Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-01 / 152. szám

1990. október 1. NÉPÚJSÁG 3 Menekültből segélyező Interjú Josef Jergerrel Josef Jerger hétéves volt, mikor kon­centrációs lágerbe került. A jugoszláviai Bánátban, Torontál-Almáson (Jabuka) laktak, jórészt szerb családok között, fa­lujuk lakóinak mindössze öt százaléka volt német származású. Az elsők között hurcolták el szüleivel együtt 1945-ben a rudolfsgnadi táborba kényszermunkára, ahonnan sok ezer éhen halt társuknál szerencsésebben három év múlva kisza­badultak. Odabent nem tanulhattak a gyerekek, csak ’49 őszén szerveztek ne­kik egy iskolát, ahol 8-16 évesig mind egyetlen osztályba jártak. Bár német aj­kúak voltak, szerbül kellett tanulniuk. Ta­náruk egy jólelkü magyar ember volt, olykor magyarul és - bár ez tilos volt - németül magyarázta el nekik a leckét. Egy év alatt két tanfolyam anyagát taní­totta meg diákjainak, s bizonyítványt is adott arról, hogy tudnak írni, olvasni, szá­molni. A Jerger család 1955-ben menekült ki Németországba, 12 ezer dinárért vál­tották meg magukat. Pár hétig egy átme­neti táborban laktak, majd Ludwigshaf- fenbe kerültek. A fiatal Josef itt új szak­mát tanult, szabóból átképezte magát de­koratőrnek, majd később egy textilüzem csoportvezetője lett. a Duna Menti Svá­bok Szövetsége segélyt, otthont adott neki, de munkát maguknak kellett keres­niük. Azóta sok idő eltelt, ma Josef Jerger a Duna menti svábok Pfalz tartományi szö­vetségének elnöke. Öt évvel ezelőtt visz- szatért, hogy megnézze szülőföldjét, de a Vajdaságban svábok számára akkor még nem volt szállodai szoba...- Bizonyára nem nehéz átéreznie a ma érkező menekülők sorsát, kérdeztem Jerger úrtól Frankenthalban, ahol a szek­szárdi német nemzetiségi klub tagjaival találkozott, de kérdésemre először csak egy kesernyés mosollyal válaszolt.- Tudja, ma jóval nagyobbak az igé­nyek, mint akkoriban - mondta aztán. - Mi őrültünk, ha volt asztalunk, székünk, ágyunk meg tűzhelyünk, el lehet képzel­ni, hisz Németország akkor teljesen le­romlott állapotban volt. Akik most jönnek, rögtön lakást akarnak, lehetőleg tévével, olyan dolgokat is, ami itt is luxus. Csak­hogy most nekünk is sok problémánk van. Szinte rohamoznak bennünket a menekültek az NDK-ból, a Szu-ból, Len­gyelországból, Csehszlovákiából, Romá­niából és Magyarországról, ezenkívül Ázsiából, Afrikából, Dél-Amerikából is. De nélkülük is nagy a munkanélküliség, mert van bőségesen olasz, jugoszláv, török vendégmunkás, és a magas fokú automatizálás miatt nincs is szükség any- nyi emberre.- Az összes itt letelepedni kívánó kül­földi politikai okokra hivatkozik?- Mindössze 5 százalékuk, a többiek a könnyebb boldogulás reményében jön­nek. Nekik, ha nincs itt munkájuk, vissza kell menniük, mert bár gazdag ország voltunk, a mi lehetőségeink is végesek.- Tömeges a vándorlás, emberek ezrei cserélnek hazát, a határok egyre kevés­bé jelentenek akadályt, mind többen em­legetik a majdani közös Európát. Mi a vé­leménye erről?- Ez csak határok nélkül, egységes fi­zetőeszköz bevezetésével képzelhető el úgy, hogy persze minden nemzet megőr­zi identitását. De úgy, ahogy az USA-ban van, Európában talán sosem lesz. Az, hogy minden nép saját maga válassza meg a parlamentjét, csak hiú ábránd ma még. De mondok egy példát is: sok éve, még a vasfüggöny idején Olaszor­szágba utaztam egy csoporttal. Volt köz­tünk egy lengyel nő is. Szinte sírt, miután minden ellenőrzés nélkül átléptük a hatá­rokat. Egyszerűen nem értette, hogy ekkora szabadság létezhet, ahol nem kérik foly­ton az ember papírjait. Nos, én ilyen­nek képzelem a szabad Európát. Efelé óriási lépés az, hogy a magyar határon már nem kell órákat várni.- Milyennek látja a Magyarországon élő németek helyzetét?- Közép-Kelet Európában az egyetlen hely az Önök hazája, ahol a nemzetiségi probléma többé-kevésbé megoldott. De azért hiányoznak még a nyelvtanuláshoz szükséges jó könyvek és kevés a peda­gógus. Ezért azon fáradozunk, hogy óvó­nőket, tanítónőket hozzunk ki nyelvtudá­suk erősítésére, s jövőre valószínűleg mód lesz arra is, hogy magyar gyerekek két-három hétre eljöjjenek német csalá­dokhoz. Akár olyanok is, akik nem német származásúak. Ezzel is erősítve a hidat a Duna menti svábok, a Duna menti népek között. Cser Ildikó Hatalom kontra diákok „Anyu ne félj, nem lesz semmi bajom”. Ez a mondat fogadta két évvel ezelőtt a József Attila Tudományegyetem böl­csészkarára érkezőt. Pedig akkor anyu akár még félhetett is. Talán hihetetlen, de akkor 1956 ellenforradalom volt, a szovjet csapatok kivonásáról legendák sem keringtek, az egypártrendszert hiva­talosan senki sem kérdőjelezhette meg, a most hatalmon levők Lakiteleken sátor­ban diskuráltak. Az MSZMP vezetői pe­dig olyan erőnek érezték magukat, hogy Grósz Károly fennen hirdethette hírhedt novemberi beszédében, hogy fehérter­ror fenyeget az országban, de ha kell, az utca, a sportcsarnokok még mindig az övék. Az anyuk biztosan féltek, még ha utó­lag visszatekintve ok nélkül is. Az egyete­misták, főiskolások azonban történelmi tapasztalatlanságuk miatt nem. Vették maguknak a bátorságot és megfogal­mazták érdekeiket. Sőt, ezeket az érde­keket érvekkel is meg tudták támogatni, a nyomaték kedvéért pedig diákok ezreit szervezték meg. Az akkori demonstrá­ciókat, sztrájkokat két dolog motiválta: a felsőoktatás katasztrofális anyagi hely­zete, amit az elmúlt rendszer okozott, a kultúra és az oktatás maradékelvú tá­mogatásával. Ennek megszüntetését, és olyan mértékű támogatást követeltek, amely kifejezi, az oktatás nemzeti sors­kérdés voltát, valamint a felsőoktatási in­tézmények nagyobb önállóságát. Azóta eltelt két év, ami általában nem nagy idő, hisz az akkori lázadókból még mindig sokan az előadótermek padjait koptatják az egyetemen, de mint tudjuk, hogy a (közel) jövő diákjai legalább olyan hosszú fejezetben tanulják majd ennek a két évnek a történetét, mint az előző negyvenét. Ez pedig most pontosabb mértékegy­ség, mint az idő. A diákok azonban ismét elégedetle­nek. Mert kevesebb ösztöndíjat kapnak, mint tavaly, pedig a dollár ma drágább, mint az előző évben. És ismét intézmé­nyeik nagyobb önállóságát követelik. Ak­kor hát nem változott semmi a megforga­tott világunkban? Vagy csak a diákok ön­célúan megpróbálják erejüket? Nem ér­tik, hogy a nincset képtelenség igazsá­gosan elosztani? Persze, hogy történtek változások. Két éve még Czibere Tibor miniszter ajtaja előtt előszobáztak az egyetemisták kül­döttei, most meg már Andrásfalvy Berta­lan utasítja vissza követeléseiket. Meg az idézett felirat is elmaradt az idén. Talán elment a kedvük a tréfától, vagy csak egyszerűen ott még nem tartunk, hogy anyunak újra félnie kelljen. Van viszont nekünk félni valónk az anyuk helyett. Azért mert a felsőoktatás helyzete semmit sem javult, és semmi jele, hogy az megváltozna. Márpedig az elcsépelt igazságot a kiművelt emberfők és az ország előmenetele között Széche­nyi után szabadon mindannyian ismer­jük. Ennek katasztrofális következmé­nyeit nem lehet eléggé hangsúlyozni, de nem kevésbé elgondolkodtató a hata­lom viselkedése sem, amelyik a két évvel ezelőtti tagadásából született, mégis kí­sértetiesen hasonlóan viselkedik. Hivat­kozik a zsákra, amiből, nem tud többet kivenni, mint ami benne van, másrészt megsértődik az elégedetlenség miatt. És idéz az előző hatalomtól, miszerint mind­ez csak a zajos kisebbség hangja, a többség amely nem ért egyet a hangos- kodókkal, hallgat. Csak az nem emlék­szik arra, aki nem akar, hogy a kommu­nista vezetők szájából hányszor hangzott el ez a demagógia, éppen a most hatal­mon pompázók működését minősítve. A hatalom már csak ilyen. A legna­gyobb demokráciákban sem öleli keblé­re az elégedetlenkedőket. A demokrácia foka nem is ezen mérhető. Nagyobb baj, hogy a mi hatalmaink mind-mind Mes­siásnak vélik magukat. Innen támad sér­tődöttségük. Nem értik mi ez a nyüzsgés. Majd ők megoldják a problémákat, csak tessék nyugodtan kivárni. Nyilván azért ennyi a felsőoktatás támogatása, mert nincs több pénz rá, önállóságból pedig most még ennyi célszerű. Tessék min­denkinek csendben maradni, mert csak zavarják őket a nemzet megváltásában. Különben is ez a Nép által megválasztott hatalom, akkor most mit akadékoskod­nak egyesek. Egyesek pedig elhiszik, hogy az Or­szággyűlés, a kormány, a pártok hivatot­tak arra, hogy most már mindent szépen elrendezzenek. Ezt sulykolta az elmúlt rendszer, és ezt folytatni látszik az új. Ezért sokan most azt mondják, már me­gint a diákok, a fiatalok lázadnak. Hát nem értik meg hogy... És következnek az érvek, vagy csak indulatok. Ezek a véle­mények pedig már a civil társadalmat mi­nősítik. Mutatják annak szervezetlensé­gét, gyermeki állapotát. Nálunk ugyanis még nem természetes, hogy érdekeket meg lehet fogalmazni és azokat nemcsak pártokban, hanem egyéb formában is ki lehet fejezni. Addig pedig sztrájkoló bá­nyászok, postások, diákok ellen lehet hangolni a társadalmat, a szegény meg nem értett, megváltó tevékenységében gátolt hatalom mellett. Szerencsére a diákokat két éve sem zavarta a hatalom siránkozása és most sem hatja meg. A hatalom pedig akkor is és ma is igyekszik meghatni a közvéle­ményt. Ne hagyjuk magunkat. Legyen már mindenki számára természetes, hogy érdekeinket senki sem képviselheti jobban nálunk. Néhány ezer egyetemista, és főiskolás már tudja ezt. Puskás Imre A jó bornak is kell a cégér A 71. OMÉK-on a Tolna megyei szőlő- és bortermelőket a Tol­nabor képviselte három nagyüzem és négy magántermelő bo­raival. A bemutatott borok és az egyesület eddigi munkája nagy elismerést aratott a látogatók és a szakmai zsűri körében is, melynek eredményeként a Földművelésügyi Minisztérium OMÉK-díjjal jutalmazta az egyesületet. Az egyesület eddig is, de a továbbiakban is támogatni kívánja mind a nagyüzemi, mind a magántermelői szektort szakmai információkkal és egyre több kedvezményes akció szervezésével. E kiállítás bizonyíték arra, hogy a piaci lehetőségek beszűkülésével egyre fontosabb a termékek reklámozása, tehát a jó bornak is kell a cégér. A me­gye és a borvidék további fejlesztése érdekében a jövőben egy­re több szakmai döntés előkészítésében szeretnénk részt ven­ni, ezért szakembereinket a helyi.önkormányzat jelölésében in­dítottuk. Reméljük, a szőlő-bor ágazatnak a térségünkben nem­csak múltja, hanem jövője is lesz, ha a termelők mielőbb össze­fognak. Ferenc Vilmos, a Tolnabor elnöke Itt az új vagyis független és szuverén államunk megszállására gondol, amely méghozzá annyi áldozatot is hozott Németorszá­gért, akkor ez példátlan szörnyűség len­ne. A legnyomatékosabban óvom önt et­től, és tiltakozom az ilyen meggondolat­lan lépés ellen, amely kimondhatatlan gyűlöletet váltana ki az ön kormányzatá­val szemben.” Tekervényes válaszaiból hamarosan észre kellett vennem, hogy józan érvek már nem hatnak rá. Odakiáltottam tehát Hitlernek: „Ha mindenben végleges el­határozott dologgal állok szemben, ak­kor semmi célja sincs további megbe­szélésünknek. Elutazom!” Ezzel hirtelen felkeltem, és gyors léptekkel elértem az ajtót, hogy a kastély felsőbb emeletén rendelkezésemre bocsátott lakosztályba siessek. Hitler utánam futott. Magyar kísérőimet magamhoz kéret­tem, közöltem velük a történteket, s elha­tároztuk, hogy Klessheimből haladékta­lanul távozunk. Megkértük Dörnberg bá­rót, a német protokollfőnököt, hogy külön vonatunk elindításáról sürgősen gon­doskodjék. Csak utólag tudtam meg, hogy Hitler említett „intézkedései” milyen messzire mentek: azt is elrendelte már, hogy visszautazásom közben Bécsben tartóztassanak le, ha mindvégig „csökö­nyös” maradnék. Hitler mindenekelőtt, bizonyára kör­nyezete tanácsára, azon fáradozott, hogy elutazásomat hátráltassa. Ebből a célból légiriadót rendeltek el. A kastélyt elködö­sítették, majd jelentették, hogy bombatá­madás megszakította a távbeszélő-veze­téket. Ugyanakkor Hitler kérését is tolmá­csolták, hogy délután folytassuk megbe­szélésünket, és egyúttal azt a kérdést is felvetették előttem, hogy közös étkezé­sünkre szóló meghívását elfogadnám-e. Abban a reményben, hogy időközben talán jobb meggondolásra jutott, igenlő választ adtam. Ez az együttlétünk termé­szetesen kedélyesnek nem volt mondha­tó. Hitler idegesen piszkált zöldséges tál­jában. Beszélgetésre én sem éreztem különös kedvet, és a szép terem asztalá­nál velünk együtt ülő nyolc úr hangulata szintén hasonló volt. Étkezés után a jelenlevők között ket­tesben való beszélgetésekre került sor. Szombathelyi vezérkari főnök előtt Hitler annak a látszatát akarta kelteni, mintha megbánta volna elhatározását. Valószí­nűleg előre kitervelt játékról volt szó. Hívatta Keitelt, és megkérdezte, hogy Magyarország megszállását még le le- het-e állítani. Keitel tagadóan felelt, mondván, hogy a csapatok bevonulása már folyamatban van. Amint ezt Szombathelyi nekem jelen­tette, közöltem Hitlerrel: „Akkor én termé­szetesen lemondok." Hitler ekkor kérés­re fogta a dolgot. Arra hivatkozott, hogy Magyarországot mindig szerette - a ro­mánok és mások előtt, mint most már tudjuk, mindig az ellenkezőjét mondta és hogy eszébe sem jut függetlensé­gének csorbítása. Tudja, hogy Magyar- ország mindig szuverén állam volt, „nem úgy, mint Csehország - fűzte hozzá -, amely a Német-római Birodalomhoz tar­tozott”. Katonai intézkedései végre is Ma­gyarország védelmét célozzák. „Szava­mat adom önnek, hogy a német csapato­kat azonnal visszavonom, mihelyt olyan magyar kormány alakul, amely bizalma­mat bírja.” Erre a nyilatkozatára azzal a megjegyzéssel vonultam vissza lakosz­tályomba, hogy a válaszadást fenntartom magamnak. Megfontolásaim során határozottá vált az a meggyőződésem, hogy Hitler maga­tartása velünk szemben - bármilyen „bi­zonyítékai” is lehettek az ellenséggel való tárgyalásainkról -, és ahogyan Ma­gyarországot megrohanta, miután en­gem Budapestről elcsalt, olyan feneket­len aljasság volt, hogy ez bennünket Hit­ler Németországával szemben a jövőre nézve minden kötelezettség alól mente­sített. Klessheim keserű kelyhe azonban ez­zel még nem ürült. Minthogy még mindig késett a jelentés, hogy vonatunk indulás­ra kész, megkérdeztettem, fogolynak kell-e magamat tekintenem. Dörnberg báró sietve jelentette, hogy a légiriadó már véget ért, és különvonatunk 20 óra­kor elindulhat. Miközben az utazásra ké­szülődtem, Ribbentrop még egyszer fel­keresett, hogy bemutassa az úgyneve­zett „látogatásomról” szóló közlemény szövegét. Az állt benne, hogy a német csapatok bevonulása Magyarországra „kölcsönös megegyezés alapján” követ­kezett be. Felháborodva tiltakoztam ez ellen a hazugság ellen. „Ugyanúgy azt is beírhatta volna - mondottam -, hogy Hit­lert szlovák és román csapatok bevonu­lására is megértem, hiszen ezzel is meg­fenyegetett bennünket.” Ribbentrop zűr­zavaros szóáradata végeredményben oda lyukadt ki, hogy néha szükségesek olyan hazugságok, amelyek elől nem térhetünk ki, így például a jelen esetben a közlemény szövegének az az előnye, hogy kevésbé barátságtalan színben tünteti fel a megszállást. Ezt a célt az ő magyarázata nélkül is felismertem, és éppen ezért követeltem, hogy a bele­egyezésemre vonatkozó hazug hivatko­zást töröljék. Ribbentrop végül is bele­egyezett, azonban a német újságokban mégis az eredeti szöveg jelent meg válto­zatlanul! Végre 20 órakor elutaztunk. A kless- heimi pályaudvaron láttam utoljára Hit­lert. Élete hátralévő utolsó évében már nem találkoztam vele. A birodalmi kancellária óvóhelyében végett vetett életének, hogy a földi igazságszolgálta­tás alól kivonja magát. Propagandagépe­zetének utolsó hazugsága azt a hírt ter­jesztette, hogy harcolva esett el. (Folytatjuk) Az őszi BNV-n kiállított tűzpiros Wart­burgon könnyűfém kerekek, elöl-hátul új spoiler és lökhárító díszük, sőt, a szélvé­dőn látható felirat szerint katalizátort is rejt kipufogórendszere. A kérdés: kinek gyártják majd? Nem lesz könnyű eladni még Így kicsinosítva sem, mivel nálunk már nyugati kocsinak számít, hiszen keményvalutáért adják - mégpedig nem kevésért -, az amúgy is túlkínálattal küzdő, pangó nyugati piacokon pedig nem sok esélye lesz az ottani legkorszerűbb típusok ellené­ben. Nyelvtudás - saját erőből Idegenforgalmi üzemgazdászok Idegenforgalmi és szállodaipari szaküzemgazdász képzés kezdődött Győrött a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, valamint a Győr-Sopron Megyei Tanács közös szervezésében. A négy féléves levelező oktatásban felsőfokú végzettséggel rendelkezők vesznek részt. A korszerű szakmai ismereteket a Közgazdaságtudományi Egyetem és a győri főiskola oktatóitól sajátítják el a hallgatók, akik félévenként tíz alkalommal előadások és konzultációk keretében tájékozódnak egyebek között az idegenforgalom elméleti és gyakorlati kérdéseiről, a nemzetközi pénzügyek­ről, a marketingről, továbbá a számítástechnika vonatkozó ismereteiről. Szaküzemgazdász diplo­mát az kaphat, aki legalább egy idegen nyelvből nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezik, a nyelvtudást azonban a szervezett oktatástól függetlenül, saját erőből kell megszerezni. „szuper” Wartburg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents