Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-03 / 154. szám

1990. október 3. Népújság 5 Osztályidegenek voltunk Magyarországon... (1.) „Oly korban éltem, amikor az embe­rekről gyakran kérdőívek alapján ítél­tek: az újságokban azt írták, hogy a fiú nem felel az apjáért, de megesett, hogy az embert még a nagyapjáért is felelős­ségre vonták." (Hja Ehrenburg: Emberek, évek, éle­tem) Bármilyen elterjedt is ez manapság, az alábbiakban sefeketítésnem következik, se szerecsenmosdatás, csak tárgyila­gosnak szánt beszámoló. Élménybeszá­molónak is nevezhetem, amiért egyéb­ként nem kellene túlságosan hálásnak lennem a sorsnak, de nem is kárhozta­tom. Ami az „osztályidegenséget” illeti, születésem után hosszú évekig még csak nem is sejtettem, hogy az vagyok. Alighanem hasonlóképpen voltak ezzel felmenőim, oldalági rokonaim, mindazok, akikről ma már tudom, hogy az „osztá­lyos társaim” címszó alá sorolhatók. Akkoriban ez eszembe, eszünkbe se jutott. Később eléggé nyomatékos esz­közökkel hívták fel a figyelmünket hogy milyen széles kör tagjaiként soroltatunk együvé. Olyanok, akik bár ismertük és elismertük egymást de jól el is különült egyikünk a másikától. Például nagyapám, aki 1904-1908 közt Bácska alispánja volt a híres Just Gyula optikus Budapesten, a mai Martinelli téri Beneschowky gyermek- ruhabolt dúsgazdag tulajdonosa, Gecseg Feri bácsi későbbi öreg kulák, majd apó­som Perkátán; dr. Bikár Deján fogorvos, az esperesem fia a Váci utcában és még so­kan mások. Ami engem illet, földbirtokos ivadék katonatisztek közül származom. Apámék csak 1788-ban, apai nagyanyámék 1608-ban, anyai nagyapámék 1218- ban, ez ági nagyanyámék 1272-ben kap­tak nemességet. A mai neosznob nemes­ségkutatók a leghatározottabban szóra­koztatnak. Mi akkor ezt természetes csa­ládi állapotnak éreztük, eszünkbe se ju­tott szégyellni - hisz nem úgy loptuk - de különösebben nem is pöffeszkedtünk vele. Tény persze, hogy az se jutott eszünkbe, családfája mindenkinek van, csak nem mindenkinek volt ideje felje­gyezni. Másirányú elfoglaltsága miatt, ami bizony lehetett robot, akár őseim egy részének azon a földjén is, ahol most egyik legutolsó leszármazottjuk megbe­csült nyugdíjas termelőszövetkezeti tag. (Mersevát.) A tiszti pálya, a két világhábo­rú előtt és között megbecsült mesterség volt. Attól tartok, hogy megbecsültebb, mint napjainkban. Hadnagytól a tábor­nokig mindenkit fel tudok mutatni, utóbbi anyai nagyapám volt, aki apámmal együtt még I. Ferenc József hűségére esküdött fel. Később évtizedekig hallgathattam, hogy valamennyien sötét gazemberek voltak, tetejében szakmailag is képzetle­nek. Aztán az idén augusztusban a tv egyik adásából kiderült, hogy az a Ludo- vika Akadémia, ahol történetesen Géczy Béla nagybátyám is végzett, a kor magas szakmai színvonalán álló műintézet volt, tisztjei pedig kitűnő szakemberek. Mindebben éppúgy lehetett valami, mint a hazájukhoz való kötődésükben is, amit azt hiszem nyugodtan nevezhe­tünk hazaszeretetnek. Ezt egyébként ideig-óráig idehaza se tagadta senki. Amikor Géczy Miklós nagybátyám, a kis­kőrösi és celldömölki méntelepek utolsó parancsnoka, kincseket érő tenyészmé- neket mentett haza az angol fogságból, a Magyar Köztársaság Földmívelésügyi Minisztériuma jutalomban részesítette. Nem sokkal később boldog lehetett azért, hogy méneskari ezredesi tudásá­val elhelyezkedhetett szarvasmarha-kí­sérőként. Innen is ment nyugdíjba. Har­coltak? Természetesen, hisz ez volt a mesterségük. Apám 1916-ban Lucknál, a magyar történelem utolsó lovasroha­mában - ami kisebbfajta tömegmészár­lás volt - verekedte ki magának a nagy­ezüstöt. Béla bátyám Voronyezsből, ala­kulata jó részével együtt, csinálta végig a visszavonulást, ami egyébként mére­teiben sokkal nagyobb tömegmészárlás volt. Poroszló községben aligha tudják, de én néhai Dávid Gyula regölyi ta­nácselnöktől, volt őrmesterétől igen, hogy ez a község neki köszönheti meg­maradását. Ugyanis német parancsra se volt hajlandó a magyar falura lövetni a 16 tábori tarackjával, hanem megvárta, amíg az oroszok kiérnek a rétre. Akkor persze lövetett. Sose esküdött fel Szála- sira, mert nem volt olyan pártszolgálatos, aki egy teljes tüzérosztály parancsnokát ilyen céllal fel merte volna keresni az első vonalban. Pozsony után, a történelmi ma­gyar határnál robbanhatta fel lövegeit és tette fel a kezét, abból a meggondolás­ból, hogy ő a hazája és nem Németor­szág védelmére esküdött. Ami elég for­malista meggondolás volt, de mert végig a katonáival maradt, talán mégis rokon­szenvesebb, mint Dálnoki Miklós Béláé, vagy Kéri Kálmáné, aki százezres hadse­reg éléről: - távoztak. Utóbbi eljárásuk Páger Antalnak egy ragyogó filmszerep­re adott módot, előbbi a nagybátyámnak három évi hadifogságra. Az új hadsereg­ben már nem tartottak igényt szolgálatai­ra. Az Egyiptomi Nagykövetség gépko- csivezetőjeként lett - tudtommal - a Ká­dár-rendszer egyetlen kitelepítettje... Mindazok, akikről idáig szó esett, már meghaltak. Én élek, ezért talán megbo­csátható lesz némi személyeskedés. Hat, meglehetős tisztességes eredményű, fél évet végeztem már el az akkori Magyar Agrártudományi Egyetem kert- és szőlő­gazdaságtudományi karán, amikor vá­ratlan miniszteri rendelet kötelezett arra, hogy sok század magammal felvételi vizsgát tegyek. Egy évvel egyetemi tanul­mányaim befejezése előtt. Nem voltak kétségeink, hogy ez a bőrünkre megy. Egyébként olyan kitűnő képességű évfo­lyamtársaink, mint Dezső Imre (Malév- géppel zuhant le később Kievnél) és sok­kal kevésbé kitűnő képességű neje, Szeifried Erzsébet (talán már nem do­cens Gödöllőn) ez irányban nem is hagy­tak kétséget bennünk. 259-ből 120-an maradtak az évfolyamon, én nem voltam köztük. Évekkel később sikerült kilopat- nom a tanulmányi irodából az indoklást. Eszerint személyemben olyasvalaki lo­pakodott be a magyar agráréletbe, aki „fasiszta, fasisztákkal barátkozik, szelle­mi képességei közepesek”. Ez utóbbi megállapítást ne vitassuk, az előző kettő hazug volt. Máshol már megírtam, hogy ekkor indultunk neki a határnak, amit szégyenlek. Hacsak az élete, vagy sze­mélyes szabadsága nincs veszélyben, az ember lehetőleg ne hagyja el a hazá­ját. Ekkor még nem ismertem Bartók mon­dását, melyet Illés Endre egyik köte­téből idézek: „Ha valaki itt marad, holott elmehet­ne, ezzel hallgatólag beleegyezik mind­abba, ami itt történik... Viszont azt is le­hetne mondani, bármilyen kátyúba ke­rül is az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dol­gokon tőle telhetőleg.” Bartók, a világnagyság, természetesen teljes joggal ment el. Mi viszont marad­tunk, mert lebuktunk és amikor a szom­bathelyi ÁVH Malom utcai pincéjének meredek lépcsőjén lerúgtak bennünket, akkor kaptam a legtömörebb összegezé­sét annak, hogy milyen minősítésre szá­míthatok belhonban. így hangzott: „Te büdös, fasiszta, zsidóivadék! Hát megjöt­tél?" Maradtam is. ORDAS IVÁN Üzlet és bosszúság is egyszerre a kövérség? Konferencia kövér emberek részvé­telével. Mulatságosnak hangzik, nem­de? Aligha, derül ki az Egyesült Álla­mokban működő, a kövérség elfogad­tatásáért alakult egyesület minap tar­tott konferenciáján, ahol a tagság azért gyűlt össze, hogy az elhízással kap­csolatos előítéletekkel szembeni küz­delmük jövőbeni sarokköveit kijelöljék. A mintegy háromezer lelket számlá­ló csoport arra szánta el magát, hogy a közoktatás, a pártfogás és a támoga­tás segítségével megkíséreljen javítani az elhízottak életének minőségén (is). A gyűlésen a tagok által megélt élmé­nyek domborodtak ki leginkább: a 250 résztvevő ujjongott és tapsolt társaik megpróbáltatásainak és sikereinek hallatán. A San Diegoból jött Catherine való­ban szorult helyzetét ecsetelte, amikor egy repülőútja során biztonsági öve meghosszabbítását volt kénytelen kér­ni. És akkor még nem került szóba a ru­havásárláskor felmerülő problémák tömkelegé. „Ha egy extra méretű mell­tartót kérsz, az eladó elképed, majd közli, hogy meg kell néznie, van-e rak­táron” - meséli Catherine, mialatt a hallgatóság a hasát fogja a nevetéstől. A kövérség komoly üzlet, mondja Bob és Linda. Egy levelet lobogtatnak, amelyben egy cég megígéri, hogy ab­bahagyja a kövér embereket sértő üd­vözlőlapok és kávésbögrék forgalma­zását. Az egyik ilyen üdvözlőkártya külső oldalán például az olvasható, hogy „Ez a te születésnapod, s renge­teg nő csak téged akar". A lap belső ol­dalán lévő képen azonban bohócru­hába bújtatott két dagadt hölgy puffa- dozik. „Ezek a nőkepekednek érted” - áll az üdvözlőlapon. Frances, egy 154 kilogrammot nyo­mó hastáncos San Franciscoból, hat­tagú tánccsoportjának előadásairól számol be. Magánpartikon, fesztiválo­kon és éttermekben lépnek fel. „Kéjsó­vár ékköveknek” hívják magukat. „Bár­hol, bármikor fellépünk” - mondja a 47 éves Frances. Az ülésen egy baltimore-i nő elpa­naszolta: másodszor is le kellett tennie a jogosítványát, bizonyítva, hogy nem túl terebélyes a volán mögötti funkciók betöltéséhez. „Nem vagyok szélhá­mos” - állítja Regina, akinek Mary- landben voltak összetűzései a hatósá­gokkal. Nem égett a motorkerékpárján a fényszóró, s feldöntötték öt. „Nem szégyellem, hogy kövér vagyok” - mondja, majd azzal fenyegetőzik, hogy keresetet nyújt be az incidens miatt. Egy másik asszony a kövér emberek jogaiért vívott harcában egészen a Legfelsőbb Bíróságig ment el. Sharon, volt egészségügyi tanuló beperelte is­koláját, ahol arra kényszerítették őt, hogy szerződést írjon alá többletkilói­nak csökkentéséről. Miután nem sike­rült súlyfeleslegét leadnia, azt mond­ták neki, hogy hagyja el az iskolát. A 25 éves gyermekgyógyászati nő­vérnek a bíróság 44 ezer dollárnyi kártérítést ítélt. Az iskola fellebbvitelért fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, amely októ­berben tárgyalja az ügyet. A többnapos konferencián az él­ménybeszámolókon túl divatbemuta­tót is rendeztek. Bevezettek az aerobic és a hastánc műhelytitkaiba, de felhív­ták a figyelmet a fogyókúra veszélyeire is. Talán a legfontosabb napirendi pontként hozzáláttak az egyesület alulról építkező szervezeteinek kialakí­tásához, és levélkampányra szólítot­tak fel az olyan termékek és hirdetések ellen, amelyek a kövérségből táplálko­zó előítéletekből húznak hasznot. Fordot kapott a legjobb magyar Az év elején az Auto Bild, az Axel Springer német kiadó milliós példány- számú képeslapja vetélkedőre hívta eu­rópai testvérlapjainak - az olasz Auto Ogginak, a francia Auto Plusnak, az an­gol Auto Expressnek, a norvég Auto Nyttnek, és a holland Auto Weeknek, és persze a magyar Auto Extrának - ol­vasóit. Nem kevesebbet kellett a többfordulós nemzetközi bajnokságon kideríteni, mint azt, hogy ki a legjobb autóvezető Európá­ban. Minden országban nemzeti bajnok­ságokat rendeztek, az elméleti vetélke­dőn túljutottak közül kerültek ki a nem­zeti döntő versenyzői. Júliusban Budapesten, az Autóközle­kedési Tanintézet óbudai autópályáján rendezték meg a gyakorlati versenyt. Itt már nemzeti bajnokot avattak: a kere- pestarcsai Csala József bizonyult a leg­jobbnak, maga mögé utasítva Borsányi Imrét és dr. Véssey Tamást. Ők hárman utazhattak Németországba az Európa- bajnokságra. Hét versenyszámot rendeztek a Volks­wagen Művek hatalmas tesztpályáján. Az esélyegyenlőség alapján minden ver­senyző különféle autókkal állt sorompó­ba: Renault-t, Volkswagent, Volvót, Ford Fiestát és Opelt vezettek. Az angol ver­senyzőknek természetesen jobb kormá­nyos autókat biztosítottak, és minden al­kalommal a másik oldalra építették át a versenypályákat. A feladatok természetesen igen nehe­zek voltak. Az egész napos vetélkedő győztese, a legjobb európai autóvezető a 28 esztendős oslói Claus Aschim lett. A negyedik helyezést magyar bajnokunk, Csala József érte el. Díja: a kölni Ford Művek által adott Ford Fiesta 1,4 S gép­kocsi. A második és harmadik díjat a magyar versenyzőknek a Shell és Interag Kft. ad­ta. Ks AZ 2690 Csala József a Ford Fiestával Tudnivaló horgászoknak A MOHOSZ Tolna Megyei IB Halgaz­dálkodási Szakbizottsága a közelmúlt­ban tárgyalt az őszi, illetve a jövő évi fel­adatokról, elképzelésekről. Az érdekelt egyesületek képviselőiből álló testület áttekintette a területi jegyekből befolyt összeget, ennek függvényében úgy fog­lalt állást, hogy Szálkára mintegy 100 mázsa méretes ponty, az ártól függően 5-10 mázsa amur és 500-700 darab 20 cm feletti süllő kihelyezésére van lehető­ség. A ponty telepítésére novemberben kerülhet sor. A ponty tilalma november 17-étől december 31 -ig folyamatos lesz. Más halra, ragadozóra és fehér halakra természetesen lehet horgászni. Fadd-Domboriban a bevételből 100 mázsa körüli kétnyaras, illetve vegyesen méretes hal kihelyezése lehetséges. A kihelyezés után egy hét általános tilalom lesz. A kihelyezések nyilvánosak, azt az érdekelt egyesületek megbízottjai végzik és ellenőrzik, ugyanúgy mint korábban. Sok a panasz, hogy nem lehet halat fogni sem Szálkán, sem Faddon és, hogy év közben nincs telepítés. Az őszi telepítés­nek több oka van. 1. A termelő gazdasá­gok tavasszal „elvetik”, ősszel „learat­ják”, illetve lehalásszák az évi halhoza­mot. 2. Ekkor áll rendelkezésre a megfe­lelő mennyiségű és minőségű hal. 3. Ilyenkor a legolcsóbb. 4. Erre az időre jön össze a pénz is. A nyári folyamatos telepítésnek több akadálya is van: 1. Nincs megfelelő mi­nőségű és mennyiségű hal. 2. Ebben az időszakban igen magas az ára. 3. A me­leg miatt a szállítók nem vállalnak garan­ciát. 4. Nagy az elhullás, a kallódás ve­szélye. 5. Végül is kevesebb mennyiség juthatna a vizekbe a magas ár miatt. A fo­lyamatos telepítés lehetőségét az érde­keltek elvetették. A jelenlegi őszi kínálat sem kedvező, 80-100 forint között van a ponty kilója. Az IB ettől olcsóbban kívánja beszerezni (70-80 forint között), de még így is 15-20 forinttal drágább, mint egy évvel ezelőtt. Néhány gondolat a jövő évi tervekről. A halasítás szinten tartása érdekében a jegyárakat emelni kell. Szálkán az éves jegy 1200 forintba, a napijegy 200 forint­ba kerül. Fadd-Domboriban az éves jegy 900 forint, a napijegy 120 forint lesz. A horgászok részéről ez újabb elégedet­lenséget fog kiváltani. A horgászrendben is lesz módosítás. Szálkán a ponty fajla­gos tilalma november 1-december 31. között lesz. A kíméleti terület a gáttól 50 méterre július 1-jétől december 31-ig horgászható. A süllő mérete 30 cm. Fadd-Domboriban marad az országos horgászrend. Egyre inkább hallani, hogy a vizek a helyi önkormányzatok kezelésébe kerül­hetnek. Jó-e ez a horgászoknak? Nem, mert a Horgász Szövetségnek a vizek ke­zelése szolgáltatási feladatát képezi, azaz nem képezhette és nem képezheti jövedelem- vagy haszonszerzés tárgyát. A területi jegy bevételét a dologi kiadáso­kon kívül (halörök bére, vizbérlet, jegy­előállítás) teljes egészében „vissza kell halasítani”. Amennyiben a kezelői jog a helyi ön- kormányzatokhoz kerül, úgy mint egy bevételi forrást fogják kezelni és itt nem­csak a horgászokra gondolunk. Tehát a horgászat mindenképpen meg fog drá­gulni. Nem lesz garancia a visszatele­pítés mértékére. A már eddig is korlátok­ba szorított horgászati érdekek még in­kább háttérbe szorul(ná)nak. Sz. L. Gyógyszerek - állatorvosi vény nélkül Egyre több gyógyszert és termé­szetes gyógyászati készítményt vá­sárolhatnak állatorvosi vény nélkül az agrártermelők. A Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi és élelmezés-el­lenőrzési főosztálya - főként a kis­termelők tájékoztatására - közle­ményben ismertette a készítmények hivatalos listáját. A szóban forgó, ta­karmányokba keverhető anyagok használata nem sérti a nemzetközi előírásokat, növeli a hozamokat, ja­víthatja az állattartás teljesítményét. Négy kizárólag természetes ható­anyagokat tartalmazó készítmény is szerepel a listán. Ezeket az egységesen a Biostrong elnevezésű biotermékeket számok­kal, illetve betűvel jelölik. Kettő közü­lük a sertéstenyésztésben használ­ható föl gyulladásos betegségek megelőzésére, az elhullás csökken­tésére. A baromfitenyésztésben szintén két biokészítmény áll a gaz­dák rendelkezésére, az egyikkel a légúti betegségek kezelhetők, a má­sik pedig az állomány általános el­lenálló-képességét javítja. A takarmányba keverhető gyógy­szerek listája igen terjedelmes; a leg­különbözőbb betegségek megelő­zésére és kezelésére alkalmas gyó­gyászati termékek egyebek között antibakteriális anyagokat tartalmaz­nak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents