Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-24 / 198. szám
8 - TOLNATÁJ 1990. november 24. Kihalt állatok lábnyomai Nem is hinnénk, hogy az őslénytan leletei között több lábnyom található, mint csont. A legrégebbi lábnyomok abból az időből származnak, amikor az állatvilág megkezdte a szárazföldek meghódítását. A nyomokból kitűnően lehet következtetni az állatok életmódjára, súlyára, testméreteire, mozgására, életkörülményeire. Ma már biztosra vehető például, hogy a dinoszauruszok nem egyenként, hanem - főként a növényevők - nagy csapatokban legeltek, 'sőt egyes ragadozó fajaik is csoportosan keresték zsákmányaikat. Szemenszedett „A boldogság egyik titka: tudni, hogy mi az, amiről jobb, ha nem tudunk semmit." Peter Gregor publicista * „A papám azt mondta, hogy vannak dolgok, amelyeket ki kell várni. Megfogadtam a tanácsát, és vártam 15 éves koromig.” Gábor Zsazsa, színésznő * „Szakember az, aki egyre kevesebb munkával egyre többet keres, míg végül eljut oda, hogy semmivel keres mindent.” Denny Kaye, színész „Ha sikert akarsz aratni a nőknél, mondd azt, hogy impotens vagy. Mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét.” Cary Grant, színész * „Adj a férfinak szabad kezet, és rögtön rajtad próbálja ki.” Mae West, színésznő * „Hogyha a nők csak egyetlen férfi kedvéért szépítkeznének - mint mondják -, nem tartana olyan sokáig a dolog.” Marcel Achard, író igazság Athén: Őrségváltás előtt Állati... Kinsley asszony jogainakérvényesitését kérte Connecticut állam bíróságától. Fölfigyelt egy hirdetésre - mondta -, amelyben 7, autókereskedő kedvező feltételekkel ajánlotta kocsijait. Az árat 1395 egérben jelölte meg. Ő foglaló gyanánt 25 egeret vitt, az eladó azonban kidobta, mondván, hogy az „egér” dollárt jelent Számára azonban az előleg beszerzése is költséges volt, és már intézkedett a további egérszállítmány ügyében is. A pert megnyerte. Vihette a kocsit miután Z. megkapta a hiányzó 1370 egeret * A környezet és a városi kutyák maradéktalan kapcsolata érdekében a torinói városatyák - hosszas vita után - úgy döntöttek, hogy meg kell büntetni azokat a kutyatulajdonosokat, akiknek kedvencei séta közben az utcán hagyják nyomukat. A szentencia szerint ennek eltávolítása a gazdi dolga. Amennyiben mégsem tenné, a hatóság kényszeríti rá, mégpedig az utca népének jelenlétében. A döntés nem tisztázza, hogy amennyiben tetten érés nem forog fenn, mi módon jutnak el a tulajhoz. És ha eljutnak, ki hozza a statisztákat, ha történetesen néptelen utca a tetthely? * Hogyan lehetne fokozni az export szempontjából is fontos méztermelést Pernambuco államban? Ez volt a kérdés Brazília e kiterjedt tartományában. A válaszadásban többek között érintett kutatók kitenyésztették egy új méhfajtát. A keresztezés első eredményeként azonban azt állapíthatták meg, hogy a méhek rendkívül agresszívak, ám ezt a tulajdonságot a virágporgyűjtésben nem kamatoztatják. A kísérletek tovább folytak. Kiderült, hogy a zene nyugtatóan hat a nekivadult családokra, de most még annyi mézet sem termeltek, mint ósdi társaik. Az etológia e jelentős tapasztalatáról hírt adó újság nem közölte, hogy voltaképpen milyen zenétől vesztették el életkedvüket a brazil méhek. Keleti bábos Keleti bábos a hagyományos maláj