Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-21 / 195. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. november 21. Hatszemközt a súlyemelő vb-ről Mihályka: »Nem hoztam ki magamból a maximumot” Az augusztusi Húsos-kupán harmadik volt Hát kellett ez nektek? Talán érthető, hogy Szekszár- don különösen odafigyelnek a tárcsás fesztiválokról csordogáló hírekre. A 63. súlyemelő-világbajnokságon a Húsipari SE Szekszárd színeit a 82,5 kg-ban Mihályka Tibor képviselte. A 19 éves fiú első felnőtt világversenyén 322,5 kilós összteljesítménnyel a 12. helyen zárta a viadált, 15 kilóval megjavítva egyéni legjobbját. Ám csúcsja- vitás ide vagy oda, a középsúlyú fiú nem sugárzik a boldogságtól, mikor a jeles eseményre visszaemlékezik:- Először kiszakítottam a 147,5 kilót, ezután a 152, majd a 155 kilóval már nem bírtam. Lökésben 175-ön köszöntem be, majd a következő akadályt is sikerrel vettem: kissé bizonytalankodva kilöktem a 180-at, de érvénytelenítették a gyakorlatot. A harmadik kísérletnél pedig technikai hiba csúszott be, hátraejtettem a súlyt. Úgy érzem, nem hoztam ki magamból a maximumot, mindkét fogásnemben tíz kilóval többre lettem volna képes, így a 15 kg csúcsjavítás cseppet sem tud feldobni. A világversenyeken igyekszik az ember csúcsformába kerülni, nekem nem sikerült. Egyébként rendkívül szigorú volt a doppingkontroll, nemcsak a versenyen, hanem a táborban is szúrópróbaszerűen ellenőriztek. Közönségsikert aratott a vb., különösen Szanyi Andor fellépése váltott ki óriási érdeklődést, még a lépcsőn is ültek szurkolók. Egy világbajnokság az edző számára is tanulsággal szolgál. (Bár a válogatottban természetesen nem Kovács Vilmos irányította Mihályka felkészülését.)- Fogásnemenként 10 kiló még feltétlenül benne volt a fiúban - mondja a szekszárdi vezető edző. - Technikai és formaidőzítésbeli gondok miatt végül is ez nem jött össze, de Tibor Így sem vallott szégyent. Ismeretes, hogy a válogatottak a tatai edzőtáborban a „bolgár súlyemelőpápa”, Abadzsiev útmutatása szerint dolgoztak. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a legtöbb magyar versenyző egyéni csúcsot javított. Szerintem a végső visszaszámlálás napjaiban a viadal előtti utolsó héten némi hiba csúszott a felkészülésbe.- Végül is mi az Abadzsiev-mód- szer lényege?- A magyar módszer szerint hullámzó terhelést kapnak a versenyzők, egy-egy erősebb edzés után több a pihenés. A bolgár szisztéma a fokozatosan növekvő terhelésen alapszik, itt kevesebb a pihenés, nagyobb súlyokkal „skáláznak” a fiúk. A bolgár szakember a felkészülés utolsó fázisát már nem tudta figyelemmel kisérni, így értesüléseim szerint a versenyzők ekkor már túlságosan is kiengedtek. Pedig óriási munkát végeztek, bennük voltajobb eredmény. - km Mai sportműsor KOSÁRLABDA: Az NB l-ben korábbról elmaradt mérkőzések: KSC Szekszárd-Szeged SC 17, Atomerőmű SE-Tungsram SC 17 óra. Az utóbbi hónapokban nagy divat lett a tavalyi szekszárdi „csodacsatárt", Varga Lászlót és klubját, a Szekszárdi Dózsát kérdőre vonni. „Hát kellett ez nektek?”, mármint, hogy Vargát néhány jó meccs után eladni a Vasasnak. A decsi fiú ott - az okokat ne firtassuk - nem vált be, ezért hamarosan a kieső helyen álló - bár mégis csak NB l-es Bp. Volánnál találta magát. Ahol hol befért a csapatba, hol nem. Néhány fordulóval ezelőtt megszerezte első NB l-es gólját, de némi meglepetésre jelenleg már eredeti helyén - ahogy a Dózsában is kezdte - a balhátvéd posztján igyekezett nehezíteni a gólvágók dolgát. Kapcsolódva az elején megkezdett gondolathoz, egy dolgot egy-- szer és mindenkorra tisztázni kell a címben feltett kérdést illetően. Varga helyében mindenki a nagyobb lehetőségeket választotta volna. Az már nem az ő hibája, hogy a körülötte mesterségesen (!) felfokozott elvárásoknak nem tudott megfelelni. Őszintén szólva, magam egy percig sem csodálkoztam ezen. Aki bedőlt annak, miszerint a „Lacika" majd az NB l-ben is megmutatja és halomba dönti a védőket, az nem a realitásokból indult ki. Neki érnie kell még, szokni a légkört. (Csak emlékeztetőül: a Fradi annak idején a Pécsnek akarta kölcsön adni Nyilasit.) Na és hogyan, a Dózsa miért engedte el? Mert nem tehetett mást a már oly sokszor felemlegetett anyagi problémái miatt. Ezt a témát pedig jó lenne végre lezárni, hisz ahogy az utóbbi időkben Varga nyilatkozatait elnézem, már sikerült őt kellőképpen összezavarni.- krasznai Április 19.: zöld út a „vörös ördögöknek?” Zürichben ülésezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Végrehajtó Bizottsága. Több más téma megvitatása mellett ismét terítékre került a Liverpool ügye. Ismert: 1985-ben a Juventus elleni BEK-döntő előtt és alatt 39 ember életét oltotta ki az angol szurkolók által kezdeményezett nézőtéri „háború". Az UEFA először meghatározatlan időre valamennyi angol klubcsapatot törölte az öreg kontinens kupasorozataiból, majd idén úgy döntött, hogy az Aston Villa és a Manchester United visszatérhet amolyan próbajelleggel az UEFA-kupába, illetve a kupagyőztesek csatározásába. Ám akkor újfent megerősítették, hogy a „vétkes" Liverpoolnak további három idényt várnia kell addig, amíg a visszafogadásáról dönt az európai futballtestület. Amint arról Lennart Johansson, az UEFA svéd elnöke tájákoztatást adott, szóba került, hogy 1991. április 19- én a végrehajtó bizottság ismét szót ejt azon liverpooli kérésről, hogy a jövő év őszén a „vörös ördögök” visz- szakapcsolódhassanak az európai vérkeringésbe.- Ez az ügy unikum - nyilatkozta Johansson. - AZ UEFA Fegyelmi Bizottsága hozta meg a Liverpoolt eltiltó döntését annak idején. Azután ahogyan múltak az évek, úgy a felebbviteli bizottság tagjai kezdtek el arról gondolkodni, hogy talán túlzottan kemény azangol csapatot elmarasztaló döntés. És most íme, egy harmadik testületünk, a végrehajtó bizottság feladata lenne, hogy törölje a Liverpoolt sújtó „átkot”. Nehéz kérdés ez! Megmondom őszintén, csak azért halasztottukel most Zürichben áprilisra a végső szó kimondását, hogy még jobban érezzük a saját felelősségünket. Kézilabda NB II. Most a győzelem maradt el Mecseknádasd-lregszemcsei TKI 27-21 (12-12). Iregszemcse, 100 néző. V.: Lesták, Mátrai. Iregszemcse: Nagy - Németh (4), Krasznai (6), Szabó Bakos (2), Pécsi (7), Papp, Csóka (2). Csere: Sülé, Fodor, Kálmán. Edző: Dravecz Károly. Az októberi blokád következtében elmaradt mérkőzés újrajátszását - november 18-án szabadtéren! - rendelte el a Baranya Megyei Kézilabda Szövetség. Az NB ll-ben újonc iregszemcseiek sérülések miatt igencsak tartalékoran léptek pályára. Hűvös időben hazai góllal kezdődött a mérkőzés, aztán a 10. percben már 6-1 -re a vendégek vezettek. A 20. percig a pályaválasztó csapat ledolgozta hátrányát, sőt 8-6-ra a vezetést is átvette. A félidő hajrájában felváltva estek a gólok és 12-12-es állással tértek pihenőre a csapatok. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, ám a 37. percig igy is még az Iregszemcse vezetett 15-13-ra. Ezután egy érthétetlen rövidzárlat következett be a hazaiak védekezésében, de a támadásaikat is elkapkodva, jobbnál jobb helyzeteket kihagyva felhozták ellenfelüket. A vendégcsapat élt az iregiek megingásával, s azt kihasználva jelentős előnyre tett szert. A hajrában csak csökkenteni tudta hátrányát a hazai gárda, s végeredményben kitűnő játékvezetés mellett a Mecseknádasd megérdemelten vitte el a két bajnoki pontot. Jók: Pécsi és Krasznai. Események — eredmények A tolnai sportcsarnok szervezésében megkezdődtek az Al- ta-Ripa teremlabdarúgó-torna mérkőzései. A kupasorozat népszerűségét fémjelzi az 1990. évi csúcsnevezés: 30 csapat - köztük 5 szekszárdi és 3 paksi együttes - 410 játékost nevezett az öt hónapig tartó küzdelemsorozatra. * A Szekszárd városi tekecsa- pat-bajnokság 12 csapatos mezőnyének élcsoportja a 17. forduló után: 1. Vlzitársulat II. 32,2. TÁÉV II. 30, 3. Kiosz 24 ponttal. * A Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség december 8-án Pakson, az Atomerőmű SE sportcsarnokában rendezi a megyei körverseny idei ötödik fordulóját. Mérlegelés 8.30-9.30 között, mérkőzések 10.30 órától. * Tolnán befejeződött a városi szabadtéri kispályás labdarúgóbajnokság. Végeredmény: 1. Vízmű, 2. Tolna Tsz, 3. TÉKISZ, 4. Népbolt, 5. Muskátli, 6. Áfész, 7. Tolna KSC, 8. GÉM, 9. Tolnatext, 10. Kiosz, 11. Tűzoltók. * A dombóvári körzeti labdarúgó-bajnokságban még egy mérkőzés vár lejátszásra. Az október 28-án elmaradt Závod-lreg- szemcse találkozót november 25-re írta ki a szövetség. * Szekszárd város 1990. évi tenisz csapatbajnokásgának három osztályában 24 együttes szerepelt. A I. osztályban a Kórház SK - dr. Maróthy Géza, dr. Muth Lajos összetételű - csapata végzett az első helyen a Dé- dász I. és a Bródy SE előtt. A II. osztály mezőnyében a Lakótelepi SE, míg a III. osztályban az Ipari Szövetkezetek csapata nyerte a bajnoki címet. A bajnoksággal együtt lezárult az idei amatőr lista is, a 75 versenyzőt számláló ranglista dobogósai: 1. Kerekes László (Dédász), 2. dr. Muth Lajos (Kórház SK), 3. Bayer József (BHG). * Tolna megye serdülő labdarúgó-válogatottja a Laki Zoltán, Bányai Lajos, Rákosi Gusztáv szakvezetői trió irányításával november 24-én Dombóváron megkezdi a felkészülést. Ezen a napon a keretbe javasolt játékosok válogató jellegű találkozót játszanak a Dombóvári Sportiskola együttese ellen. * Az ökölvívó NB II. nyitányán: Honvéd Zalka SE-Paksi SE II. 21-7. A paksi csapatból Oláh, Futó és Illés győzött, míg Görcs mérkőzése döntetlenül végződött. * * A Tolna Megyei Kézilabda Szövetség december 8-án a szekszárdi sportcsarnokban a női, egy nappal később a férficsapatok Karácsony-kupa tornáját rendezi. 10-20-30-40-50%-os ÁRENGEDMÉNY! Mosószerek, öblítők, tisztítószerek, többféle szaloncukor, műszaki cikkek, magnós rádiók, személyi számítógépek, játékkazetták, videokazetták. Könyvek és egyéb kiadványok. AZ ESZTERLÁNC ÖNÖKHÖZ MEGY! , ■v, SZEKSZÁRD, Csokonai u. 3. november 21-től mindennap TAMÁSI bolt (a volt úttörőházban) mindennap délután SIM0NT0RNYA művelődési ház, november 20-november 26. T0LNANÉMEDI művelődési ház, november 26-december 4. GYÖNK művelődési ház, december 4-december 7. MAGYAREGREGY művelődési otthon, november 20-november 22. NAGYMÁNY0K Tini büfé, november 22-november 26. MÁZA Aranyszarvas vendéglő, november 26-november 29. LENGYEL művelődési ház, november 29-december 3. AMÍG A KÉSZLET TART! A Bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyár- FELVÉTELRE KERES 1 fő közgazdászt, valamint pénzügy- számvitel területén jártas, középfokú végzettségű ügyintézőket. Bővebb felvilágosítás, érdeklődés a gyár gazdasági vezetőjénél személyesen, illetve a 74/15-995 telefonszámon. Radiális és axiális ventilátorok, ventilátorok pótrészeinek, ipari porelszívók, helyi elszívók GYÁRTÁSA dinamikus kiegyensúlyozás RÖVID HATÁRIDŐVEL Megrendelhető: 7351 Mázaszászvár Széchenyi u. 37. Telefon: 72-89-022, 89-131 Telefax: 89-177 SZELLŐZŐ MÜVEK Telex: 12-400