Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-23 / 197. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. november 2( Egy szerelem évfordulóján A jóéjtpuszijai először még csak csiklan­dozták a fantáziámat. Aztán megkérte a ke­zemet és én a fülébe súgtam; ne is remény­kedjen abban, hogy nemet mondok. Rám hulló, mannaízű boldogságként, biztonsá­got adó menedékként fogadtam el szerete- tét. Csetlő-botló kis szavak, titokzatos mo­solyok, meleg kamaszmozdulatok: ezek voltunk. Két szeretetre éhes gyerek, kéz a, kézben. Csak aztán tragikus hirtelenséggel szerelmes lettem belé. Azt akartam, hogy teljesen birtokoljuk egymást. De ő eltévedt a lelkem labirintusában, és az első vesze­kedés után elmenekült előlem. Akkor azt tanácsolták, szoktassam le a hibáiról. Megpróbáltam. Ö inkább rólam szokott le. Az utolsó levele csupán sziszegő szemre­hányás volt. Valaki azt mondta, égessem el. Ma is szent ereklyeként őrzöm. Úgy érez­tem, ha elégetném, azzal megcsonkítanám, meghamisítanám az életem. Eleinte tehetetlenül vergődtem a szere­lem bilincseiben, láncra vert gondolataim kizárólag körülötte forogtak. Csak a nagy fülű kisegér maradt itt ve­lem, egy becsapott, itthagyott karácsonyi ajándék. Sokáig szerettem volna lyuk lenni a zok­niján, csomó a cipőfűzőjén, vagy csücsök a kispárnáján. Valami, ami észrevétlenül, mégis elválaszthatatlanul hozzátartozik. Szerettem volna láthatatlanul vigyázni rá, belopózni az álmaiba és lekuporodni szíve közepén. Sokszor felbukkant az álmaimban, meg- rázóan valóságosan. A makacs orra, a duz­zadt gyerekszája, a csöpp, világos tincs a jobb föle felett. És azok a szomorú, szép szemei, amikkel olyan aranyosan tudott őszinteséget hazudni... Néha még ma is veszekszem vele, de ez államtitok. Csak ketten tudjuk: a nagy fülű kisegér és én. Fify Helló!!! Rendszeresen olvasod a SZIL-t? Tetszik neked? Jónak találod? Ha igen az szuper. Nekünk is, neked is. Nekünk azért mert eredményes a munkánk, neked azért, mert jól szórakozol és... És most jön a lényeg: ér­tékes nyeremény boldog gazdija lehetsz ha... Ha beküldőd egy levelezőlapra ra­gasztva a kivágott SZIL-emblémát Végy te­hát egy ollót a kezedbe, gyorsan vágd ki a jelünket és november 30-ig küldd el cí­münkre!!! Reméljük TE nyersz! Szia. Nagy hírek a kis világból A postáskürtcsiga jelt ad Mi kell egy postáskürtcsigának az élet­ben maradáshoz? Szinte semmi. Ez a tíz forint nagyságú élőlény a túlélés meste­re. A táplálékszerzésre nem igazán fordít gondot, ugyanis azt eszik amit éppen ta­lál. Rendkívül szennyezett vízben is élet­ben marad, mivel ha a víz oxigénszintje lecsökken egyszerűen beszünteti a lég­zést. S hogy hogyan ad jelt az emberek szá­mára? Igen egyszerűen. Mindössze meg kell számolni, hogy hány darab van belő­le. Mármint a vízben. így megállapítható a víz minősége. Emiatt a felfedezés miatt Németországban kidolgoztak egy tervet, mely szerint a patakok, folyók, tavak tisz­taságát természetes körülmények között tudják mérni. (Sport Bild) Fordította: Szigeti Mirko Valéria Valéria „F”-es fene egy nő. Bombázó. Nehézbombázó, de nekem persze tet­szik. Csöngetés után rohanok le a lép­csőn, hogy láthassan, ahogy kilép az ajtón. Mert kilép a többiekkel együtt és akkor nagyot dobban a szívem. Mikor odaáll a korláthoz, rohanok a földszintre. Lopva nézek fel a pádról. Eeeeeeez igen!!! Szédületes mennyiségű tompor domborodik a saválló idomok körül, de téged Valéria száz közül is megismerné­lek. Rohanok. Föl. Még csöngetés előtt tudjak veled egy pillantást váltani. És most sikerült (?), de már el is tűnik sze­mem elől. Rám pillantott? Észrevett? Most megint gyötrődhetek egész órán keresztül. Hol van még a kicsöngetés?! Valéria, ne tégy tönkre! Géza, a padtársam elkalandozó tekin­tettel a ceruzát rágja. Emília - virít a füze­tében. A következő szünetben együtt ro­hanunk. Juhos Csongor Hát nem látod, beteg a nap? Hát nem látod, beteg a nap? figyelj fel, ne legyél vak ne hagyd magad megtéveszteni ezek itt csak a neon fényei a kisvárosi édes bonbon és az erény kiabál a SZEMÉTDOMBON figyelj anyáid mit mondtak neked? kinek az életét keseríted te meg? vigyázz, rád tapos a társadalom! érted szól a harang? bika nyakán a kolomp? Térj meg! De túl sok az apostol s nem látsz ki a kosztól valami furcsa mi bennem ágaskodik szót emel, vádaskodik valami K(A)OSZ ült meg itt a város salakja hiába kézbe kéz lehullott mész-penész a lelkünk tetején s hogy süllyedünk s sok mocsok... Hát nem látod, beteg a nap! éveken át a meszeseden agyú fantom barangolt mikor görbe est után részegen vihogott a Hold otthagytad a bulit egy lányért, és elhagytad a lelked egy Simphoniáért. Hát nem látod, beteg a nap?! Ebyhalál/Pongy­6x6 bekezdés az emberről Hogy történt ez, az istenért? Az ember természeti lény, mégis eltévelyedett ő itt a természetben. És nem lehet a „helyes útra” vezetni, avagy kivezetni egyáltalán, innen csak a halál kapuján menekülhet. * Az emberek vágyai nagyon szerények és nagyon szerénytelenek lehetnek egy­szerre. Mert, ha valakinek az a vágya, hogy életben maradjon, ezt nem nevez­hetjük szerénytelennek - föltéve, hogy nem egy világégés közepette kívánja ezt. * Történt egyszer, hogy kérdezi egyik ember a másiktól:- Miért olyan szomorú?- Mert boldog vagyok - feleli az. íme a pontos, már csaknem egzakt be­széd. * A szórakozottság, föltéve, hogy nem az esernyőjéről feledkezik meg az ember, hanem akkor jár máson az esze, amikor éppen egy kétségbeesett ember szavára kell odafigyelnie - a szórakozottság ilyenkor már régen nem hiba. * Az még mindig szórakozottság ha va­laki elfelejti, hogy az emberi specieshez tartozik? * Látni is akarni kell. ANCSEL ÉVA Ó, ezek gyerekek! Saját tévedéseiket a gyermekük neve­lésében a szülők soha nem bocsátják meg a pedagógusoknak. A neveletlen gyerekeket is ugyanúgy nevelik, mint a jól nevelteket, csak éppen hamarabb engednek meg nekik min­dent. * Vajon célszerű-e megtiltani a gyere­keknek azt, hogy az alkotás tüzével játsszanak? A 'pojtQíküríciigo Nézz rám Mint megannyi csillag az égen, Úgy ragyog szemed a sötét éjben. S nappali világosság árasztja el lelkemet, Ha tekinteted rám veted. A fény átjárja testemet, Érzem a szeretet közel lehet. Kámán Péter Látni akarlak, érinteni, érezni Látni akarlak, érinteni, érezni. Miért nem hagysz engem, miért nem hagysz szeretni? Nem akarod, hogy szeresselek, Hogy soha el ne feledjelek? Látni akarlak, érinteni, érezni, Mindig Téged, csak Téged szeretni. Egész