Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-03 / 154. szám
1990. október 3. Népújság 5 Osztályidegenek voltunk Magyarországon... (1.) „Oly korban éltem, amikor az emberekről gyakran kérdőívek alapján ítéltek: az újságokban azt írták, hogy a fiú nem felel az apjáért, de megesett, hogy az embert még a nagyapjáért is felelősségre vonták." (Hja Ehrenburg: Emberek, évek, életem) Bármilyen elterjedt is ez manapság, az alábbiakban sefeketítésnem következik, se szerecsenmosdatás, csak tárgyilagosnak szánt beszámoló. Élménybeszámolónak is nevezhetem, amiért egyébként nem kellene túlságosan hálásnak lennem a sorsnak, de nem is kárhoztatom. Ami az „osztályidegenséget” illeti, születésem után hosszú évekig még csak nem is sejtettem, hogy az vagyok. Alighanem hasonlóképpen voltak ezzel felmenőim, oldalági rokonaim, mindazok, akikről ma már tudom, hogy az „osztályos társaim” címszó alá sorolhatók. Akkoriban ez eszembe, eszünkbe se jutott. Később eléggé nyomatékos eszközökkel hívták fel a figyelmünket hogy milyen széles kör tagjaiként soroltatunk együvé. Olyanok, akik bár ismertük és elismertük egymást de jól el is különült egyikünk a másikától. Például nagyapám, aki 1904-1908 közt Bácska alispánja volt a híres Just Gyula optikus Budapesten, a mai Martinelli téri Beneschowky gyermek- ruhabolt dúsgazdag tulajdonosa, Gecseg Feri bácsi későbbi öreg kulák, majd apósom Perkátán; dr. Bikár Deján fogorvos, az esperesem fia a Váci utcában és még sokan mások. Ami engem illet, földbirtokos ivadék katonatisztek közül származom. Apámék csak 1788-ban, apai nagyanyámék 1608-ban, anyai nagyapámék 1218- ban, ez ági nagyanyámék 1272-ben kaptak nemességet. A mai neosznob nemességkutatók a leghatározottabban szórakoztatnak. Mi akkor ezt természetes családi állapotnak éreztük, eszünkbe se jutott szégyellni - hisz nem úgy loptuk - de különösebben nem is pöffeszkedtünk vele. Tény persze, hogy az se jutott eszünkbe, családfája mindenkinek van, csak nem mindenkinek volt ideje feljegyezni. Másirányú elfoglaltsága miatt, ami bizony lehetett robot, akár őseim egy részének azon a földjén is, ahol most egyik legutolsó leszármazottjuk megbecsült nyugdíjas termelőszövetkezeti tag. (Mersevát.) A tiszti pálya, a két világháború előtt és között megbecsült mesterség volt. Attól tartok, hogy megbecsültebb, mint napjainkban. Hadnagytól a tábornokig mindenkit fel tudok mutatni, utóbbi anyai nagyapám volt, aki apámmal együtt még I. Ferenc József hűségére esküdött fel. Később évtizedekig hallgathattam, hogy valamennyien sötét gazemberek voltak, tetejében szakmailag is képzetlenek. Aztán az idén augusztusban a tv egyik adásából kiderült, hogy az a Ludo- vika Akadémia, ahol történetesen Géczy Béla nagybátyám is végzett, a kor magas szakmai színvonalán álló műintézet volt, tisztjei pedig kitűnő szakemberek. Mindebben éppúgy lehetett valami, mint a hazájukhoz való kötődésükben is, amit azt hiszem nyugodtan nevezhetünk hazaszeretetnek. Ezt egyébként ideig-óráig idehaza se tagadta senki. Amikor Géczy Miklós nagybátyám, a kiskőrösi és celldömölki méntelepek utolsó parancsnoka, kincseket érő tenyészmé- neket mentett haza az angol fogságból, a Magyar Köztársaság Földmívelésügyi Minisztériuma jutalomban részesítette. Nem sokkal később boldog lehetett azért, hogy méneskari ezredesi tudásával elhelyezkedhetett szarvasmarha-kísérőként. Innen is ment nyugdíjba. Harcoltak? Természetesen, hisz ez volt a mesterségük. Apám 1916-ban Lucknál, a magyar történelem utolsó lovasrohamában - ami kisebbfajta tömegmészárlás volt - verekedte ki magának a nagyezüstöt. Béla bátyám Voronyezsből, alakulata jó részével együtt, csinálta végig a visszavonulást, ami egyébként méreteiben sokkal nagyobb tömegmészárlás volt. Poroszló községben aligha tudják, de én néhai Dávid Gyula regölyi tanácselnöktől, volt őrmesterétől igen, hogy ez a község neki köszönheti megmaradását. Ugyanis német parancsra se volt hajlandó a magyar falura lövetni a 16 tábori tarackjával, hanem megvárta, amíg az oroszok kiérnek a rétre. Akkor persze lövetett. Sose esküdött fel Szála- sira, mert nem volt olyan pártszolgálatos, aki egy teljes tüzérosztály parancsnokát ilyen céllal fel merte volna keresni az első vonalban. Pozsony után, a történelmi magyar határnál robbanhatta fel lövegeit és tette fel a kezét, abból a meggondolásból, hogy ő a hazája és nem Németország védelmére esküdött. Ami elég formalista meggondolás volt, de mert végig a katonáival maradt, talán mégis rokonszenvesebb, mint Dálnoki Miklós Béláé, vagy Kéri Kálmáné, aki százezres hadsereg éléről: - távoztak. Utóbbi eljárásuk Páger Antalnak egy ragyogó filmszerepre adott módot, előbbi a nagybátyámnak három évi hadifogságra. Az új hadseregben már nem tartottak igényt szolgálataira. Az Egyiptomi Nagykövetség gépko- csivezetőjeként lett - tudtommal - a Kádár-rendszer egyetlen kitelepítettje... Mindazok, akikről idáig szó esett, már meghaltak. Én élek, ezért talán megbocsátható lesz némi személyeskedés. Hat, meglehetős tisztességes eredményű, fél évet végeztem már el az akkori Magyar Agrártudományi Egyetem kert- és szőlőgazdaságtudományi karán, amikor váratlan miniszteri rendelet kötelezett arra, hogy sok század magammal felvételi vizsgát tegyek. Egy évvel egyetemi tanulmányaim befejezése előtt. Nem voltak kétségeink, hogy ez a bőrünkre megy. Egyébként olyan kitűnő képességű évfolyamtársaink, mint Dezső Imre (Malév- géppel zuhant le később Kievnél) és sokkal kevésbé kitűnő képességű neje, Szeifried Erzsébet (talán már nem docens Gödöllőn) ez irányban nem is hagytak kétséget bennünk. 259-ből 120-an maradtak az évfolyamon, én nem voltam köztük. Évekkel később sikerült kilopat- nom a tanulmányi irodából az indoklást. Eszerint személyemben olyasvalaki lopakodott be a magyar agráréletbe, aki „fasiszta, fasisztákkal barátkozik, szellemi képességei közepesek”. Ez utóbbi megállapítást ne vitassuk, az előző kettő hazug volt. Máshol már megírtam, hogy ekkor indultunk neki a határnak, amit szégyenlek. Hacsak az élete, vagy személyes szabadsága nincs veszélyben, az ember lehetőleg ne hagyja el a hazáját. Ekkor még nem ismertem Bartók mondását, melyet Illés Endre egyik kötetéből idézek: „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik... Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba kerül is az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg.” Bartók, a világnagyság, természetesen teljes joggal ment el. Mi viszont maradtunk, mert lebuktunk és amikor a szombathelyi ÁVH Malom utcai pincéjének meredek lépcsőjén lerúgtak bennünket, akkor kaptam a legtömörebb összegezését annak, hogy milyen minősítésre számíthatok belhonban. így hangzott: „Te büdös, fasiszta, zsidóivadék! Hát megjöttél?" Maradtam is. ORDAS IVÁN Üzlet és bosszúság is egyszerre a kövérség? Konferencia kövér emberek részvételével. Mulatságosnak hangzik, nemde? Aligha, derül ki az Egyesült Államokban működő, a kövérség elfogadtatásáért alakult egyesület minap tartott konferenciáján, ahol a tagság azért gyűlt össze, hogy az elhízással kapcsolatos előítéletekkel szembeni küzdelmük jövőbeni sarokköveit kijelöljék. A mintegy háromezer lelket számláló csoport arra szánta el magát, hogy a közoktatás, a pártfogás és a támogatás segítségével megkíséreljen javítani az elhízottak életének minőségén (is). A gyűlésen a tagok által megélt élmények domborodtak ki leginkább: a 250 résztvevő ujjongott és tapsolt társaik megpróbáltatásainak és sikereinek hallatán. A San Diegoból jött Catherine valóban szorult helyzetét ecsetelte, amikor egy repülőútja során biztonsági öve meghosszabbítását volt kénytelen kérni. És akkor még nem került szóba a ruhavásárláskor felmerülő problémák tömkelegé. „Ha egy extra méretű melltartót kérsz, az eladó elképed, majd közli, hogy meg kell néznie, van-e raktáron” - meséli Catherine, mialatt a hallgatóság a hasát fogja a nevetéstől. A kövérség komoly üzlet, mondja Bob és Linda. Egy levelet lobogtatnak, amelyben egy cég megígéri, hogy abbahagyja a kövér embereket sértő üdvözlőlapok és kávésbögrék forgalmazását. Az egyik ilyen üdvözlőkártya külső oldalán például az olvasható, hogy „Ez a te születésnapod, s rengeteg nő csak téged akar". A lap belső oldalán lévő képen azonban bohócruhába bújtatott két dagadt hölgy puffa- dozik. „Ezek a nőkepekednek érted” - áll az üdvözlőlapon. Frances, egy 154 kilogrammot nyomó hastáncos San Franciscoból, hattagú tánccsoportjának előadásairól számol be. Magánpartikon, fesztiválokon és éttermekben lépnek fel. „Kéjsóvár ékköveknek” hívják magukat. „Bárhol, bármikor fellépünk” - mondja a 47 éves Frances. Az ülésen egy baltimore-i nő elpanaszolta: másodszor is le kellett tennie a jogosítványát, bizonyítva, hogy nem túl terebélyes a volán mögötti funkciók betöltéséhez. „Nem vagyok szélhámos” - állítja Regina, akinek Mary- landben voltak összetűzései a hatóságokkal. Nem égett a motorkerékpárján a fényszóró, s feldöntötték öt. „Nem szégyellem, hogy kövér vagyok” - mondja, majd azzal fenyegetőzik, hogy keresetet nyújt be az incidens miatt. Egy másik asszony a kövér emberek jogaiért vívott harcában egészen a Legfelsőbb Bíróságig ment el. Sharon, volt egészségügyi tanuló beperelte iskoláját, ahol arra kényszerítették őt, hogy szerződést írjon alá többletkilóinak csökkentéséről. Miután nem sikerült súlyfeleslegét leadnia, azt mondták neki, hogy hagyja el az iskolát. A 25 éves gyermekgyógyászati nővérnek a bíróság 44 ezer dollárnyi kártérítést ítélt. Az iskola fellebbvitelért fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, amely októberben tárgyalja az ügyet. A többnapos konferencián az élménybeszámolókon túl divatbemutatót is rendeztek. Bevezettek az aerobic és a hastánc műhelytitkaiba, de felhívták a figyelmet a fogyókúra veszélyeire is. Talán a legfontosabb napirendi pontként hozzáláttak az egyesület alulról építkező szervezeteinek kialakításához, és levélkampányra szólítottak fel az olyan termékek és hirdetések ellen, amelyek a kövérségből táplálkozó előítéletekből húznak hasznot. Fordot kapott a legjobb magyar Az év elején az Auto Bild, az Axel Springer német kiadó milliós példány- számú képeslapja vetélkedőre hívta európai testvérlapjainak - az olasz Auto Ogginak, a francia Auto Plusnak, az angol Auto Expressnek, a norvég Auto Nyttnek, és a holland Auto Weeknek, és persze a magyar Auto Extrának - olvasóit. Nem kevesebbet kellett a többfordulós nemzetközi bajnokságon kideríteni, mint azt, hogy ki a legjobb autóvezető Európában. Minden országban nemzeti bajnokságokat rendeztek, az elméleti vetélkedőn túljutottak közül kerültek ki a nemzeti döntő versenyzői. Júliusban Budapesten, az Autóközlekedési Tanintézet óbudai autópályáján rendezték meg a gyakorlati versenyt. Itt már nemzeti bajnokot avattak: a kere- pestarcsai Csala József bizonyult a legjobbnak, maga mögé utasítva Borsányi Imrét és dr. Véssey Tamást. Ők hárman utazhattak Németországba az Európa- bajnokságra. Hét versenyszámot rendeztek a Volkswagen Művek hatalmas tesztpályáján. Az esélyegyenlőség alapján minden versenyző különféle autókkal állt sorompóba: Renault-t, Volkswagent, Volvót, Ford Fiestát és Opelt vezettek. Az angol versenyzőknek természetesen jobb kormányos autókat biztosítottak, és minden alkalommal a másik oldalra építették át a versenypályákat. A feladatok természetesen igen nehezek voltak. Az egész napos vetélkedő győztese, a legjobb európai autóvezető a 28 esztendős oslói Claus Aschim lett. A negyedik helyezést magyar bajnokunk, Csala József érte el. Díja: a kölni Ford Művek által adott Ford Fiesta 1,4 S gépkocsi. A második és harmadik díjat a magyar versenyzőknek a Shell és Interag Kft. adta. Ks AZ 2690 Csala József a Ford Fiestával Tudnivaló horgászoknak A MOHOSZ Tolna Megyei IB Halgazdálkodási Szakbizottsága a közelmúltban tárgyalt az őszi, illetve a jövő évi feladatokról, elképzelésekről. Az érdekelt egyesületek képviselőiből álló testület áttekintette a területi jegyekből befolyt összeget, ennek függvényében úgy foglalt állást, hogy Szálkára mintegy 100 mázsa méretes ponty, az ártól függően 5-10 mázsa amur és 500-700 darab 20 cm feletti süllő kihelyezésére van lehetőség. A ponty telepítésére novemberben kerülhet sor. A ponty tilalma november 17-étől december 31 -ig folyamatos lesz. Más halra, ragadozóra és fehér halakra természetesen lehet horgászni. Fadd-Domboriban a bevételből 100 mázsa körüli kétnyaras, illetve vegyesen méretes hal kihelyezése lehetséges. A kihelyezés után egy hét általános tilalom lesz. A kihelyezések nyilvánosak, azt az érdekelt egyesületek megbízottjai végzik és ellenőrzik, ugyanúgy mint korábban. Sok a panasz, hogy nem lehet halat fogni sem Szálkán, sem Faddon és, hogy év közben nincs telepítés. Az őszi telepítésnek több oka van. 1. A termelő gazdaságok tavasszal „elvetik”, ősszel „learatják”, illetve lehalásszák az évi halhozamot. 2. Ekkor áll rendelkezésre a megfelelő mennyiségű és minőségű hal. 3. Ilyenkor a legolcsóbb. 4. Erre az időre jön össze a pénz is. A nyári folyamatos telepítésnek több akadálya is van: 1. Nincs megfelelő minőségű és mennyiségű hal. 2. Ebben az időszakban igen magas az ára. 3. A meleg miatt a szállítók nem vállalnak garanciát. 4. Nagy az elhullás, a kallódás veszélye. 5. Végül is kevesebb mennyiség juthatna a vizekbe a magas ár miatt. A folyamatos telepítés lehetőségét az érdekeltek elvetették. A jelenlegi őszi kínálat sem kedvező, 80-100 forint között van a ponty kilója. Az IB ettől olcsóbban kívánja beszerezni (70-80 forint között), de még így is 15-20 forinttal drágább, mint egy évvel ezelőtt. Néhány gondolat a jövő évi tervekről. A halasítás szinten tartása érdekében a jegyárakat emelni kell. Szálkán az éves jegy 1200 forintba, a napijegy 200 forintba kerül. Fadd-Domboriban az éves jegy 900 forint, a napijegy 120 forint lesz. A horgászok részéről ez újabb elégedetlenséget fog kiváltani. A horgászrendben is lesz módosítás. Szálkán a ponty fajlagos tilalma november 1-december 31. között lesz. A kíméleti terület a gáttól 50 méterre július 1-jétől december 31-ig horgászható. A süllő mérete 30 cm. Fadd-Domboriban marad az országos horgászrend. Egyre inkább hallani, hogy a vizek a helyi önkormányzatok kezelésébe kerülhetnek. Jó-e ez a horgászoknak? Nem, mert a Horgász Szövetségnek a vizek kezelése szolgáltatási feladatát képezi, azaz nem képezhette és nem képezheti jövedelem- vagy haszonszerzés tárgyát. A területi jegy bevételét a dologi kiadásokon kívül (halörök bére, vizbérlet, jegyelőállítás) teljes egészében „vissza kell halasítani”. Amennyiben a kezelői jog a helyi ön- kormányzatokhoz kerül, úgy mint egy bevételi forrást fogják kezelni és itt nemcsak a horgászokra gondolunk. Tehát a horgászat mindenképpen meg fog drágulni. Nem lesz garancia a visszatelepítés mértékére. A már eddig is korlátokba szorított horgászati érdekek még inkább háttérbe szorul(ná)nak. Sz. L. Gyógyszerek - állatorvosi vény nélkül Egyre több gyógyszert és természetes gyógyászati készítményt vásárolhatnak állatorvosi vény nélkül az agrártermelők. A Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi és élelmezés-ellenőrzési főosztálya - főként a kistermelők tájékoztatására - közleményben ismertette a készítmények hivatalos listáját. A szóban forgó, takarmányokba keverhető anyagok használata nem sérti a nemzetközi előírásokat, növeli a hozamokat, javíthatja az állattartás teljesítményét. Négy kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmazó készítmény is szerepel a listán. Ezeket az egységesen a Biostrong elnevezésű biotermékeket számokkal, illetve betűvel jelölik. Kettő közülük a sertéstenyésztésben használható föl gyulladásos betegségek megelőzésére, az elhullás csökkentésére. A baromfitenyésztésben szintén két biokészítmény áll a gazdák rendelkezésére, az egyikkel a légúti betegségek kezelhetők, a másik pedig az állomány általános ellenálló-képességét javítja. A takarmányba keverhető gyógyszerek listája igen terjedelmes; a legkülönbözőbb betegségek megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyászati termékek egyebek között antibakteriális anyagokat tartalmaznak.