Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
1991. január 12. NÉPÚJSÁG 9 Egy ácsdinasztia „Ilyen emberekre mondták a régiek, hogy remekbe szabták őket. Kár, hogy olyannyira elfogyatkoztak.” (Kosa Csaba: Nagy ezüst országút) Az ácsmesterség legnevezetesebb képviselője kétségtelenül József, Mária férje, Jézus nevelőapja volt. Sírját ma is mutogatják a Jozafát-völgyében. A magyarországi ácsmunkáknak se szeri, se száma. Aki a legszebbet kívánja látni, annak Nyírbátorba kell elzarándokolnia, az 1480 táján épült gótikus templom padlására, melybe a Báthoryak ácsai, ácsművészei tölgyerdőt építettek be. Máig makulátlan állapotban van. Évekkel ezelőtt úgy hozta a sors, hogy „Munkásdinasztiák” gyűjtőcímmel rendszertelen sorozatot kezdhettem lapunk elődjének hasábjain. A folytatás alább következik, ezúttal egy ácsdínasztia vázlatos megörökítése formájában. A családfákkal sokszor bajban vagyunk. Csak a nagyon jómódúak értek rá, hogy századokon át vezessék. Másoknál nem terjed messzebb a családi hagyományoknál és bár mindkettő véges, ugyanakkor nagyon fontos is. A Praj- da-család leszármazási rendjét közös erővel imigyen sikerült felvázolnunk: PRAJDA Mihály hajóács, 1830 körül Dunaföldvárról Tolnára költözött testvére ács, Ózsák pusztán, ácsfűrész-reszelés közben a bika taposta agyon P. JÓZSEF hajóács testvére MIHÁLY, 1867-1951 építőmester P. VENDEL, ácsmester, hajóács 1898-1981 i P. VENDEL ács, kőmíves, kőfaragó, a megye egyetlen építőmestere 1920A hídverő apa A Fiúmét járt nagyapa- A kőmíves és az ács mindig rivalizált egymással - meséli a koránál legalább 15 évvel fiatalabbnak látszó Prajda Vendel, aki több mint 40 éve tett mestermizsgát. - Tulajdonképpen nem tudtak meglenni egymás nélkül. így aztán a talpraeset- tebbje maga is még egy szakmát szerzett, vagy a családjában akadt kőmíves, akivel együttműködött. Ami a szakma mívelését illeti, ez néha valószerűtlenül sokáig tartott. A szálfa termetű nagyapa természetesen „egyéniként” kezdte, aztán 72 éves korában a VIZIG-től ment nyugdíjba. Közben egy keveset ingázott is. így például 20 esztendeig Fiu- mébe, ahonnan rendszeresen hazajárt: - minden karácsonykor. Később a csepeli szabadkikőtő építésén dolgozott. Vendel fia, az idősebbik, akit én még jól ismertem, legalább 150 halászladikot épített hosszú élete során. Ezekről a fiaunoka Vendel:- a 8-9 méteres apatini csiklinek a fara felé néhány centit keskenyített, így összehasonlíthatatlanul jobb lett a siklásuk. Ami pedig egy három párevezős, meg farevezős ladiknál nem gyerekség. Az igazi halászok, no meg persze az igazi orvhalászok is, máig megismerik apám keze munkáját... Aki úgy mellékesen, az előbb említett okból, kőmíves mestervizsgát is tett. Tolnán a Deák Ferenc utca 26-ban is áll háza. Főműve azonban kétségtelenül a régi megyeháza tanácstermének díszvakolata, melyen a legnehezebb ponttagozatoknál, találkozásoknál máig sincs egy milliméternyi hiba sem. Rá vonatkozik az írásom elején közölt idézet, mely Kósa Csaba kollégámnak a Dunáról írt könyvéből származik. Amikor a Dunaföldvárnak létfontosságú, mert az Alföldről is nagy tömegeket vonzó vásár előtt a víz elvitte a régi fahíd közepét: „A nagy ijedelemben eszébe jutott valakinek - tán az út- biztosnak - Prajda Vendel hajóács. Valahányszor hajót, hajómalmot kellett menteni Földvár és Baja között, neki üzentek Tolnára. Azt tartották róla, hogy nem ismeri azt a szót: - lehetetlen... Küldték hát a mesternek a táviratot, ne nézze most az ünnepet, igyekezzen Földvárra, mert a Duna elviszi a község becsületét... A mester bólintott, nem ígért semmit. Megvizsgálta a partra állított faanyagot, tutajokat ácsoltatott, minden tutajra oszlopot rendelt, az oszlopokra petróleumlámpát. Két nap, két éjszaka senki nem hunyta le a szemét. Kedd reggelre állott a híd. Prajda Vendel elvette a fizetését és szépen hazament.” Akik látták a „Széchenyi” című filmet és benne Tordy Gézát, akkor az öreg néhai ácsmester utolsó tanyahajóját is látták. Én előnyösebb helyzetben vagyok, mert még Egy nagyon régi kép: az ősök készültében szemrevételezhettem. Később a Hunnia Filmgyár megvette és ez szolgált a film színhelyéül Széchenyi emlékezetes dunai útjához. Az ácsmunka értékét egyébként az eredmények, az épületek jelzik és nem emléktáblák. A „mostani” Prajda Vendel a gerjeni katolikus templom 1949-es építésére a leg büszkébb és arra, hogy talán nincs is a megyében olyan major, melynek létrejötA „legifjabb” Vendel tében, helykijelölésében, műszaki átadásában valamilyen úton-módon ne játszott volna szerepet.- Fornád központjában 1950-52 között tolnai kőművesekkel dolgoztunk... Ami ugyancsak nem tegnap volt. Mindenesetre akkor volt munka, míg 1930-36 között a közgazdasági ismeretekkel nem túl jól felvértezett ács szakma képviselői javarészt a padlón voltak. Mert hiába a tudás, az ábrázoló mértan ismerete, a profilba- rajzolás művészete: aminek olyan tökéletesnek kell lennie, hogy a faszerkezet állításánál fűrészt egyáltalán nem, fejszét-baltát pedig csak az ácskapocs beverésére szabad elővenni: ha a tudást nem lehet valóra váltani. A Prajda- dinasztia tagjainak kerek másfél száz éven keresztül sikerült. ORDAS IVÁN Fényképezte: Kispál Mária A zene a béke követe Aki Kuvaitban is muzsikált Portrévázlat Szily Lajosról A zene nem ismer határokat, hallhatjuk néha, de azt is mondhatjuk, hogy a zene a béke követe. Tanúskodik erről Szily Lajos is, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. Az ember csak békében aíkothat, teremthet maradandót. így volt, van és lesz. Napi hírek között gyakorta szerepel Kuvait és az a térség, ahol ma még - e sorok írásakor - hallgatnak a fegyverek, de mire az olvasóhoz eljut ez a lapszám, lehetséges, hogy megtörik ezt a feszült csöndet a ropogásukkal. Éppen ezért kértük Szily Lajost, hogy pár gondolattal emlékezzen a Kuvaitban töltött időre. Ő a zenének köszönheti, hogy ma már nincs olyan európai ország, ahol ne állt volna közönség elé ének-, vagy zenekari tagként muzsikával. Közel fél esztendőt töltött Kuvaitban 1984-ben, januártól május végéig, egy amerikai szállodában, a hazánkban jól ismert Kati és a Kerek perec együttessel. A napi munka zenészembernek az, hogy használja hangszerét mások örömére, szórakoztatására. Az Szily Lajos európai ember számára az a világ különösen érdekes szokásaival, életmódjával. A kereskedők nyüzsgő bazársora, a tenger - ahonnét a riasztó hírek érkeznek - felejthetetlen élményként őrződik az emlékezetemben. Nehéz erről beszélni. Milyen út vezetett Kuvaitba? Nagyon egyszerűnek tűnik Szily Lajos válasza, hiszen bármi máshoz hasonlítható ez is. A kapcsolat, barátság függvénye volt. Tamásiban élő barátai keresték meg azzal az információval, hogy erre a kuvaiti munkára - a már említett együttesnek - kell egy trombitás, de elsősorban énekesre van szüksége. A meghallgatás után Budapesten egy hónapig tanulták a közös műsort, amelyikben énekelt és trombitált Szily Lajos. A zenével, énekléssel a zalai faluban, Hahóton került kapcsolatba, amikor édesapjával megjelent a helyi dalárda estjein. A testvére - ahogy mondani szokás - szintén zenész. Nagykanizsán tanulta a zeneelmélet és gyakorlat alapjait. Innen az útja - így utólag természetesen - a pécsi zeneművészeti szakközépiskolába, majd a főiskolára vezetett, ahonnan a katonai szolgálat teljesítése után került Szekszárdra. Ennek több mint egy évtizede már. Szily Lajossal beszélgetve is látnunk kell, hogy Szekszárd zenei élete milyen pezsgő. Ha csak azokat vesszük számba, akik aktívan vesznek részt a kórus éneklésében, a zenekari muzsikában, imponáló adatot kapunk. Gondoljunk csak a Madrigál kórusra, a Spirituáléra, a Szekszárd Big Bandre - amelyekben Szily Lajos tag. Sorolhatjuk tovább az idősebb Véghelyi Miklós karnagy vezette nemzetiségi és fúvószenekart, és a Kovács Zsolt irányítása alatti fiatalokat, a Földesi Lajos dirigálta kamarazenekart, az éneklő pedagógusokat és diákokat, vagy a Szekszárdi Jazz Quartet sikereit. A város zenei igényének alapjait a zeneiskolai művésztanárok rakják és építik. Ez iskolának 1990 augusztusától igazgatója Szily Lajos. Elsődleges pedagógiai feladatnak tekinti a lehetséges legfiatalabb korban közel vinni a gyermeket a zenéhez. Ezért is teremtettek lehetőséget az óvodás korúaknak - Szuprics Edit vezetésével - a zenével való ismerkedésre. A cél nem a hivatásoszenészképzés, hanem a zene szerete- te. Ezt szolgálja az óvodai kise- lőképző, ahol a szülők is részt vehetnek a foglalkozásokon. A szülők jelenléte nem csupán a nagycsoportos óvodásoknál érezhető, de a nyári táborozásokkor, vagy külföldi utaztatáskor és vendégfogadáskor is. A társintézmények és a zeneiskolát támogató vállalatok közül követendő példaként kell említeni a Művészetek Házát, a Babits Mihály művelődési központot, a Garay János általános iskolát, a városgazdálkodási vállalatot, a Paksi Atomerőmű Vállalatot, az AFIT- ot, a Szigma Szövetkezetét, a Gázszolgáltatót... Ők tudják, vallják és tesznek is azért, hogy Tolna megye zenéjét átsegítsék a határokon túlra, más népekhez eljuttatva valamennyiünk vágyát, üzenetét: a békét! DECSI KISS JÁNOS Kísérletként indult, népszerű lett az óvodai zeneképző.
