Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-07 / 209. szám

I. évfolyam, 209. szám ÁRA: 5,80 Ft 1990. december 7., PÉNTEK Képviselői „lobby a megyei jogért Megyei jogot Szekszárdnak! Erről a cél­kitűzésről, az ezzel kapcsolatos előkészü­letekről dr. Palkó László jegyző nyilatkozott nemrég lapunknak. Mint megtudtuk, Nyer­ges Tibor országgyűlési képviselő szintén felkarolta ezt a kezdeményezést vállalva, hogy illetékes helyen „lobbyzik” Szekszárd érdekében. A képviselő úrral - két parla­menti ülésszak szünetében - a napokban sikerült találkozni, aki újabb részleteket tárt fel a dolgok jelenlegi állásáról.- Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy a megyei jog megszerzésének szándékát - pártállástól függetlenül - va­lamennyi Tolna megyei képviselő támo­gatja. A gond az, hogy mindössze két olyan város létezik, amelyik megyeszék­hely ugyan, de az előirt ötvenezres lélek- számot, ami a megyei joghoz szükséges, nem éri el. Sajnos, az egyik város éppen Szekszárd. (Folytatás a 2. oldalon.) Álmában a jelölttársával vitatkozott... Rápolti Árpád nyílt levélben mondott le Ki lesz a megyei közgyűlés elnöke? - tettük fel tegnapi lapszámunkban a kérdést, ami ma sem vesztett aktualitásából. Az azonban már biztos, hogy a megmérettetésen egy ajánlott jelölttel kevesebb indul: ugyanis nem is kisebbfajta, hanem óriási megle­petést keltve tegnap, azaz csütörtök délután valamivel egy óra előtt kaptuk kézhez a te­lefaxon küldött levelet, amelyben Rápolti Árpád bejelentette a jelöltségről való lemondását. íme, a szenzáció erejével ható dokumentum teljes szövege. Nyílt levél Tolna megye alakuló közgyűléséhez! A megyei közgyűlés elnökévé történt jelölésemet kénytelen vagyok az alábbi okok és váratlan események miatt köszö­nettel elhárítani:- Szekszárd megyei jogú várossá törté­nő nyilvánításának esetében számotte­vően változni fog a megyei önkormányzat feladat- és hatásköre. Egy ilyen irányú törvénymódosítást va­lószínűsítve -és azt szekszárdi állampol­gárként magam is támogatva - úgy gon­dolom, hogy olyan megyei tisztségvi­selőkre lesz szükség, akik Tolna megye kistelepülésének gondjait minden­napjaikból ismerik, s a szolgálatot erre alapozottan vállalják.- Jelölésem hírére a Tolnaber mindkét igazgatóhelyettese felmondott a tegnapi (a szerdai - a szerk.) napon. Megválasztá­som esetén a vállalatnál katasztrofális helyzet alakulna ki - amelyet ugyan nem egyedül idéztem elő, de első számú veze­tőként az erkölcsi felelősség mégis en­gem terhelne. Az általam tisztességesebbnek tartott utat választva megköszönöm mindazon - elsősorban a szekszárdi és a paksi vá­lasztókerületbe tartozó - megyei közgyű­lési tagok bizalmát, akik jelölésemet kez­deményezték vagy támogatták. Ugyan­ezért köszönet illeti az érintett pártokat is. Bízom abban, hogy a megyei önkormány­zatot jelenlegi munkakörömben is, illetve a létrehozandó bizottságok egyikének tagjaként vagy bármely társadalmi meg­bízatásban vállalható feladatkörben is módomban lesz támogatni felelősségtel­jes szolgálatában. Szekszárd, 1990. december 6. Tiszte­lettel: RÁPOLTI ÁRPÁD Telefonon hívtuk fel a jelöltségről le­mondó Rápolti Árpádot, aki érezhető megindultsággal a hangjában erősítette meg elhatározását. Mint elmondta, a két igazgatóhelyettes felmondása után nem hagyhatja cserben vállalatát, s úgy érez­te, ez a legtisztességesebb megoldás. Egyébként élete egyik legszomorúbb eseményeként jellemezte a történteket, éjszaka mindössze egy órát aludt, s arról álmodott, hogy a másik jelölttel, Jákli Pé­terrel vitatkozik egy emelvényen... S hogy vajon ilyen esetben mi a teen­dője a megyei közgyűlésnek? Dr. Farkas László, a megyei tanács vb-titkára szerint semmi különös, a testület a terveknek és a napirendeknek megfelelően végzi a munkáját, s választ elnököt.- szá ­Szövetségbe tömörülnek a dohánytermesztők? A dohánytermesztők, feldolgozók és ci­garettagyártók Egerben rendezték hagyo­mányos év végi tanácskozásukat amelyen összegezték tapasztalataikat az ágazat helyzetéről. Különösen sok gondot hozott felszínre a tavalyi és az idei esztendő - han­goztatták a megbeszélésen. Tavaly vírus­fertőzés, az idén pedig aszály sújtotta a do­hányültetvényeket. Többek között ezért kényszerültünk mintegy 10 ezer tonna do­hányt importálni. A tanácskozáson résztvevők felhívással fordultak a hazai dohánytermesztőkhöz, hogy szakmai és gazdasági érdekeik vé­delmében alakítsanak szövetséget. A szö­vetség legfontosabb céljait 11 pontba fog­lalták össze. Ezekben egyebek között megfogalmazták, hogy a magyarországi dohányfeldolgozáshoz szükséges do­hányt az ipar belföldön termeltesse meg, s számítva az exportlehetőségekre is, min­den évben legalább 10-12 ezer hektárra kössön szerződést. A dohánytermesztés szervezeti struktúráját várhatóan az integ­rált kistermelés és a különböző önálló (csa­ládi, szövetkezeti stb.) vállalkozások fogják képezni, éppen ezért minden termelői kör­ben gondoskodni kell megfelelő fajtaellá­tásról, szaktanácsadásról, szervizről és pénzügyi támogatásról. Rágalomhadjárat Tőkés László ellen Tőkés László nagyváradi református püspök elképesztőnek tartja az ellene kezdeményezett szenátusi vizsgálatot, amiről szerdán este, hazaérkezése után Nagyváradon értesült. Az MTI debreceni tudósítójának érdeklődésére tegnap délelőtt a püspök telefonon elmondta: „fenyegetettségi állapotban vagyok, de nemcsak én, hanem Temesvár és a de­cemberi fordulat is”. Hozzátette: különö­sen elképesztő, hogy Sütő András ellen is rágalomhadjárat folyik. Tőkés László elmondta azt is: pénte­ken nyilatkozattal fordul a nemzetközi nyilvánossághoz, amelyben fel kívánja tárni azt a vészjósló helyzetet, amely ma Erdélyt, Romániát jellemzi. A nagyváradi püspök az MTI tudósítóján keresztül kér­te a magyar hírközlő eszközöktől: adja­nak hírt arról, hogy hazaérkezett, család­jával együtt Nagyváradon tartózkodik. A román rádió ugyanis nem számolt be er­ről, így az Erdélyben élő magyarok nem tudják, hogy hazatért. Mai számunkban: W w Vitray és Bányai: a tévé intendánsai „Bányai Gábort és Vitray Tamást a mai nappal megbíztam a televízió 1 -es, illetve 2-es csatornája intendánsi teendőivel” - tette meg a rég várt beje­lentést csütörtöki sajtótájékoztatója el­ső percében Hankiss Elemér, a Ma­gyar Televízió elnöke. Az MTI kérdésé­re később az is kiderült: a két új főnök határozott időre kapta mandátumát, ám ennek hosszát még csak ezután beszélik meg. „Még csak ezután fogok leülni a két új intendánssal, hogy befejezzük a tv átalakításának tervét” - közölte az el­nök. Hankiss Elemér elképzelései sze­rint jövő év márciusára már látható­vá válik, hogy a Magyar Televíziónak két önálló csatornája van. A vezetők teljes önállóságot kaptak, válogathat­nak minden eddig is sugárzott műsor közül, és rendelkezésükre áll a ko- (Folytatás 2. oldalon.) Nem az orvosok helyett A szabadpiacokon: Csökkenő olajárak Az augusztusi iraki invázió óta a leg­alacsonyabb szintre süllyedtek az olaj­árak a szabadpiacokon. Szerdán egyet­len nap leforgása alatt 11 százalékkal, vagyis csaknem 3,4 dollárral csökkent a nyersolaj ára; New Yorkban januári szál­lításra már kevéssel 27 dollár fölött hozzá lehetett jutni egy hordó kőolajhoz. A piac elsősorban arra reagált, hogy az öbölbeli helyzettel kapcsolatban ismét a tárgyalások kerültek előtérbe s jelentős nyomást gyakoroltak az árakra azok a jelentések is, amelyek a világban felhal­mozott hatalmas olajkészletekről érkez­tek. A Nemzetközi Energiaügynökség fel­mérése szerint novemberben a legna­gyobb ipari felhasználóknak csaknem 430 millió tonnányi készletük volt, 10 mil­lió tonnával több, mint egy éve ilyenkor. Ez a készletmennyiség 1981 óta a leg­magasabb. Ingyenes vérnyomásmérés a szakközépiskolában „Magas a vérnyomása? Mérni kell rend­szeresen! Jöjjön el iskolánkba, Megmérjük minden kedden.” A versike a szekszárdi egészségügyi szakközépiskola plakátjáról való, arrój a felhívásról, mellyel ingyenes mérésre hív­nak mindenkit, aki szeretné megtudni, rendben van-e a vérnyomása, illetve aki tudja, hogy túl magas, s ezért állandó ellen­őrzésre szorul. Az iskola szakoktatói és végzős - tehát hozzáértő - diákjai a városlakók egészsé­gének megőrzését szeretnék segíteni szol­gáltatásukkal, természetesen nem helyet­tesítve ezzel az orvosi vizsgálatokat. De azokat, akiknek esetleg csak vérnyomás- mérés miatt kellene felkeresniük az orvosi rendelőt, megkímélnék attól, hogy mondjuk járványok idején a betegekkel zsúfolt váró­teremben üldögéljenek. Az intézmény a nemes célra pályázatot is írt, s az erre ka­pott pénzből műszereket vásároltak, úgy­hogy egyszerre akár negyven személy vér­nyomását is meg tudnák mérni. Sorba állni, ülni tehát egy percig sem kellene azoknak, akik felkeresik a Kecskés Ferenc utca 8-10. szám alatti iskolát, ahol életkortól, A negyedikes Hirth Mónika és Dömötör Zita elsőként az iskola két dolgozójának vér­nyomását ellenőrizték lakcímtől függetlenül mindenkit várnak Eddig azonban alig néhányan éltek csak keddenként 14.30-16 óráig. a lehetőséggel. csi-ór Az ünnepi szónok: Jánosi György A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulásának 100. évfordulója alkal­mából ünnepi megemlékezést tart a Ma­gyar Szocialista Párt Országos Választmá­nya december 8-án - szombaton - délelőtt 10 órakor a párt székházának földszinti ta­nácstermében (Budapest Vili., Köztársa­ság tér 26.) Előadó: Jánosi György, az MSZP alelnöke. Ezt követően ülést tart az Országos Választmány, melynek napi­rendjén az Országos Választmány munká­jának áttekintése és a következő év tevé­kenységének fő irányai szerepelnek. Györkönyben megtárgyalják a jegyzői pályázatokat Györköny képviselö-testülete december 10-én, hétfőn este fél hétkor tartja soron következő ülését. Napirenden szerepel a jegyzői pályázatok megtárgyalása, majd a polgármester vagyonnyilatkozatára kerül sor. A képviselők felülvizsgálják a régi ta­nácstörvényt valamint az önkormányzat tulajdonát képező ingatlanokat Rdesz­kongresszus Szegeden A Fidesz harmadik országos kongresz- szusának harmadik fordulóját a hét végén, szombaton és vasárnap Szegeden tartják a Károlyi Mihály kollégiumban. A kongresz- szuson tíz párttagot képviselhet egy kül­dött, Tolna megyéből 21 -en vesznek részt. A küldöttek a két nap során megvitatják és várhatóan elfogadják a Fidesz új szervezeti és működési szabályzatát Szálkán határozatot hoznak Szálka képviselö-testülete december 17-j - hétfői - ülésén határozatot hoznak arról, hogy 1991. január 1 -jével Szálka kör­jegyzőség lesz és a szekszárdi jegyző látja el a körjegyző feladatát Szálkán. A testületi ülésen a hatályos tanácsrendeletek felül­vizsgálatára is sor kerül, majd tájékoztató hangzik el az 1990. évi gazdálkodásról va­lamint a következő év tervezéséről is. A pedagógiai főiskolán: koncert a mozgás- sérültekért Jövő héten szerdán 18 órakor a szek­szárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola ének szakkollégistái karácsonyi koncertet adnak, ahol is a beérkezett pénzadomá­nyokat a szekszárdi mozgássérültek egye­sülete javára ajánlják fel. A koncertre a főis­kola aulájában kerül sor. Ezen túl a hallga­tók vállalják, hogy a 12-133-as telefonszá­mon a 17-es vagy 63-as mellékre beérkező igények szerint a mozgássérülteket elkísé­rik a koncertre, majd utána haza is.

Next

/
Thumbnails
Contents