árnyjátékkal ad elő részleteket a fából készült színpadon a Rámájanából, a hinduk kétezer éves eposzából Biotechnológia a szarvasmarha- tenyésztésben A mesterséges megtermékenyítésben használatos új biotechnológiai eljárások egy-egy állat több utódját eredményezik. A lehetőség révén, hogy az egyes tehenek ivadékainak számát, és ezzel a tenyészetre gyakorolt befolyását erősen növeljék, az adott állat tényleges genetikai értékének a pontosabb meghatározása és ellenőrzése is fokozott jelentőségű. Ezeken a megfontolásokon nyugszik az embrióátültetés donorteszt tenyésztési program. Európa több kutatóintézete az ún. klónozás problémájával foglalkozik. Egyetlen megtermékenyített petesejtből elvileg nagyszámú azonos állat nyerhető. Az embriók ivarénak meghatározása ma már rutinszerűen történik. A spermiumok ivar szerinti különválasztása még kísérleti stádiumban van, akárcsak a biotechnikától világosan elkülönülő géntechnológia, amely a kromoszómák összetételébe történő beavatkozással kíván változásokat elérni. Egy amerikai divattervező elkészítette a legpocsékabbul öltöző hölgyek listáját. A tízes mezőnyben Meryl Streep Oscar-díjas színésznő áll az élen, „mert úgy öltözött, mint egy elhaRecept VÍZSZINTES: 1. Egy érdekes megállapítás első része (zárt betűk: D, L). 14. Mostohaszülő. 15. Berlin folyója. 16. Görög eredetű női név latinos változata. 17. ...vonalak; a földmágnességi térképen az azonos elhajlású helyeket összekötő görbék. 18. Hegycsoport a Gerecse keleti részén. 19. Mózes öt könyve. 21. Tamási ...; az Ábel-trilógia írója. 22. Gyarló páros betűi. 24. Mely időben? 26.... Vegas. 28. Távirati ő. 29. Mély meggyőződés. 31. Francia színésznő (Marie Jósé). 33. Torz a végén! 34. Fajta. 36. Verkli, régiesen. 39. Bortároló eszköz. 41. Apró darabokra tör. 42. Nagy dél-amerikai hegység. 43. Rövid ária. 45. Afrikai állam polgára. 47. Elem! 48. Dániához tartozó sziget (Als). 50. Bejglitöltelék. 51. A lau- rencium vegyjele. 53. Persona non ...;, nemkívánatos személy. 55. ...-fut; rohangál. 56. Katonai tömb. 58. Kis súly. 60. Régi magyar férfinév származéka, családnévként is használatos. 61. Héber legendák gonosz szelleme. 62. Megpofoz. 64. Volt válogatott labdarúgó (Sándor). 65. Háztartási eszköz. FÜGGŐLEGES: 1. A megállapítás folytatása (zárt betűk: T, L). 2. Hideg erdélyi szél. 3. Beiktatási ünnepség. 4. Invitáló szó. 5. Kis Olivér. 6. Önt a pohárba. 7. Örlőüzem. 8. Orosz biokémikus volt (Alekszandr). 9. A nátrium vegyjele. 10. Kisbérhez tartozó község. 11. Takaréktűzhely, régies szóval. 12. A rakéta-hajtóanyagok összefoglaló neve. 13. ... da Vinci; a képzőművészet egyik géniusza. 20. Fogasra tesz. 23. II. uralkodó a Habsburg dinasztiából, Mária Terézia fia. 25. Ottiliát is, Otmárt is becézik így. 27. Hozzáértés. 29. Fagyos. 30. Tutaj eleje! 32. Alattomos, képmutató. 34. Három-, háromszoros, idegen előtagként. 35. Fut. A Szfinx védelmében Az Egyiptomba látogató turisták való- - szinűleg még évekig csak a felállványozott Szfinx látványával kell, hogy beérjék. Az ország 4600 éves jelképe, az oroszlán testű, ember fejű, fekvő szoboralak ugyanis veszedelmes ütemben pusztul. A becslések szerint száz évre számítva mintegy 10-30 cm vastag anyag kopik le a felszínéről. A legnagyobb baj az, hogy egyelőre azt sem tudják, mi okozza a mészkőalak pusztulását. Közrejátszhat az emelkedő talajvíz, a környékbeli város szennyező hatása, a szél és a vele sodort homok eróziós hatása, a levegő nedvességtartalmának és hőmérsékletének változása, a sólerakódások stb. Több kutató valószínűnek tartja, hogy a Gizától mintegy 20 kilométerre fekvő Kairó erős légszeny- nyezettsége, a turistabuszok kipufogógázai, sőt a sok milliós turistahad lábdobbanásai is kedvezőtlenül befolyásolják a Szfinx állapotát. A konzerváláshoz mindenekelőtt meg kell ismerni az egyes pusztító erők hatását, csak utána lehet hozzákezdeni a restauráláshoz. Ezt szolgálja egy különleges, kimondottan régészeti célokra kifejlesztett meteorológiai „állomás", vagyis egy olyan, napelemekkel működő műszeregyüttes, amely a lehető legtöbb meteorológiai adatot méri és rögzíti, s 15 percenként továbbítja az észlelt adatokat egy kutatóbázisra. A műszereket a szobor háta fölé épített állványzaton helyezték el. Külön gondot okoz a Szfinx nyaka. Félő volt ugyanis, hogy a szobor feje leválik a testéről. Egy francia kutatócsoport ultrahangos vizsgálatok során megállapította, hogy a nyak stabil, tehát ettől nem kell tartani. Addig is, amíg a bajok eredetét kiderítik, sürgős intézkedések bevezetését tervezik. Valószínű, hogy kitiltják a járműveket a fennsíkról, a látogatókat nem engedik közel a Szfinxhez, sőt éjszakára ideiglenes borítással is ellátják, hogy kíméljék a széltől és a hőmérsékletváltozások okozta káros hatásoktól. Ultrahangos vizsgálat a Szfinxen (MTI Külföldi Képszerkesztöség) nyagolt utcalány.” Dobogós hely, a harmadik jelöltté is, akinek „érdeme”: „olyan a külseje, mint egy vásározó asz- szonyságé, bármely angol faluban." Nos, a modell Lady Sarah, II. Erzsébet angol királynő menye. A további felsorolásból kitűnik, hogy számosán futottak még, természetesen a dúsgazdag és ismert amerikai sztárok köréből. „A jobb napokat látott brooklyni ószeres” - így a minősítés - ebből a mezőnyből is kiemelkedik: Barbara Streisand, mint a hetedik legpocsékabbul öltöző személyiség. Ám ha valaki, ő igazán elmondhatja, hogy nem a ruha teszi az embert. 37. A legkisebb ütőerejú kártya a tarokkban. 38. Évi párja! 40. Kodolányi János író szűkebb hazája. 44. Lombtalan. 46. Álom vége! 49. ... Zweig; a Sakknovella írója. 51. Istállói szerszám. 52.... Davis; amerikai táncos, énekes. 53. Beckett hasztalan várt hőse. 54. Hangulat, itt névelővel. 55. Szoboravatáskor lehull. 57. Hamlet híres monológjának kezdő szavai (To Be). 59. Fákkal szegélyezett utca. 60. Olajág is jelképezi. 61. A megállapítás harmadik, befejező része (zárt betűk: E, L). 63. Jelkulcs. 65. Fél perc! Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 1., 61. számú sorok a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: november 30. A borítékra kérjük írják rá: Rejtvény! A november 10-i rejtvény megfejtése a következő:- Akkor már értem, hogy miért sírtak olyan nagyon a házasságkötő teremben. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Szabó Attila 7042 Pálfa, Deák F. u. 21., Varga Sándorné 7140 Bátaszék, Budai u. 56-58., Ádámné Gerlei Erika 7100 Szekszárd, Kecskés F. u. 6 A/C/2 III/42., János Antalné 7133 Fadd, Arany J. u. 62., Szabó Jánosné 7064 Gyönk, Petőfi u 318/1.