Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-18 / 218. szám

2 NÉPÚJSÁG 1991. december 18. Többfordulós szavazás és visszalépések Priger József lett a megyei közgyűlés elnöke Az alelnökre még egy hónapot várni keli Az Ötvenfős megyei közgyűlés A külügyi bizottság konstruktív megbeszéléseket sürget a román vezetőkkel (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Heidecker Péter három, Sü­megi Zoltán tizenhárom, Priger Jó­zsef tizenhat, Jákli Péter pedig tizennyolc voksot kapott, ám a győ­zelemhez szükséges kétharmados többséget egyikük sem érte el. Alapvető változást hozott azonban Sümegi Zoltán bejelentése, aki ezek után visszalépett a jelöltség­től, egyúttal arra kérte a rá szavazó testületi tagokat, hogy az újabb for­dulóban Priger Józsefet támogas­sák. Dr. Heidecker Péter ugyan­csak lemondott az újabb megmé­rettetésről, s mindenkit arra bizta­tott, hogy voksoláskor lelkiismerete szerint döntsön. A második forduló Vasárnap az esti órákban meg­szökött két rab a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetből. Az egyik, Rozencveig János 30 éves székesfehérvári lakos - aki lopásért kiszabott büntetését töltötte -, a má­sik Bogdán László 27 éves székes- fehérvári lakos - akit ittas vezetésért ítéltek el - mindketten többszörösen büntetett előéletűek. Az épület felső szintjén levő zárkájuk mennyezeté­így Jákli Péter és Priger József ver­sengését hozta, az utóbbi jelölt a negyvenkilenc érvényes szavazat­ból harminckettőt szerzett meg, mig Jákli Péter tizenhetet, viszont a kétharmados többség továbbra is hiányzott. A várható huzavonát Jákli Péter előzte meg, aki jelöltségéről le­mondva távozott a teremből. Priger József a harmadik menetben ennek megfelelően mind a negy­venöt érvényes szavazatot meg­szerezte. A megválasztott elnök - az eskü letétele után - megköszönte a bi­zalmat a testületnek, majd méltató szavakkal emlékezett meg jog­nek megbontásával a padlásra, majd onnan a tetőre jutottak, s lepe­dőből sodort hágcsón ereszkedtek le az utcára. A rendőrség nagy erővel folytatja a keresésüket, s kéri, amennyiben hollétükről valakinek tudomása van, értesítse a legközelebbi rendőri szervet, illetve jelezze bármelyik rendőrnek. A szökött rabok személyleírása: Rozencveig János elődje, Tamás Ádám tevékenysé­géről. A kedélyeket is jótékonyan nyutató pillanatok után azonban a korábbi gyakorlat időszakai követ­keztek, lévén a résztvevők elha­lasztását kérték az alelnökválasz- tásnak. Erre a tisztségre ketten pá­lyáztak, név szerint Bea József és dr. Sümegi Zoltán, s az első fordu­lóban mindkét jelölt közel ugyan­annyi szavazatot kapott. A testület - valószínűleg sejtvén az újabb for­dulók hiábavalóságát - úgy hatá­rozott, hogy a következő ülésen, azaz január 22-én hoz ez ügyben döntést. A teljes sikerre tehát még jó egy hónapot kell várni...-szá-gk­170-175 cm magas, erős, kisportolt testalkatú, haja fekete, oldalt fésült: Kreol arcbőrü. Szökéskor barna fél­cipőt, zöld katonai gyakorlónadrá­got és sötétbarna pulóvert viselt. Bogdán László 180-185 cm magas, erős, kisportolt testalkatú, haja feke­te oldalt fésült, bajuszt visel. Öltözé­ke: fekete félcipő, zöld katonai gya­korlónadrág, kékes színű farmering és sötétbarna bőrdzseki. (MTI) Drágulnak a húsok és a tejtermékek Jövőre mintegy 30-35 százalék­kal drágul az állati eredetű élelmi­szerek fogyasztói ára. Máhr And­rás, a Földművelésügyi Miniszté­rium főosztályvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tej- és tejtermékek várhatóan már januártól mintegy 35 száza­lékkal drágulnak. 1991-ben már csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej lesz maximáltáras. A tejáreme­lés annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a tejből túltermelés van, ugyanis a költségek már most is alig fedezik a ráfordításokat. A minisztérium számításai sze­rint a hús, amely szabadáras, vár­hatóan több lépcsőben drágul, mintegy 30-35 százalékkal. így a sertéskaraj é6 a comb mintegy 320-340 forintba kerül majd a kö­vetkező évben. Hozzátette: idén ja­nuár óta változatlan a húsok ára, sőt, időnként árkedvezményt ad­nak az egyes vállalatok, miután belföldön túlkínálat alakult ki. Jö­vőre azonban elkerülhetetlen a je­lentősen dráguló energia-, takar­mány- és egyéb költségek beépí­tése az árakba. A baromfitermé­keknél is hasonló mértékű drágu­lás várható, de a különböző szár­nyasoknak differenciált mérték­ben emelkedik az ára. Irak elutasítja az amerikai tárgyalási időpontot Irak hétfőn hivatalosan el­utasította az Egyesült Államok által javasolt időpontokat a kétoldalú tárgyalásokra. A közleményt a kormányzó Baath párt és a Forradalmi Pa­rancsnokság Tanácsának együttes ülésén fogadták el, amelyen Húszéin államfő el­nökölt. Irak elutasítja az ame­rikai elnöknek az időpontokra vonatkozó egyoldalú követe­lését - hangzik a közlemény­ben. Baker amerikai külügymi­niszter hétfőn Brüsszelben hívta fel a figyelmet arra, hogy Irak nem ajánlott elfogadható időpontot bagdadi látogatá­sára. Az Egyesült Államok de­cember 20-ika és január 3-ika között hajlandó bármely idő­pontot elfogadni, de elutasít tóttá azt az iraki elképzelést, hogy január 12-ére tűzzék ki Baker bagdadi utazását. (Folytatás az 1. oldalról.) Ebben - a tavaly decemberben lezajlott romániai forradalom év­fordulójára is emlékezve - sajnála­tosnak minősítette, hogy a magyar és a román kormány képviselői kö­zött a múlt év végért megszületett megállapodások - a román kor­mányszervek elutasító magatartá­sa miatt - nem teljesülhettek, sőt, Romániában felerősödtek a nacio­nalista hangok, ismételten előfor­dul a történelem meghamisítása, és aggasztó méretűvé vált a szél­sőséges elemek uszítása a nem­zeti kisebbségek ellen. A külügyi bizottság nevében mélységes ag­godalmát fejezte ki a Tőkés László és Sütő András ellen indított alap­talan támadások miatt is. Hangsúlyozta: a bizottság elo- dázhatatlannak, a kapcsolatok rendezéséhez nélkülözhetetlen­nek tartja a romániai magyarság, mint nemzeti kisebbség, egyéni és kollektív jogai érvényesítésének intézményes biztosítását, az ehhez szükséges feltételek megteremté­sét. Ugyancsak szükségesnek tartja a főkonzulátusok működésé­nek lehetővé tételét, valamint a Ro­mániából Magyarországra mene­kültek ügyének rendezését. Mind­ezek érdekében a bizottság kife­jezte készségét, hogy tárgyszerű és konstruktív megbeszéléseket Az 1956-os irószövetségi jegy­zőkönyveket vaskos kötetbe fog­lalva adta ki a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Irodalomtudomá­nyi Intézete. A könyvet - amely az „írók láza­dása" címet kapta - hétfőn dél­előtt, az írószövetség székházában mutatták be a sajtó munkatársai­nak. Jókai Anna, az írószövetség el­nöke a kötet különös értékeként említette, hogy az a dokumentum hűségével tárja a nyilvánosság elé a több, mint három évtizede legen­folytat a román törvényhozás kép­viselőivel, a román külügyi bizott­ság tagjaival. Horn Gyula szavait követően Mi- zsei Béla, a Független Kisgazda- párt képviselője a saját, valamint pártja és Kádár János börtöneit megjárt sorstársai nevében a Par­lamentből üzent, azoknak, akik a rákoskeresztúri Új köztemető 301 - es parcellájában vandál pusztítást végeztek, mondván: azért, hogy a helyzet Magyarországon ilyen sú­lyossá vált, nem azok felelősek, akik e parcellában fekszenek, ha­nem azok, akik odajuttatták őket. Követelte a tettesek kézrekeritését és szigorú megbüntetését, vala­mint a temető gondosabb őrzését. A napirend előtti felszólalásokat követően a plénum elfogadta napi­rendjét. * Miután elfogadták az ülés tárgy- sorozatát - az elkövetkezendő na­pokban szinte kizárólag adó- és költségvetési kérdésekkel foglal­koznak a törvényhozók - az elnök­lő Szabad György bejelentette: a rendkívüli ülésszak napirendje to­vább bővül a bös-nagymarosi víz­lépcsőrendszerrel kapcsolatos or­szággyűlési határozati javaslatok­kal. Az ezt követő napirendi vita so­rán továbbra is élesen bírálták a költségvetési tervezetet. daként keringő mendemondákat. A könyv az Irányított Irodalom című sorozatban, annak nyitó kötete­ként jelent meg, és a közeljövőben újabbak követik majd - tájékozta­tott a szerkesztő, Veres András iro­dalomtörténész. A sorozat céljairól szólva azt emelte ki, hogy olyan könyveket terveznek, amelyek az 1945-től napjainkig terjedő idő­szak irodalmi és kulturális életé­nek izgalmas és kevésbé ismert történéseit tárják fel - mindenek­előtt dokumentumok és interjúk közreadásával. Osztrák lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint az 50. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos 1 darab, nyereménye egyenként: 11 822 742 shilling, 5+1 találatos 6 darab, nyereményük egyenként: 656819 shilling, 5 találatos 319 darab, nyereményük egyenként: 18530 schilling, 4 találatos 18 477 darab, nyereményük egyenként: 426 shilling, . 3 találatos 320 968 darab, nyereményük egyenként: 30 shilling. A Jokernél JP átvitt összeg: 5 242193 shilling. Megszökött két rab a székesfehérvári börtönből „írók lázadása”- sajtótájékoztató Gázcseretelepi betörők őrizetben Talpuk alatt fütyült a golyó Katasztrófák évtizede(i)? (Folytatás az 1. oldalról.) Mórágy után az elöl haladó ko­csiban ülőknek sürgetővé vált megszabadulni egy s mástól, így különféle tárgyakat az úttestre, il­letve az árokba dobáltak. (Egy pi­ros nyelű, áttételes fogót, amit ké­sőbb - a vizsgálat során - meg is találtak.) A mőcsényi bekötőúton Cikó felé vették útjukat, majd Bony- hádra, a 6-os úton Kakasd felé tartottak. Mindenáron le akarták rázni a rendőröket, mert Kakas- don jobbra fordultak, s egy nagy kör megtétele után ismét a 6-os útra tértek vissza - Pécs felé foly­tatva útjukat. A vérre menő szlalo­mozásnak csak nem akart vége szakadni: a járőrkocsi minden előzési próbálkozását leszorítási kísérlet követte. Hidasalsónál, a buszmegállóhoz érve az egyik járőr két figyelmeztető lövést adott le, ám ez sem hatott az elöl haladókra. Ekkor a szolgálati pisztolyból újabb lövések dör­dültek, most már a „fékezhetet- len” gépkocsi hátsó kerekeit cé­lozva. A három lövés egyike el is találta a jobb hátsó kereket, s ez vetett véget az országúti haj­szának. Bilincs került Oláh Kálmán 22 éves es Kolompár József 21 éves bajai lakosok csuklójára. A Szek­szárdi Rendőrkapitányság az ügyben azonnal megkezdte a nyomozást. Házkutatást tartottak az ámokfutók lakásán, s a szálkai gázcseretelepen akkor éjjel, va­lamint ugyanott a december 13- ra virradó éjjeli betörésekkel ala­posan gyanusithatókat őrizetbe vették. Mindkét esetben 24-24 gázpalack tűnt el a gázcserete­lepről. A katonai ügyész a fegy­verhasználat ellen nem emelt ki­fogást, a nyomozás tovább folyik. Gergelics Zsóka Valuta­árfolyamok (bankjegy és csekk) Érvényben: 1990. december 18-tól 21-ig Pénznem vételi eladási árt. 100 egys. Ft-ban angol font 11 383,7512 087,89 ausztrál dollár 4503,19 4781,73 belga frank 191,25 203,09 dán korona 1027,99 1091,57 finn márka 1637,60 1738,90 francia frank 1165,17 1237,25 görög drachma a 38,00 40,36 holland forint 3512,56 3729,84 ír font 10547,75' 11 200,19 japán yen (1000) 442,60 469,98 kanadai dollár 5092,81 5407,83 norvég korona 1010,03 1072,51 német márka 3962,86 4207,98 olasz lira (1000) 52,50 55,74 osztrák schilling 563,36 598,20 portugál escudo 44,78 47,56 spanyol peseta 62,13 65,97 svájci frank 4625,30 4908,22 svéd korona 1051,48 1116,52 USA dollár 5888,81 6253,07 ECU (közös piac) 8132,60 8635,64 a) bankközi és vállalati elszámo­lásoknál alkalmazható árfolyam: görög drachma 39,14 39,22 Lehet még egy kicsit rosszabb? Az ENSZ a kilencvenes éveket nyil­vánította a katasztrófák évtizedének, ám ha jól megnézzük, például egy svájci biztosítóintézeti felmérés alapján, ezt a megtisztelő címet a két előző évtized is „kiérdemelte”. Húsz év alatt 1,6 millióan haltak meg kü­lönféle méretű katasztrófákban. A biztosítási eseményként nyilvántar­tott szerencsétlenségek száma 3111 volt s a károsultaknak össze­sen 88,3 milliárd dollárt fizettek ki, éves átlagban 4,4 milliárdot. Még szomorúbb a kép, ha a het­venes éveket összevetjük a nyolcva­nas évekkel: a 100 millió dolláros összeget meghaladó nagyságrendű esetek száma - különösen ami a ter­mészeti katasztrófákat illeti - erőtel­jesen növekedett, emellett pedig az emberek által okozott káresetek is megszaporodtak. Feltűnő, hogy lé­nyegében ebben az évtizedben mi­lyen jelentősen nőtt a milliárd dollár­nál is nagyobb kárt okozó katasztró­fák száma. Az abszolút katasztrófa-év 1989 volt. Az előző évihez képest pont duplájára, 13,75 milliárd dollárra nőtt az elszenvedett károk mértéke. Szo­morú csúcspont volt az Észak-Ame- rika és a karibi térség nagy területein pusztító „Hugo” hurrikán; az „Exxon Valdez” alaszkai balesete és a San Francisco-i földrengés. A következő évtizedre sem várha­tó jobb. Sőt. A svájci becslés szerint, mivel az iparosodó társadalom to­vább rombolja a környezetet, meg­bontva a természet egyensúlyát, ar­ra lehet számítani, hogy egyre több természeti katasztrófa lesz. A szak­emberek a rizikótényezők közé so­rolják a Föld egyes részein tapasz­talható túlnépesedést, a hajtógázok kíméletlen környezetrombolását, az erdők irtását és a repülőgép-forga­lom további növekedését. Az elmúlt két évtized összesen 1,6 millió áldozata közül másfél millió természeti katasztrófákban vesztette életét. Az élen, egymillió áldozattal a földrengések állnak; a perui (1970: 60 ezer halott), a kínai (1976: 665 ezer halott), az iráni (1978: 26 ezer halott) és az örményországi (1988: 25 ezer halott). A viharok és orkánok is sok ember életét oltották ki: 1970-ben egy pa­kisztáni áradáskor a becsült adatok szerint legalább 300 ezer volt az ál­dozatok száma. Más szerencsétlenségek sorra- vételénél is az az irányzat tapasztal­ható, hogy nő a halálos áldozatok száma. így például a tűzvészekben egyre többen vesztik életüket. A nyilvántartott 2361 tűzeset közül 164 olyan volt, amelynek halottjai is voltak, csaknem tízezren, míg más szerencsétlenségekben több mint 32 ezren vesztették életüket Ez utóbbiak kétharmadát teszik ki a túl­zsúfolt kompok és a hajóösszeütkö­zések áldozatai. A svájci nyilvántartás szerint autó­busz- és teherautóbalesetekben 1970 óta szintén több mint tízezren haltak meg. Ugyancsak a biztosító adatai azt jelzik, hogy az első helyen a termé­szeti katasztrófák miatti kártérítések állnak, 46,2 milliárd dollárnyi kifize­tett összeggel. A teljes kár egyne­gyede adódik tűzvészekből. A repü­lőgép-szerencsétlenségek 12 szá­zalékot tesznek ki (10,6 milliárd dol­lár); a hajókatasztrófák 9,6 százalé­kot (8,5 milliárd dollár). ^

Next

/
Thumbnails
Contents