Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-03 / 205. szám

1990. december 3. KÉPÚJSÁG 5 A Húsipari SE bízik az új igazgatóban Szerény, de jó EB-t akarnak Szekszárdon- Mit ereztél, amikor megtudtad november 16-án, hogy Szekszárd - Párizs le­győzésével - rendezheti meg az 1992-es súlyemelő Európa-bajnokságot? - tet­tük fel a kérdést Horváth Ferencnek, a Húsipari SE elnökének.- Igazság szerint mi már elég régóta készülődtünk egy ilyen rangos verseny le­bonyolítására. Ennek ellenére maga a döntés váratlanul ért és örömmel töltött el, főleg azért, mert egy nagy világvárost sikerült megelőznünk.- Minek tulajdonítod ezt a nagy sportdiplomáciai sikert?- Az idei Húsos-kupán a nemzetközi szövetség elnöke, főtitkára és technikai vezetője is jelen volt, igy saját szemükkel láthatták a személyi, tárgyi feltételeket, valamint a sportág szeretetét városunkban. Más dolog az, hogy mi készültünk is erre a megmérettetésre; a szállodától kezdve az utaztatásról, kultúrprogramról, mindenről beszámoltunk a döntést hozó testületnek. Konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kaptak. Ugyanez nem volt elmondható a franciákról. Úgy érzem, bizto­sak voltak magukban, azt sem tudták merre van Szekszárd, a térképen.- Miben igényel a szervezőktől más felkészülést egy kontinensviadal, mint mondjuk egy egyszerű nemzetközi verseny?- Gyakorlatilag eszköz tekintetében nincs különösebb eltérés, talán a közvetle­neb hangulatra kellene odafigyelni. Gondolok itt például az angol nyelvtudásra, s ezáltal a jó kontaktus kialakítására. Ezenkívül igényes kulturális programokra is szükség lesz, hisz egy városnézés ilyenkor nem elég... Egyébként várakozásunk szerint körülbelül harminc ország 350 sportolójára, edzőjére számíthatunk.- Úgy tudom, még nincs fix időpontja az eseménynek.- így van. Mint tudjuk, abban az évben lesz az olimpia is. Várhatóan április vé­gén, május elején kerül lebonyolításra az EB.- Szekszárd imfrastruktúráját alkalmasnak tartod ilyen nagy verseny megren­dezéséhez?- Egyértelműen, ezért is adtuk be a pályázatot. Egy biztos, a szállodai kapacitás egy kicsit szűkös, hiszen csak a Gemenc Szállóra tudunk építeni.- Számításaitok szerint mekkora költségvetést igényel az Európa-bajnokság?- Ezt még konkrétan senki sem tudná megmondani. Függ attól is, hogy hány or­szágból hány versenyző jön el. ök az itt-tartózkodásuk ideje alatt komoly napidijat fizetnek, az előzetes tervek szerint ez 55-60 dollárra lesz tehető. És hát ugye, a nevezési díj, ami 100 dollár, valamint a televíziós közvetítési jogdíjak jelentenének egy igencsak stabil alapot. Biztos vagyok abban, hogy minimum rentábilisak le­szünk. Szóval - úgy hiszem - meg tudjuk csinálni: szerényen, de nagyon jó ver­senyt akarunk rendezni.- Végezetül egy igen aktuális dologról. Új igazgatója van a Húsipari Vállalatnak. Vajon 6 is olyan bőkezű mecénásnak bizonyul majd, mint az elődje?- Waffenschmidt János régebben tagja volt az elnökségünknek, tehát a sporttal nem áll hadilábon. Azt el tudom képzelni, hogy valamiféle megszorítás lesz az egyesületnél - akárcsak a vállalatnál - de nem érzem veszélyben sportegyesüle­tünk létét. KRASZNAI ZOLTÁN Labdarúgás Biztató bemutatkozás Megyei serdülőválogatott-Szekszár- di Dózsa serdülő 5-2 (1-2). Szekszárd, 50 néző. V.: Lubastyik. Megyeválogatott: Soós - Rákosi (Ko­vács), Árvái, Lakos (Csordás), Vábró - Garamvári, Magyar, Szűcs, Bauman (Ta­kács) - Szakács (Zalai), Haraszti (Mar- kóczi). Sz. Dózsa: Csonka - Balogh, Tóth, Mo- sonyi, Vadász (Héger) - Szilágyi (Bartos), Mókus (Kasza), Nikolov, Galambos (Lo­vász) - Vesztergombi (Incze), Pusztai (Sárer). A jövő évi megyeválogatottak tornájára készülő megyei serdülőválogatottunk jó benyomást keltve, sikeresen mutatkozott be. G.: Zalai 2, Szűcs, Magyar, Haraszti. Az aranyéremért: Jugoszlávia-Szovjetu n ió Vasárnap utolsó előtti játéknapjához érkezett a szöuli női kézilabda-világbaj­nokság, befejeződött a két középdöntő és a vigaszág küzdelemsorozata. Eldőlt, hogy kedden a címvédő Szovjetunió és Jugoszlávia mérkőzik a végső győzele­mért, a két német válogatott pedig a har­madik helyért csap össze. Nagy várako­zás előzi meg az ötödik hely sorsát el­döntő Ausztria-Norvégia párharcot is, hiszen a nyertes - miután a két német vá­logatott egyesül, s a következő olimpián már közös csapattal szerepel - szintén kiharcolja a barcelonai játékokon való részvételt. A vasárnapi játéknap nagy meglepeté­se, hogy az eddig pontveszteség nélküli Jugoszlávia egygólos vereséget szenve­dett a csoportküzdelmekben remeklő, ám azóta gyengélkedő Kínától. így már csak a szovjet válogatott őrzi hibátlan, százszázalékos mérlegét. Bátorfi is búcsúzott Lyonban, a francia nemzetközi asztali­tenisz-bajnokságon Bátorfi Csilla a női egyes negyeddöntőjében négy játszmá­ban vereséget szenvedett a szovjet Jele- na Tyiminától, s ezzel kiesett. Eredmények: Női egyes, negyeddöntők: Deng Yaping (kínai)-Wang Xiaoming (francia) 3:1 (-22,20,7,10), Tao Haidong (kínai)-Nicole Struse (német) 3:1 (-16, 12,14,8), Daniela Gergelcseva (bolgár)— Fuyimo Yamashita (japán) 3:2 (-8, -21, 19,13, 20), Jelena Tyimina (szovjet)-Bá- torfi Csilla 3:1 (-19, 21,16,19). Vegyes páros, döntő: Yong Gyangwang, Ying Bonghui (kí­nai)—llija Lupulescu, Jaszna Fazlics (ju­goszláv) 2:0 (16,13). Továbbra is százszázalékos a Paksi SE Paksi SE-Borsodi Bányász 15-13 Elekes csalódottan csapta a földhöz fejvédőjét, az eredményhirdetést köve­tően ideális alany lett volna az elkesere­dés szobrához. Joggal érezhette magát becsapva, hiszen a hazaiak 81 kg-os menője, Hranek nem volt jobb nála. Sőt, valószínűleg ö lélegzett fel megkönnyeb­bülten a végső gongszó hangjára, mivel Elekes „pokoli” harmadik menetet pro­dukált számára, aztán mégis egyhangú Hranek-győzelem lett a vége. De nem­csak a pontozók nem álltak feladatuk magaslatán ezen az estén, hanem Som­lai vezető bíró is sajátságos stílusban ve­zette a mérkőzéseket. Erélytelen, nem a versenyzők testi épségét szem előtt tartó működése joggal borzolta a kedélyeket mindkét csapat szurkolói számára. Bár ha őszinték akarunk lenni, akkor az ökölvívók sem kápráztatták el a publi­kumot. Bizonyság lehet erre az is, hogy csupán a hetedik mérkőzésen kötelek közé lépő Szili-Szűcs páros hozta lázba a szurkolókat. De itt is inkább Szili harc­modora váltott ki elégedetlenséget. Végül is összességében teljesen meg­érdemelten nyerte a miskolci presztízs­rangadót a paksi legénység. Akár meg­győzőbb arányú győzelmet is arathattak volna és újabb két ponttal gazdagodva biztosan tekinthetnek le a tabella éléről riválisaikra. Ifjúságiak (elöl a paksiak): 51 kg: Gó­man-Friziola: rosszul kezdődött, hamar számoltak Gómanra. Később nagy ütés­párbajba kezdtek, de hiába volt a harma­dik menet Gómané, a borsodi fiú győzött. 0-2. 57 kg: Juhász-Ötvös: bár Juhásznak voltak remek felvillanásai, ez összessé­gében kevésnek bizonyult a gyors és pontosabb Ötvös ellen. 0-4. 63.5 kg: Kocsis ellen közvetlenül a mérkőzés előtt Fazekas beteget jelentett. 2-4. 71 kg: Forgács ellen a borsodiak nem állítottak ellenfelet. 4-4. Felnőttek: 51 kg: a PSE nem nevezett versenyzőt Csóka ellen. 4-6. 54 kg: Radu-lsaszegi: Isaszegi összes rutinjára, trükkjére szükség volt Radu el­len, aki bátran felvállalta a harcot a ha­zaiak kedvencével szemben. Kiegyenlí­tett küzdelmüket egyhangú (!) pontozás­sal nyerte Isaszegi. 4-8. 57 kg: Kalocsai-Dubszki: Kalocsai eléggé görcsösen kezdett, nem sokat mutatott igazi tudásából. Biztos győzel­méhez ennyi is elég volt, ugyanis a máso­dik menetben sérülés miatt leléptették a vesztésre álló Dubszkit. 6-8. 60 kg: Petrovics-Tóásó: Az első menet alatt kétszer számoltak Tóásóra, aki ez­után fejelt, fogott, dulakodott. Állandóan ráfeküdt Petrovicsra - büntetlenül. A har­madik menetben aztán egy újabb szá­molás után a borsodi edző feladta a mér­kőzést. 8-8. 63.5 kg: Szili-Szűcs: A két merőben ellentétes stílusú öklöző találkozója nem nyújtott sokat az ökölvívás szépségéből. Szili igyekezett, küzdött, de ez Szűcs el­len kevésnek bizonyult. 8-10. 67 kg: Ledneczki-Orosz: Orosz egy találata után boldogan intett ki a közön­ségnek, de utána máris a padlóról kászá- Jódott fel, hogy számoljanak rá. Végig Ledneczki fölénye dominált. Biztos két pont. 10-10. 71 kg: Szabó-Lakatos: Szabó javuló formában, fokozatosan került egyre na­gyobb fölénybe. A második menet elején számoltak Lakatosra, ekkor edzője meg­álljt parancsolt... 12-10. 75 kg: Forgács S.-Kiss: Kiss szerelése a profikat idézte, de a bunyóból kétség­telenül Forgács tud többet. Ballal szám­talan ütése talált és kis túlzással egy kéz­zel nyerte a mérkőzést. 14-10. 81 kg: Elekes-Hranek: Hranek rutino­san kerülte a nyílt küzdelmet, beugrások­kal kísérletezett, majd gyorsan fogott. Elekes két viszonylag kiegyenlített menet után az utolsóban óriási hajrát nyitott, de „lejtett” a hazai pálya és pontozással nyert Hranek. 14-12. +.81 kg: Hart-Porubnyánszki: Az óriá­sok csatája parázs mérkőzést hozott. Hart gyors döntésre törekedett, de gyak­ran csak a levegőt püfölte. A harmadik menetbén egyértelmű volt fölénye, de el­lenfele állva maradt és örülhetett a dön­tetlennek. 15-13. MEDGYESY FERENC Kézilabda diákolimpia Tamási nyerte a megyei döntőt Foghíjas lelátók előtt zajlott szombaton a szekszárdi sportcsarnokban a közép- iskolás lányok megyei kézilabda diák­olimpiái döntője. Aki viszont kilátogatott a sportcsarnokba szemrevételezni a sportág megyei utánpótlását, nem csaló­dott: a színvonal ugyan némi kívánnivalót hagyott maga után, de szikrázó össze­csapásokon dőlt el, hogy ki képviseli me­gyénket az országos döntőben. Összesen tizenkét középiskola együt­tese három csoportban mérte össze az erejét a városi selejtezőkben, csoporton­ként a két legjobb jutott a hatos döntőbe. Az előzetes várakozásnak megfelelően a megyebajnokságban, illetve az NB ll-ben szereplő játékosokkal megtűzdelt iskola­csapatok játszották a főszerepet. (Tamá­si Béri B. Gimnázium, Tolnai Földvári Mi­hály Gimnázium és a Szekszárdi Garay Gimnázium.) Rajtuk kívül még a két ten- gelici kézissei kiegészített Szekszárdi Bezerédj Kereskedelmi Szakközépisko­la diákjai is helytálltak, míg a Bonyhádi 504. Sz. Ipari Szakkmunkásképző és a Dombóvári Apáczai Cs. J. Szakközépis­kola tanulói nem tudtakibeleszólni a leg­jobbak versengésébe. Két hármas csoportban először kör­mérkőzéseket láthattunk, egyedül a szekszárdi gimnazistáknak a kereske­delmi szakközépiskolától elszenvedett veresége keltett meglepetést. A helyosz­tón a Tamási-Garay gimnázium össze­csapás akár előzetes döntőjének is beil­lett, a tamásiak végül egy góllal nyertek a Húsipari SE NB ll-es csapatában szerep­lő játékosokkal (Németh, Tibai) megerő­sített szekszárdiakkal szemben. A másik ágon Tolna biztosan verte a kereskedel­mi szakközépiskolát, igy a döntőben Ta­mási-Tolna ellen lépett pályára. Szabó Bakos Béla tanítványai végül a kritikus pillanatokban jobban összpontosítva, fogcsikorgató küzdelemben egy góllal diadalmaskodtak és megérdemelten szerezték meg a tornagyűzelmet. Eredmények: körmérkőzések. Garay gimnázium-Bonyhád 15-10. Kereske­delmi szakközépiskola-Bonyhád 12-11. Kereskedelmi szakk.-Garay g. 11-10. Tamási-Tolna 13-12. Tolna-Dombóvár 13-8. Tamási-Dombóvár 14-9. Helyosztók: Tamási-Garay g. 8-7. Tol­na-Kereskedelmi szakk. 9-6. 5.-6. he­lyért: Dombóvár-Bonyhád 13-6. 3.-4. helyért: Garay g.-Kereskedelmi szakk. 12-8. A döntőben: Tamási-Tolna 8-7. Végeredmény: 1. Tamási Béri B. Gim­názium, 2. Tolnai Földvári Mihály Gimná­zium, 3. Szekszárdi Garay Gimnázium, 4. Szekszárdi Bezerédj kereskedelmi Szakközépiskola, 5. Dombóvári Apáczai Cs. J. Szakközépiskola, 6. Bonyhádi 504. Sz. Ipari Szakmunkásképző. Jótékony célú mérkőzés Az MLSZ, az FTC és a Nemzeti Sport közös szervezésében jótékony célú Fe- rencváros-Erdélyi válogatott labdarúgó­mérkőzést rendeztek az Üllői úton, amelynek bevételét a többgyermekes er­délyi családok megsegítésére fordítják. Az eseményre a zord, télies időjárás elle­nére is 5000 néző volt kíváncsi. A rend­hagyó találkozót az ötvenes évek legen­dás aranycsapatának egykori sztárja, Buzánszky Jenő vezette, munkáját part­jelzőként a hatvanas-hetvenes két évek kitűnő ferencvárosi labdarúgója, Szűcs Lajos és Novák Dezső. Az első félidőben Fischer góljával a fe­rencvárosiak jutottak vezetéshez, s a zöld-fehérek végül 4-3-ra győztek. A ha­zaiak további találatait, Albert, Wukovics és Báder szerezte, míg az erdélyi csapat­ból Muzsnay, Újvári ésOzsváth volt ered­ményes. Az MLSZ, a FIFA - a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetséget Szepesi György képviselte -, az FTC, valamint a Nemzeti Sport képviselői a mérkőzés után megál­lapodtak abban, hogy az IVÓ Kft. támo­gatásával tavasszal Székelyudvarhelyen ismét pályára lép valamelyik magyar csapat Erdély válogatottja ellen. A vasárnapi mérkőzés bevétele össze­sen körülbelül 700 ezer forint volt. Ónodi két szer után az ötödik Barcelonában megkezdődött a tor­nász Európa Kupa-viadal, a Joaquin Blu- me-emlékverseny. Ónodi Henrietta ug­rására a 9,775, felemáskorlát-gyakorla- tára 9,887 pontot kapott, s ezzel két szer után 19,662 ponttal az ötödik helyen vár­ja a folytatást. A versenyben a nőknél a szovjet Szvetlána Boginszkaja vezet 10,825 ponttal, mig a férfiaknál három szer után honfitársa, Valentyin Scserbo áll az élen 28,950 ponttal.- km ­A Tolna-Kereskedelmi szakközépiskola mérkőzésén a tolnaiak nyertek 9-6-ra

Next

/
Thumbnails
Contents