Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-21 / 170. szám

2 - TOLNATAJ

1990. október 21.

bfsz#tgetés

Právics József és D. Varga Márta az emberi felelősségről és a haszonról

Három kötetben 1264 dokumentum

I- A Financial Times e heti üzleti híradójában hallottam, hogy rugalmas elme, nem kudarcorientált, hanem pozitívan, és globálisan gondolkodó ma az a vezető, akit ideális típusnak tartanak. Rendelkezik ön ezekkel a képességekkel?- Egyáltalán nem tartom ideális vezetőnek magam, mert túl sok bizonytalanság és dilemma van bennem, lelkileg állandóan vajúdók a ráció meg a szivem között. Ma azt kellene mondani, hogy a vállalkozásban nem a legfőbb érték az ember, hanem a haszon. De ha arra gondolok, hogy itt születtem Dalmandon, itt nőttem fel, itt mentem egyre feljebb a ranglétrán, s most a mezőgazdasági kombinát vezérigazgatója vagyok, nagyonis érzem a felelősségemet az emberek sorsa iránt. Ebből fakad az a kételyem, hogy nem biztos, hogy mi itt a jövő érdekében kötünk kompromisszumokat.Talán jobb lenne, ha masz- szivabb tulajdoni háttér lenne a kombinát mögött, amikorén valóban menedzser lehetnék. Tevékenységeket kellene megszüntetni, telepeket bezárni, embereket elküldeni, átképezni, a szerkezetváltás eleinte leépüléssel járna együtt, hogy aztán ismét felépülhessünk. Ez sok száz embert érintene. De hát hova menjen a dalmandi ember, ha nincs munkahely? A cég alapvető funkciója az, hogy az itt élő emberek megélhetését biztosítsa - csakhogy ez nem egy klasszikus vállalkozói, menedzseri mentalitás. A vállalkozói ráció nem működik ott, ahol nincs szociális védőháló, a mi falunk együtt épült a gazdasággal, és majdnem mindenki a kombinátnál dolgozik. Talán az lenne az ideális vezető, aki mindettől el tudna vonatkoztatni. Én nem tudok.- Pontosan értem, mit érezhet Annál is inkább, mert mostanában az emberség, a lélek, a megértés, a szeretet idejétmúlt, elhasznált fogalmak. A pénz, a haszon a fontos, az irigység lett az uralkodó érzelem, s mintha senki sem gondolna arra, hogy az egyszerű lelkületű embernek valahogy valamiből meg is kellene élnie.- Hát ez bizony Így van. Dalmand állami tulajdon, s itt az a kétezer ember az állam, aki itt él. A pusztáinkon közel ötszáz szolgálati lakás van, innen már nincs hova menni! Azt határoztuk tehát el, hogy minden tevékenységünket addig működtetjük, míg önmagát fenntartja, az emberek a munkájukból megélnek, s nem kell a közösségnek eltartani őket. A létszámleépülés nálunk csak a nyugdíjazásból és a fegyelmikből ered.- Az ön helyzete nem lehetett könnyű most az új vezérigazgató-választáson, hisz „priusza” van. KISZ-titkár volt, tagja a dombóvári városi pártbizottságnak és küldött az MSZMP 1988-as májusi pártértekezletén. Megpróbálok finoman fogalmazni: nem okozott ez önnek kellemetlenséget?- Észrevehető és nagy kellemetlenséget nem okozott. Mint vállalatvezető érzékelem, hogy az eddigi kapcsolatok szétzilálódtak, az újak még nem épültek ki helyette, s ez sok mindenben jó dolog, de azért hiányoznak azok a személyes kapcsolatok, amelyek a vállalat irányításában való eligazodást megkönnyítették. A korábbi menedzserrétegnek fölrótták: ügyesen tudott alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, hisz a kapcsolatai révén mindenről időben értesült. Ez most nincs. Iszonyatos információtömeg van körülöttünk, de az eligazodást semmilyen kapaszkodó nem segíti. Határozottan állítom, hogy nem azok közé a régi pártkáderek közétartozom, akik a párthoz való viszonyukból kapaszkodtak előre, s nem érzem azt sem, hogy besározódtam volna, hisz az én történetem klasszikus szakmai karriertörténet - egyetemista koromban már innen kaptam az ösztöndíjat. Nem rótták föl, hogy párttag voltam, de bizonyára vannak, akiknek ez szálka a szemében. Bár nem akartam, de az SZDSZ és az MDF felvetette, hogy független jelöltként induljak itt a faluban a képviselő-választáson. Harmadiknak futottam be, úgy, hogy most meg „szenátor” lettem. Úgy gondolták, hogy a kombinát mindenkori első számú vezetésének ott a helye a helyi önkormányzatban, noha ezzel sem könnyebben nem juthatnak pénzhez, sem pedig több pénz nem jut a falunak mint eddig. Ettől függetlenül nagyon jólesett az emberek bizalma.- Az őszi nagytakarításnál, vagyis az igazgatóválasztásoknál elhűlve láttam, hogy rendkívül okos, és értékes igazgatók, vezérigazgatók kerültek padlóra, olyanok például, akiknek a nevéhez egy-egy vállalat komplex kiépítése fűződik. Mi lehet ennek az oka?- Ahol konszolidálni kell a viszonyokat, vagy regulázni a társaságot, ott is azok választják az igazgatót, akiket meg kell regulázni - s éppen emiatt nagyon nem jó dolog a vállalati tanács

rendszere. Hisz a vállalati tanácsnak a fele egy híján vezető. Nálunk már látható eredményeket hozott az, hogy tudtuk: mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük az adósságcsapdát, a haszon a cég, és az itt dolgozók előrejutását szolgálja, s ne elsősorban kamatok meg adók formájában megfoghatatlan területekre áramoljon. Az a tapasztalatom a vállalati tanács működéséről, hogy ott, ahol nincs baj, a VT nem rontott a helyzeten, ahol viszont baj volt, nem jelentett megoldást, ha útilaput kötöttek az igazgató talpára. A VT nem tud átlépni az alkalmazotti mivoltán. Lehetetlen állapot, hogy a vezetettek választják a főnöküket, ez elbizonytalanítja az elsőszámú vezetést, mert nem meri a szigorú intézkedéseket megtenni. Nálunk nem volt különösebb probléma, hisz az embereknek határozott elképzelései vannak arról, hogyan kell a céget vezetni. Be kell végre látnunk: a vállalati tanács nem helyettesíti a tulajdonost.- Minthogy „készültem”, elolvastam a nyilatkozatait. Két esztendeje éppen a tulajdonlással kapcsolatban a következőket mondta: „Kulcskérdés kell, hogy legyen az érdekeltség, az, hogy mind a nagy, mind a kiscsoportokban alapvető és meghatározó legyen a vállalkozás - ennek viszont a garantált bérekkel nem lehet gátat szabni. A saját tevékenységüket az emberek jól meg tudják ítélni, s elvárják azt is, hogy ennek alapján részesedjenek a javakból. Tisztázni kellene a tulajdonviszonyokkal kapcsolatban is sok mindent. A magántőke termelésbe való bevonásának ideális módját meg kellene mielőbb találni.” Ha hízelegni akarnék, azt mondanám: kitűnő prognoszta, időközben azonban a rendszerváltozás is lezajlott...- A dalmandi kombináLszervezetileg saját megfogalmazásomban a „korlátozott önállóságon alapuló totális önelszámolás” formáját követte. A cég ma közel száz önelszámoló egységből áll. Készek vagyunk szervezetileg, munka- szervezésben, elszámolástechnikában, számvitelben és adózásban is arra, hogy ezek a kis önelszámoló egységek az új formának megfelelően vállalkozási egységekké alakuljanak. Ennek jogszabályi, vállalkozói és szemléleti akadályai vannak. Az emberek ugyanis nagyon törekszenek a biztonságra, úgy gondolják, hogy a nagy cégen belül a kisvállalatok valahogy majdcsak meglesznek. Igen ám, de az elmúlt három évben csaknem valamennyi kis egységünk legalább egyszer megbukott. Vagy mert nem volt piac, vagy mert aszály volt, vagy mert nem kellett az állat, vagy mert rossz vezető állt a szervezet élén. Amikor gödörbe kerültek, az ott dolgozók is érezték, hogy azért nem estek a jövedelmek, mert részei voltak a kombinátnak - a nagy kombinát elbírta a kis egység veszteségét. Ez torz képet mutat, hisz élvezhetik az önelszámolásból származó előnyöket, de ha bajba kerülnek, akkor is csak megvan a 13. havi jövedelem. Az együvétartozás tehát biztonság. A vállalkozásban viszont nem csupán a nyerés, hanem a bukás esélye is benne foglaltatik. Ezt meg is fogalmazzák, s nem mindig vállalják a kockázatot. Az egységeink felében maguk a vezetők sem akarják a vállalkozás kockázatát, nem kérik a nagy önállóságot sem. Az emberektöbbsége szereti, ha megmondják neki, hogy mit csináljon, s ekkor jól érzi magát, mert megtette a feladatát. Ott, ahol van kurázsi a vezetőben, s mint kis egység önállóan dolgozna, szeretné, ha a piacot azért a kombinát többi egysége jelentené a számára, mert így biztonságban van. Nos, ha felvetődik, hogy valaki kiválik, s még saját tőkével is beszáll, akkor viszont versenyezzünk. De nem biztos, hogy ezt mindenki akarja. Szóval spekulálnak az emberek; a nagyüzem szélárnyékában a kisüzem is jól tud élni. A lelke mélyén azért mindenki tudja: erősíteni kell a vállalkozásokat, mert a garantált bér nagyon kevés. Én nagyon szívesen látnám, ha kétszáz vállalkozó lenne a cégnél, amelyből ötven minden évben megbukik, s helyette újabb ötven alakul. Biztos, hogy nagyobb lendülettel menne előre a cég, csak el kellene érni, hogy ne féljenek az emberek attól, hogy az ötven bukott közé kerülnek.

I- Hát bizony, ha történetesen itt lenne a munkahelyem, én is nagyon gondolkodnék, hogy beteugorjak-e egy vállalkozásba, vagy sem.- Szükség lenne mindenképpen valamiféle rendtartásra, mert ahogy a nagyvállalat bizonytalan, éppúgy az egyes ember is az. Pestisfertőzés módjára mindent szétzilál az infláció, a vállalkozásokat ugyanis bizonytalanná teszi, az inflatorikus világban nehéz eligazodni, összeomlanak a keleti piacok, és átrendeződnek a nyugatiak. Két, három éve talán könnyebb lett volna vállalkozásokat létrehozni, ha megvannak mindazok a jogszabályi lehetőségek, amelyeket most készülnek meghozni. Nem mondhatnám, hogy itt Dalmandon sok vállalkozásra, ugrásra kész ember van, olyan aki a törvényeket várja, s ez nem

csupán abból látszik, hogy egyetlen négyzetméter földet sem igényeltek vissza, hanem abból is, hogy élvezni szeretnék az önelszámolásból adódó előnyöket. Emellett kell persze a biztonságos nagyüzemi háttér, mert biztonságosabbnak látják az egyben lévő kombinát jövőjét, mint a kis csoportokét. Ez egyfajta pszichózis, aminek szerintem persze sok realitása nincs.

