Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-30 / 176. szám
1990. október 30. NÉPÚJSÁG3 Hogyan hozzunk autót Olaszországból? (V.) A számla elkészítése után Moretto úr közölte, hogy ő megbízik bennem, odaadja a kocsit rendszámmal együtt, de hazaérvén, azt feltétlenül küldjem vissza. Ezt megígértem neki. Minden formaságon gyorsan túlestünk, csak arról nem került még szó, hogy a sok egyforma Renault közül melyiket választom. A főnök mondta, hogy az alkalmazottai majd elkészítik a papírokat és rendbe teszik a kocsit, így hát egyik emberének felírtam egy cetlire a kiválasztott autó rendszámát, mire az bólintott, hogy oké, menjek vissza másfél óra múlva. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. Átballagtam a Fiat-kereskedésbe, ott Kálmán mondta, hogy ő is kifizette már az autóját, ám újabb akadályok merültek fel. Lazardi úr ugyanis azt adta értésére, hogy a ferrarai vámhivatalban csak másnap reggel tudja elintézni a kiviteli engedélyt, tehát szombaton 10 órára menjünk vissza. Újabb időpont, újabb ígéret. Mi a garancia arra, hogy másnap délelőtt autó helyett nem újabb kifogásokat és új időpontot kapunk? Semmi. Választásunk persze nem volt, kénytelének voltunk belenyugodni a diktált feltételekbe. Visszamentünk a szomszédba megérdeklődni, hogy mi van a Renault-val. Itt kiderült, hogy kérésem ellenére nem azt az autót vették kezelésbe, amelyiket kiválasztottam, Moretto úr pedig eltűnt. Próbáltunk az alkalmazottakkal vitába szállni, eredménytelenül. Kezdett mindkettőnkön az az érzés eluralkodni, hogy nagy hibát követtünk el azzal, hogy kifizettük előre a vételárat. Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, a kereskedőknek már nem volt sürgős a további intézkedés, nem volt fontos, hogy a kedvünkben járjanak. Késő délután előkerült Moretto úr, mire azonnal lerohantuk és reklamáltunk: miért nem azt az autót készítették elő, amelyiket kiválasztottam? A főnök higgadtan közölte, hogy sajnos ez az egyetlen kocsi, amelynek a kivitelhez szükséges papírjai készen vannak, más autóra vonatkozó okmányok beszerzése egy hetet venne igénybe. Ez persze nyilván nem volt igaz, de ebbe is kénytelenek voltunk beletörődni. Moretto úr még gyorsan hozzátette, hogy kárpótlásul ad ajándékba egy-egy olajszűrőt, gázolaj-finomszűrőt és légszűrőt. Megnéztük a nekünk szánt autót, amely tulajdonképpen ugyanolyan volt, mint a többi, de mégis az volt az érzésünk, hogy a legrosszabbat sózták ránk. Az első gumik kopottak voltak, a bal hátsó ajtón kis horpadás, az egyik zárreteszelő gomb hiányzott, a motort nem mosták le, az üléseket sem tisztították ki. Enyhén szólva tisztességtelennek éreztük ezt az eljárást. Tíz perccel ezután Moretto úr a kezembe nyomott kívánt. Beültem a friss szerzemény volánja mögé és vegyes érzésekkel gördültem ki vele a kapun. Még csak délután volt, így bementünk Forli belvárosába körülnézni, hogy elüssük valamivel a kényszerű várakozás idejét. Az élet ilyenkor, 6-7 óra után pezsdül meg a városokban, úgy tűnt, mindenki az utcán sétál, rengeteg, csoportokban beszélgető, kávéházak teraszán üldögélő embert láttunk. Nézegettük a kirakatokat és megállapítottuk: az égvilágon semmit sem lenne érdemes itt vásárolni az autókon kívül, minden nagyon drága a mi pénztárcánkhoz, otthoni árainkhoz képest. Az utcákon egymást érték az apró üzletek, komolyabb áruházát alig láttunk, elvétve akadt egy-egy bevásárlóközpont, szupermarket a nagyobb városok szélén. Szombaton fél 11 -kor került elő Lazardi úr, Kálmánnal elvonultak még néhány formaságot elintézni, majd átadta az iratokat és kulcsokat. Szívélyes mosolygások közepette kezet ráztunk, elbúcsúztunk. A parkolóban a másfél tonnás Re- gatával felaraszoltunk az utánfutó hátára. Jó hangulatban, nagy megkönnyebbüléssel vágtunk néki a hazafelé vezető útnak, legfeljebb azért aggódtunk kicsit, hogy a Lada Samara hogyan boldogul majd a mögé kötött, közel kéttónnás súllyal. A továbbiakban azonban ezzel volt a legkevesebb problémánk. (Folytatjuk) Jó hangulatban indultunk haza. Még nem tudtuk, mi vár ránk az olasz határon. néhány összetűzött papírlapot és jó utat A benzináremelés és társai Egy kamikázelépés és következményei (Folytatás az 1. oldalról.) Gazdaságilag indokolatlan és káros A kormány a meghirdetett antiinflációs politikával szemben a legklasszikusabb inflációgerjesztő politikát hajtja végre. Igen komikusnak tűnik az infláció ellen áremelésekkel harcolni. A támogatások leépítésével csak egyet lehet érteni. Csak itt két probléma van. Az egyik, hogy a támogatások leépítésének kizárólagos eszköze a támogatott termékek árának emelése. A másik, hogy a benzin esetében szó sincs semmiféle támogatásleépítésről, hiszen az ár idáig is többszöröse volt az önköltségnek. Az is jogos, hogy valamilyen forrásból csökkenteni kell a költségvetés hiányát, márcsak azért is, mert a Világbank ezt fontos előfeltételként szabta meg a további segítségnyújtáshoz (értsd: hitel- nyújtáshoz, kemény kamatért). Csakhogy ilyenkor meg kell nézni, hogy milyen termék áremelése révén javítjuk az egyenleget. Ha a végső fogyasztás termékeinek árát emeljük (pl. szesz, dohány, kávé, vagy akár a kenyér, tej, hús, stb.), akkor ennek hatása nem gyűrűzik tovább, nem lesz általános inflációs hatású. Ha viszont az energiahordozók, üzemanyagok árát növeljük, kiszámíthatatlan tovagyűrűző folyamatot indítunk el az egész gazdaságban, hiszen minden termelőtevékenység megdrágul. Nőnek a költségvetési intézmények kiadásai is, ezért a kormány többletkiadásra kényszerül, vagyis bevételtöbbletének egy része máris elúszott. Többe kerül a hadsereg, a rendőrség, az igazságügy, az egészségügy, az oktatásügy, a hivatalnoksereg, az egész bürokrácia fenntartása, az önköltség általános növekedése gyengíteni fogja a magyar exportőrök pozícióit a világpiacon, egy olyan helyzetben, amikor az export fokozása létkérdés. Relatíve olcsóbb lesz az import, tehát ez is az egyenúly romlása irányába hat majd. Vagyis érvényesülni fog a bumeránghatás, egy intézkedés a meghozóinak szándékaival ellentétes hatást fog kiváltani a végelszámolásban. Tömegek ellehetetlenülése A gazdasági hatás a politika szférájába is átcsap. Személygépkocsi-tulajdonosok, akik egy élet munkájával kaparták össze az autó árát, most újra gyalogosokká vedlenek, a tömegközlekedés nem fogja tudni a többletigényeket kielégíteni, illetve a tömegközlekedés árait is drasztikusan emelni kell. Személy- és árufuvarozók ezrei, tízezrei adhatják vissza az iparengedélyt növelve a munkanélküliek számát. Ingázók százezrei kerülnek lehetetlen helyzetbe, és ne feledjük el, hogy a munkanélküliség növekedésével az ingázás szerepe tovább fog növekedni, hiszen százezrek lesznek kénytelenek lakóhelyüktől egyre távolabb munkát keresni. Ha a vállalatok vállalják magukra az utaztatás többletterheit, az megint csak inflációs spirált eredményez, ha a terhek egy részét mégis az egyének vállára rakják, akkor viszont tovább erősödik a bérnyomás, és máris beindulhat a legklasz- szikusabb bér-árspirál, ami mindig a legveszélyesebb, mert egészen bizonyos, hogy jugoszláv vagy lengyel méretű hiperinflációhoz vezet. Mi lett volna a helyes megoldás? Ha a kormány ennyire kényszerhelyzetben van, akkor még mindig lenne lehetősége a szesz, a dohány, a kávé, az élvezeti cikkek árának akár drasztikus emelésére. Nem hiszem, hogy a sör vagy a cigaretta árának akár több száz százalékos emelése az utcára vitte volna az embereket, ha tapsolni éppen nem is tapsolnának neki. Magyarország évente 130-140 millió dollárt költ kávéimportra, s bármennyire kávéivó nemzet vagyunk, krízishelyzetben meg lehetne értetni a lakossággal, hogy egy darabig elégedjen meg a napi két-három csésze helyett eggyel, esetleg azzal, nem minden nap fog tudni kávét inni. Az élvezeti cikkek árának emelése azt is jelentené, hogy a külföldi turisták többet költenének nálunk, ami nyugati turista esetében az ottani kereseteket alapul véve még nem is nagy érvágás. A szesz és a dohány árának emelése csökkentené ezen élvezeti cikkek fogyasztását, ami egyenesen kívánatos cél. Ez ugyan csökkentené a bevételeket is, de ugyanez áll a benzinre is, annak fogyasztása is drasztikusan csökkenni fog ilyen áremelés mellett. Világpiaci árak, nyugati árszínvonal A világpiaci és a nyugati árakra való hivatkozás már aligha minősíthető finom jelzőkkel. A mai napig olcsó parasztfogás a nyugati valutában mért árat átszorozni a hivatalos devizaszorzóval. Ugyanis a forint devizaszorzója nem a valós vásárlói kosár alapján mért vásárlóképesség- böl lett megállapítva, hanem exportunk átlagos devizakitermelési mutatójából. A kettő eltérése mutatja a magyar gazdaság átlagos termelékenységét, hatékonyságát a nemzetközi mércével mérve. Ezen eltérés az oka annak, hogy a nyugati átlagos munkás a fizetéséből fejedelemként tud élni Magyarországon. A forint tehát jelentősen leértékelt valuta még mindig, az ilyen átszorzás tehát jelentősen torzít. Azt kell megnézni, hogy a nyugati benzinárak az ottani keresetekhez hogyan viszonyulnak és nálunk is ilyen arányokat kell kialakítani. Az olaj ára az öbölválság következtében állandóan ingadozik, azonban a 41 dollár/hordó árról lement 30 dollárra, és most megint van kisebb emelkedés, így 34 dollár egy hordó ára. A 41 dollárhoz képest ez még mindig jelentős csökkenés. Ezért nem lehet az olajár-emelkedésre fogni a hazai áremelkedést. A türelmi idő lejárt Az Antall-kormány hatalmas csődtömeget vett át, s ezt szokták mentségére fölhozni, ám úgy tűnik, hogy nem e csődtömeg felszámolásának, hanem sokkal inkább növelésének útján halad. A rendszerváltás feladatát valójában nem az Antall-kormány oldotta meg, hanem elődje, a Németh-kormány. A helyhatósági választások már a kormányzattól függetlenül zajlottak le, menetrend szerint. Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a Németh-kormány a személyi-szakmai kvalitások tekintetében messze fölötte állt a mostaninak. Bárki megnézheti régebbi cikkeimet, hogy nem fukarkodtam a Németh-kormány bírálatával, többek közt e lap hasábjain. Most mégis azt kell megállapítanom, hogy Németh Miklós csapata minden téren hatékonyabb volt, jobb vál- árki ságmenedzsernek és rendszerátalakítónak bizonyult. A politikai fordulat, a demokrácia megteremtése egyelőre nem a pozitív szelekciós mechanizmusokat erősítette, hanem sokkal inkább a kontraszelekciót. Ez sajnálatos tény, de várható volt, hiszen minden nagy rendszerváltás, politikai megrázkódtatás egy időre felszínre hozza a demagógiát, és az azzal mindig kézen fogva járó középszert. A nagy hangerő egy darabig pótolni és kiszorítani képes a tudást, a megfontoltságot. Később a vihar elültével, a csöndes hétköznapok idején persze a retorika visszaszorul, és beindulnak a pozitív szelekciós folyamatok. Csak ezt még ki kell várnunk. Egyelőre a kormány részéről nincs világos koncepció, nincs reális válságkép sem, nincs feladatmegoldási „algoritmus”. A szerkezetkonzerválás finanszírozása A kormány az elavult gazdaságszerkezethez még csak meg sem kísérelt hozzányúlni. Azt várja, hogy a privatizáció, a liberalizálás amolyan édeni szellőként fogja szánkba hozni a makrostruktúra- váltás sült galambját. Márpedig nem fogja! A kormánynak nem most kellene erélyt és állhatatosságot tanúsítania, a benzináremelés kérdésében, hanem akkor, amikor a bányászok, kohászok, stb. vélt érdekeik védelmében sztrájkkal fenyegetőznek. Az igazi érvágás a magyar gazdaságban a bányászat 30 milliárd forintos adósságának elengedése volt, amolyan „emberbaráti” (valójában álhumánus) gesztusként, mondván, hogy nem a bányászok tehetnek az eocén-, a liász- stb. programról. Csakhogy ez egy piacgazdaságban sohasem lehet morális kérdés. A kohászat, a kitermelőipar, a gépipar leépítése, általában az egész nehézipar drasztikus karcsúsítása elkerülhetetlen, hiszen ezek a szférák hatalmas erőforrásokat kötnek le, alacsony hatékonysággal, környezetszennyezéssel ellentételezve. Az energia- és nyersanyagigényes ágazatok, a kitermelőipar visszafejlesztése, a felduzzadt állami apparátus leépítése adná a kormány kezébe a megoldás lehetőségét, ám a hatalom most is, mint már évtizedek óta a látszólag kisebb ellenállás irányába igyekszik haladni. Példa erre a benzináremelés. Most azonban kiderült, hogy az eddig puha korlátok éppen ebben az irányban kezdenek igazán bekeményedni... GAZDAG LÁSZLÓ Bor Imre hivatalban Bor Imre eskütétel közben A paksi lakosság akaratából létrejött új önkormányzati képviselő-testület első, alakuló ülésén Bor Imrét választotta a város polgármesteréül. A 27 éves fiatalember 1988-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, számítástechnikai szakterületen. Egy évet egy budapesti kutatóintézetben dolgozott, majd pályázat útján került Paksra, az Energetikai Szakképzési Intézetbe, ahol programozást oktatott. Nős, egy másfél éves kisfiú édesapja. Bor Imre fiatal kora ellenére jól felkészült, megfontolt ember benyomását keltette a megválasztása utáni első pillanatokban, amikor röviden bemutatkozott a szép számban összegyűlt paksiaknak és átvette a testületi ülés irányítását. Röviddel hivatalba lépése után kértünk tőle interjút:- Milyennek érzi az együttműködési készséget a többi képviselővel? Mennyire lesz zökkenőmentes a közös munka?- Biztos vagyok abban, hogy minden képviselőtársamat egyetlen cél vezérel: a paksi lakosság javára és megelégedésére dolgozni. Viták lehetnek - sőt szükségesek is - a konkrét döntések előtt, de a jó együttműködésben nem kételkedem.- Hogyan kezd munkához egy frissen megválasztott polgármester? Milyen kapcsolatra számít a meglévő tanácsi apparátussal?- Egyik legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy már első munkanapomon összehívjak egy apparátusi értekezletet. Ezen kértem a dolgozókat, hogy mindenki végezze a munkáját tovább úgy, ahogy eddig, lehetőség szerint zavartalan legyen a polgármesteri hivatal működése. Semmilyen jelentős személyi változást nem tervezek, nem fogok senkit elküldeni csak azért, mert eddig itt dolgozott. Ugyanakkor törvény adta jogom és kötelességem az új apparátus szervezeti felépítését kidolgozni és a képviselő-testület elé terjeszteni. Ez hónapokig fog tartani, hiszen egyrészt a vonatkozó jogszabályok is hiányoznak még és nekem is idő kell a hivatal munkájának megismeréséhez. Kértem a dolgozókat, hogy kezdeti ismerkedésemet mindenki tőle telhetőén segítse és örömmel fogadok bárkitől, bármilyen ötletet, javaslatot. Úgy tapasztalom, hogy a dolgozók megnyugodtak egy kicsit, bár azzal mindenki tisztában van, hogy ez egy átmeneti állapot.- Sokan aggódnak, hogy a képviselő- testület összetételéből adódóan erősödni fog az atomerőmű befolyása a városra. Erről mi a véleménye?- Én nem osztom ezt az aggodalmat. Először is, az erőműben dolgozók aránya a képviselő-testületen belül megfelel a város lakosságában, meglévő aránynak és ez biztosítja a kiegyensúlyozottságot. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a testületi munkában semmiféle külső befolyásnak nem engedhetünk, függetlenül attól, hogy ki hol dolgozik, csak a város, a lakosság érdekét tartjuk szem előtt. Hiszem, hogy ez így lesz és nem is tapasztaltam semmit, ami ennek ellentmondana.- Mit gondol, jut-e ideje majd a szakmája gyakorlására is?- Azt hiszem, hogy jó ideig nem lesz módom a számítógépekkel foglalkozni. Titkon abban reménykedem, hogy 2-3 év múlva én is beletanulok annyira a polgármesteri munkába és a körülmények is olyan kedvezően változnak, hogy jut majd időm erre is. Tudom, hogy hatalmas gondokat, feladatokat vállaltam magamra és ha szükségét érzem egy kis lazításnak, kikapcsolódásnak, erre jó hely lesz a számítógépterem.- áa Nem kellett volna előre fizetni
