Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-10 / 186. szám
1990. november 10. TOLNATÁJ - 7 Szekszárd, Sajtóház Galéria „Remény a halálig” Scuttéty EttSÖbet alkotásai Tövis (S. E. rajza) A kezdéshez Juhász Ferencet hívom segítségül: „... Az emberélet, mint minden biológiai halandóé, a végső betöltöttség állapota felé irányul. Hiszen ez a végső betöltöttség a halandók halála. Személyes halá- lünk! Az ember önmagát a halállal betölti. És éppen ezért nem mindegy, mit teszünk meg emberi végállapotunk előtt: az életben és a költészetben. Hiszem, hogy kell, legyen, hiszem, hogy van egy erkölcsi állandó az egész emberi létezésben, a teljes létezés emberségében. Mondjuk egyszerűen reménynek? ... Nincs remény? Van remény? Mit tehet a művész e korban, amely talán nem is rosszabb a többinél, az eddig-voltak- nál, csak önmagával terhesebb.” Ennek a Juhász Ferenc-i és igazi emberi reménynek a hordozója az élet. Az élet éltetője, hogy ember születik. Bele egy korba. Egy adott korba, a születéssel Formák (S. E. rajza) hozott tulajdonságokkal, képességekkel, bele családi, országos szegénységbe, gazdagságba, szeretetbe, értetlenségbe, örömre, szociális szükségből, vagy csak éppen véletlenül. Cseperedik, nevelkedik szűkebb-tá- gabb környezete ráhatásában, okosodik az iskolákban. Közben - kezdetben ön- tudatlanul, majd egyre tudatosabban alakul benne az „én”. Már önerőből tájékozódik, válogat, véleményt alakít. Elméje csiszolódik, lelke formálódik az erők eredője irányába. És egyszer csak választania kell! Mindennek megvan az ára és a dija. Tapasztalatai szerint meggyőződés, hit feladásáért nagy díj járható olcsó áron. Megtartani lényét és hitét állandó küzdéssel, meg nem értés, közömbösség, számítgatás okozta fájdalmak elviselése mellett nagy ár lefizetése mellett, kicsiny díj reményében lehet. Értelme, érzelme, lelkiismerete ekkor csatába indul egymással. Nagy küzdelem ez, egzisztenciáért, jólétért, megelégedettségért, lelkiismereti nyugalomért, lelki békéért. S ha a küzdelem őszinte, ha az ész hű a lélekhez, a belső iránytű biztos mutatóval elválasztja az igazat a hamistól, s az eleve elrendelt eredményt hozza. És választ! Elfogadva a származás, születési hely, társadalmi helyzet és individual inklinálta determinációt. Hogyan lehetne ezen a sejtvén, tudván nehezebb úton járni? Az objektív körülmények egyszer predesztinálnak. Sikerül-e a lét- fenntartást - ami mindenekfeletti teher - összekapcsolni az önmegvalósítással. S ha a sors nem ezt adja meg, milyen rejtett ösvény vezet a kiteljesedéshez? Sűrű bozóton kell áthatolni, ahol az ágak tépnek, karmolnak, eltakarják a továbbvezető utat. Meg kell torpannia, ösz- szegezni az átélteket, s keresni a reményteljes ösvényt. S ha rá is bukkan, sokszor ez az ösvény a látszat és az ígéretek ellenére - zsákutca. Kell az önerő, és nagyon kellene a segítő kéz, kitalálni a szövevényből. Megadatik néha a békés tisztásra jutás öröme. Boldogságot, biztonságot ígér a társra találás, örömet kettőjük továbbvitele közös akaratukból életre hívott gyermekek létében. De a sors, a mindig súlyos titkokat rejtő sors kegyetlen benyúlásával magára hagyja, immár társ nélküli továbbélésre, továbblépésre kényszeríti, kiszolgáltatva az ártó erőknek, próbára téve erejét, emberségét, hitét - a személyiséget formáló játszma új menetben tovább folytatódik. És megnyílik a sors titkának rejtekajtó- ja. Tehetséggel segítve, kárpótolva ábrázolt megfogalmazásra, kifejezésre ösztökéli, hogy a rajzolás áltál feloldva a feszültségeket, „túllépve a mai kocsmán", a tapasztalás hozta érzések tükörfókusza gyújtotta lángjában elégve, és főnix- madárként újraéledve létezése újra és újra értelmet nyerjen. Mint az ősember a barlangrajzokban, ábrázolva megjeleníti küzdelmét, megvívja csatáját, s kiérdemelt győzelme erőt ad a valóságos harcokhoz. És rajzol, és rajzol, miután lerótta a ráterhelt napi penzumot, és teljes odaadással megfelelt önként vállalt szíves kötelezettségének, éjszakába hajlóan, fizfikai erejét felülmúlva. Megrajzolja a megtapasztalta- kat jelenségeiben, folyamatában. Mind egy-egy tükrös vízcsepp, mely a tengert hordozza. Felszínén táncoltat örömteli órák, napok emlékeit idéző impressziókat, tanulmányokat, lelki tartalékként elraktározva súlyosabb időkre. S ezek elkövetkeztével torzulnak csupaszának a harmonikus formák, hiányosak, töröttek, csonkák a tárgyak. A puszta tüskéig eljutva hiányérzete új harmóniára törekvéssel tör elő, de a sérülések továbbra is jelen vannak sebzett madárban, kísértetmadonnában, szétszakadt zsoltárban, bezárt lebegésben. Nézve, látva Scultéty Erzsébet szemet gyönyörködtető, szivet sajditó rajzait felötlik láttukon a miért! Miért kell, hogy így legyen?! Miért nem gyógyul a szárnya- szegett, miért nem telnek meg energikus testekkel a drapériafigurák, miért nem tárul a rács a lebegő előtt, hogy kedvére szárnyalhasson? De ez még titok. A jövőé, melyet alig leb- benö aranyszínű függöny rejt, biztatva- riasztva a mögé tekinteni vágyót, aki bizonyosságot akar tudni küzdelme értelméről, halálosan komolyan vett életéről. De a függöny őrzi titkát, mindig csak résnyire nyílik, s e rés hív, vezet, viszi tovább a játszmát, a művészetet, a Juhász- Ferenc-i „reményt a halálig”. Elhangzott a kiállításmegnyitófi. TURÁNYI ERZSÉBET építész L Németh Erzsébet versei elé A vers számomra csodálatos érték. Életem hordozója, vigasza, egyetlen menekülési lehetőségem a reménytelenségtől. Most egy első kötetes paksi költőnő L. Németh Erzsébet versei fölé hajolva (melynek a TARTOZÁSAIM címet adta) tűnődöm. Tűnődöm, hiszen ezek a versek kristály- tiszta mélységüknél fogva, igénylik a tűnődést. Van szerencsém személyesen is megismerni költőjüket, s már első találkozásunk alkalmával lenyűgözött végtelen közvetlenségével, egyszerűségével, megalkuvást nem ismerő emberségével és tehetségével. Verseit olvasva, valamiféle különös bűvkör kerített hatalmába, s megdöbbentettek gyönyörű gondolatképei. Meglepő, hogy milyen egyszerűen és nagyszerűen fejezi ki a boldogságot. „Egy pohár koktél. Kevés cigaretta. Jó könyv, szép versek, ködös őszi csend. A boldogsághoz kell még valami? Talán. Néha a L. Németh Erzsébet: hangod hallani...” (Mi kell még?) S íme a következő gyöngysorai; „Én csak költő vagyok, gyorsan haló! Minden varázsos szép álom őre. Az én csodás álmom kristálygolyó, nem gurul völgybe, csak hegytetőre.” (Csak hegytetőre c.) Talán még a Takáts Gyulához írt verséből idéznék tőle, azt hiszem semmiféle magyarázatra nem szoruló néhány sort. „Éneke éltető, égből jött ajándék, friss kristálytiszta hegyipatakok. Átcsorogva lelkűnkön megtisztít, s kinyílnak bennünk szép liliomok.” (Takáts Gyulának 75. születésnapjára.) Úgy érzem, hogy ezt az eredeti, tehetséges és szerény költőnőt éppen ideje már bemutatni a kedves, verset szerető olvasóknak. Azt hiszem, verseit elolvasva, lélekben sokkal gazdagabban nézhetünk majd egymás szemébe, mi olvasók. Ajánlom verseit mindenkinek. Tisztelettel: Kuti Horváth György Megfagyott virágok Tartozásaim Tartozásaim a régi versek szivem mélyén porlepte hevertek. Kínban fogantak, lassú pusztulásuk nyomasztott, mint meddő panelátok. Életre híva megkövetem őket, felizzasztom a megkövült időket... Napfény felé tárom tetszhaláluk, tudjatok nyílni, megfagyott virágok... Csak hegytetőre Én csak magammal vagyok osztható, ez az oszthatóság oszthatatlan. Én csak villám vagyok, felvillanó de vállalom, hogy mennydörgést hoztam. Én csak parázs vagyok, szikrázgató, hamuból kanditok derűs égre. De parázsként hamuban élni jó, világot gyújthatok kedvre-kényre. Én csak költő vagyok, gyorsan haló! minden varázsos szép álom őre. Az én csodás álmom kristálygolyó, nem gurul völgybe, csak hegytetőre. Kérdés Átlépett rajtam a történelem Naponta ezerszer kérdezem: Hazudtam-e? vagy Hazudtak nekem? Oláh Zoltán: Ha te nem jössz... Ha te nem jössz kedvesem, bizony isten elveszem. Porrá, vagy pillanattá, szüleim álmából láthatatlan ponttá, sötét átokká. Ha te nem jössz kedvesem, bizony isten elveszem. Köszönöm, hogy eljöttél, őszöm után nem jött tél. Avar nem várta rügyem, s világot világló véredben a tüzem méhednek üzen. Köszönöm, hogy eljöttél, őszöm után nem jött tél. Szived alatt gyermekünk, mindennapi ünnepünk, hidd el nem téged büntet, ha holdad zenitjén mindenével lüktet, csillagért tüntet. Szived alatt gyermekünk, egyetlen szép ünnepünk. Huszonöt éves a Szekszárdi Madrigálkórus Gondolatok Mozart Rekviemje elé Domokos Eszter: Könyörgés szépségért Uram, a nehezedő mindennapi létben nem elég immár nékem a töméntelen sok bonyodalom. Nem elég a gond sokasága. Nem elég a pénz hiánya. Nem elég az infláció réme. Kellene immár nékem s valamennyiünknek a jövő térhódítása. Segélykiáltások helyett megoldás szükségeltetne, Uram, olyan megoldás, amitől Egészed emberparányi részének érezhessem magam társaimmal együtt. Add, Uram, hogy ne balgamód olyasmiben higgyek, ami nincs. Ajándékba kérem Tőled, Uram, a holnapba vetett bizodalmát, hogy ne kelljen többé visszaadnom. Adnék érte cserében Néked - nékünk - szépséget, hogy ajándékod igazsággá váljék. Mert nékem a pénz nem elég ahhoz, hogy embernek érez- zem magam. Akkor sem, ha kevés, de még akkor sem, ha sok. Add, Uram, hogy ne pénzem, hanem értékem szerint ítéltessem meg. Ezáltal ne lehessek megvásárolható. És add, hogy gazdag legyek értékekben, hogy másokat magam ajándékozzak meg. Segíts, hogy segíthessek. Mert nekem ez a munkám. Egy város léte, neve - kultúrája, művészete révén is nyerhet halhatatlanságot, történelmi mérföldköveinek hitelesítő hírnöke lehet: irodalom, zene, képzőművészetek. De a művészetek erénye a lelki rendtartás is, mely az antik etika óta mind nagyobb érvényességgel bizonyítja meghatározó erejét. A művészet összeköti és végtelen folyammá duzzasztja az egyes ember belső világát: - összekapcsol - és nem elválaszt - bennünket történelmi századokkal és egymással; - kollektív felelősséggel szólal meg, - magatartást, hitet kovácsol, benne a porba alázott is megtalálja az ember örök méltóságának bizonyítékait. Szekszárd város nevének történelmi patináját évszázadokon át a művészetek is nemesítették. Mert voltak és vannak művészek és közösség, akik tehetségükkel, belső küldetésükkel tovább építették művészetünk, kultúránk tárházát, hogy még többeké lehessen - hogy gazdagodjunk. Szekszárd nevével az elmúlt évtizedek a művészetek által is ismerkedhetett a fél világ - olaszok, spanyolok, írek, görögök, finnek, németek, franciák tanulták nevének kiejtését - miközben azt is, hogy a magyar Kóruskultúra követeként a Szekszárdi Madrigálkórus neve méltó arra, hogy megjegyezzék. Az a nagyszerű és nagy ivű küldetés, melyet hittel vállalva teljesítettek; ugyanazon aranyhídon közlekedett Szekszárd és Európa között, melyen Babits Mihály versei, Liszt Ferenc dallamai. Nem mondták, tették dolgukat, elhelyezték a magyar kóruskultúra névjegyét rangos nemzetközi fesztiválokon - nem hagyták felejteni Kodályt és Bartókot - és ezzel Vörösmartyt, Adyt, József Attilát, - és helyet követeltek a mai fiatal zeneszerzőknek is Európa zenei palettáján. És vállalták az oratorikus művek bemutatását, megtisztelve bennünket mindazon értékkel, mely feledteti a kisvárosi lehetőségeket, de méltó kézfogás a város zenei múltjával. Ma is ennek leszünk részesei. Miközben ünnepelni kellene őket, a 25 éves Szekszárdi Madrigálkórust - Mozart Rekviemjének megszólaltatásával ők köszöntének bennünket, és e művel a mél- tatót visszafogottságra, csendre intik. Jobbágy Valér karnagy lelkében már megszólalt a zene, melyben Mozart az élet teljességét a halállal is szembe nézni tudó, humanista magatartásával tárja elénk. Közreműködik a 25 éves jubileumát ünneplő Szekszárdi Madrigálkórus. FERTÖSZÖGI BÉLÁNÉ Elhangzott november 2-án Szekszár- don, a Művészetek Házában. Kristályosodás (S. E. rajza)