I- Mondja: hogy tudnak így dolgozni, tervezni, hogy a jövő évi terv még nyomaiban sem ismert, nincs törvény a földről, a gazdálkodásról, a piacról. Kérem, ne lője le a kérdésemet azzal, hogy „termelni egyszerűen kell”.- Az utóbbi hónapokban a legnagyobb gondot a piac jelentette. Úgy ítéljük meg, hogy bel- és külföldön egyaránt elég kemény verseny indult meg a piac felosztásáért. Minden korábbi kapcsolatot fel kell rúgni, és elkezdeni a versenyt. Mi a nyugati mellett a szovjet piacban nagyonis érdekeltek voltunk - csak a vetőmagban 300 milliós piacot vesztettünk. Hasonló a gond az állati termékekkel. A szovjet piacot minden politikai, üzleti kockázatával, bizonytalanságával együtt vissza kell hozni. Szuperintenziv tárgyalásokat folytatunk - kizárólag üzleti alapon, ami gyilkos küzdelem. A nyugati piac telített, hajlandóak mindenféle együttműködésre, de apportként tőlünk a piacot várják. Az esélyeinket a nyugat nagyságrenddel jobbnak ítéli meg a szovjet piacban, s ők is nem kis részben a szovjet piacra ácsingóznak. Sziszifuszi, és nagyon aprólékos munka előtt állunk - még az sem kizárt, hogy új alapokon fel kell támasztani a testvérvárosi kapcsolatokat. Szerencsénkre nekünk jó hírünk van. De számoltunk már: egy három főt foglalkoztató moszkvai iroda éves működése egymillió nyugatnémet márka. Szóval építkezni kell, méghozzá úgy, hogy esetenként érdekeket is taposunk.

I- Itt Dalmandon nem csupán vetnek és aratnak, hanem komplex gazdálkodás folyik, kereskednek is. Mondja, ön milyen piacot szeretne?- Kiszámítható piacot szeretnék. De egyelőre ilyen ma Magyarországon nincs. Reméljük persze, hogy lesz, de nem alakul ki egy vad, gyilkos szabadversenyes küzdelem. Mi mindenesetre felvesszük a kesztyűt, s ha kell oroszlánként küzdünk azért, hogy piaca legyen a portékáinknak.

I- Hogyan kell a vevőkkel foglalkozni? Van-e ennek valamiféle eredményes, követhető iskolája, módszere?- Az alapelv, hogy törődni kell a vevővel és egyenletes, jó minőséget adni. Siófokon például bementem a Sió Áruházba, ahol az egyik vevő dalmandi kolbászt kért, a másik meg dalmandi disznósajtot. Nem volt. Bemutatkoztam, s megkérdeztem, hogy miért nincs. Dalmandról nem kapnak eleget - mondták. Azonnal lépnünk muszáj, hisz ha keresikaz áruinkat, mindig kell, hogy kapjanak, még akkor is, ha esetenként máshonnan szerezzük be az alapanyagokat. És hát persze vannak apró fogások is - ha a maszek boltosnőt például Jucikénak hívják, a névnapján átnyújtunk neki egy csokor virágot.

I- Dalmandon mindig minden, hogy úgy mondjam „ki volt találva”. Elkerülhetetlen a kérdés: milyen érzés a nagy tudású, sokunk által tisztelt és szeretett Vas István után a vezérigazgató székében ülni?- Az elmúlt 17 évben nekem a cégnél egyetlen főnököm volt: a Vas István. Nem tudom, mert még ma sem kérdeztem meg tőle, hogyan volt benne annyi kurázsi, hogy 29 évesen maga mellé vett helyettesnek. Tanítómesterem ő, és tényleg nem könnyű utána nekem itt dolgozni. Vas István volt a prímás, de az utóbbi egy-két évben talán némi tudatossággal sokkal többet hagyott rám, mint korábban. Koncepcionálisan nem álltunk messze egymástól, s valószínű, hogy ezért tudtunk jól együtt dolgozni.

I- Végtelenül kedvesnek találom, hogy önt itt akár egy lakli fiút mindenki a becenevén Dodinak szólítja.- Hát a megszólítással sokmindenkinek van gondja, baja. Azok számára, akik még gyerekkoromban itt a faluban elverték a sejhajomat, természetes, hogy a becenevemen szólítanak. A fiatalabbak már nem tudják mit mondjanak, de majd csak kialakul. Igazán jólesett, mikor néhá- nyan aggódva megkérdezték, hogy valóban el akarok-e innen költözni. Én nem tudom, hogy < másutt hogyan kell dolgozni, én mindig csak itt Dalmandon dolgoztam, ahol soha sem lehetett lazítani. Nekem ez a természetes és így, és itt érzem jól magam.

/

A honismeret, helytörténet, megyénk múltja iránt érdeklődők számára egy újabb kötet ad búvárkodási lehetőséget, ugyanis a Tolna Megyei Levéltár kiadásában megjelent az Évszázadokon át sorozat III. kötete. Ennek apropóján érdemes feleleveníteni olvasóinkban, hogy az első kötet 1978-ban hagyta el a Szekszárdi Nyomdát. A legkorábbi közzétett dokumentum III. Béla király névtelen jegyzőjének, Anonymusnak a leírása megyénkről a honfoglalás időszakában. Az első kötet dokumentumanyaga több mint 800 év történetéből közöl forrásokat. A Mohács előtti és a törökkori iratok többsége nem a megyei levéltár, hanem részben az Országos Levéltár, részben bécsi és ankarai levéltárakban őrzött forrásokra épül. Gazdag a megyei forrásanyag a betelepítések, a reformkor, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc korából.

Az 1986-ban megjelent második kötet 1849 és 1918 közötti megyetörténeti eseményekből közöl sokszínű, eredeti dokumentumanyagot.

A neoabszolutizmus korát 103, a kiegyezéstől az első világégés végéig terjedő időszakot 285 válogatott forrásanyag illusztrálja.

Az október elején megjelent harmadik kötet közel 60 ív terjedelmű. Hat fejezetre tagolva ad ízelítőt az 1918. október 30. és 1944. novembere közötti 26 évTolna megyei történéseiből. A rendkívül szerteágazó dokumentumsorban a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet szinte valamennyi területére kiterjedően találunk forrást. A korábbi kötetekhez hasonlóan most is a fejezetek élén rövid be-' vezető-tanulmányok segítik a dokumentumok feldolgozását és nemzeti történelmünkbe sorolását. A K. Balog János nyugalmazott levéltár-igazgató által többé- • vés munkával válogatott és szerkesztett kötetet jó szívvel, hasznos olvasmányként ajánlhatjuk a fiatalabb és idősebb generációnak egyaránt.

Ez az olvaáókönyv-sorozat a Tanulmányok Tolna megye történetéből eddig megjelent tizenegy kötete mellett a Tolna megyei Levéltár legjelentősebb vállalkozása. Mindmáig érvényes a sorozat megindításakor megfogalmazott feladatmeghatározás, amely „a hazaszeretet, az egészséges patriotizmus” elmélyítését emelte ki fő célkitűzésként. A történelmet igényesen tanító pedagógusoknak, a közművelődésben tevékenykedő dolgozóknak, a helytörténeti, honismereti klubok és szakkörök vezetőinek olyan hely- történeti forrásokat közvetít, amelyek nem csupán az ismeretközlés színesítését, hanem az ismeretek elmélyítését is szolgálják. A kötetek szerzői és a szerkesztő mindvégig arra törekedett, hggy a különösebb előképzettség nélkül lapozgattak is találjanak hasznos és érdekes olvasnivalót Tolna megye történetének olvasókönyvében.

A továbbiakban a két világháború közötti időszakból néhány dokumentumrészletet kiemelve kívánunk kedvet csinálni olvasóinknak a kötet kézbevételéhez.

1918. október 30-án Tolnavármegye Törvényhatósági Bizottságának ülésén dr. Apponyi Rezső gróf, főispán többek között a következőkre hívta fel a jelenlevők figyelmét.

„...Tartson össze mindenki, aki magyar! Ne a gyűlölet, hanem a szeretet legyen a vezéreszménk, ne hallgassunk izgága úszítókra, ne tűrjük el némely budapesti lapnak lázító konkolyhintését, omoljanak le a politikai válaszfalak! Első a nemzet... Nekünk egységesnek, erősnek kell kifelé mutatkoznunk, befelé pe- * dig mindent elkövetnünk, hogy a társadalmi rendet fenntarthassuk...”

Az új rendszer nemzetközi elismerését volt hivatott biztosítani az 1920. január 25-26-án általános és titkos választójog alapján lebonyolított nemzetgyűlési képviselő-választás. A végeredmény a kisgazdák országos előretörését és a kersztény pártok vereségét hozta. E választást követően született a következő dokumentum, amelyben a paksi főszolgabíró a titkos választás és a nők szavazati joga ellen foglal állást a főispánhoz írott jelentésében. A dokumentum kelte 1920. február 29.

„A nők választójoga feltétlenül eltör- lendő lenne. Ez ellen maguk a nők zúgolódtak s a legtöbb csak azért szavazott, mert félt a büntetéstől, vagy pedig a férjük, apjuk - családfő - reájuk parancsolt. E szerint a nők nem szabad akaratuk, helyesebben meggyőződésük szerint szavaztak, hanem külső befolyás nyomása alatt, tehát a szabad és tiszta választás elve a nőknél egyáltalán nem érvényesült, s igy éppen ezen elv helyes keresztül vitele parancsolólag követeli a nők választójogának megszüntetését, eltörlését..."

....A másik fontos körülmény a választók zömének éretlensége. - Ennek igazolásául felhozom a következő tényeket, adatokat: Mikor egyesek - főképp nők - a szavazó cédulát átvették, ujjúkat nyomban beletették az első négyszögbe, s így mentek a fülkébe; megtette egy helyen - megfigyelés végett - a választási elnök, hogy egy közismert Bodor párti szavazó nőnek a lapot megfordítva adta kezébe, úgyhogy Erdélyi neve volt felül, s ekkor is a felül lévő négyszögbe tette az ujját. - Tehát nem is gondolkozott, hanem azon parancs szerint járt el, hogy a felső négyszögbe kell a keresztet belerajzolni. - Az írni-olvasni nem tudó felet az őt a fülkébe vezető egyén félrevezethette, s másra szavaztathatta lé. - Sokan mindkét négyszögbe belerajzolták a keresztet. - Igen sok olyan szavazólap volt minden községben, amelybe gúnyos és szidalmazó megjegyzéseket, trágár, utálatos szavakat, kifejezéseket írtak, szeméremsértő jeleket rajzoltak bele, bitófát stb. Mindezekből kétségtelenül kitűnik, hogy a nép zöme a szavazás komolyságát nem ismeri fel, azt játéknak tekinti vagy tehernek, s nem is gondol arra, hogy milyen fonto.s aktus részesévé tette őket az ország. Ilyen szavazókra hazánk sorsát bízni, tőlük elvárni, hogy minden tekintetben kifogástalan s a mai nehéz viszonyok között megállni, s hazánk üdvéért eredményesen munkálkodni tudó férfit küldjenek a nemzetgyűlésbe - teljesen lehetetlen...”

E

gy 1942. július 14-én keltezett jegyzői jelentésben PánczéJ András Felsőnáná- ról gazdasági, politikai helyzetképet rajzolt a Közigazgatási Bizottsághoz eljuttatott levelében.

„1. ...A terméskilátások a tavalyinál gabonákban körülbelül 30%-kal gyengébbek. Kapásnövényekben szép kilátás mutatkozik, de eső kellene.

2. Takarmányellátás Területén nagy szükség és hiány mutatkozik...

3. A lakosság a közellátási érdekkel szemben kevés kivétellel önös érdekeket követ, ha lehet készleteket halmoz élelemből és megszorult embertársán, kevés kivétel, csak kényszerítő eszközök alkalmazásával segít...

4. Politikai téren alkalmatlan időben történik a. Volksbund részéről a szervezés és a gyűléstartás....” * * *

A válogatás teljes egészében tartalmazza az 1943. március 15-én Bonyhád- ról elindult hűségmozgalom memorandumát.

Az Évszázadokon át három kötetének 1264 dokumentuma sem jelent teljességet, nem is jelenthet, hiszen nem azzal a céllal készült, hogy tudományos igényességgel feltárjon egy-egy eseményt, de ismeretük minden olvasót közelebb visz a reális képhez.

DR. DOBOS GYULA