Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-17 / 192. szám

4 - TOLNATAJ 1990. november 17. Egy levél margójára A minap került kezembe az a levél, amit a közelmúltban irt a megyei könyv­tár az önkormányzatok képviselő-testü- leteinek. Tiszteletteljes köszöntést vitt ez a le­vél településeink nemrég megválasz­tott vezetőinek és túl a gratuláción és a tevékenységre vonatkozó jókíván­ságokon egy kérést is, ami a községi könyvtárak meg- és fenntartására, hasznosítására vonatkozik. A megyét járó, sok mindenről hamar értesülő újságíró szeretné remélni, hogy mindenhová időben érkezett a levél és más, a lakosság alapellátását biztosító intézmények sorából nem szorulnak ki évtizedekre jóvátehetetlen veszteségeket okozva a könyvtárak. Ennek a veszélye gazdálkodási nehéz­ségekre hivatkozva sajnos fennáll, mert ha kevés helyen is, de már fölmerült an­nak a gondolata, hogy az önkormány­zatok megörökölt intézményrendsze­rének „karcsúsításával” enyhíteni lehet a gazdálkodás nehezén. Goromba nyíltsággal fogalmazva: „ami nincs, az­zal nincs működtetési gond!” így, van már, ahol a nagy erőfeszítéssel létreho­zott öregek klubját veszélyezteti a be­zárás réme. De gyakran röppen föl kér­désként az is, hogy ahol van iskolai könyvtár, ott szükség van-e a községi­re? Bizony igen, nagy szükség van, és nem véletlenül állnak a szóban forgó le­vél jobb felső sarkában mottóként ezek a sorok: „A könyvtár is vita és csata, de más, mint a köznapé. Itt a Gondolat maga vizsgálta magát, és szabad maradt, s ellenfélként is jóbarát...” Szabó Lőrincnek, A Könyv párbajai című verséből valók ezek a ritkán idé­zett sorok, és mély meggondolásra kell késztessenek mindenkit, legfőképpen azokat, akik koruknál fogva nem élték meg az önrablásnak azt a keserűségét, amit az idősebbek igen. Volt már itt ná­lunk, nem sokkal 1945 után egy bűnös száműzetése a könyvnek községeink­ben, melyek egyik-másikában három, négy, öt egyesületi könyvtár is műkö­dött, mert létrehozóik és működtetőik tudták, hogy a könyv az alig iskolázot­taknak is az önművelés apadhatatlan forrása. Fontossága egyenlő a kenyér és a hús fontosságával, mert a szellem táp­lálék nélkül maradván elpusztul. A poli­tika szétverte ezeket az egyesületi könyvtárakat... Most, ezért is közérdek, s nemcsak a közművelődési könyvtárak vonatkozá­sában megtartani akármilyen áldozatok árán is, amink már van. Haszna kínálko­zik egyébként a könyvtárak megtartá­sának a helyi önkormányzat munkájá­ban is, ha az alapszolgáltatásokat vég­ző könyvtárakat a közösségi, közéleti élet fórumaiként is működtetik, ha az önkormányzatok itt teszik mindenki számára hozzáférhetővé rendeleteiket, a lakosság valami céllal történő mozgó­sításának felhívásait: Sokféle vonatko­zásban lehet kapocs és erőforrás a könyvtár és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni...- L. I. ­Kulisszatitkok Gálffival - Gálffiról Gálffi László színművész az öltöző­nek használt apró helyiségből már jó­val a kezdés előtt kilép. Szekszárdon, a Művészetek Házában nem lehet kulisz- szák mögött maradni, templomnak épült, nem színháznak, ezért a még üres nézőtéren sétál fel-alá, a színpad előtt, majd laza mozdulattal leül egy székre.- Miért választotta Villont és Janus Pannoniust megannyi költő közül? - kérdem. - Azért, mert abból a korból való másként gondolkodók voltak, amikor kontinentálissá vált az európai kultúra? Villan a szeme, amikor rám moso­lyog. Most egy kisasztalra ül könnye­dén. Kívül laza, belül feszes. Türelmet­len.- Ha itt marad, elmondom - vála­szolja. Főiskolai bérlet A közönség nyolc­van százaléka fiatal lány. „Ülnek” a poénok, bár épp emiatt hangfogósan, a reneszánsz szabadosság nem ma- lacság és nem vulgáris. *- Beszélgessünk, jó? Dramaturggal, rendezővel dolgozott a műsoron?- Nem. Á, dehogy. Én vagyok Ma­gyarország legjobb dramaturgja. „Magyarország legjobb dramaturgja”- Nyilván mindig az ember saját ma­ga tudja legjobban megfogalmazni ön­nön mondanivalóját... Ez az egyéni műsora elég régi. Nem unalmas, nem válik fásulttá, ha ilyen sokszor elő kell adnia?- Nem, mert ritkán játszom. Ez körül­belül a huszadik előadás.- Mikor lépett föl először egyéni mű­sorral?- Úgy öt évvel ezelőtt. A többiek álta­lában kettesével lépnek színpadra. Egyedül félnek.- Ön nem fél? Hiszen volt színpadi balesete.- De igen. De mástól. Attól, hogy va­lamiért esetleg nem jön létre az elő­adás.- Hogyan érzékeli a közönséget?- A műsor elején szembenézek vele, és fecsegek. Hogy lássam, kik gyűltek össze.- Olyan ez, mintha a színpadról bon­colná a közönséget?- Én őt? Inkább ő engem. Hiszen ő az Ezerfejű. Azt is beleérezhetik a né­zők az előadásba, amit én nem akarok. Bármi kitelik tőlük.- Nem baj, hogy nem jegyzek? Úgy nem lehet beszélgetni.- A rendezők és az újságírók min­dent elfelejtenek. * Előadás után leülök egy lámpa fé­nyében jegyzetelni a hűvös parkban. Nem csak a beszélgetést rögzítem. A benyomásaimat is. Janus Pannonius pajzán epigram­mái a játék ihletettségének szépségé­ből fakadnak, ezért voltak formailag olyan előkelőek, gondolatilag átszűr­tek, lett légyen szó akár egy gigantikus reneszánsz szellentésről, akár Lucia mély öblének mitológiai példákkal tör­ténő érzékeltetéséről. Gálffi László „csevegésében” arra utalt, miközben szép mívű, érzékeny keze nem a gesz­tust, hanem a szárnyalást érzékeltette, hogy a latinul író költő - dacára a kö­zépkori világnyelvnek - csak a miénk. Örömmel tettem magamévá az ér­vet: ezek szerint szeretkezés terén is ott voltunk, amikor az európai kultúra a humanizmusban kontinentálissá vált Lejegyezte: DOMOKOS ESZTER Madrigál Negyedszázad óta a november évfordulót jelent a Szekszárdi Madrigálkórus életében. Ma - az 1990. esztendőben - a csú­cson vannak az énekesek. Lehet szaporítani a fellépések szá­mát, a vendégszereplések sorát külfölön is gyarapítani, szerez­hetnek újabb és újabb dijakat nemzetközi megmérettetésben, de lehet-e feljebb jutni úgy, hogy közben megőrzik mindazt, ami megteremtette, létrehozta magát a kórust? * Magaslatot jelent az az állomás ez év június 26-án, amikor a Szekszárdi Madrigálkórus tagjai magukra nézve kötelezően elfogadták az egyesület bejegyzett dokumentumát, alapsza­bályzatát. Ez kimondja az egyesület nevét: Szekszárdi Madrigálkórus, megjelöli székhelyét és az egyesület célját: „- a kórus tagjainak zenei önművelése, a zenei közművelő­dés segítése, továbbá a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzetben a kórus öntevékeny művészeti működése, személyi és anyagi feltételeinek az 1989. évi II. törvény szerinti egyesület keretében történő biztosítása.” Ez a tény kérdéseket vet föl: mi az egyesület tevékenységi kö­re? Kik lehetnek a tagjai? Mi a pártoló tagság feltétele? No és végül, melyek az egyesület működési költségeinek forrá­sai? Mindezekre pontos válaszokat ad az alapszabályzat, melyet a kórus képviseletében Jobbágy Valér karnagy, Bajusz Ferenc ügyvezető titkár és dr. Lakatos István elnök irt alá, 1990. június 26-án Szekszárdon. E nap és később, most novemberben, az évfordulót ünneplő koncert napja - ekkor adták elő Mozart: Rekviemjét - alkalmat kínált az emlékezésre, visszapillantásra... * A kórus vezetősége Jobbágy Valér, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának adjunktusa szemé­lyében találta meg azt a karnagyot -1981 -ben - aki a kórus ko­rábbi művészeti munkáját szakmailag képes volt előbbre vinni. Mi történt 1981. április 15-én? Ligeti Andor, a kórus addigi karnagya megvált az énekkartól, ám előtte két nappal a madrigálkórus önálló, országos minősítő koncertjén úgy dirigálta az énekeseket, hogy a bírák „Hangver- senykórus”-nak minősítsék, ezzel egyértelműen az élvonalbe­li magyar kórusok szintjére kerültek. Ligeti Andor főiskolai tanár és karnagy a művészeti vezetést Pécsről bejárva heti két próbával vállalta, azzal a céllal, hogy a madrigált az együttes olyan anyanyelvévé tegye, amely líraibb, érzelmibb, konkrétabb kapcsolatot jelerjt a XV-XVI. századi mu­zsikával. Célja volt másrészt a későbbi korok és a XX. század kórusműveinek korhű, a mai valóságot megszólaltató művelé­se, esetenként az igazán modern kórusmuzsika egy-egy re­mekművének bemutatása, és ezáltal is minden fellépéssel újra és újra missziót vállalni. Akik figyelemmel kísérik a madrigálkórus útját, tudják, hogy a két pécsi karnagy dr. Partos János 1974-ben bekövetkezett halála miatt vette át a karnagyi szerepet. * Dr. Partos János korántsem egészségesen kísérte el a kórust Kőszegre, 1974-ben, hogy ott pódiumra álljanak. Betegen, de roppant akaraterővel dirigálta a hangversenyt - eredménye­sen. Ugyanis a szereplés után a kórházba, Szombathelyre kellett szállítani, ahol néhány hét múlva meghalt. És addig? A betegeskedés miatt 1969-ben négy hónapig Fertőszögi Béláné vette át a kórus irányítását, 1971-ben hasonló okok miatt Gerse József, ám addig is minden év sikert termett. Legszívesebben talán az első nagy elismerés kér szót: ami­kor a „Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus a megye és Szekszárd város ének-zenei életében kifejtett példamutató te­vékenységéért áldozatvállaló, az éneket, a zenét megszerettető munkájáért részesül Miniszteri Dicséret-ben” 1970. augusztus 20-án. Ekkor dr. Partos János karnagy példás munkájáért Szo­cialista Kultúráért kitüntetésben részesült. Kik voltak ekkor a kórus tagjai? Íme a névsor: Badics Tiborné, Bajusz Ferencné, Bajusz Fe­renc, Bencze Attila, Bognár Cecilné, Bognár Cecil, Bognár Jenőné, Bognár Jenő, Bognár Mária, Csíki Béla, Demeter Anikó, dr. Erdős Árpádné, Ferenczy Erzsébet, Hirth Anna, Hladics Ká- rolyné, Hladics Károly, Hómann Ferencné, Hómann Ferenc, Hunyadi Györgyné, Kaczián János, Kamarás Józsefné, Kista- kács Mária, Kutasi Károlyné, dr. Király Dezsőné, Kovács Zsu­zsanna, dr. Lakatos István, Lemle Zoltán, Nagy Mária, Orbán Ist- vánné, Posta Zsoltné, dr. Ródler Miklósné, dr. Ródler Miklós, Sólyom Barnabásné, Sólyom Barnabás, Szakály Péter, Szűcs Zsuzsanna, Theisz Lőrinc, Vadász József, Wágner Aranka. * „Az együttes mind a szólam-, mind az összpróbákon 25-30 percet fordít hangképzésre, kottaolvasásra. A művészi színvo­nal emelése érdekében a magasabb fokú hangképzés, a tiszta, kulturált éneklés biztosítása miatt jelenleg is a kórus több tagja a szekszárdi zeneiskola énekszakának növendéke. Az új tagok felvételénél feltételként szabják meg az ének szakra való beirat­kozást. A próbák alkalmával meghallgatják az előadandó mű szerzőjének életét, munkásságát, fontosabb és ismertebb mű­veit, de ugyanakkor párhuzamosan megismerkednek az ugyanabban a korban levő, stílusirányzatnak megfelelő más kortársak munkásságával is... A kórustagok jelentős része rendszeresen látogatja a zenei rendezvényeket" - olvashatjuk a kórus történetének első tiz évét összegező írásban. A fentiekhez hozzájárultak 1967. január 1 -jétől a Szekszárd- Sárköz és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet, valamint a Tolna Megyei Ipari Szövetkezetek. Az idő múlásával más-más szervezetek is támogatói lettek a kórus vállalkozásainak, igy például a legutóbbi külföldi szerep­lésükkor - a XXI. Nemzetközi Kórusversenyre a spanyolországi Tolosaba jutást, íjazást, fellépést a Szövosz 82 ezer 250, a Me­Luca della Robbia: Éneklő fiatalok. Dombormű a firenzei dóm karzatán (1432) szöv 100 ezer, a Kiszöv 100 ezer, a Soros-alapítvány 350 ezer forinttal támogatta. A kórustagok is összesen 108 ezer forinttal járultak hozzá az utazási és vízumköltségekhez, 1989-ben. Meg kell jegyezni, hogy a kórus 1989. évi működési költsége az éves költségvetésben 365 ezer 500 forint, amit a fenntartó szervek - a Mészöv, a Kiszöv és a szövetkezetek - a külföldi út támogatásán kívül biztosítottak. A szekszárdi Művészetek Háza egy-egy oratorikus mű bemutatásának lehetőségéhez járul hozzá nem kevés anyagi áldozattal. * Szolnok, Kőszeg, Budapest fesztiváljainak állandó résztvevő­je a madrigálkórus. Az országos minősítéseken a kamarakórus kategóriában „Aranykoszorús”, „Ezüstkoszorú diplomával”, „Fesztiváldíj”, „Fesztiváldíj diplomával”, „Kiemelt Hangverseny­kórus” kitüntető címeket értek el. Jugoszlávia, az NDK, a Szovjetunió, Svédország, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország énekeseivel is összemérték tudásukat. Miként készülnek egy-egy külföldi versenyre? Érdemes idéz­ni a tavalyi spanyolországi utazási és részvételi tervből: a kiírás és a versenyszabályzat figyelembe vételével az alábbi kategóriákban kívánunk részt venni: vegyeskar, baszk dal és folklór, férfikar, gregorián... A rendezőszervek felajánlották, hogy a verseny után 2-3 nap lehetőséget adnak napi egy-egy koncert megtartására, hogy a nagy távolságról való utazás arányban legyen az ott tartózko­dás idejével... Közlekedési eszközként - viszonylagos olcsósá­ga miatt - autóbuszt választottunk. Az útirány megválasztásánál a kórus kapcsolatait kihasználva, az útközbeni szálláshelyeken egy-egy rövid koncertet tudunk adni. Erre alkalom nyílik Olasz­országban (Verona) és Franciaországban (Grasse, Carcas- sone) is. Utazásunkat a Coooptourist Utazási Iroda szervezi... A Szekszárd-Tolosa-Szekszárd távolság kereken 4400 kilo­méter... Az utazó létszám: 45 személy. Az utazási költség (mindösszesen) 740 ezer 250 forint." E spanyolországi út sikeréről lapunkban is olvashattak be­számolót az érdeklődők. * A madrigálkórus a megalakulása óta közel 2000 próbát tar­tott. Az előadott kórusmüvek száma a 25 év alatt 350-nél több. A fellépéseiket összeadva leírhatjuk, hogy a 20. évfordu­lón éppen a 303. előadásnak tapsolt a közönség. A Magyar Rá­dió 1975 óta évenként készített felvételt a kórussal, a Magyar Televízió 1971-ben, 1983-ban és 1985-ben. Mit kell látni e számok mögött? Elsősorban a munka eredményét, a nemzetközi díjakat, aztán magát a munkát, a felkészülés időszakában. Talán elsőként kel­lett volna szólni a családról. Arról a biztos háttérről, közegről, melynek nyugalma, békéje nélkül mindez nem valósulhatott vol­na meg. A negyedszázad során változtak a kórustagok, újabb és újabb arcok léptek a régiek mellé, vagy éppen a helyükre. A legutóbbi negyedszázad során megváltozott társadalmunk ér­tékrendje is. Másként nézünk arra a történetre, amelyben egy színjátszó csoport, a Szabad szél című operettet Jugoszláviá­ban is előadta. Ennek a színjátszó körnek a fenntartója 1965- ben a szekszárdi Soós Sándor Művelődési Ház volt. Az operett kamarakórusának tagjaiból toborozta a mai madrigálkórust dr. Partos János. * Az első sajtókritika az együttest ...a város zenei életének n agy reménysége”-ként fogadta. A negyedszázados történetük során e reménységnek eleget tettek, mert minden fellépésükben éreztették Kodály Zoltán gondolatát: „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak, aztán mind többen, százan, ezren míg megszó­lal a nagy harmónia, amiben mind egyek lehetünk.” E hitvallással is igazolják, lehet feljebb, messzebb jutni úgy, hogy közben megőrzik mindazt, ami megteremtette, létrehozta magát a kórust: az éneklés örömét. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents