Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-04 / 155. szám

TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP 1990. október 4., CSÜTÖRTÖK I. évfolyam, 155. szám Mámorító éjszaka Beriinben A tavaly november kilencedikihez - a fal megnyitását követő órákhoz - fogha­tó, újjongó hangulatú éjszakán ünnepel­te a német állami egység helyreállítását az egyesült Németország régi-új főváro­sa, Berlin. Legalább egymillióan vettek részt a késő délután kezdődött utcai ün­nepségeken és a Reichstágnál rendezett hivatalos ceremónián, s az aggodalmak­kal ellentétben nem történt súlyosabb rendzavarás. Az események tanújának több mint másfél órás közelharc árán sikerült eljut­nia az Alexanderplatztól a Brandenburgi kapuhoz. Az 50 méter széles Unter den Linden sugárúton, amelyet már kora reg­gel lezártak a járműforgalom elől, szinte gombostűt sem lehetett leejteni a höm­pölygő tömegben. A köztársasági palota előtti hatalmas téren szalonzenekar húz­ta a táncolni vágyóknak, a pszichedeli­kus zöld és lila megvilágításban tündöklő berlini Dom mellett kemény rockzene szólt. Lépten-nyomon büfék, imbiszbó- dék, csapszékek, hurkaárusok: a néme­tek ezúttal sem tagadták meg önmagu­kat. A „würst" meg a sör nélkül egysze­rűen elképzelhetetlen bármilyen happe­ning - hát még egy ilyen, száz évente ha egyszer adódó, nemzeti összeborulás. A Reichstag előtti ha­talmas, füves térségen - Platz der Republik - leg­alább 300 ezer fő szo­rong. Az élelmesebbek a fákra felkapaszkodva, páholyból szemlélik, amint fiatal sportolók a Reichstag előtti 17 méter magas árbochoz viszik a hatalmas nemzeti lobo­gót. 23 óra 58 perckor megszólal a híres frei- heitsglocke, a schöne- bergi városháza harang­ja, majd pontosan éjfél­kor felkúszik az árbocra a 60 négyzetméteres feke- te-piros-sárga zászló. A szövetségi elnök szózatát elnyomja a százezrek tor­kából feltörő újjongás, a petárdák és pezsgősdugók durrogása. A német himnuszt, a híres deutsch- landlied-et kórusban éneklik a Reichstag lépcsőjén álló politikusok és a téren egy­begyűlt százezrek. Az idősebbek közül többen könnyeiket törlik - egy évvel ez­előtt aligha remélték, hogy megérik ezt az eseményt. A himnuszt követő tűzijáték leple alatt a tudósító megpróbál elébe vágni a várha­tó tömeges hazaindulásnak, ám így is ne­hezen jut ki a térről. Lépten-nyomon pezsgősüvegek, sö­rösdobozok, üvegcserepek hevernek a sötétben, átlagosan húsz másodpercen­ként robban a közelben egy „knall- frosch” (durranó rakéta), illetve süvít föl az égbe 120 decibeles hangerővel egy petárda. Még jó, hogy a rendőrfőkapitány nem engedélyezte a durrogtatást - mi lett vol­na ezen az éjszakán, ha nagylelkűbbnek bizonyul? Hajnali két órakor már ritkul az ember­tömeg az Unter den Lindenen, bár az ün­neplők egy része eltökélten mulat tovább - elvégre szerdán hivatalos ünnepnap van, nem kell munkába menni. Kivéve, persze, a köztisztasági hivatal embereit - rájuk jócskán vár munka. De hát ez le­gyen a legnagyobb gond, amit a német egység jelent Berlinnek, Európának, a vi­lágnak... DORQGMAN LÁSZLÓ (Berlin) Jakob Schirmer békésen pihen édesanyja, Ina karjában október 3-án, miután ő lett az egyesült németország első polgára. A három kilogrammos kisfiú Berlin egyik klini­káján abban a pillanatban született, amikor a két német- ország ismét eggyé vált. (Telefotó) Kétnyáriak - a parkokba Ezek a szép őszi napok igazán alkalmasak arra, hogy a parkokat rendbe tegyék a kertészek. Főleg tulipánhagyma és kétnyári palánta kerül a földbe. Szekszárdon a Béla tér, a Garay tér (képünkön), a művelődési ház előtti tér, a Hunyadi utca és a Felszabadulás tér tartozik a városgazdálkodási vállalat­hoz. Török szegfűt, árvácskát, nefelejcset, százszorszépet ültetnek a par­kokba - ezek a dísznövények már kora tavasszal hozzák színes virágaikat. Ketyeg az aszálykárok „pénzügyi órája” Néhány napon belül befejeződik a mezőgazdasági üzemekben az aszálykárok üzemsoros, tételes felmérése, amelynek alapján lehetőség lesz a konkrét pénzügyi segítség (célhitel, földadókedvezmény, kistermelők földhasználati adókedvezménye, stb.) igénybevételére - közölték az FM-ben az MTI-vel. (Folytatás a 3. oldalon.) Kisnyugdíjasoknak olcsóbban A pártok úgy versengenek a választók kegyeiért, ahogy jóizlésük engedi. Leg­többje a hangzatos szlogeneket tartja legtöbbre, de egymás lejáratásától sem riadnak vissza. Az effajta versengésből a tisztelt állampolgárnak nem származik előnye. A Kereszténydemokrata Néppárt szekszárdi szervezetének kezdeménye­zését - talán megbocsáthatóan - tekint­hetjük választási fogásnak, mégis ez ab­ból a fajtából való, amelynek előnyeit közvetlenül érezheti az állampolgárok egy rétege. (Folytatás a 3. oldalon.) Mégis volt zsidózás? Manipulált felvételt játszott le a kedd esti tv-hiradó első és harmadik kiadása annak bizonyítására: a parlamentben „Hordót a szónoknak!” közbekiáltás hangzott el, nem pedig az, hogy „Hordót a zsidó(k)nakl”. Ezt a megállapítást Szűcs Gábor, a Kurír főszerkesztője és Aczél Endre társfőszerkesztő tette a lap csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. Mint emlékezetes, parlamenti vizsgálat kezdődött annak nyomán, hogy a Kurír szeptember 24-i számában „Mondjon le a képviselő!” cimmel cikk jelent meg. Az írás szerint az Országgyűlés szeptember 18-i ülésén „Hordót a zsidó(k)nak!” köz­bekiáltás hangzott el Tölgyessy Péter in­terpellációja közben. A Kurír szerkesztőségében az újság­íróknak levetítették az ülésnek a televízió belső láncán rögzített eredeti felvételét, valamint a keddi Híradó első és harmadik kiadásában bemutatott képsorokat. Míg az eredeti felvétel tanúsága szerint az inkriminált közbekiáltás az ülést vezető Vörös Vince „Csendet kérek!" felszólítá­sa után hangzott el, addig a Híradó meg­vágott felvétele szerint az ominózus mon­dat az elnök „...tessék folytatni az inter­pellációt!” felszólítása után következett. Az eredeti felvételről a „Hordót a zsi­dódnak!" közbekiáltás valóban kihall­ható. (Folytatás a 2. oldalon.) Exportra dolgoznak Kistormáson A kölesdi Egyetértés Mgtsz öt éve üze­melteti Kistormáson azt a varrodát, ami 28 embernek ad munkát, biztosítja rész­ben a megélhetést, részben pedig az ah­hoz szükséges kiegészítő összeget. A he­lyi, a kölesdi és a borjádi lányok, asszonyok a Budapesti Népruházati Kisszövetkezet­nek dolgoznak, s amint azt Néth Dezsőné varrodavezető elmondta, a Szovjetunióba és az NSZK-ba kerülnek a termékek. Nagy ország, nagy tétel, mondhatjuk, amikor a szovjet exportról beszélünk, hiszen áprilistól decemberig 20-30 ezer lánykagarnitúrát - pólót és bermuda- nadrágot - varrnak a kis üzem dolgozói. Előtte póló és szoknya összeállítása je­lentette a munkát. Nemcsak Keletre kerül azonban a Kistormáson ös|^eállitott ter­mékekből. A németországi,"volt NSZK- beli Raab cégnek varrnak általában szö­vet és selyem alapanyagú egyenes sza­bású női ruhát, amihez az anyagot ugyanúgy, mint az előző esetben, kiszab­va kapják. Az igényes német piacra ki­sebb tételt - 1500-3000 darabot - ren­deltek, valószínű abból a megfontolás­összpontosítás Hangulat vasalóval, késztermékkel ból, hogy ne köszönjön vissza az utcán. Az üzemvezető tájékoztatása szerint ren­geteg a munka, túlóráznak, s úgy néz ki, szombaton is dolgozni kell. A tervet mindenképpen teljesíti a jól összeszo­kott, egymást segítő kollektíva, hiszen részben a pénztárca, részben pedig a munkahely megtartására megy ki a „já­ték”. A teljesítménybérben dolgozó leá­nyok, asszonyok 3500-tól 12 ezer forint­ig kereshetnek, és az sem utolsó szem­pont, hogy helyben, illetve a közelben van a munkahely, s az, hogy van(!) mun­kahely. Fotó: ÖTÖS RÉKA Megyénkén is áthalad Autópálya­építés magánerőből Magánerőből kívánja megépíttetni az országot Jugoszlávián keresztül Észak- Itáliával összekötő déli autópályát a CO- NEXUS Gazdálkodási és Pénzügyi Ta­nácsadó Részvénytársaság. (Folytatás a 3. oldalon.) Régi-új igazgató Rendkívüli vb-ülést tartottak Dombó­váron, amelynek egyetlen napirendi pontja a kórház-rendelőintézet új orvos­igazgatójának kinevezése volt. Az a ren­delet, amelyet a népjóléti miniszter adott ki, a kórházak igazgatójának újraválasz­tásáról, nem tette lehetővé, hogy megvár­ják az önkormányzatok felállását Ezért a beiktatás a régi tanácstörvény rendelke­zése szerint zajlott, vagyis az igazgató ki­nevezése a végrehajtó bizottság felada­ta. Ennek a feladatának tett eleget a dom­bóvári vb., amikor a pályázatot elnyerő dr. Hajós Károlyt, az eddigi igazgatót ki­nevezte a kórház-rendelőintézet élére. Megbízatásának időtartama nincs meg­határozva, ugyanis az erre vonatkozó jogszabályt még nem alkották meg. Ezzel az aktussal a vb. befejezte tevé­kenységét.

Next

/
Thumbnails
Contents