Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-06 / 208. szám

1990. december 6. NÉPÚJSÁG 5­A pszichológus válaszol Megküzdeni, megbirkózni Nem is hisszük, mennyire szerves ré­sze mindennapi életünknek a küzdelem. Erről a fogalomról elsősorban az embe­rekkel - ellenségekkel, vetélytársakkal, sőt barátokkal - való durvább-finomabb „harc” jut az eszünkbe. Ezenkívül nap mint nap meg kell küzdenünk a körülmé­nyekkel, köztük az időjárással, a nehéz­ségi erővel, a járművek és gépek sebes­ségével, és így tovább. Küzdünk a fel­adatainkkal, és nem utolsósorban saját magunkkal, szokásainkkal, hibáinkkal, gyengeségünkkel. Tehát az ember küzd - és vagy győz vagy alulmarad. Kérdezhetnénk: meny­nyiben függ az ember személyiségétől a harc kimenetele? Ez valóban legtöbb­ször és legnagyobbrészt a személyiség­től függ. Attól, ahogyan küzd az ember és attól is, ahogyan gondolkodik a győzel­méről. A sportról mondta valaki: az első helyezettnek azért sikerült, mert ő tudta, hogy győzni fog. A győzelembe vetett hit „hegyeket mozgat”, aki saját magában bízik, az „szárnyakat kap”, jó hangulat­ban és nagy erőbedobással harcol és dolgozik, és így - bizonyos határokon belül - győz. A kudarcvárás, az önbiza­lomhiány ellankasztja az izmokat, el­gyengíti a szivet, ügyetlenné teszi a visel­kedést, még a gondolkodást is gátolja. Vannak olyan emberek, akik folytonosan „harcra készek”, nem riadoznak a ne­hézségektől, sőt gyakran nem is csak az adott problémákkal készek megküzdeni, hanem elébe is mennek, vállalják az újabbakat. Ók általában meg is bir­kóznak ezekkel. Mások passzívak, meg­torpannak az akadályok előtt, nem vál­lalják a harcot, és már jó előre húzódoz­nak minden várható erőfeszítéstől és megmérettetéstől. Ók gyakran sikertele­nek: vagy kitérnek vagy kudarcot valla­nak. Küzdelmeink színpada és nézőtere nem üres. Tudjuk, hogy az ellenfélre is nagy hatással van a másiknak a maga- biztossága, vagy a szorongása. Ha társai biztatják, az növeli a bátorságot és tett­erőt, az ellendrukkerek elbizonytalanít­ják, megfélemlítik, gátlásossá teszik az embert. A lelki betegségek szakirodaimában kulcsfogalom a megbirkózás. Nagyon- nagyon sokan betegszenek meg amiatt, mert úgy érzik, nem képesek megbirkóz­ni ellenfeleikkel, körülményeikkel, fel­adataikkal vagy saját magukkal. Nagyon fontos az egyén saját belső értékelő rendszere. Sokan eltúlozzák a nehézsé­geket, és lebecsülik saját képességeiket. Ezt pesszimista életszemléletük és nega­tív önértékelésük alakítja így. Ha a fel­adatot megoldhatatlannak, az^kadályt legyözhetetlennek minősíti valaki, ezzel védtelenné válik. Vagy félreáll, vagy szo­rongva, bizonytalankodva lát hozzá, és a sikertelenség nem marad el. A megbirkózás érzése a szó szoros ér­telmében létkérdés az ember számára. Ennek eléréséhez hozzásegíthet az, ha fokozatosan gyakorolja a nehézségek le­küzdését. Még fontosabb, hogy próbál­jon bízni önmagában, és elhinni, hogy képes ... Képes megtenni még 500 mé­tert, elviselni a fogorvosi beavatkozást, megtanulni húsz idegen szót, megmon­dani főnökének a véleményét, és így to­vább. Az emberek sajnálatos módon meg­van az a sajátossága, hogy képes előre szorongani a várható vagy csak elképzelt problémák miatt. Szerencsére azonban rendelkezik a győzelembe vetett hit és a feladat iránti lelkesedés képességével is. Ez az a többlet, mely a legerősebb, leg­ügyesebb állatnál is bátrabbá, kitartóbbá és végső soron legyőzhetetlen né tehet minket. DR. IGNÁCZ PIROSKA Telefon­konyha Ügyes kezek Mennyei küldöncök színes papírból Mi fő a fazékban? - tesszük fel telefo­non a kérdést olvasóinknak. Nemcsak a kíváncsiság vezérel, hanem az is célunk, hogy új ötletekkel, receptekkel, netán koncepcióval gazdagítsuk a Mindenki Szakácskönyvét - amely természetesen tükrözi a kor adottságait. Reformebéd négy személyre- Mi lesz a mai ebéd? - kérdezzük Acélosné Solymár Magdolna tanárnőtől.- A család négy tagú, reformétrend szerint táplálkozunk. Ma rakott kelká­posztát ebédelünk, természetesen hús nélkül, ami nem jelenti azt hogy egyálta­lán nem fogyasztunk húst. Hetente két- három alkalommal iktatunk az étrendbe baromfit, halat, ritkábban marhahúst. Disznóhúst soha.- Mik a rakott kelkáposzta összetevői?- Barna rizs, kelkáposzta, kemény to­jás, csökkentett zsírtartalmú tejföl és so­vány sajt- Lesz valamilyen desszert is?- Csicsókatorta. A csicsókát lereszel­jük, grahamliszttel, mézzel, kukoricada­rával, búzadarával, rizsliszttel és olajjal összekeverjük, ánizsmaggal fűszerez­zük, majd olajos-búzakorpás formában megsütjük. Mikor elkészült mézzel ízesí­tett reformgyümölcsízzel tálaljuk...- Biztosan nagyon finom. Mióta él a család reformkoszton?- Már régebben sem táplálkoztunk ha­gyományosan, de kimondottan reform­koszton nyár óta élünk. Akkor jártam az NSZK-ban, egy természetgyógyászati klinikán, melynek vezető főorvosa dr. Sarkadi Ádám szekszárdi származású orvos, aki a természetgyógyászat min­den szeletéből merítő, gyakorlati tudni­valókat is bőven tartalmazó, átfogó mun­kát irt. A könyvet én stilizáltam, Termé­szetgyógyászat dióhéjban címmel jele­nik meg a karácsonyi könyvpiacon. Sok mindent tanultam a klinikán, amit igyek­szem itthon alkalmazni.- Ön Szekszárdon az 505-ös Szak­munkásképző Intézetben tanít, ahol ősz­től kezdve tevékenykedik a Pro Vita Ter­mészetes Életmód Egyesület. Milyen előadásaik voltak mostanáig?- Az első előadást épp dr. Sarkadi Ádám tartotta a természetgyógyászatról, - ő alapitó tagja az egyesületnek -, a má­sodikat Ártó helyett építő környezet cím­mel Szabópál Bálint pécsi építész, szin­tén egyesületünk egyik alapítója.- Köszönjük az információt, és jó étvá­gyat kívánunk önöknek, valamint mind­azoknak, akik kedvet kaptak a receptek elkészítéséhez. d. e. Egészen biztosan sok örömet szerez barátainak, ismerőseinek, ha saját kezűleg próbál egy-két hangulatos karácsonyi üdvözlő­lapot készíteni. Ehhez a próbál­kozáshoz mutatunk néhány motí­vumot. Méret: 10,5x15 centiméter, 21x15 centiméter. Anyagszük­séglet fehér kartonpapír, színes kivágópapir, ragasztó. (Az an­gyalkákat fekete papírból vágjuk ki.) Először a mintadarabokat kiraj­zoljuk, kivágjuk, majd óvatosan a képnek megfelelően a helyükre illesztve felragasztjuk azokat, ügyelve, hogy az oldalakkal pár­huzamosan legyenek.- déné ­Csak csillogjon! Mindegy, hogy miből készül, mind­egy, hogy milyen színű, csak valami csillogjon-villogjon, ragyogjon, fé- nyesedjen, s akkor már divatos. Már­mint a pulóver, a blúz, a tunika, szó­val a felsőrész. Az is mindegy, hol csillog, elöl vagy a vállon, a nyak kö­rül vagy a gombolásnál, mellközé­pen vagy féloldalasán. Ez a csillogás adódhat eleve az anyagból is. Tudniillik, ha fémszálas, lurex kelméből szabjuk, varrjuk a blúzt, ha csillámfonalból horgoljuk, kötjük a pulóvert. De az az igazi, amikor a fényes fe­lület applikálva, tűzve, hímezve van a textilre. Nagyon dekoratív, és jól ér­vényesül sötét anyagon az arany, ezüst flitter, a gyöngyházfényű gyöngyhímzés. Ezzel a díszítéssel igazán divatos­sá tehetjük a tavalyi blúzunkat, pul­csinkat. A legegyszerűbb megoldás, ha fényes matlaszé selyemből, tiszta selyemből, fémszálas anyagból masni-, virág-, madár-, pillangófor­mákat vágunk ki, és laza elrendezés­ben szétterítjük a mellrészen vagy a váll körül. Előbb férceljük fel az előre beszegett figurákat. Próbáljuk fel, s tükör előtt igazítsuk, rendezzük el azokat. Csak azután, hogy meggyő­ződtünk a szín és forma, no, meg a csillogás kellő érvényesüléséről, lássunk hozzá az applikáláshoz. Aki nem sajnálja az időt és a fárad­ságot, annak azt ajánljuk, fűzzön gyöngysorokat, és ezekből tekerjen, Amikor a pulóverbe belekötötték a csil­logó mintát csavarjon mintákat, úgy, hogy leg­alább minden második gyöngysze­met a blúz anyagához rögzít. Hason­lóan díszíthetünk flittersorral is, lehet hímezni fémszállal, vastag selyem­szállal. Szép az alapruha színénél néhány árnyalattal sötétebben vagy világo­sabban csillogó díszöltés. Végül megkoronázhatjuk művünket egy­két szem strassz kővel, nagyméretű üveggyönggyel, ékszergombbal. Természetesen a gomb nem a gomblyukba kerül. Hanem a mell vonalát, a vállvarrást, a gallért kell dí­szítenie. Szimmetrikusan vagy ép­pen aszimmetrikus megoldással. S akkor már igazán divatosan léphe­tünk a munkahelyünkre. Mert majd elfelejtettem, a csillogás az idén nem az estélyi öltözék sajátja. Nappal, az utcán, hivatalban kell ragyognunk ezen a télen. S azt hiszem, ezt a férfi kollégák sem bánják. Aranymadár, virág applikálva Aki a virágot szereti... Tartós lakásdísz Faháncsból és szalmavirágból készült falidísz Virágszegény hónapokra - marad a szalmavirág. Belőlük tartós virágdísz ké­szíthető.- Aszárazvirág-kompozició elkészíté­se is teljesen ízlés dolga. Ahhoz, hogy a díszeink szépek legyenek, a színek össz­hangjára oda kell figyelni. Szalmavirágot és egyéb száraz díszítőelemet Buda­pestről vásárolom - mondja Letenyeiné Lemle Mária tolnai virágboltos -, de van- néhány olyan növény, amely a környeze­tünkben is előfordul. Ezeket nyáron hosszú szárral vágjuk, csokorba kötve fejjel lefele szárítjuk. A szárításnál lénye­ges, hogy száraz, szellős helyen tartsuk, tűző naptól védve. Az erős napfény hatá­sára a virág szirma, szára könnyen törik és így nehezen vagy nem is lehet vele dolgozni. Teljes egészében fantáziámra hagyatkozom, így készülnek a szalmavi­rágból a konyha, előszobafal díszei.- stier -

Next

/
Thumbnails
Contents