Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-30 / 203. szám
I 4 NÉPÚJSÁG 1990. november 30 A lélekvándorlástól a testépítésig Egészségnevelési diáknap a dombóvári Apáczai szakközépben Az már eleve jó dolog, ha tanítás nélküli munkanapot rendel el az iskolaigazgató. Az pedig még jobb, ha a megszokott mindennapos iskolai környezetben valami egészen más történk, mondjuk a történelemteremben kozmetikai tanácsadás. Hogy ne feszítsük tovább a húrt, eláruljuk, hogy az Apáczai egészségnevelési napról van szó, ahol különböző programokon nagy számban vettek részt / tanárok és diákok egyaránt. Rápolti Enikő vöröskeresztes tanárelnök szervezésében az egészséges életmód kialakításához szükséges ismereteket nyújtó előadásokat, termékbemutatókat tartottak. Többek között kiderült, hogy a hús nélküli táplálkozás nemcsak egészséges, hanem a szellem, a lélek frissességét is biztosítja. Segítséget nyújtott a rendezvényhez a Budapesti Interprotein Kft., a Bajai Zöldért, az Elixir Kft. és a dombóvári tejüzem termékkóstolója. A kissé szokatlan ételeket próbálgatva elgondolkodhatott az ember azon, vajon milyen testben élt az emberek lelke néhány száz évvel ezelőtt, hiszen Dennis A. Premhav, a Kagylókürt folyóirat munkatársa nagyon meggyőzően bizonyította a lélekvándorlást. Akinek azonban jelenlegi lelkiállapotával volt baja, felkereshette a pszichológust az iskola új orvosi rendelőjében. Annak pedig, akinek testi-lelki problémája volt, megoldást kínált az Egészségforrás Alapítvány két munkatársának előadása a természetgyógyászatról. Ha már a bensőnk egészséges, nem árt külsőnkre is adni. Blázsovics Sándor Főnix testépítő szalonjának bemutatója kedvet csinált a kondiedzésekhez. Staudt Edit kozmetikus az arcápolás fortélyait mutatta meg. Ha pedig már szépek is vagyunk, egészségesek is vagyunk, legyünk csinosak is, hiszen a Famili Üzletház divatbemutatóján bőven válogathattunk tiniruhákból. Persze hiába próbálunk meg egészségesen élni, ha a környezetünk beteg. így esett szó környezetvédelmi témákról is. Egy ilyen nap után az ember sokat gondolkodik azon, hogy változtatni kellene életmódján. Vannak, akiknek ez sikerül is. Akiknek nem, azoknak jövőre a dombóvári Apáczai Csere János Szakközép- iskola egészségnevelési diáknapja biztosan segít a döntésben. TÓTH ESZTER SZILánkok- Egy kamasznak nincs ideje tanulni, mert a világ megváltásra vár - általa.- Ha jól érzed magad, ne aggódj. El fog múlni.- Ha nem lenne súrlódás, úgy hasra esnék, mint a fene! Törd a fejed! Természetesen csak módjával és átvitt értelemben törd, mert konkrét formájában ez a tevékenység életveszélyes. Ha rájöttél, hogy mit látsz a fenti képen, kivághatod és beküldheted a Népújság címére, bekarikázva az általad helyesnek vélt választ. Tehát: 1. Légi felvétel a 6-os számú útról és a téli hó alatt pihenő felszántott mezőről. 2. Náncsi néni kordbársonyból készült röpikéjének részlete. 3. Gershwin zenéje ihlette meg a muzikális fotóst. Ne feledkezz meg a beérkezési határidőről, december 7-ről! Kányádi Sándor: Indián ének vannak vidékek ahol az ének kiment szokásból ha van is élet azt hihetnétek mindenki gyászol pedig csak védett helyen az ének valahol mélyen szunnyad a lélek legjobban féltett gyönge csücskében vannak vidékek ahol a népek csöndben az ágak jelekkel élnek beszélni félnek viharra várnak Mi tudjuk, ti tudjátok Csak az nem mindegy, hogy Ti mit tudtok és Mi mit tudunk. Mert mi például tudjuk, hogy:- hatékony az iskolai egészségnevelés,- demokratikus a kollégiumi minősítési rendszer,- magas színvonalú az iskola-tv a dombóvári Apáczai Csere János Szak- középiskolában. Reméljük, hogy Ti minél többen tudjátok, hogy:- hogyan kell iskolarádiót szervezni,- milyen a jó iskolaújság,- hogyan lehet iskolaboltot létesíteni,- mi kell egy kondicionáló teremhez. Mi szívesen elmondjuk, megmutatjuk amit tudunk, cserébe azt kérjük, gyertek el januárban egy találkozóra, ahol Ti is elmondhatjátok amit Ti tudtok. Várjuk tapasztalat- és módszercserére a középfokú iskolák jelentkezését Bach Klára tanárnő és Tóth Eszter diák nevére. Postacímünk: Apáczai Csere János Szakközépiskola, 7200 Dombóvár, Pf.: 62. 6x6 bekezdés az emberről Az ember majd minden bűnre képes, csakhogy ne kelljen magát bűnösnek tudnia. Nagyon kétségbe lehetett esve Jézus, ha úgy döntött, hogy járnia kell a vizen, mert csoda nélkül nem hisznek benne. Vagy ő se tudta, hogy csodát tesz, valahányszor megbocsát? * Embert csak ember tud a földhöz kötni, nem a nehézkedés. * A legszebb és a legrútabb történések - legalábbis a számomra legtöbbet mondók - az emberek arcán zajlanak le, vagy a testükkel esnek meg. Meg lehet tudni egy-két fontos dolgot az emberi lényről, ha sokáig nézünk a szemébe egy környezetében élő háziállatnak. Azt hiszem, a legjellegzetesebb, amit látnunk kell - ha van hozzá mer- szünk -, az a mélységes, már-már emberi zavar. Nem lehet, hogy ők is ezt látják a mi szemünkben? Nem állítom, hogy a szerelem nem probléma, még kevésbé, hogy nem kavar problémákat. De ha megszületett, akkor már inkább rejtély, mint élő, mint például a búbosbanka. ANCSEL ÉVA E heti okoskodásunk 14. Végtelen boldogság, melyet csak egy levélrezdülés választ el a végtelen kétségbeeséstől - hát nem ez az élet? (Sainte-Beuve) Erdélyi útinapló, diákszemmel II. Október 24. szerda: Reggel egy székely- földi körútra indultunk. Sok helyen megálltunk, kiszálltunk a buszból és nézelődtünk. Láttunk gyönyörűen faragott székelykapukat, Ko- rondon csodaszép cserépedényeket, és fatárgyakat. Ahol csak megálltunk és kiszálltunk a buszból, az emberek odajöttek hozzánk, beszélgettek velünk, szóval nagyon kedvesek voltak. Meglátogattuk Farkaslakán a Tamási Áron-siremléket, elhelyeztünk egy koszorút, és gyertyát gyújtottunk. Friss virág volt a síron. Jó érzés volt látni, hogy nem feledkeztek meg róla, és ápolják. De egyszerre meg is lepődtem. Azt hiszem itthon, Magyarországon nem sok olyan nagy síremlék van, amivel ennyire törődnének. Mi lehet a különbség? Talán az, hogy Erdélyben már az egészen kis gyerekekbe is belenevelik a hagyománytiszteletet, azt, hogy van, amiről soha nem szabad megfeledkezni. Sajnos nálunk ez a fajta nevelés az utóbbi időben nem valósulhatott meg. Talán most másképp lesz. Remélem. Ezután a Békás-szoros felé vettük utunkat. Hegynek fel, völgynek le, alagúton át, így hát volt bőven látnivaló. Azt hiszem, ez Románia legszebb része. Megálltunk a Gyilkostónál, lementünk a partjára. A Békás-szorosban a sziklán közös fényképet készítettünk. Mindezt persze hógolyózással egybekötve, hála annak, hogy pár centis friss havat találtunk. Késő estig utaztunk, amíg elértünk Maroshévizre, a szállásunkra. Október 25. csütörtök: Székelyföldi kőrútunk befejező része esik erre a napra. Segesvár felé indultunk, a Petőfi-emlék- helyet meglátogatni. Már a buszban megpróbáltuk rekonstruálni a segesvári csatát, hol történt, hogyan történt, miként és merre menekült Bem maroknyi csapata az orosz dzsidásoktól üldözve. Megdöbbentem, amikor célunkhoz értünk, és leszálltunk a buszról. Az emlékhely közvetlen közelébe egy étel-italárus verte fel sátrát. Eddig rendben van, de nem kevés kicsit az az alig tízméternyi távolság? Vajon nem lehetett volna csak egy kicsit arrébb menni, csak egy kicsit messzebb felállítani azt a sátrat? Nem hiszem, hogy túl nagy fáradságba került volna. Sajnos a Petöfi-szobrot, emléktáblát is utolérte Végzete. Valaki, vagy valakik egy kalapáccsal megrongálták. Kíváncsi lennék, kik voltak. Eddig bárhol jártam, mindenhol tisztelték és védték az értékeket. Itt sajnos nem. Szinte fájt ez a barbárság. Gyertyát gyújtottunk itt is, és egy koszorút helyeztünk el a síremléken. A kis gyertyaláng félénken lobogott, mintha érezte volna, hogy figyelik. Egy kicsit olyan volt, mint a költő élete. Nyugtalan, fellobbanásokkal teli, sugárzó és rövid. De mindenekelőtt feledhetetlen. Sok ember álldogált körülöttünk, sok gyanús külsejű ember, akik furcsa szemmel nézték, mit csinálunk. Olyannyira furcsa szemmel, hogy félő volt, a koszorú, miután elmegyünk, a sárba kerül a nemzeti színű zsinórral együtt. Hát erre csak azt lehet mondani, hogy remélem, nem így történt. Utunkon, Marosvásárhelyre visszafelé megálltunk egy kis faluban, Nagyga- lambfalván, Kányádi Sándor szülőfalujában. Könyveket hoztunk a helyi iskolának. Mikszáth-, Jókai-müveket, olyanokat, amelyek nekünk nem kerültek sokba, de számukra óriási érték. Bevittük ezeket a tiszteletes úrhoz, aki nagyon szívélyesen, barátságosan fogadott bennünket. Megmutatta a falu szép, régi kis templomát, beszélt nekünk az öregek köA marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum rében keringő legendákról, a problémákról. Nem tudják megjavítani az orgonát, mert Erdélyben meghalt az utolsó orgonajavító mester. Hasonló problémával küzd a marosvásárhelyi templom is. Megvendégeltek finom házi kenyérrel és körtével. A tiszteletes felesége megmutatta szőtteseit, amiket a lányainak készített hozománynak, és meghívott minket a nyárra, menjünk el hozzá szőni tanulni. Nagyon kedvesek, vendégszeretőek voltak, és azt hiszem, bármelyik faluba megyünk be, mindenhol ilyenek az emberek, mindenhol szívesen fogadtak volna bennünket. Vendéglátóink, a bolyaisok már nagyon vártak minket visza, ugyanis összeállítottak egy szép műsort. Halk gitárzenére adtak elő olyan József Attila- verseket, amelyek magáról a költőről, a személyiségéről szólnak. Nem pusztán elmondták, han.em szavalták ezeket a verseket, és nagyon kifejezően, érzéssel. Háromszor visszatapsoltunk a néptáncosokat, annyira élettel teli volt az előadásuk. Ha ezek után arra gondoltam, hogy másnap korán reggel hazaindulunk, örültem is szomorkodtam is. Örültem azért, mert bármilyen szép is Erdély, bármilyen barátságosak is az emberek, nekem nem ez az otthonom, én máshol születtem. Szomorkodtam azért, mert ahhoz, hogy megismerhessem az itt élő népet, a kultúráját, nem volt elég ez a kirándulás, ehhez sokkal több idő kellett volna. Október 26. péntek: A hazautazásról nem sokat írhatok. Legfeljebb annyit, hogy lélekzetvisszafojtva hallgattuk a híreket minden órában a taxissztrájk miatt. Nem tudtuk, vajon hazajutunk-e. És hogy mikorra? De elmondhatom azt, hogy a blokádoknál a sztrájkolók rendesek voltak, mindenhol átengedtek minket, volt ahol meleg teát kaptunk, volt ahol kenyeret adtak fel a buszra. Természetesen voltak kivételek is, ahol lerészegedett emberekkel találkoztunk, akik egy jót inni vonultak ki az országútra. Szerencsére kevés ilyen ember akadt. Szombat hajnalra, 4 órára hazajutottunk. Végre. Nagyon örülök, hogy elmentem erre a kirándulásra, sok-sok tanulsággal szolgált. Bepillantást nyerhettem az ottani életbe, sok mindent megtudtam az erdélyi helyzetről, a viszonyokról, az emberekről. Jó lenne megvalósítani nálunk is azt a nevelést, amelynek eredményeképpen megbecsülik az értékeket, hagyománytisztelők, még a fennmaradásért folytatott mindennapi küzdelem sem terheli meg annyira az embereket, hogy összeroppanjanak. Talán egyszer megismétlődik ez a látogatás, de már akkor, ha mindkét fél - itt Magyarországon is, és ott, Erdélyben is - jobban él. Vajon megérem még ezt? Talán rajtam is múlik... (Vége.) SZALAI GABRIELLA III. B. Energetikai Szakképzési Intézet, Paks A SZIL szerkesztőségének címe változatlan. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Írjatok! Várjuk leveleiteket!