nap Téged, csak Téged ölelni, Látni akarlak, érinteni, érezni. Dina E heti okoskodásunk 13. A rossz modor csak első ízben bántó. (Montesquieu) Erdélyi útinapló, diákszemmel Ami itt következik, az egy napló, mely a tel­jesség igénye nélkül készült. Napló egy olyan élményről, amely alapjaiban meg tudta vál­toztatni egy 16 éves lány életfelfogását kör­nyezetéhez való viszonyulását hozzáállását Leírva nincs benne semmi rendkívüli: egy er­délyi kirándulás, egy hét Erdélyben egy ko­sárlabdacsapattal, az ESZI tanáraival, a Bo­lyai Líceum meghívására, a két iskola baráti kapcsolatának köszönhetően. Nem is annyi­ra az eseményeket mint inkább a benyomá­sokat, hangulatokat és érzéseket szándé­koztam leírni, közölni. Talán ezekből az apró forgácsokból teljesebb kép áll össze a cikk olvasójában az erdélyi kultúráról - mely tulaj­donképpen a mi kultúránk része -, a minden­napokról, az ünnepnapokról, szóval az ottani életről, mint egy pontos eseménynaptárból, amely személytelen és pusztán tényeket kö­zöl. Október 22. hétfő: Tizennégy órán át utaztunk. Aki átélt már hasonlót tudja, milyen fárasztó több mint fél napig egy helyben ülni a lélekrázó utak ké- nyére-kedvére utalva. Megnéztük Nagyvára­dot voltunk Kolozsváron és Marosvásárhe­lyen, de engem mégsem ez fogott meg az úton, hanem valami teljesen más. Ez pedig az erdélyi falvak szépsége. A szerény, de Ízléses falusi házak, a jellegzetes, egyszerű formáju­kat kiemelő festésükkel, a háborítatlan ter­mészetbe kitűnően illeszkedő színeikkel, és persze a minden udvaron megtalálható ha­gyományos kerekes kutakkal. Lenyűgöző a látványa a hegyek ölelésében megbúvó apró településeknek. A levegő kristálytiszta, a csönd tökéletes. Ilyen helyekre vágyódom, mikor iskola után a kis hegyi úton baktatok felfelé, fulladozva a kipufogógáztól, szinte megzavarodva a zajtól. Azt hiszem, ilyenkor nem számit hogy nem a ház mellett van a bolt hogy nincsenek műholdas adások, ez egy­szerűen az ideális lakókörnyezet Október 23. kedd: Vendéglátóink Vásárhelyt mutatták be ne­künk ezen a napon. Sok-sok helyen jártunk, s szinte mindegyiken volt valami olyan érzés, ami megfogalmazódott „testet öltött” ben­nem, s ami kikívánkozik belőlem. Megcsodáltuk a Teleki-könyvtárat ahol szinte hihetetlen, de mind a 40000 kötet száznyolcvannyolc éve sértetlen, kitűnő álla­potban van. Olyan érzés volt a hatalmas könyvespol­cok, ódon lexikonok társaságában lenni, mintha visszakerültem volna a régmúltba. Abba az időbe, amikor a könyvtár falai között még grófok, bárók fordultak meg. Én is sze­rettem volna úgy bele-belenézegetni a köny­vekbe, ahogy ők is olvasgatták a Candide 1795-ös eredeti kiadását vagy éppen Rous­seau Társadalmi Szerződésének díszRiadá- sát. Elmentünk a marosvásárhelyi temetőbe és gyertyát gyújtottunk a Bolyaiak sírjánál. Azt hiszem mindenki átérezte a pillanat örökké­valóságát amikor a kis láng erőre kapott, ahogy elhelyeztük a koszorút a síron, és pár percig némán álltunk előtte, kifejezve tisztele­tünket. A temetőből kifelé sétálva sok-sok névvel találkoztam a fejfákon, sok nagy em­ber szellemét éreztem közel magamhoz. Bo­lyaiak, Telekiek, Szászok, Bethlenek. A sírok egyike sem volt elhanyagolt mindegyiket gondozta valaki, s ezt nem minden temetőről mond hatjuk el. Az emberek hajlamosak meg­feledkezni halottaikról és véleményem, sze­rint ha emlékeinket feladjuk, elfelejtjük, akkor velük együtt mi is meghalunk. Ebből az elme­rengő, szomorkás hangulatból a Bolyai Lí­ceum volt rektora zökkentett ki az iskola törté­netének előadásával. Nagy gondolattal kezdte mondanivalóját olyan gondolattal, melyet minden iskola homlokzatára kellene vésni. „Egy iskolát nem a falai, hanem a szel­leme határoz meg.” Csodálattal hallgattam magával ragadó előadását s rájöttem valamire. Arra, hogy mi­lyen nehéz dolgunk van, nekünk, az ESZI ta­nulóinak, tanárainak. Mi fogjuk meghatároz­ni, kialakítani az iskola szellemét rajtunk áll vagy bukik az iskola sorsa. De azt hiszem, ne­künk mégis ezerszer könnyebb a feladatunk, mint a Líceumnak volt illetve van. A mi rendel­kezésünkre áll egy bizonyos anyagi háttér, ők viszont évszázadok óta pénzgondokkal küszködnek. Egy alkalommal az iskolát a földdel tették egyenlővé, 1848-ban pedig a tanulók többsége elesett a szabadságharc szent ügyéért Ennek ellenére ez a többször is alapjaiban, létfeltételeiben megbolygatott, „lelkileg sérült” iskola képes volt még arra, hogy azönkényuralom éveiben otthontadjon az ott menedéket kereső sárospataki diákok­nak. A nehézségekkel szembeszállva a min­denkori rektoroknak sikerült kialakítaniuk az intézmény jelenlegi arculatát Az iskola falai közt kóborolva szinte átérezni ezt a szellemi­séget. A hatalmas folyosókon az ember felis­meri önmaga pontszerűségét a sok esztendő alatt felhalmozódott tudás mellett, a falak, a kopott lépcsők, a tágas, visszhangos termek, az óriási tablók tiszteletet követelnek. Jártunk a vásárhelyi Vártemplomban is. Ezt a gyönyörű templomot is leégették, ki­fosztották, lerombolták, s most mégis áll. Hat­ezer hivő látogatja. Itt égető problémákról hallottunk. Erdélyben százötven magyartani- tó hiányzik, pedig a magyar nyelv tanítása lenne a legelső, a legalapvetőbb lépés ama cél felé, hogy a régmúlt kultúráját nagyságá­hoz méltóan megőrizzék. És itt nemcsak be­szélnek a problémáról, hanem meg is oldják. Hallottuk, hogy a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség segítségével már meg­alakult az önkéntesekből álló válogatotttaná- ri kar, már megtörtént a felvételi vizsga is. Csak sajnos a minisztérium nem adott enge- délyta képzés elkezdésére. A felekezet lelké­szétől - mondván, hogy szeretne adni ne­künk valami olyasmit amit magunkkal vihe­tünk - a következőket hallottuk: „A kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a bol­dogságban hálásak, a jövőben reményke­dők legyünk.” Talán meg kellene fogadnunk ezt a taná­csot... (Folytatása következik) SZALAI GABRIELLA III. B oszt ESZI' 0M _—- ■ : Marosvásárhely: Teleki-könyvtár Bolyai szobor Távirati stílusban Szerkesztőségünk a tegnapi és a mai napot Szegeden tölti, az Irodalmi Kávéházban. Élményeinkről a jövő heti számunkban számolunk majd be. Sziasztok! A szerkesztőség. A SZIL szerkesztősége Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 16-211/12. Szerkesztő: Zsédely Andrea. Társszerkesztő: Szijjártó Erika. Grafikus: Lengyel Levente. Ügyelet: december 3-án 16 órától 20.30-ig. 1

Next

/
Thumbnails
Contents