Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-21 / 221. szám
DECEMBER 21 PÉNTEK Névnap: Tamás A Nap kél 7.29 órakor nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 10.02 órakor nyugszik 20.14 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KOZOTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÁRKI ATTILA Telefonszámunk: 16-211,15-468. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Megnövekvő felhőzet Eleinte változóan felhős idő lesz, helyenként hószállingózással. Később erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható havazás, majd havas eső is előfordulhat. A nyugatias szél időnként megélénkül. Reggel párás lesz a levegő, szórványosan köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken -1, plusz 4 fok között alakul. Ötven éve hunyt el Hollywoodban Francis Scott Fitzgerald (1896-1940) amerikai regényíró, az „elveszett nemzedék” írócsoport tipikus alakja. 1896. szeptember 24-én született a Minnesota állambeli St. Paulban. Polgári családból származott, s már középiskolás korában színdarabokat írt és rendezett. Két évig katonáskodott, majd New Yorkban abból élt, hogy hirdetéseket fogalmazott. Már első regényével sok pénzt keresett, s ezután belevetette magát az élet sűrűjébe. Léha playboy volt, aki mindent szeretett, ami káros az egészségre - a szesztilalom szinte minden féktelen buliján állandó vendég volt így előbb a felesége idegrendszerét bomlasztotta meg, majd ő is összeroppant Közérdekű közlemény A Gemenc Volán december 23. és 26. között, valamint december 30-tól január 1 -ig a menetrend szerinti autóbuszjáratait munkaszüneti napra (vasárnapra) meghirdetett menetrend szerint közlekedteti. December 24-én 18 óráig közlekednek az autóbuszjáratok, december 27- től 29-ig a járatok száma korlátozott.- TALÁLT TÁRGY! Szekszárdon a Prometheus park körül egy kulcscsomót találtunk. Jogos tulajdonosa a szekszárdi Sajtóház portáján átveheti- KARÁCSONYI KONCERT lesz ma este 18 órától a bonyhádi katolikus templomban. A hangversenyen, melynek műsorvezetője Wagnerné Pál Ágnes, a Vörösmarty általános iskola, a Petőfi gimnázium kórusa, a városi énekkar Krómi Judit, valamint Elmauer József és tanítványai lépnek fel.- FELMENTETTÉK LÁPOSI LŐRINC RENDŐR TÁBORNOKOT. Láposi Lőrinc rendőr vezérőrnagyot, az ORFK bűnügyi főosztályvezetőjét - érdemei elismerése mellett - a szolgálat felső korhatárának elérése miatt a belügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök december 31 -i hatállyal felmentette állásából és nyugállományba helyezte. Az MTI érdeklődésére Suha György, az ORFK szóvivője elmondta: az 55 éves, ismert bűnügyi vezető felmentésének kizárólag egészség- ügyi oka van. Láposi Lőrincnek ugyanis az utóbbi időben infarktusa volt, s már korábban is jelezte, hogy nyugállományba kiván vonulni.- MSZP-VÁSÁR SZEKSZÁRDON. Tart - amig az árukészlet el nem fogy - az MSZP Kölcsey lakótelepi párthelyiségében a karácsonyi vásár. Akik felkeresik olcsóbban juthatnak tojáshoz, liszthez, vegyi árukhoz és különböző ajándéktárgyakhoz. Kétütemű - négyütemű Trabantok, Wartburgok, Barkasok kétütemű motorját alakítják át négyüteművé a gyöngyösi Kis-Benedek Gyula és teamje. A környezetkímélő találmány gyártásához jelentkeztek a vállalkozónál nagyüzemek is, akik alkatrészekkel szállnának be a gyártásba. Karácsonyi vásár - nyolcadik b. módra Az ötletet az ausztriai Burgenland adta, de bebizonyosodott, hogy az Szekszárdon, a Garay János Általános Iskolában is alkalmazható. Husek Miklósné, a nyolcadik b. osztályosok osztályfőnöke Winden am See-ben látott egy olyan, gyerekek által rendezett „karácsonyi vásárt”, mint amilyet tegnap délután az intézmény tornatermében a tanulók segítségével megvalósított. A felsős diákok maguk készítette fenyöHusek Miklósné (középen) az ehető fenyődíszeket rendezi díszeket, a meghívott kereskedők pedig különböző ajándék- tárgyakat árusítottak, s közben hangulatteremtő karácsonyi zene fogadta a betérő érdeklődőket S akinek csak egy tombolára futotta a pénzéből, az is reménykedhetett: hiszen a fődíj egy szépen feldíszített, csillogó fenyőfa volt A bevétel pedig az osztály kasszáját gyarapította. Cserebere-szá-kpmRendőrségi felhívás A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást folytat Végh Sándor dunakömlödi juhász ellen. Az eddigi megállapítások alapján Végh Sándor 1989. és 1990. években a birtokában levő juhállományból magánszemélyeknek adott el birkát. Ugyanezen magán- személyektől az általa értékesített juhállományt szerződéssel bértartásra átvette. A nyomozás adatai szerint a Végh Sándor által értékesített, majd ismét bérbe vett állomány eredetileg sem volt Végh Sándor tulajdona, ezért kérjük azon személyek jelentkezését, akik Végh Sándorral az elmúlt két évben azonos, vagy hasonló szerződést kötöttek. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán (Szekszárd, Mészáros Lázár u. 19-21.) vagy telefonon a 74/11-199-es számon. Kérdés Rég nem látott barátom teszi föl nekem a kérdést a karácsonyi forgatagban:- Mondd meg nekem, miért jelenik meg a hétfői kenyéren olyan címke, hogy keddi sütés?- Azért, mert annyira friss, hogy holnapi. - él Adós fizess! A 30 éves Harcsa István (Szekszárd, Herman O. Itp. 10.) úgy élt, mint a partra vetett hal, időnként kicsit felöntött a garatra. Akár bírósági végrehajtóként is elhelyezkedhetne, hiszen egy tartozása behajtásánál „példás” határozottsággal járt el. Bár az általa okozott tetemes kár arról tanúskodik, hogy kissé túllőtt a célon. A büntetett előéletű Harcsa István alkalmi munkát vállalt F. K-nál, kinek a háromezer forint munkabért nem akaródzott kiegyenlíteni, Harcsa sokáig bottal üthette a pénze nyomát. Tegnap azonban elhatározta, hogy végre pontot tesz az ügy végére és újra elindult az adóshoz. F. K. Szekszárdon épülő házához vezetett az útja, de a tulajdonosnak ismét hűlt helyét találta. Szörnyű haragra gerjedt, törte- zúzta a frissen beépített ablaküveget, a vandálok hozzá képest finom lelkű úriemberek. Mivel hő- és zajszigetelő különleges üvegről van szó, az okozott kár több mint 100 ezer forint. A rendőrség Harcsa ellen nagyobb értékre elkövetett szándékos rongálás miatt megindította az eljárást. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az 51. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 14, 36, 38, 42 HALLOTTAM Fehér áru Hallottam a rádióban:'a nyugaton villámgyorsan hódító fehér áruk közt feltűntek már a fehér lemezek is. Természetesen papírzacskóban, neves előadók nevének feltüntetése nélkül, és sokkal olcsóbban, de ugyanolyan minőségben. Csak azt nem tudni, ki gyártotta a lemezt és kik az előadók. Hogy a másik miért annyival drágább? Nyilván meg kell fizetni a nevet és a csomagolást ami ezek szerint többszöröse a termék reális árának. Szóval: az újság is érték, mi meg szórjuk, csak úgy, a szélbe. Teljesen ingyen szignálunk, ez a honoráriumon mit sem változtat Hát akkor én most ezt az anyagot nem írom alá. Hadd találgasson az olvasó. És hadd örüljön, hogy itt is feltűnt már a fehér áru. Hiszen ez egy fehér jegyzet Kár, hogy nem tudjuk olcsóbban adni. így hát ez is egyike megannyi „gazdasági” társasjátékunknak... A NÉPBOLT üzleteinek karácsonyi nyitva tartása: Élelmiszerboltok: 21- én pénteken 6-19 óráig 22- én szombaton 6-18 óráig 23- án vasárnap 6-18 óráig 24- én hétfő: Szekszárd 50-es, Tolna 11-es, Paks 1-es, Bonyhád 2-es, Nagymányok 15-ös, Dombóvár 22-es 7-12 Óráig. Iparcikk, ruházati-, cipő-, bútorboltok: 21-én pénteken, 22-én szombaton hétköznapi nyitva tartás. 23-án Aranyvasárnap 8-12 óráig Szekszárd: Domus, Korzó, Tisza cipő, Műszaki Áruház, járműbolt. Tolna: ruházati boltok, Műszaki Kisáruház. Paks: ruházati-, cipőboltok, papír-játék, 42. sz. műszaki, 82. sz. Otthon Áruház. Bonyhád: ruházati-, cipőboltok, 9. sz. Műszaki Áruház, sport-játékbolt Várjuk kedves vásárlóinkat! A mindennapit minden nap! (189) Tolna Megyei Népbolt Vállalat Szekszárd Mai moziműsor Dombóvár: Vissza a jövőbe III. (18 óra). Dunaföldvár: Kickboxer - Vérbosszú Bangkokban (18 óra). Paks, Duna: Ghost (18 és 20 óra). Szekszárd, Panoráma: Rövidzárlat 2. (17.30 és 20 óra). Videó- klub: Piedone Afrikában (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Walt Disney - A kis hableány (15.30 óra). Názáreti Jézus I—II. (18 óra). Tamási: Az ifjú Einstein (20 óra). Tolna: Bagdad Café (Sivatagi komédia) (19 óra). Nem az óvszer gyenge, a férfi erős Nem bírnak az amerikai gumióvszerek a zimbabwei urak férfiasságával. 30000 darabot ki kellett vonni a minap az afrikai ország kereskedelmi forgalmából, mert nem állták ki a helyi szakítópróbát (A hararei egészségügyi minisztérium hivatalos vizsgálatsorozatáról van szó, nem pedig spontán lakossági minőségvizsgálatról.) A vizsgálat során abból a feltevésből indultak ki az egészségügyi hatóságok, hogy a zimbabwei férfiak „köztudomásúlag erősebb al- katúak, mint az amerikaiak” - indokolta Timothy Stamps egészségügyi miniszter az amerikainál szigorúbb minőségellenőrzési mérce alkalmazását. Sziporka Lady Mer cm, minden idők leghíresebb kerékpárversenyzőiét a ki tudja hányadik győzelme után titkai felől faggatja egy riporter.- Ahogy Ön hajt, én abból biztosra veszem, hogy imádja ezt a sportot.- Ellenkezőleg. Minden versenyt utálok.- Akkor meg hogy lehet, hogy mindig győz?- Tudja, annyira utálom, hogy igyekszem minél gyorsabban túllenni rajta. NÉPÚJSÁG az Axel Springer - Budapest Kiadói KfL lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRAS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírfapkézbesitö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hiriapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij: egy hónapra 145 Ft, negyedévre 435 Ft, fél évre 870 Ft, egy évre 1740 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk vissza.