Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-06 / 208. szám

1990. december 6. NÉPÚJSÁG 3 Nem nézhettünk a szemébe Családlátogatás - bombariadó után Ismét bomba robbant bombariadó ügy­ben, reméljük, hogy ezúttal az Utolsó fejeze­tet örökítik meg a rendőrségi jegyzőköny­vek. A bűnüldözési szervek kontra telefoná­ló közti párharcban a rejtélyes tárcsázó el­vesztette lépéselőnyét, a névtelenség álarca mögé nem bújhat többé. Kicsoda ő? Egy mindenre elszánt, veszedelmes terrorista, kinek még a pillantásától is beleborzong az ember? Nagykorú vagy kiskorú? M. Erika, fiatalkorú, övé a kétes dicsőség. Egy 16 éves tinédzserlány adott pluszmunkát a rendőrségnek, társainak gyakran miatta nem jön álom a szemére. M. Erika ugyanis (legalábbis egyelőre) a Szekszárdi Egész­ségügyi Szakközépiskola tanulója. Erikát nem lehet megszólaltatni, szigorú paragrafusok védőbástyái mögé bújik, hi­szen fiatalkorú. Pedig az egész iskolát sokko­ló fenyegetése felnőtteket megszégyenitő hi­degvérrel hangzott el. (Megjegyezzük, hogy néhány országban már 16 év a nagykorúság határa.) Elhanyagolt, régi sárközi parasztház egy Szekszárd környéki faluban. Itt él M. Sándor és felesége, valamint egyetlen lányuk Erika. Harapós vérebek itt nincsenek, egy tacskó őrzi a házat. Az apa a konyhában fogad, tük­röződik az arcán a belső feszültség, hangja időnként megremeg.- Hétfőn újságolta a leány, hogy ismét bombariadó volt a suliban. Elbeszélgettünk, meg is jegyeztem, hogy ma már olyan a tech­nika, hogy a névtelen fenyegetőket azonosí­tani tudják. Kedden délelőtt pedig a munka­helyemen értesítettek, hogy az egészségügyi szakközépiskola igazgatója beszélni szeret­ne velem. Szinte megszólalni sem tudtam, mi­kor közölte, hogy a rendőrség megállapitása szerint hétfőn reggel a lányom fenyegetőzött bombariadóval. A 42 éves férfi önmagával vivődik, alig tud­ja fegyelmezni magát Huszonnégy évet vé­giggürcölt becsületesen, miért pont vele esett meg ez a szégyen? A felelősség nagy teher A belső szobából szivet tépő zokogás hangfoszlányai szűrödnek ki. Az inkognitó- nak vége, ám az elkövető továbbra is a titok­zatosság védőpáncélja mögé rejtőzik - az ar­cát most sem láthatom. Talán a titokra fény derülne, ha csak egyszer belenézhetnénk a szemébe.- Ne is próbáljon meg beszélni vele, ne­künk se mond semmit Meg mernék rá es­küdni, hogy csak a legutóbbi hivás származik tőle. Hogy miért tette? Ezt tőle kellene meg­kérdezni, most viszont nincs olyan állapot­ban, hogy beszéljen. (Mintha kárpótolni akar­na, gyűrött fényképet vesz elő. Csinos, fekete hajú kislány mosolyog rám, maga a megtes­tesült ártatlanság.) Nagyon jó gyerek, maga választotta az egészségügyi pályát. Nyáron a csecsemőosztályon dolgozott, amikor haza­jött tele volt élményekkel. Az első évben jól ment a tanulás, arról viszont már nem tudtam, hogy az ősszel komoly gondok voltak. Mikor az igazgató megmutatta a naplót, nem hittem a szememnek: tíz elégtelen volt benne, az el­lenőrző könyvben pedig csak egy. Erika az első két bombariadó alkalmával úgy tudta, hogy a tetteseket nem kapták el. Talán azt gondolta, ha ilyen könnyen megúszták, ő is megpróbálkozik vele. A naplóban sorakozó egyesek lehettek volna az első vészjósló jelzések. Az érdemje­gyek ellenőrző könyvbe való beírását sem a tanár, sem a diák nem erőltette. Szülő és isko­la között megbomlott az összhang, mindkettő egymásra mutogat. Az édesanya halálsápadt arccal egyene­sen az iskolából jön.- Az igazgató tanácsolta, hogy írassuk ki a gyereket. Ha kirúgnák, minden hazai közép­iskolára érvényes lenne az eltiltás. A családfő búcsúzáskor csüggedten, fá­radtan csak ennyit mond:- Nem diákcsíny a gyerek cselekedete, terroristák művelnek ilyesmit Fogalmam sincs, mi jár érte, talán még egyszer tiszta lap­pal indúlhat Az életben csak egyszer emel­tem rá kezet most sem teszem, nem lenne ér­telme. Elég büntetés neki a bélyeg, amit mindvégig hordania kell... - kesjár ­Toyota furgonok az AgrokertőT Magyarországon elsőként Pécsett az Agroker Áruházban mutatták be a Nissho-lwai japán kereskedőház és a pécsi Agroker Vállalat közös szervezésében a Toyota-Hilux kisteherautókat. A négyhengeres, benzimotoros és a négyhengeres dízelmotoros gépkocsikból már az idén megérkezik az első szállítmány. Az Agroker-szerviz háttér­ről és folyamatos alkatrészellátásról forintért gondoskodik. MTI-fotó Mindennapjaink Az íróasztal- Hát ide figyeljen, szakikám - törli meg öklével sörhabos száját asztaltársam -, maguk írhatnak, meg dumálhatnak akármit de itt csak annyi változott, hogy most mások szedik meg magukat- Azért nem egészen igy van - próbálok tiltakozni, de leint- Tudja mit szakikám, majd én mesélek magának, csak nyissa ki jól a fülét!- Megtettem.- No, akkor figyelem! Az új urak - a jóskapisták -, amikor még ők voltak az ellenzék, kéz- zel-lábbal tiltakoztak az ellen, hogy ne üritse ki a tanácsi vezetés a kasszát- Ez természetes. Nem akartak nulláról indulni.- Szakikám, ne vágjon közbe! No, szóval nem mindenhol ürült ki az a kassza, így a mi fa­lunkban sem. Úgy hírlik, maradt még másfél millió a számlán. Mit gondol, mit csinált ura­lomra jutása után a mi kedves bürgermeisterünk, aki minden harmadik mondatában jo­gásznak és szakembernek mondja magát? Nem tudja, szakikám. Nem is találja ki... Első tette volt, hogy megemelte a dolgozók fizetését -, akadt akiét ötezerrel is! -, igy akart jó fiú lenni. De nem számolt a következményekkel. Ugyanis ma még nem tudni, hogy jövőre mennyivel gazdálkodik. Látom, érthető vagyok magának, szakikám.- Igen, azt hiszem.- Akkor jó, mert megyek tovább. Ez a nagy szakember aztán kicseréltette az összes füg­gönyt a polgármesteri hivatalban, a tanácselnöki szobában pedig a bútort. Vett új szek­rényt meg íróasztalt negyvenezerért! Érti, szakikám? Negyvenezerért! És most egész nap mögötte ül, s a jogszabályokat bújja. Na, meg tett egy feszületet is az iroda falára...- Vallásos?- A fenét! Csak a látszat kedvéért.- Mondja, barátom - veszem át a szót -, maradt még abból a másfél millióból?- Biztosan, mert úgy hallottam, hogy egy imazsámolyra még futnia kell...- Hogy...?- ~A*rt (ékes) Osztódva fogyatkozik Kívül-belül Fidesz Kilépett belőlem a párt - hallhattuk sokaktól a rendszerváltás idején. Ez­zel a szokatlan fordulattal az állam­párt azon tagjai éltek, akik eszméiket változatlannak tartották, csak már nem értettek egyet választott pártjuk működésével. Ennek a szezonja le­járt. Az eset azonban ismétlődik. Most kétszáznál is több szekszárdi Fidesz-tag sóhajthat fel: kilépett be­lőlem a párt! De a körülmények egészen má­sok. Ebben az esetben nem a tagok elégelték meg az egyre népszerűbb szervezetet, hanem annak aktívái elégedetlenek a tagsággal. A Fidesz szekszárdi szervezete ugyanis több mint 270 tagot számlál(t), de a vá­lasztási kampány sikert hozó mun­kájában csak a töredék vett részt. A szervezet működőképességét az sem segíti, hogy néhányan jártak csak a gyűlésekre, amivel lehetet­lenné tették azok munkáját. Sokan még csak a tagdíj befizetésével sem jelezték létüket. Ezért a Fidesz szekszárdi húzóem­berei türelmüket veszítve levelet ír­tak, a szerintük csak divatból a párt­ba lépőknek, Ebben megköszönték eddigi áldásos részvételüket, és fel­hívták figyelmüket, hogy aki tovább­ra is (vagy inkább ettől kezdve) teve- kenykedni akar a Fideszben, az lép­jen be a november 22-én alakult csoportba. Ennek létszáma folyama­tosan növekszik, meghaladta már a harmincat. Természetesen a többiek is tagjai maradnak a Fidesznek, csak akkor nem, ha a tagdíjat 6 hónapon keresztül nem fizették. Tehát az új csoport csak egy a szekszárdi szervezeten belül. Sajá­tosság a - létrehozói szerint - az „egyébbel” szemben, hogy működő­képes. - pi ­dott megbirkózni ezzel a feladattal. Közis­mert a parasztoknak az a különleges ké­pessége, ahogy ki tudják játszani a többé- kevésbé távoli városi kormányszervek uta­sításait és ellenőrzéseit. Ezek a rendelke­zések és ellenőrzések, s még inkább a rek- virálások, akkor a leghatékonyabbak, ha a helybeli falusi lakosság egy rétege hajtja végre azokat. Ezért Sztálin a szegénypa­rasztokat a jómódú gazdák ellen fordította. Üres kézzel persze nem szólhatott a muzsi­kok tömegeihez. Kézzelfogható viszonzást kellett felajánlania az együttműködésükért. S milyen viszonzás lehetett volna csaloga- tóbb a nincstelen muzsik, egy kis parcella tulajdonosa számára, aki faekével szántot­ta a földjét nem volt sem lova, sem tehene, és a sorsa a kulákok és a falusi uzsorások kénye-kedvétől függött, mi lehetett csalo- gatóbb az ilyen muzsikok tömegei számá­ra, mint a kollektív gazdaság, amely a kor­mány ígérete szerint megkapja majd a ku­lákok mezőgazdasági felszerelésének és teheneinek egy részét, s emellett még trak­torokat is? Nem tudni pontosan, hogy a huszonöt- millió magángazda közül hányán tartoztak a nincstelenek osztályába. Öt-nyolcmillió­ra becsülték őket, s a legkisebb birtokok közül legalább ötmilliót faekével müveitek meg. A mérleg másik serpenyőjében más­fél vagy legfeljebb kétmillió jómódú gazda volt, a „középparasztok” pedig tizenöt-ti­zennyolcmilliót számláltak. Vagyis a pa­rasztságnak csak egy kisebbségétől, bár jelentős kisebbségétől lehetett elvárni, hogy teljes szívvel üdvözölje a „nagy válto­zást”. Ha Sztálin nem tett volna mást, mint egyesíti a legszegényebb birtokokat és végrehajtja a vagyon mérsékelt újrafelosz­tását a parasztság legjómódúbb és leg­nincstelenebb rétegei között, akkor a kol­lektivizálás aligha fajult volna véres kataszt­rófává. S ha a kollektív gazdaságokat való­ban ellátják szerszámokkal és gépekkel, segítik állami hitelekkel és technikai taná­csokkal, ha sikerül szemmel láthatóan javí­tani a kolhoztagok életszínvonalát, akkor valószínűleg vonzónak találta volna őket sok úgynevezett középparaszt is, aki nyo­morúságosán tengette életét a szegénység bizonytalan határmesgyéjén. De 1929 kö­zepe táján Sztálint magával sodorta a moz­galom lendülete. A kollektivizálás kezdete kétségtelenül sikeres volt. Ahogy szapo­rodtak a főtitkár asztalán a fejlődésről szóló jelentések, Sztálin elkezdte az eredetileg megadott határokon túl is erőltetni a kollek­tivizálást. Ügynökök ezreit küldte a falvakba azzal az utasítással, hogy „semmisítsék meg a kulákokat mint osztályt”, és léptes­sék be a húzódozó középparasztok töme­geit a kolhozokba. ...A vidéki Oroszország hamarosan való­ságos pokollá változott A parasztság túl­nyomó többsége kétségbeesetten szem­beszállt a kormánnyal. A kollektivizálás ka­tonai hadműveletté, kegyetlen polgárhá­borúvá torzult. A lázadó falvakat géppus­kákkal kerítették be és kényszerítették megadásra. A kulákokat tömegesen de­portálták Szibéria távoli, lakatlan vidékeire. Házaikat, pajtáikat, szerszámaikat a kol­hoznak adták - maga Sztálin négyszázmil­lió rubelre becsülte az ily módon átadott kuláktulajdon értékét. A legtöbb paraszt saját tulajdonának minél kevesebb részét akarta bevinni a közösbe, mert a kolhozo­kat állami tulajdonban lévő gyáraknak kép­zelték, amelyekben ők maguk csupán gyá­ri munkások lesznek. Elkeseredésükben leölték jószágaikat, összetörték szerszá­maikat és elégették a termést. Ez volt a mu­zsikok nagy „luddita" lázadása. Sztálin csak három évvel később, 1934 januárjá­ban tárta fel a következmények egy részét. 1929-ben Oroszországban 34 millió lovat tartottak. 1933-ra csupán 16,6 millió maradt -18 milliót leöltek. Ugyanígy 30 millió mar­hát az egész állománynak mintegy 45 szá­zalékát, és csaknem 10 millió juhot és kecs­két az állomány kétharmadát. Óriási főlek maradtak megműveletlenül. Éhínség sö­pört végig a városokon és Ukrajna fekete földű sztyeppéin. A mezőgazdaságban tett huszárvágása arra serkentette Sztálint, hogy hasonló hu­szárvágást kíséreljen meg az iparban is. A mezőgazdaság gyors gépesítése most élet és halál kérdésévé vált. A nagyüzemi gaz­dálkodás sokkal magasabb technikai ala­pot követel, mint a kistermelés, és különö­sen a vízözön előtti orosz típusú kisterme­lés. A lovakat traktorral kell felváltani. A nagy jószágirtás előtt a közgazdászok úgy számoltak, hogy a teljes kollektivizálás nyomán legalább negyedmillió traktorra és iszonyatos mennyiségű egyéb gépre lesz szükség. Amikor elkezdődött a fordulat, összesen hétezer traktor volt egész Orosz­országban. Sztálin rendkívüli erőfeszítés­sel 1929 folyamán még csaknem harminc­ezer traktort előteremtett Ez csepp volt a tengerben. Gépek és technikai tanácsok nélkül lehetetlen volt racionálisan meg­szervezni a mezőgazdasági munkát Sok kolhoz, amint megalakult, máris szétesés­sel fenyegetett. Parancsoló szükségletté vált, hogy az ipar a lehető legrövidebb időn belül hihetetlen mennyiségű gépet gyárt­son, hogy az olajkutakból kitermeljék azt a mind több millió tonna kőolajat, amely a traktorok működéséhez kellett, hogy a fal­vakat villamosítsák, hogy új erőműveket építsenek, s végül, de nem utolsósorban, hogy parasztok millióit tanítsák meg a kü­lönböző gépek kezelésére és vezetésére. Csakhogy egyszerűen nem léteztek azok a gyárak és üzemek, ahol mindezt előteremt­hették volna. A szén, acél, olaj és más alap­anyagok termelése kétségbeejtően cse­kély volt. És azok az emberek is hiányoztak, akik meg tudták volna tanítani az írástudat­lan muzsikokat a traktor kezelésére. Az egész kísérlet hátborzongató őrült­ségnek tűnt amelyben a logika minden szabályát és a gazdaság minden törvényét a feje tetejére állították. Mintha hirtelen egy egész nemzet elhagyta és lerombolta volna házait és kunyhóit, amelyek - bár ósdiak voltak, és már-már omladoztak - mégis­csak a valóságban léteztek, és mindenes­tül beköltözött volna valami elképzelt épü­letbe, amelyhez még csak itt-ott egy kis áll­ványzatot készítettek el; s mintha ez a nem­zet csak az őrült népvándorlás után állt vol­na neki, hogy téglákat gyártson új lakóhe­lyének falaihoz, s akkor vette volna észre, hogy még a téglához való szalma is hiány­zik; s mintha akkor az egész éhező, szom­jazó, hidegtől reszkető és betegségektől pusztított nemzet lázasan elkezdte volna keresni a szalmát, a téglát, a köveket, a kő­műveseket és a munkásokat hogy mindezt összegyűjtve végre elkezdhesse építeni azt a házat amely összehasonlíthatatlanul tágasabb és egészségesebb lesz, mint a múlt sebtében elhagyott nyomortanyái. Képzeljük el, hogy ez a nemzet százhatvan­millió emberből áll, s hogy egy hétköznapi, prózai, szerfölött józan ember csábította, tuszkolta, korbácsolta és terelte bele őket ebbe a szürrealista vállalkozásba; egy em­ber, akit hirtelen hatalmába kerített egy félig valóságos, félig holdkóros látomás, és ma­gára öltötte a mindenek fölötti bíró és épí­tész, afféle modern szuperfáraó szerepét. Durván ilyen volt most az orosz élet különös színtere; teli kínnal és reménnyel, pátosszal és groteszkséggel; s ilyen volt benne Sztá­lin szerepe; csak éppen ő nem haszonta­lan piramisokat építtetett az embereivel. Ő saját magát nem modem fáraónak lát­ta, hanem új Mózesnek, aki átvezeti a vá­lasztott népet a sivatagon. Hiszen ennek az ateista diktátornak az agya bibliai képekkel és szimbólumokkal volt telezsúfolva. A le­hangolóan unalmas írásaiban elszórt né­hány kép és metafora közül talán éppen a „szocialista ígéret földje” ismétlődött a leg­gyakrabban. (Folytatjuk.) A paksi Bibliaismereti Szabadegyetem előadása December 10-én, hétfőn 17 órakor tart­ják Pakson a Bibliaismereti Szabadegye­tem II. évfolyamának következő előadását, melynek címe: Jónás, az engedetlen. Elő­adó: Brebovszkyné Pintér Mária paksi evangélikus lelkész. A bérleteseket, érdek­lődőket a paksi művelődési központ nagyklubjában várják. Könyvről könyvért vetélkedő a gyermek- könyvtárban AGyermekek'Házában Szekszárdon ma - december 6-án - színes műsorral ked­veskednek a gyerekeknek. Délután fél há­romtól rejtvényfejtők tartják összejövetelü­ket majd 15 órától zenés irodalmi műsorral egybekötött Könyvről könyvért vetélkedőt tartanak felső tagozatosoknak a gyermek- könyvtárban. Növényvédő szeres tanfolyam Dombóváron Az elmúlt év eredményén felbuzdulva az idén is megszervezi - december közepétől - a dombóvári művelődési ház és a kertba­rátkor közösen az úgynevezett feltételes forgalmú növényvédő szeres tanfolyamot Minden olyan érdeklődőt várnak, akik olyan növényvédő szerrel permeteznek, vagy szeretnének permetezni, amelyet nagyüzemi szerekből alakítottak feltételes növényvédő szerré. Nemcsak kiskerttulaj­donosokat hanem azokat is várják, akik in­tenziven foglalkoznak növénytermesztés­sel. Múzeumi mozielőadás Szekszárdon - nyugdíjasoknak December 10-én, hétfőn 15 órakor mú­zeumi mozielőadás lesz nyugdíjasoknak a szekszárdi Wosinsky Mór Megyéi Múzeum pincemúzeumában. Három filmet vetíte­nek: a Térábrázolás a festészetben, a Ru­hák, korok, mesterek és a Hangszerek ki­rálynője című filmeket Adventi hét Pusztahencsén Adventi csendeshetet tartanak Puszta­hencsén december 10 és 16 között. Min­den este 6 órakor várják a különböző fele­kezetű híveket a templomba, ahol római katolikus, református, evangélikus és me­todista lelkész is szolgál.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents