Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-22 / 222. szám

1990. december 22. NÉPÚJSÁG 5 Hány faj él a Földön? Kozmikus sugárzást vizsgáló teleszkóp Gammasugá r-teleszkóp A természet világa iránt nem túl sok érdeklődést mutatók bizonyá­ra elcsodálkoznak, ha megtudják a címben feltett kérdésre adható vá­laszt, vagyis, hogy nem tudjuk. Lám, még ezt sem tudjuk, miköz­ben tőlünk sok fényévnyi távolság­ban lévő bolygórendszereket ke­resgélünk milliárdokért,1 s rajta az élet valamiféle jelét. Talán ez is ser­kenti a rendszertan szakembereit, hogy részletesebben is megismer­jük a bennünket közvetlenül körül­vevő élővilágot. Kutatók nemzedékei már régóta, évről évre újabb és újabb állat-és növényfajták ezreit fedezik fel, és írják le, de több jel is arra mutat, hogy jó darabig nem érnek a végé­re. Becslések persze, szép szám­mal születtek, ám - mint látni fogjuk - ezek számtalan okból esetlege­sek, pontatlanok. De miért van egyáltalán szüksé­günk a fajok számának ismereté­re? Például azért, mert az emberi­ség közismerten káros tevékeny­ségei révén fajok sokaságát sodorja nap mint nap a pusztulás szélére, vagy írt ki szinte nyomtala­nul. Egy amerikai biológus számí­tásai szerint évente a Föld erdőál­lományának 0,2-0,3 százaléka tű­nik el. Ha feltételezzük, hogy a fa­jokban nyilvánvalóan leggazda­gabb trópusi őserdő szenvedi el a legnagyobb veszteségeket, 2-3000-re tehető az évente ki­pusztuló fajok száma. Márpedig megvédeni csak azt lehet, amit is­merünk. A másik ok, amiért jó volna töb­bet tudni a fajok számáról, az hogy a kutatóknak jobban sikerüljön megismerni a földi élet sokfélesé­gét. Szakemberek megállapítása szerint a földi életről alkotott isme­reteinket meglepően, sőt siralma­san kevés faj vizsgálata alapján al­kották meg. Valószínűleg nem len­nénk ilyen magabiztosak tudomá­nyunkat illetően, ha valóban tisztá­ban lennénk az élet elképzelhetet­len változatosságával. A természettudósok a 17. szá­zadtól egyre sürgetőbben érezték a fajok rendszerezésének, leírásá­nak szükségességét. A rendszere­zés elve és a ma is használatos ket­tős latin nyelvű elnevezés a svéd Linnétől ered. Munkájának kezde­te óta az utóbbi 230 évben eddig mintegy másfél millió magasabb- rendű fajt írtak le, és neveztek el. (Nem tartoznak ide a baktériumok és a vírusok, amelyeknek más a besorolása, és a róluk szerzett is­meretek is elég szűkösek.) E fajok­nak mintegy 80 százaléka száraz­földi. Tehát nemcsak azt nem tudjuk, mennyi az összes faj száma, de azt sem, pontosan mennyit írtak le ed­dig: 1, esetleg 1,8 milliót? E tudo­mányhoz méltatlan nagyságrendű eltérésnek több oka is van. Némely fajnak ugyanis több neve is van. Előfordul, hogy több kutató is leírja ugyanazt a fajt, s egymás munkájá­ról nem tudván különféleképpen nevezik el őket. Az sem ritka eset, hogy ugyanazon fajhoz tartozó, de nagyon eltérő megjelenésű egye- deket rosszul rendszereznek. Mindezek legfőképpen a hihetetle­nül gazdag rovarvilágban jelente­nek gondot. Közülük is a legválto­zatosabb a bogarak rendje. Körül­belül minden negyedik földi faj valamilyen bogár. A gerincesek vi­szont csupán 2 százalékát képvi­selik az ismert fajoknak. Az újon­nan felfedezett fajok listáját általá­ban 3 madár- és 15 emlősfaj gya­rapítja évente, ami annak ellenére, hogy leginkább ezek után folyik a kutatás, csekély mennyiség. Az igazi újdonságok és megle­petések valószínűleg a trópusi őserdők lombkoronái közt és a tengerek mélyén várják a kutató­kat. Mindkét közegről igen keveset tudunk, minthogy megközelítésük és az ottani munkavégzés szinte le­hetetlen. Az őserdőkben még nap­jainkban is évente több ezer új ro­varfajt fedeznek fel, de a tengerbio­lógusok szerint is ezernyi, eddig is­meretlen faj megjelenése várható a mélytengeri üledékek élővilágának behatóbb vizsgálata nyomán. A ma ismert növény- és állatfajok rendszerezésének egyik legna­gyobb baja az, hogy jórészt morfo­lógiájuk, azaz, egyszerűen fogal­mazva, külső megjelenésük alap­ján írták le őket E leírások is gyakran csak néhány egyed alapján készül­tek, amelyek esetleg nem is képvise­lik az illető faj legjellegzetesebb vo­násait Ilyen morfológiai különbsé­gekre alapozva jócskán el is túloz- hatjuk a fajok becsült számát A legbátrabb becslők szerint kö­rülbelül 3-5 millió faj élhet a Föl­dön, beleértve növényt, állatot, em­bert. Egy londoni múzeumban gyerekeket kérdeztek meg, hogy szerintük hány rovarfaj él a Földön. Szinte kivétel nélkül tíz alatti szá­mot jelöltek meg. Egy másik végle­tet képvisel egy amerikai biológus, aki a panamai ízeltlábú állatfajai­nak számát 30 millióra tette. Ha ennek csak a tizedrészét fo­gadjuk el, s figyelembe vesszük, hogy a Linné óta eltelt 230 év alatt csak másfél milliót sikerült rendszer­be foglalni, úgy tűnik, jó darabig lesz még elfoglaltságuk a kutatóknak. NÉMETH GÉZA Az angliai Durham egyetemének fizikusai gammasugár-teleszkó- pokat telepítenek a Föld több he­lyén. Ezekkel a laboratóriumokkal kívánnak a kozmikus sugárzás eredetének megfejtéséhez köze­lebb jutni. A kozmikus sugárzás minden irányból éri a kozmoszból Földün­ket, ezt már az évszázad eleje óta tudjuk. A kozmikus sugárzás ösz- szetételét illetően az a hitünk iga­zolódott be, hogy mindenféle elemi és atomi részek érkeznek benne, ezt mutatják a műholdra, űrszon­dára és a Holdra telepített detekto­rok. A földfelszíni észlelést az bo­nyolítja, hogy a Föld légkörét elérő kozmikus részecskék a légkör atomjaival ütközve másodlagos (szekundér) részecskesokaságot keltenek, annál inkább, minél na­gyobb az eredeti (primér) kozmi­kus részecske energiája. Ez az energia egyes esetekben akkora is lehet, mint egy teniszlabda moz­gási energiája 100 km/óra sebes­ség esetén. Ez az energia a tenisz­labda esetében is óriási, hát még mekkora, ha egy parányi, mindösz- sze százmilliomod centiméter mé­retű atomi részecskére koncentrá­lódik. Az ilyen nagy energiájú kozmi­kus részek a légkörben másodla­gos részecskék záporát idézik elő. Az első reakciókban, ütközések­ben még mindig igen nagy ener­giájú szekundér részecskék kelet­keznek, melyek még maguk is elég nagy energiájúak - szóval lavina­folyamatról van szó, mely a földfel­színen kiterjedt légizápomak neve­zett jelenséget hozza létre. Ezt a nagy energiával indított záport rendszerint olyan csillagászati képződmények, mint pl. a Centau- rus-A jélű rádióforrás, a Rák illetve a Vitorla csillagképben lévő pulzár, a Herculesben lévő röntgenforrás felől érkező elsődleges részek váltják ki, bizonyos időközönként. A felszínen ezek a gammakitöré­sek egy harminc négyzetméteres felületen is mindössze 30-50 ré­szecskét jelentenek évente! Ezért nincs is kilátás e jelenség egysze­rű műholdas vizsgálatára! A dur- hamiak ötlete: a kiterjedt zápor másodlagos gammarészecskéi­nek gyűjtése és regisztrálása gömbhéj mentén elhelyezett kis gömbtükrökkel a gömbközépponti detektorhoz fókuszálva. A számlá­ló berendezés lelke a kis konténer­házikó, amely automatikusan mű­ködik. A méréshez sok derült, holdfénymentes éjszaka kell, hogy a részecskék forrásának irányát nagy biztonsággal meg lehessen állapítani. Ezért nem Angliában, hanem kevésbé ködös-felhős te­rületekre telepítik a gammasugár- teleszkópot. (Afrika, Dél-Amerika, Közép-Amerika, Közel-Kelet). A. I. Feltámasztott őslények Magyarországon? Az ulánbátori Központi Múzeum egyik jól megtermett kiállítási tárgya Ha nem számítjuk a világmin­denség keletkezéséről folytatott, s valószínűleg soha véget nem érő vitákat, a tudomány talán leggyak­rabban és legtöbbet feszegetett kérdése az, miért pusztultak ki a di­noszauruszok. Más kérdés, hogy a rejtélyes sorsú állatok feltehetően azért kerültek az érdeklődés kö­zéppontjába, mert roppant mére­teik mellett minden azóta ismert élőlény eltörpül. Az igazság az, hogy a dinoszauruszokkal egy idő­ben, körülbelül 70 millió éve, a Föl­dön addig élt állatok jelentős része kihalt, pontosan máig sem ismert okokból. Szerencsére a kőzetrétegek, amelyek az évmilliók alatt egymás­ra halmozódtak, megőrizték az utó­kornak a kréta időszak gigászai­nak csontmaradványait is, néhol szinte teljes épségben. A legközis­mertebb amerikai lelőhelyek mel­lett igen híres - noha jobbára csak szakemberek tudnak róla - a Góbi- Altájban talált mongóliai dinoszau­ruszgyűjtemény. Talán nem reménytelen, hogy e méltán világhírű kollekció egy ré­szét - 17 teljes és ugyanennyi részleges csontvázat - Budapes­ten is megtekinthessük. A mongo­lok felajánlották a Természettudo­mányi Múzeumnak az anyagot kiállításra, sőt esetleges nyugat­európai további forgalmazásra is. Hatalmas méretekről lévén szó, a csontvázakat csak darabokra szétszedve, húsztonnás konténe­rekbe csomagolva vasúton lehetne hazánkba szállítani. Megfelelő tér is kellene a kiállításukhoz, leg­alább 400 négyzetméternyi terület 10 méter körüli belmagassággal. Ezenkívül persze pénz, pénz, pénz. Pénz a szállításhoz, a hatalmas tu­dományos érték biztosításához, a kiállítás megszervezéséhez. Nem kétséges viszont, hogy a kiadások megtérülésére reálisan lehet szá­mítani, közben a hazánkban eddig példátlan látványosságot feltehe­tően fokozott érdeklődés kísérné. A magyar fél természetesen a nyu­gat-európai kiállítások megszerve­zéséből anyagilag is részesedne. A múzeum bízik benne, hogy hazai pénzintézeteink látnak fantáziát e hasznos kezdeményezés támoga­tásában, mert a kiállítás anyagi fe­dezetét a Természettudományi Múzeum egyedül képtelen előte­remteni. A hatezer éves növényvédelem „Mondjátok a gyermekeiteknek, és mondjátok a gyermekeitek az ő gyermekeiknek, és ezek a gyerekek az ő utódaiknak; hogy amit a hernyó hátrahagy, azt megeszik a sáskák, és amit a sás­kák meghagynak, azt megeszik a bogarak, és amit a bogarak meghagynak, azt megeszik a fér­gek.” így tanított Joel próféta. Mondása ma is ér­vényes; ez a sok évszázados természeti törvény napjainkban sem változott A vadászó életmódot folytató emberősöknek még semmiféle gondot nem okozott az egyes növények betegsége, de a Kr e. 4. évezredben a Tigris és az Eufrátesz vi­dékén már ismerték a növényzet legtöbb élösdi- jét kártevőjét: a sáskákat, a bogarakat, a férge­ket és a repülő rovarokat. Ami nagyon érdekes, tudtak arról, hogy egyes gombák milyen ká­rosak, hasonlóan a rozsdához, égéshez és liszt­bogárhoz. Az ókori Egyiptom népe már ismert bizonyos házi szereket, mint azt az Ebers papirusztekercs­ből megtudjuk (Kr. e. 1550 körül). Érdekes mó­don ez a háziszer nátrontartalmú víz volt, mely bi­zonyos védelmet nyújtott a repülő rovarok ellen. Kínában, Kr. e. 1075-ben 100 vagy 125 bot­ütés járt annak, aki nem semmisítette meg az út­jába kerülő kártékony bogarakat főleg a sáskát és a hernyót Annak a kínai parasztnak fejét vet­ték, aki elhanyagolta földjét hogy az elgazoso­dott és elbogarasodott Démokritosz (Kr. e. 5. sz.), a nagy görög filozó­fus a következő összetételű szert ajánlotta a nö­vényeket károsító paraziták ellen: „sok vörös rá­kot és másféléket is tartsunk vízben, majd főzzük meg őket, és ezzel a lévséggel hintsük meg a ve­szélyeztetett növényeket”. Az ókorban a görögök és a rómaiak nagyon sokat tudtak a növények betegségeiről. A természeti megfigyelések mel­lett felvilágosító előadásokat tartottak, még akkor is, ha a mesék világába tartozó, naiv elképzelése­ket hirdettek. így Plínius még azt hitte, hogy a fa­gomba a fa váladékából keletkezik, és a férgek a fa gyökerén át kerülnek a gyümölcsökbe. A szántóföldeket úgy védték, hogy állati tetemeket függesztettek ki, például denevért, hogy elűzzék a károsító bogarakat. Ez a szokás a középkor vé­géig fennmaradt. A görög-római korban igen nagy gondot oko­zott a gabona megbetegedése, melyre nedves kezelést alkalmaztak: urinnak vizes oldata, vagy trágyalé borban oldva (Démokritosz), ürülékki­vonat vizes oldatban, szénsavas víz olajjal kever­ve. A tehéntrágyát vízzel hígították, és ahol a mar­ha legelt, ott időnként ezzel a lével locsolták a te­rületet. A rómaiak ismerték már az arzént és az ennek oldatával készült növényvédő szereket is, melye­ket úgy alkalmaztak, hogy a kert kerületét leper­metezték, hogy ezáltal meggátolják a bogarak bevonulását a gyümölcsösökbe. Az enyves-ar- zénes vászon alkalmazása a gyümölcsfákon ugyancsak a rómaiak találmánya volt. Gabona­raktáraikat a rágcsálóktól arzénes hússal védel­mezték, és ezek a módszerek elterjedtek az egész birodalom területén. Az ókor végén, majd a középkorban a termé­szet- és növényvédelmet a vallási előítéletek és szokások szabták meg, ezek legtöbbjének sem­mi köze sem volt a természettudományokhoz. Körmeneteket rendeztek a földek körül, hogy védje meg az Isten a termést a kártevők ellen. Több mint 800 papírra írt vallásos varázsigét is­merünk a középkorból. A leírt imádságokat az­után a földekre kiakasztották: cserebogár, sás­ka, szöcske, hernyók és patkányok ellen. A természettudományok később kezdtek ki­bontakozni, elsősorban a könyvnyomtatás felta­lálása és mind szélesebb alkalmazása után. Egy- re-másra nyomtatásban jelentek meg tudomá­nyos kutatások eredményei. Az 1800-as évek elején már megtaláljuk a növényvédelemben a kémiai kutatások eredményeit A vetőmagokat fertőtleníteni kezdik, és megismerik széles pa­raszti körökben, hogy milyen hasznosa konyha­só, a timsó, a glaubersó, a salétromsav és kén­sav, de mindenekelőtt a réz és a higany. Átéli idő­szakra a gyümölcsfákat mész-konyhasó-viz- üveg permettel látták el, a tetvek és a hernyók ellen pedig kontaktmérgeket alkalmaztak mész- szappan-olaj és dohánykivonatból. Etetőmérge­ket adtak a rovarok ellen: diólevelet mérges gombát keserű mandulát (kéksav!) és arzént Megjelentek a rágcsálók elleni komolyabb sze­rek. 1880-tól már kereskedelmi forgalomban ta­lálunk számos növényvédő szert Hazánkban Az első művegyészeti gyár Pes­ten, a SoroksárLúton 1861 -tői gyártott több fon­tos növényvédő szert, ami európai szinten is ki­emelkedő teljesítmény volt SZEPESSY GÉZA Elektromos áram a „szerves fémekben” A műanyagok nem vezetik az elektromos áramot ezért használ­hatók rézdrótok és kábelek szigete­lésére. A hetvenes években azon­ban felfedezték, hogy úgynevezett szennyező anyaggal oxidálva né­mely műanyag vezetőképessége több mint tíz nagyságrenddel növel­hető. A kismolekulákból felépülő hosszú láncú, jól vezető polimerek alkalmazásának egészen új körvo­nalai kezdtek kirajzolódni, ma kez­deti eufóriának hamarosan vége szakadt Az áramvezető műanyagok ugyanis reagálnak a levegő oxigén­jére és páratartalmára, s ennek kö­vetkeztében erősen csökken a sta­bilitásuk és vezetőképességük. Csak a legutóbbi években sikerült olyan jól vezető és stabilis műanya­gokat előállítani, amelyek iparilag is hasznosíthatóak antisztatikus ter­mékek előállítására és elektromág­neses zavarok elleni védekezésre. Újdonság a vezetőképes műanya­gok aktív, tehát valamilyen funkciót ellátó módon való hasznosítása. A légi közlekedésben a vezetőképes műanyagok a repülőgép burkolatá­ba beépített huzalozás formájában pótolhatják az antennát. Ezzel nem csak tömeget takarítanak meg, ha­nem a repülőgép aerodinamikai sa­játságai is javulnak. Európában és Japánban már le­het műanyag elektródás elemeket vásárolni. Kis fajsúlyúk következ­tében energiasűrüségük nagyobb a régi elemekénél. A műanyag ak­kumulátorok még csak a kipróbá­lás stádiumában vannak. Noha az áramvezető műanya­gok - szerves fémeknek is nevezik őket - már az ipari alkalmazás kü­szöbén állnak, a töltésszállítás fizi­kai és kémiai folyamatának részle­tei még kevéssé ismertek. Az áramvezetéshez szabad töltéshor­dozók szükségesek. Fémekben ezek a töltéshordozók az elektro­nok. A polimerekben azonban eze­ket előbb létre kell hozni. A vezetés feltétele a polimerlánc mentén váltakozó egyes- és ket­tőskötések sora. Oxidáláskor a műanyag elektronjainak egy részét elveszti. Az oxidálás olyan anya­gokkal történik, mint például a jód, amely elektronokat vesz el a ket- töskötésekből, és ezzel pozitív töl­téseket hoz létre a láncban. A szennyező anyag aztán nagy veze­tőképességű komplex sót alkot a műanyaggal. Az elektrokémiai szeny- nyezéskor a polimert egy elektroli- záló kádban anódként kapcsolják, és a szennyező anyagot az oldatból veszi fel. Ennek következtében meg­változnak kémiai és fizikai tulajdon­ságai. Az eddig előállított áramveze­tő műanyagok oldhatatlanok, nem olvaszthatóak és utólag nem lehet őkeg megmunkálni. A figyelem most a polimerláncok törési helyeire irányul, amelyek lé­tét közvetlen kísérletekkel még nem bizonyították. Elsősorban a megfelelő polimerminták előállítá­sa ütközik nehézségekbe, amelyek az elektronmikroszkópos vizsgála­tot lehetővé tevő extrém vékonysá­guk mellett eléggé érzéketlenek az elektrosugarakra. GOGOLA ALADÁR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents