Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-21 / 170. szám
6 - TOLNATAJ 1990. október 21. Balipap Ferenc Földbevetett ember (Samu Gézának - koszorú) Máté Gyula illusztrációja 1. A fejszecsattogás elállt az égen - A regölyi réten a mének tánca néma - A gyulaji faluvégen lapátjukat a fűbe hajtva néznek megzördült fényű patakba a dámok Szétrúgott avar a világ------2. G yászmisét sírnak lombjuk köré a fák. A fűzek - lányok. A tölgyesek - anyák. Gyertyán-apákon szürke ing. Október: vérző parázs. Fölgyulladt fenyők a barátok. Te óceán-szemű Mezei Zseni! Erdőbujdosó! Kontinens-kunyhólakó! Viharlámpával szittyósok bokrain áttörő Manó! Te két kézzel a világot teremtés-imára kulcsoló iszalag-versíró, vesszőhasító, az aszfalt görbületére teknőt takaró, teknővájó, melencekaparó, lőcsgörbítő, kerékagyazó, fejsze-, szekerce- baltaszólító, fűrésszel csillagok alá por-ágyat havazó, rözserakó, taligatoló, fészerfalfonó, ostorsudarazó, kisafavasaló, vonyókésrángató, görcsöt gyaluló, petrencés rudat boglya alá dugó, kendernyűvő, rokkataposó, vályúba vízmerő, zablavasfogó, járomszög kovácsoló, fazsindelyszögelő, tuskóhasitó, akáchéjazó, gatterozó, satuba szorító, kemencébe lángot szaggató, halelkapó, górétetejező, tetőnádazó, otthont akaró, tarisznyába pogácsát pakoló, madár etető, gyerekfejsimító, bükkösdölő, kocsolázó, garasházazó, káromkodó és süvöltzve daloló, dikót ácsoló, deszkára füvező, a fűre pokrócot, lepedőt takaró, az ágyba asszonyt szerető, udvaroló, hordógurító, csapraverő, jó borivó, jó faragó, táncra szilajodó, férfisors viselő jó Samu!, jó... - - (Hogy közelit teremtő, dolgos kezed ellen a temető; s hogy hull a semmi ellen minden, akár a nap felé a hó!) 4. Megraktad erdőnk, udvarunk'lakható fejszesuhogással. Parasztsors felől delelő életünket daccal - sejhajhahó. A művészetet az élet szolgálólányává ölelted, s beleröhögtél a bamba párttitkárok és művészeti főelőadók eszmeimondanivaló-határozataiba. A világot kívültetted az ajtód elé; kutyád és macskád társa legyen, de ne rontsa el a Te törvényeidet.- - S most átlépte szobád küszöbét a moha. Szerszámok nyelére ül szemünk sivatagából a könny. Olyan vagy - mint egy élő. Mint fábarótt mítosz, mind rőzseballada. Főldbevetett ember; mint minden Samu szobor. Mostmár örökké olyan. - 1 Ki hitével érint, annak feltámadó. írás közben (Két monológ) Lány, érettségi előtt:- Ez már régen volt, talán elsős lehettem, apu egyszer csak eltűnt. Korábban is megtörtént, hogy egy-két napig nem láttuk, kiszálláson volt, mondta anyu és elhúzta a száját. Nekem csak az tűnt fel, hogy ekkor már nem is vártuk. Néha kérdeztem anyut, de kitérően válaszolt, aztán nem is firtattam. Az is igaz, nem nagyon bántam, hogy így történt. Amig velünk volt, gyakran későn jött haza, ilyenkor mindig arra ébredtem, hogy veszekednek, persze részeg volt, mint oly gyakran. Amikor eltűnt, ez egyszerre megszűnt, az éjszakák elcsendesedtek, anyu is mintha megnyugodott volna, figyelmesebb is volt hozzám, mint korábban. S egyszer csak váratlanul megjelent. Késő délután volt, én nyitottam ajtót. Zavartan álltam előtte, ezt talán észre is vette, mert hangosabb volt a szokásosnál. Szerbusz Zsófika, harsogta az ajtóban, elég sokáig nem láttál, de most itthon vagyok végre, s szalaggal átkötött kis csomagot lengetett a kezében. Egy doboz csokoládé volt benne, de egyelőre csak őt néztem, szólni, se tudtam, amikor anyu végre kilépett a szobából. Csak ennyit mondott, te vagy az? - mire apu gyorsan átadta a kis csomagot, s most már nem törődtek velem, én pedig, nem tudom miért, egyszerre félni kezdtem. Beszélnünk kell, Mártika, mondta apu, de nem kapott választ, csak álltak egymással szemben, mint az ókori szobrok. Végre anyu azt mondta, nem bánom és bementek a szobába, de engem nem hívtak, az ajtót is becsukták. Én pedig ott álltam az ajtó előtt és hallgatóztam. Nem értettem minden szavukat, akkor sem, amikor rólam volt szó, s közben imádkoztam. Nem tudok imádkozni, sose tanítottak rá, csak ösztönösen hadartam: Istenem, csináld úgy, hogy apu ne jöjjön visz- sza, maradjunk csak így kettesben, talán még neki is így jobb. Nagyon sok idő múlt el, én meg csak imádkoztam, ügyetlenül motyogva, s csak azt tudtam, most dől el a sorsom. Eszembe jutottak a régi esték, amikor kettesben ültünk a tévé előtt, anyu időnként az órájára nézett s azt mondta, borzasztó, mennyi ideig tart az értekezlet, s már az sem érdekelte, hogy tudom, hazudik, magának is, nekem is. Végre nyílt az ajtó, apu ügyetlenül fogta a kalapját, talán mondott is valamit, de nem értettem. Ha valaki látta volna, nem tudja megállapítani, hogy most érkezett-e vagy menni készül. Anyu akkor sem szólt, amikor végre becsukódott mögötte az ajtó. Hirtelen megölelt és magához szorított. Sokáig álltunk így a rosszul megvilágított előszobában. Az öregasszony:- Jaj, lelkem, az volt jó, amikor a Palika beteg volt. Jött a menyem, autóval jött, váratlanul, egy délelőtt. Azt mondja, mama, beteg a Palika, otthon fekszik, azt mondja az orvos, hetekig is eltarthat, nekem meg nincs szabadságom, mondja a menyem, s most nem tudom, mit csináljak. Arra gondoltunk, jönne el hozzánk, nappal Palikával lenne, éjszakára meg ágyat vetnénk a konyhában, már ki is vittük az öreg sezlont. Mondom neki, Sárika, hát persze, hogy megyek, de előbb még el kell rendeznem ezt meg azt, legalább a szomszédasz- szonyt megkérem, hogy addig lássa el a baromfit, van tíz tyúkom, de azt mondja a menyem, csak gyorsan, mama, induljunk, akkor még délre visszaérek a hivatalba. Hát mentünk is, mert nagyon sietett a Sárika, a fiam meg szegény el se tudott jönni. Az volt jó, egész hap ketten voltunk Palikával, reggel elmentem a boltba, tejet hoztam, meg kenyeret, megcsináltam az ebédet, aztán csak ültem az ágya mellett és meséltem neki. Mindenfélét meséltem, bolondságokat, ami eszembe jutott a Kacor királyról, a kiskakasról, s ha kifogytam belőle, elmondtam, mi van otthon, mit csinál a Mió cica, a Néró kutya. A fiamék későn jártak haza, megtörtént, hogy csak másnap találkoztunk, a menyem kérdezte, hogy van Palika s rohant is. Az orvossal is én beszéltem, amikor délutánonként eljött. Aztán ez is elmúlt, Palika meggyógyult, mehetett iskolába, akkor volt elsős. A menyem azt mondta, jól van, maradhatna még a mama, ha éppen akar, de otthon biztosan sok a dolga. A dolgom miatt éppen maradhattam volna, mert jó volt náluk a konyhában, meleg volt, de láttam, hogy fölösleges vagyok, mentem is. A menyem szépen elmagyarázta, hogy nem tud autóval hazavinni, annyi a dolga, de nem lakom messze, átszállni is csak egyszer kell. Csak a Palika mondta, maradjon még mama, de letelt az időm s másnap reggel kiballagtam az állomásra s most itthon vagyok. Ha a tél elmúlik, sokkal könnyebb lesz, közben arra is gondolok, hogy ebben a szeles időben talán megfázik Palika, hisz a menyem alig figyel rá, nincs ideje, mindig siet. Mert tetszik tudni, az volt jó, amikor a Palika beteg volt... CSÁNYI LÁSZLÓ A csodálatos természet A tenger állatvilágából „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Hogyan ejtsük? A közelmúltban nagy derültséget keltett, amikor a német kereszténydemokraták pártját csu-nak ejtette a T. Ház egyik elnökhelyettese céeszu helyett; azonban hasonlóképpen csodálkoznánk, ha jueszé-nek ejtené valaki az USA államnév rövidítését, holott az angolszász nyelvterületen ez használatos. Nyilvánvaló, hogy az első példában külön hangként kell ejtenünk a CSU-t, a másodikban szintén, ráadásul magyarosan, nem pedig yu-nak az u-t. Akad példa arra is, hogy többé-kevésbé szándékosan ejtjük (ejtik) rosszul a betűkkel jelzett neveket. Ilyen a zete, amely a Zalaegerszegi Torna Egyesület, azaz a ZTE (zétée) megnevezése - rövidebben, kedveskedőenr Ezt a formát fölösleges lenne kárhoztatnunk, hiszen benne rejlik a Z. e. (Zalaegerszeg) rövidítés és az az érzelmi közelség, amellyel a szurkoló szinte babusgatja csapatát. Nemrég a Kossuth Rádióban hallottam ilyen formát is: mötöká. Szerencsére tudtam, hogy az MTK- VM meccsét közvetítik, vagy rövidebben az emtéká-ét, s csupán a riporter „tisztelt” meg bennünket, hallgatókat e furcs nyelvi játékkal. Ha játéknak, ha kedveskedőnek is szánta, nem szerencsés, még csak nem is humoros ez az ejtésmód. Keveredik benne a gyermekes mötökö és a helyes ejtési forma, s így nem kedves, hanem csupán negédes „eredmény” jut a hallgatók fülébe. Néha a nevek ejtésével is bajban vagyunk. Közismertek ugyan az erre vonatkozó szabályok, de szinte naponta találkozhatunk ezek megszegésével is. Kulturális ajánlóműsorban hangzott el igy Moholy-Nagy festőművész neve: mohoj, múzeumi hivogatóban a jeles kuruc Vay Ádámot vay-nak ejtette a szöveg felolvasója. Pedig ezekben az esetekben az /-s ejtés lenne a szabályos és kívánatos, tehát moholiés vai. A rég megboldogult bíboros és a honvédtábornok nevét (Haynald és Guyon) azonban j-vel szoktuk kimondani, ami az első esetben természetes és helyes, a másodikban viszont csupán megszokott és magyaros. Ez utóbbi sem bűn, mert a különböző nyelvekben a névejtés meglehetős változatosságot mutat. Az.angoloknál szokás megkérdezni, hogyan ejti ki-ki a saját nevét, mert ez jócskán eltérhet az éppen érvényes szabályoktól. A szomszédos Franciaországban - néhány kivételtől eltekintve - nem nagyon veszik figyelembe az eredeti hangzást, hanem például azt ejtik: mozár - mócárt (Mozart) helyett. A magyar nevekkel birkózik a legtöbb nyelv, de gyakran fittyet hánynak az eredeti hangzásnak, s alkalmazzák saját nyelvük törvényeit. Mi, Tolna megyeiek azf is tapasztalhatjuk, hogy nem ritkán követnek (követünk) el hibát jeles személyiségeink nevének írásában, ejtésében. A História egyik régebbi számában Be- zerédj István nevét y- nal láttam képaláírásként. Az érdemes reformpolitikus családi nevének dj végződésével az ejtésben is baj van, mert sokan gyé-nek mondják, talán a szlávos dj=gy régebbi átírási szabályát sejtve benne. Pedig ez esetben szó sincs erről. Valaha a magyarban az y, i,j egyaránt szolgált az i hang jelölésére, ám az idők folyamán az y és az / vette át ezt a szerepet. Ettől függetlenül Szedres alapítójának nevében /-1 kell ejtenünk, mert ez a helyes, ha ma már kissé meglepő is. DR. TOTTŐS GÁBOR Évek óta beszélik, elköltözik nemzeti múzeumbeli „albérletéből” a Természettudományi Múzeum. Csak azt nem tudni, mikor és hova. Most mindenesetre még a Nemzeti Múzeum épületében rendezték meg azt az időszaki kiállítást, amelynek A csodálatos természet - a természet csodái címet adták, s amelyet a múzeum költözéséig, de az év végéig mindenképpen nyitva tartanak. A tárlat rendezői a címhez illően a természet sokoldalúságát, szépségeit, csodáit tárják a látogatók elé. A múzeum valamennyi tára - az embertani tár kivételével, amelynek anyagát nem célszerű hosszú időre kiállítani - képviselve van a tárlaton, ritkaságokkal, unikális tárgyakkal, amelyeket még egyáltalán nem, vagy csak nagyon rövid ideig mutattak be korábban. Itt vannak az új szerzemények, a közelmúltban vásárlással, adományozással közgyűjteménybe került tárgyak. Négy termet töltenek meg a Kárpát-medencéből származó változatos szépségű növények és állatok, ásványok és kőzetek. Két világhírű természetábrázoló művész - Csapody Vera grafikus, botanikus-növényfestő és Szilágyi Margit szobrászművész - alkotásai nyitják meg a kiállítást. Majd a tudománytörténeti rész következik, felsorakoztatva a Természettudományi Múzeum történetét, dokumentumait. Hét vitrinben a múzeum ritka, régi könyvei, kézzel írott, rajzolt kötetek, természettudományos dokumentumok, Herman Ottó, Eötvös Loránd kéziratai. Rovarok, lepkék, kagylók, kisem- lősök képviselik az állatvilágot. S az ásványtárból származó kiállítási anyag egész termet tölt meg. Kőzetek, kristályok, amelyek kivétel nélkül először szerepelnek nyilvános bemutatón. A csillogó kristályok, mélytüzű ásványok, finom rajzolatú lepkeszárnyak, fantasztikusan mintázott kagylók láttán nehéz eldönteni, melyik a szebb, csodálatosabb. Mert ezek a természeti tárgyak nem csak természettudományos dokumentumok, de változatosságukkal, szépségükkel, ismert vagy szokatlan formájukkal igazi esztétikai élményt is nyújtanak a látogatóknak. (Kádár)
