszakra. ’56-ban végzett jeles diplomával. „Mindenből mindig ötös voltam - csak a végén a marxizmus gyökerei tétellel nem tudtam boldogulni. így lettem csak jeles.” És újra jókedély, viccelődés - mint ahogy megszoktuk tőle évtizedek óta. 1957-ben - volt tanára - Buday Lajos Szegedre került és magával hívta a tanárképző gyakorlóiskolájába. 2 év után Budapestre került - majd még abban az évben visszajött Tolnára. Ennyi kitérő elég volt ahhoz, hogy megérezze, ez az ő otthona, a tolnai Duna-ág, a bárkák, az ártéri erdő - de még a napraforgók is ide kötötték. Virágot mindig nagyon szeretett festeni, ma is szeret. „Nem virág szeretnék lenni, csak annyira ember, ameny- nyire a virág virág” vallja Somlyó Györggyel... „A föld kérge sem merészkedik sehol, a legmagasabb hegyek csúcsaiban sem följebb, mint amilyen mélyre ássa magát a tenger medreiben. A torony sem rugaszkodhat magasabbra, mint ahogyan ezt alapozása engedi, amilyen mélyre építkezett alatta a múlt." Martinék József festőművész itt vállalta fel, hogy müvésztelepeket szervez, megalkotta a megye művészeinek alkotóközösségét, kiállításokat rendeztek és egymás bemutatkozásán mindig jelen voltak, közös volt örömük: a mai művészek közül Staub Ferenccel, Mözsi Szabó Istvánnal, Molnár M. Györggyel. Később, de máig hatóan a fiatal tolnai generációval, Szily Gézával, Végh Andrással, Strissovszky Szilárddal - és megyénk művészeinek mind szélesebb táborával. Festészete - témáiban és számszerűségével is - fontos támpillére annak a hídnak, melyen a múlt értékei a művészet révén biztonságot, szilárd, járható utat teremtenek a jövőnek. Jó tudni, hogy ez a nagyon sajátos Martinek-festészet már elfoglalta helyét a múzeumok képtáraiban, de az is jó, hogy ott van szinte minden tolnai család lakásában. Tőle tanulhattuk, hogy az alkotás elsősorban nem a társadalom, hanem az alkotóművész tükre. És általa is tudjuk, hogy az alkotás tehetség és tisztesség dolga együtt, melynek örömében lelheti meg az emberi lélek a nyugalmát. Jó ebben a teremben lenni, mely csak jelzés, de egy életutat átfogó művészi jelzés Martinék József munkásságáról. Korai festmények, portrék, akva- rellek és tusrajz, virágcsendélet, tolnai bárkák, halászok és életképek. „Egy regény az életem” - mondta mindig visszatérően látogatásomkor. „Egy század történelmének voltam részese, művészetének kortársa, - Babits, József Attila, Ady - ifjúságom idején Szinyei, Rippl-Rónai, Ferenczy. Később Aba Novák szabadiskolájába jártam, aki a 30-as évek magyar festészetének legegyénibb alakja volt, Rudnay Gyula szabadiskolájába, aki Goya, Munkácsy örökségét hozta magával.” És Martinék József ma is dolgozik. Fertőszögi Béláné „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Akaratlan mosolyfakasztás A nyelvi közlések nagy része nem tűzi ki céljául, hogy derűt keltsen, mosolyt fakasszon, mégis gyakran megesik ez a komolynak szánt szövegekkel is. A Magyar Nemzet 1990. szeptember 15-i soros hirdetésében például ezt olvashattuk: „Farkas László elektronikai műszerész kisiparos (Budapest, utca, házszám) LOSOBUND Kft. néven korlátolt felelősségű társasággá alakult át.” Szárnyaló fantáziám sem tudja követni, hogy miként lehet valaki személyében társaság, bár tudom, olykor ki-ki a maga legjobb társasága. Jogilag természetesen lehetséges, hogy az addig egyszemélyes kisiparos-vállalkozás társasággá alakul, de ez nem érinti magát a vállalkozót: ő marad, aki volt, ez esetben az egyetlen cég szón takarékoskodó személy. Máskor a szándék komolysága fullad nevetésbe. Az egyik, magáról sokat hallató pártról mondták a Kossuth Rádió december 7-i adásában, hogy tagjai „levetik magukról a kölöncként rajtuk élősködő vezetést". A megszólaló vagy azt nem tudta, mi a kölönc, vagy azt, hogy képtelen az élősködésre. Gyermekkoromban még megtették, hogy nagyobb fadarabot kötöttek a kutyák nykába, ezzel fékezvén kóborlási vágyukat, vagy éppen vendégszaggató indulatukat. Ha az eb nekiiramodott, a kölönc első lábaihoz verődött s így megakadályozta lendületét, ha kisebb volt a házőrző, alig léphetett egyet-kettőt, mert nem bírta a súlyt Sok mindenre alkalmas volt tehát a kölönc vagy kölönc, de élősködni nem tudott: sem a kutya vérét nem szívta, sem ételét nem ette meg előle. Ha el is hiszem, hogy az emlegetett pártvezetés egyszerre képes a tagságot lendületében akadályozni és rajta élősködni, akkor talán más hasonlatokat kell alkalmazni. Jobb, ha felbontjuk az ösz- szevont jellemzőket és hozzáteszünk még néhány útbaigazító szót, például így: lerázzák nyakukról az eddigi vezetőség koloncát, mert nem akarják, hogy rajtuk élősködjenek az elnökség tagjai. Egy nappal az előbbi mondat előtt hangzott el, szintén a Kossuthon, az egyik áruház vezetője szájából: „nagyon jelentős árengedményeket kínálunk a vásárlók felé”. Nem jártam az említett üzletben, pedig - ha szó szerint veszem az invitálást - egyszerűen zsebre vághattam volna a régi és új ár közötti különbözetet. Igaz ugyan, hogy csak a vásárlók felé és nem a vásárlóknak kínálták, de ha már nyújtják felém, bizony, elfogadom. Mégis szöget ütött a fejembe, hogy talán nem is erről van szó, vagyis nem a különbözetet adják nekünk, hanem az árukat olcsóbban. Nem tudom azonban, mit szólt volna a nyilatkozó üzletvezető akkor, ha néhányan megjelennek a boltban és fenti mondatára hivatkozva kérik azt a 10-20-50%-ot, amit kinált?! Aligha mondta volna szerencsésnek a karácsonyi vásárt... Az sem volt egészen szerencsés azonban, ahogy egy országszerte elterjedt orvosságról állították a reklámriportban, amióta ezt szedi, „panaszai lényegesen javultak". Ez azt jelenti, hogy most is ugyanannyi panasza van, ám már jobban panaszkodik. Magam, ha nem is csepegtettem ebből a medicinából, mégis azt gondolom, nem ezt akarták mondani, hanem talán azt: panaszai kevesedtek, enyhültek, kevesebb panasza van, vagyis jótékony hatású a reklámozott szer. Az akaratlan mosolyfakasztás csúcsteljesítményét azonban akkor sem eddigi példáinkban kell keresnünk, ha azok között is akad bravúros nyelvcsavar. A Kossuth Rádióban örvendeztették meg a hallgatókat december 21 -én ezzel a mondattal: „Nem lehet azt várni, hogy holnapután holt egészségesen távoznak.” Mit mondjak? Ez holtbiztos, sőt eredetiben: totsicher, de ott sincs totgesund, ahogy a valóságban sem, mert vagy holt, vagy élő. Ha ez utóbbi, akkor lehet csak egészséges, vagy beteg. Dr. Töttős Gábor Táj
