Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-08 / 210. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. december 8. I- Önről az a hír járja, hogy mióta dolgozik, és ennek már fél évszázada, azóta egy napot sem hiányzott, sőt, a szabadságát is ritkán, vagy egyáltalán nem vette ki. Igaz ez?- Részben. 1940. szeptember elsején mentem Tóth János ékszerboltjába órás- és ékszerésztanulónak, ott volt az üzlete a Korzóval szemben, a papírbolt helyén. Ötven éve, hogy a szakmában vagyok. Most, hogy nyugdíjba készülök és elővettük az iratokat, láttam, hogy az ötven év alatt nyolc napot voltam összesen táppénzen. Az igaz, hogy a szabadságomat nemigen vettem ki, inkább bejöttem dolgozni az üzletbe. I- Ötven évig minden munkanap állni a pult mögött, kiszolgálni a vevőket és közben beszélni, mosolyogni. Nem unta meg?- Dehogyis! Reggel bejövök, köpenybe, papucsba öltözöm, estig benn vagyok. Ki sem mozdulok, még az ebédemet is úgy hozzák ide, a bolt rabja vagyok. I- Miért éppen ezt a szakmát választotta?- Hát ezt meg nem tudnám mondani! Talán azért, mert szeretek emberek között lenni, beszélgetni, foglalkozni velük, kereskedni. Ha ezt nem csinálhatnám, meg is halnék. I- Mit kellett csinálni a „maszek világban” az inasnak meg a segédeknek a tulajdonos üzletében?- Mindent. Órát javítani, arany ékszereket forrasztani, szemüvegeket javítani, készíteni. I- Látszerészmunkával is foglalkoztak?- Persze, nem volt akkor külön látsze- rész, optikus, mint ma. Volt a boltban egy olvasótábla, odaállt a vevő 30 centi távolságra, aztán a segédek megállapították, hogy milyen üveg kell a szemüvegkeretbe. Ezenkívül árultunk mi ott mindenfélét, szíjakat, órákat, faliébresztőket, arany, ezüst ékszereket, úgy mint itt most. Nem egy órajavító műhely volt a Tóth János boltja, hanem ékszerüzlet, ahol rengeteg arany volt. Í ~ Miért szeretik a nők az aranyat?- Nem tudom, pedig már sokat gondolkodtam rajta. Valahogy vonzza őket a csillogás. Meglátják a kirakatban a láncokat, karkötőket, gyűrűket, aztán jönnek be és rögtön az arany ékszerekhez mennek. De gyönyörű, sóhajtják, és ha van pénzük, ha nincs, megnézik. Jaj, csak tudnám megvenni Feri bácsi, kár, hogy nincs annyi pénzem, mondják. Én meg biztatom őket, hogy aranyoskám, nézze csak nyugodtan, aztán hátha ad otthon a mama vagy a férje mégis egy kis pénzt rá. Úgy szeretem őket, olyan drágák! Í- Maga most a nőket szereti, vagy a vevőket?- A női vevőket. Mert ide leginkább ők járnak vásárolni, a férfiak csak kísérőik. A nők választanak, ők nézik ki, hogy mit vegyenek, ők döntenek. Nincs ennél szebb, mint arannyal foglalkozni, amit az asszonyok szeretnek. I- Kedveskedik a nőknek, azok meg szeretik magát. Feri bácsi így, Feri bácsi úgy, mondják, kétévestől a nyolcvanévesig. Ön tud bánni a vevőkkel. Ezt is a Tóth órásnál tanulta? Ott is kedvesnek kellett lenni?- Ajaj, ott kellett csak igazán kedveskedni, alaposan, szépen kiszolgálni a vevőt! Ha belépett valaki a boltba, máris hajlongtunk, mint a japánok. Odavezettük a pulthoz, leültettük, ha kért egy gyűrűt vagy láncot, harmincat adtunk neki, megpróbálhatta mind, válogathatott, ameddig akart. A végén, ha vásárolt, ha nem, kikisértük az ajtóig, és százszor megköszöntük, hogy eljött az üzletbe. Kedveskedtünk, ahogy tudtunk, hogy jöjjön máskor is.- Boldog békeidők, sóhajt erre a mai vásárló, aki már attól felvidulna, ha az eladó visszaköszönne. Ön szerint miért felejtettek el mosolyogni a kereskedők, kedveskedni a vevőknek? Mert mindent azért nem lehet az érdekeltség hiányára, az államosításra fogni, hiszen némelyik maszek üzletben is épp olyan udvariatlan a kiszolgálás, ugyanúgy nincs kedve még egyszer visszatérni vásárolni a vevőnek, mint az államiban!- Idegesebbek az emberek, meg a kereskedők, fáradtabbak mint régen, talán ez az oka.- Hogy idegesebbek, az rendben van, de mitől lennének fáradtabbak? Ahogy mesélte, Ön ötven éve minden reggel hatkor kel, Tolnáról jár be Szekszárdra. Negyventől negyvenkilencig télen-nyáron kerékpáron jött, utána vonattal, hatvanöttől pedig busszal, mégsem fáradt el, nem tűnt el a mosolya. Szerintem itt inkább arról van szó, hogy van aki kevésbé szereti a szakmáját, van aki jobban. Önről azt mondják, hogyha egy-két napra otthon marad, akkor a felesége nem hall mást, mint azt, hogy na, most nyitják ki a lányok az üzletet, most teszik ki a kirakatba az aranyat, most mennek el ebédelni...- Az biztos, hogy itt a boltban szeretek legjobban lenni, direkt várom, hogy beérjek, ideges vagyok, ha egy-két napig nem jöhetek. Most is otthon lehetnék, mert szeptember óta már a felmondási időmet töltöm, meg ráadásul náthás is vagyok, de ahelyett, hogy feküdnék, inkább bejöttem, nem bírom én ki otthon.- Pedig igazán pihenhetne már egy kicsit, hiszen hatvannégy éves, megélte az államosítást, 1954-től az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat dolgozója, azóta ennek a városközpontban lévő, 7-8 millió forintos árukészlettel rendelkező üzletnek a vezetője. Felfejlesztette a boltot, hiszen kezdetben 600 ezer forint volt az éves forgalmuk, most van olyan nap, ünnepek előtt, amikor egy napon forgalmaznak ennyit. A privatizáció szele ide is elért, beszélik, hogy az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat árulja az üzleteit. Azért megy éppen most nyugdíjba, mert fél, hogy „másé” lesz a bolt?- Dehogy! Bár igaz, hogy akkor mondtam fel, amikor hallottam, hogy a vállalat átalakul részvénytársasággá vagy kft-vé. Jelenleg úgy néz ki, hogy a vállalat 104 boltjából 60-at megtartanak, köztük ezt is, mert megyeszékhelyen lévő jól menő üzlet.- Igen ám, de míg azelőtt egyedül voltak a piacon, addig most már a Skálánál is van egy arany ékszert árusító részleg. De nyit közvetlenül itt, Önök mellett egy kft. is ékszerboltot, sőt a Béla téren is lesz egy. Azelőtt sorban álltak az aranyékszerért, ma alig jön vevő. Nő a konkurencia, csökken a haszon, lesz, aki tönkremegy.- Nehogy azt higgye! Régen is több ékszerüzlet volt Szekszárdon, a Tóth ékszerészen kívül árult aranyat a Klein meg a Szász is. ■ - És mind megéltek?- Gyönyörűen! A Tóth órásnak is az egyik fia főorvos lett. Mindegyik tartott egy-két inast, három-négy segédet. Jártunk Pestre áruért, meg jöttek az utazók is. A főnök kiválasztotta mi kell az üzletbe, megvette, mi meg árultuk. I - Nagyobb volt az árrés, mint ma?- Nem, viszonylag kis haszonnal dolgoztunk. Háborús idők voltak, nem volt pénze a népnek, alkudott mindenki rettenetesen. Bejöttek egy bimbamóráért, ami 30 pengőbe került, aztán lealkudták 23-25 pengőre. A legrosszabb idő volt az, ma azért jobb. I- Fehér, vörös, sárga, zöld színű, 14-18 karátos, magyar, olasz, török, távol-keleti arany ékszerek. Szebbnél szebb, csillogó aranyholmik, igényes kézi munkával készült egyedi és sajtglt tömegáru, mind megannyi értéknövelő és -csökkentő tényező. Ha jól tudom, Ön szakértőként is tevékenykedett.- Igen, majd negyven évig voltam rendőrségi szakértő. Hozzám hozták a lopott, rabolt aranyat, vizsgáljam meg, hány karátos, milyen súlyú, mennyit ér. Most, hogy. nyugdíjba megyek, ez_t a szakértői tevékenységet is lemondtam. I- Egy ékszerésztől cége rekláma- ként elvárná az ember, hogy arany ékszereket viseljen. Önön még gyűrű sincs. Miért?- Nem kell nekem semmi, elképzelni sem tudom, hogy láncot, vagy gyűrűt viseljek. Egész nap arannyal foglalkozom, ez bőven elég nekem. I- És a feleségének is elég ez, neki nem szokott ékszert vásárolni?- Soha. ■ - Jegygyűrűt se vett?- Azt igen, de azóta másra kellett a pénz, a menyemtől kapott nemrégiben egy arany fülbevalót. I- Az utóbbi időben megszaporodott a betörések, rablások száma. Nem félt, hogy egyszer ezt az üzletet is kirabolják?- Á, soha eszembe sem jutott, hogy kirabolhatnak bennünket. Egyébként is nagyon jó biztonsági berendezéseink vannak, korszerű riasztókkal, páncél- szekrényekkel vagyunk felszerelve. Aki itt dolgozik, annak nincs mitől félnie. I- Januártól nyugdíjas lesz, mit fog otthon egész nap csinálni, van valami hobbija?- Semmi. Nekem a munkám volt egyben a hobbim is. I - Akkor nehéz helyzetben lesz.- Ezen már én is gondolkodtam, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy fogom kibírni egész nap otthon! Sajnálom azokat a drága vevőket! Akik ismernek és hallották, hogy nyugdíjba megyek, mind azt kérdezte, Feri bácsi, mit fog otthon csinálni? Hát erre még én se tudok válaszolni. I- Két fia van, de egyik sem lépett a nyomdokaiba, az idősebbik rádió- és tévészerelő, a fiatalabbik elektroműszerész. Nem gondolt rá annak idején, hogy kereskedőnek adja őket?- Valahogy ez föl sem merült a családban, mindkettőnek egész más volt az érdeklődési területe. A menyem viszont itt dolgozik, ő a nyomdokaimba lép. A Katikát én vettem fel hatvankilencben tanulónak, itt szerette meg a szakmát. A fiam akkor a Gelkánál dolgozott, mindennap bejött hozzám, itt ismerkedtek meg. Nagyon örültem neki, amikor hetvennégyben megesküdtek. Most már van három unokám, a legidősebb, a Timiké 16 éves. Hogy kértem a nyugdíjazásom, a menyemet nevezték ki üzletvezetőnek. Nagyon ügyes, ha megnézi, látja, hogy épp olyan kedves a vevőkhöz, mint én, éppúgy bánik velük. I- Ezen nem csodálkozom, hiszen avatott mestertől, Öntől tanulta a szakmát. Köszönöm a beszélgetést. Csak hiteles forrásból Apró téglák a megyetörténethez Honismereti, helytörténeti pályázatok rendszeres meghirdetésére Tolna megyében a művelődési osztály, a Hazafias Népfront és a Tolna Megyei Levéltár bábáskodásával 1970-től került sor. 1990-ben a kiírók közé a népfront helyett belépett a pedagógiai főiskola. Az eddig eltelt húsz év alatt évente 10-12 pályamunka érkezett a levéltárba. Ezek közül jó néhány már nyomtatásban is megjelent a Tanulmányok Tolna megye történetéből sorozat l-től XI. kötetében. Több olyan pályaműről tudunk, amelynek alkotója dolgozatát továbbfejlesztve a doktori disszertációig is eljutott. A nyilvános, korhatárhoz sem kötött pályázaton való részvétel alapvető feltétele, akár hivatalról, intézményről, vállalatról, üzemről, a megye egésze vagy egy területe történetének bármely korszakáról is szól, csak „tiszta forrásból” hitelt érdemlő adatokra épülő visszaemlékezésekre, irattári, levéltári vagy személyi tulajdonban lévő, jegyzetben hivatkozott dokumentumokra épülhet. 1990-ben 12 pályaművet kellett elbírálni és közülük négy minősült díjazásra alkalmasnak. A többinél a lektori vélemények alapján további kutatás, kiegészítés, átszerkesztés vár a szerzőre, ha igazán nívós alkotást akar letenni a helytörténetírás asztalára. A kajdacsi református népiskola története 1948-ig alkotója, Szeremlei Szilvia a népiskola 200 éves történetét gazdag egyházi források felhasználásával írta meg. A Kántor János által korábban helytörténeti munkaként összeállított Kaj- dacs története kiindulópontként és háttéranyagként ismert, de a szerző elsősorban nem erre, hanem eredeti forrásokra támaszkodott, amikor a református parókián vezetett emlékkönyv 1753-as bejegyzéseiből'és a múlt század végétől vezetett presbiteri ülések jegyzőkönyveiből, a különféle témájú egyházkerületi, espe- resi körlevelekből és részben a Tolna Megyei Levéltár őrizetében lévő Kajdaccsal kapcsolatos iratokból állította összes a népiskola történetét. A szerző, maga is pedagógus, jó érzékkel tárta fel a település és tanítója, illetve tanítói között kialakult kölcsönösséget A választott tanító megélhetést többségében nem inflálódó javakkal, természetbeli juttatásokkal biztosították. Képet kapunk a hitközség erőfeszítéseiről, amelyeket az iskolai feltételek biztosítása, a tanfelügyelői és egyházkerületi elvárások teljesítése érdekében tett. A tanulmány gyakran krónikának, szociográfiai feldolgozásnak tűnik. A szabadon áradó események sorát nem szakítja meg kommentárjaival, az olvasóra bízza az állásfoglalást, de valószínűleg élettapasztalat hiánya miatt sem vállalkozik minősítésre, bírálatra. Művét mindvégig az objektivitásra törekvés jellemzi, a dokumentumok tükrében inkább szemelvényekkel orientálja az olvasót. A dolgozat tovább bővíthető, részben a Ratio Educationis helyi megvalósításával, részben számos községtörténeti adalékkal, amely a téma egy aspektusú voltát megszünteti. Mindezzel a község mindennapjaiba beágyazódott, attól elválaszthatatlan református népiskola helyi szerepét, hatását még teljesebben kiemeli. A Szekszárd kulturális élete az 1920-as években című pályamű szerzője Durgonics Judit. Olyan témával foglalkozott, amelynek nincs alapos feldolgozása, amely a közelmúltig periférikus kutatási területnek számított. Csak megjegyezzük, hogy a nemrég megjelent és jelentőségéhez képest mérsékelt publicitást kapott Szekszárd monográfia első kötete 1918-ig tárgyalja városunk történetét. A második kötet pedig még csak az előmunkálatok, az anyag- gyűjtés stádiumában van. Ezért külön is dicséretes a helytörténeti pályázatra benyújtott pályamű, hiszen fontos pillére lehet a második kötet kultúrtörténettel foglalkozó fejezetének. A világos szerkezet, az adatok, tények tárgyilagos közlése, az olvasmányosság, pontos hivatkozások, jegyzetek, mind a pályamű erényei közé tartoznak. A szerző jó érzékkel emelte ki a klebesbergi kultúrpolitika pozitív törekvéseit, szakítva a korábban szinte kizárólag negatív szemüveggel vizsgáló megközelítési módszerrel. Ugyancsak pályakezdő fiatal készítette a Választások Tolna megyében 1926-ban című díjazott pályaművet. Süveges Zoltán aprólékos kutatómunkát végezve tárta fel nemcsak a szakirodalmat, de a levéltári és sajtóanyagot is. Az ország- gyűlési képviselő-választás éve azért is érdekes mert többféle erőpróbát takar. Részben a Renczes János halála miatt megüresedett tolnai kerület rendkívüli választását, amelyet dr. Klein Antal, aki azzal 1920-ban már kísérletezett, nyert meg. Tartalmazza aTolna megyei hét kerületben lezajlott rendes választásokat, amely a paksi kerületben egy pótválasztással bővült. Ugyanezen évben történt meg a felsőházi tagokra voksolás is, hiszen ekkortól vezették be ismét a kétkamarás ország- gyűlést. Részletes képet kaptunk a választási bizottságok működéséről, a jelöltek programjairól, a választási harc menetéről, a hatóságok biztonsági intézkedéseiről stb. Kiderült, hogy a dualizmuskori választási módszerek tovább éltek. 1926-ban is gyakori a szavazók etetése, itatása, sőt a megvesztegetésre is akad példa. Mivel azonban valamennyi párt követ el hasonló visszaélést, csak legfeljebb más-más kerületben, bár vannak reklamálások, de a megszerzett mandátumok hivatalos megtámadásáig nem jutnak el. A választásokon való részvétel alacsony volta részben a választók közömbösségével, érdektelenségével függ össze, de az sem körültekintő szervezésre utal, hogy a mezőgazdaságból, őstermelésből élőket a gazdasági munkák csúcsidején, a legnagyobb dologidőben kísérlik meg szavaztatni. A dolgozat erényeit csak növelte volna, ha a megyei eseményeket az országos helyzetbe, gróf Bethlen István kormánya konszolidációs politikájába beleágyazva vizsgálta volna. Hely- és gazdaságtörténeti kutatás szempontjából is jelentős témát választott Stróbl Terézia, aki a Tolna Megyei Gazdasági Egyesület irataiból eredményesen rekonstruálta a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére irányuló tevékenységet 1920 és 1929 között. Egyaránt feldolgozta az egyesület és a birtokosok eredményeit is. A Tolna Megyei Gazdasági Egyesület szinte rákényszerí- tette tagjaira a korszerűbb, belterje- sebb állattartás megvalósítását, a legújabb dán és holland módszerek megismerését. / A fentiekben említett és részben a legjobbak közé nem került pályamunkák, amelyekről itt nem szóltunk, egy-egy lépéssel közelebb visznek bennünket a majdani megyetörténet megírásához, amellyel tudományos életünk mind ez ideig adósa megyénk lakóinak. DR. DOBOS GYULA Kaiser Ferenc és F. Kováts Éva a kereskedői magatartásról I