Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-19 / 168. szám
1990. október 19. NÉPÚJSÁG 3 SZDSZ-es polgármester Simontornyán Harmincnyolc vokssal veszített a volt tanácselnök „Tétlenül ültem, míg mások vörös csillagot festettek” Mig a Tolna megyei falvak többségében a független polgármesterjelöltek győztek, addig Simontornyán a második forduló után dr. Dési Istvánné, a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, általános iskolai tanár győzött, 850 szavazatot kapott, a független jelöltként indult korábbi tanácselnökre, Cserháti Péterre pedig 812-en voksoltak. A 11 megválasztott képviselő-testületi tag közül 7 független, 1 MDF-, 3 pedig SZDSZ-tag.- Mit szól a vereséghez Cserháti Péter és mihez fog kezdeni? - kérdeztük a távozótól.- Szoros küzdelem volt, az első fordulóban még én vezettem. Úgy érzem, hogy a Népújságban is megjelentetett „árokparti kampány” miatt veszítettem, ugyanis azok az emberek jöttek el dr. Désinére szavazni, akik az első fordulóban távol maradtak. Mivel a simontornyai állampolgárok többsége így akarta, távozom, de emelt fővel teszem, nincs miért szégyenkeznem, hiszen csak harmincnyolc szavazattal kaptam kevesebbet, mint ellenfelem. Tévedtem, mert úgy gondoltam, nem kell különösebb kampányt folytatnom ahhoz, hogy a hivatalomban maradhassak, de most már látom, hogy helytelenül ítéltem meg a helyzetet, nem kellett volna tétlenül ülnöm, mig mások vörös csillagot festettek a választási plakátomra. Végül is, lehet hogy nem jártam rosz- szul, hosszú idő óta először érzem magam fölszabadultnak, sok gondtól szabadultam meg. Jelenleg munkanélküli vagyok, januártól szeretnék elhelyezkedni a szakmámban, fémipari technikus vagyok. Korábban a Tolna Megyei Vízmű Vállalat helyi kirendeltségének voltam az üzemvezetője, most két helybeli cégtől kaptam állásajánlatot, még nem tudom, hogy melyiket választom.- fké Függönyt! Ki nyert? Minden szavazás után ez a kérdés, és a számok erre általában meg is adják a választ. A tavaszi országgyűlési választás után például a magyar nemzet aratott győzelmet Ezt tudhattuk meg azon az emlékezetes éjszakán a győzőktől. A leg- kétségbeejtőbb, hogy valóban elhitték: hatalomra kerülésük a természet rendje, egyetlen záloga a haza felemelkedésének. Csakhogy ezzel a patetikus kijelentéssel sikerült ökölszorításra késztetni az állampolgárok többségét Mert aligha érezhette magát győztesnek az, aki az SZDSZ-re, a Fidesz-re, az MSZP-re... stb. szavazott Még kevésbé azok, akik nem voksoltak, hiszen távolmaradásuk magában minősítés. Ám a győzteseket ez csöppet sem zavarta. Az említett kérdésre az önkormányzati választás után is mindenki várta a választ. Az eredményhirdetés csalódást okozott Reméltem, hogy ugyanaz lesz a győztes, mint áprilisban. Tudniillik a nép. Nagyon vártam, hogy a vezérszónokok kicsit megtörve, törülközőhöz hasonlatos textíliával a kézben, elcsukló hangon, lesütött vagy felemelt tekintettel (lelki alkattól függően) bejelentik külön-külön a pártjaik nevében: önök győztek! Mármint mi, választók. De nem, a pártok (amelyek mandátumhoz jutottak) szerényen arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy ők nyertek. Nekik még ez is kevés, mármint a nagyon is csekély választó ahhoz, hogy belássák: véget kell vetni a nagy nemzeti színjátéknak. A közönség elhagyta a nézőteret. A színjáték is csak rövid időre feledteti a Valóságot, főleg ha csak nézők lehetünk a szerep- osztás szerint Egy ideig az újdonság erejével hat a kommunisták szidása, az oroszok hangos haza kívánása, a nemzeti érzés felcsigázása, az úri Magyarország külsőségeinek visszaálmodása, főleg a parlamentbe. Egy ideig a haza bölcse és az új parasztvezér szerep is elfogadható. De a Rendszerváltás című darab már kifulladt. A legutóbbi közvélemény-kutatás (nevezik önkormányzati választásnak is) eredménye erre enged következtetni. Sok a ripacs a színpadon, akik anakronisztikusán értelmezik szerepüket, képtelenek stílust váltani, csak bőgatyás, dolmányos, heje-hujás népszínművek eljátszására alkalmasak. Ez már senkit sem lelkesít, és közönsége is alig maradt. Az üres színház, az üres választófülkék úgy tűnik, nem győzték meg ezt a társulatot. Nem álltak a függöny elé töredelmesen beismerve, hogy tévedtek, amikor a közönség türelmét próbára téve, műsoron hagyták ezt a darabot. Mindannyiunk tragédiája lenne, ha csak a füttykoncert, a tojások és a paradicsomok figyelmeztetnék őket arra: azt a népszavazást, amit már nem hirdetnek meg a Magyar Közlönyben, az utcán szokták lebonyolítani. . . „ - puskás ír királyfi Tüskében (Folytatás az 1. oldalról.) Az állattartás, -tenyésztés azonban nemcsak fontos gazdasági szerepet játszott a parasztgazdaságok s az Esterházyak itteni uradalmi életében. Kitüntető jelenléte az állattartó gazdák, uradalmak és bérlők, elsősorban pedig az állatokkal közvetlenül foglalkozó pásztorok, juhászok mindenkori jólétét s nagy-nagy büszkeségét, kihúzott emberi tartását, becsületét is megalapozta. Most itt csak két adalékra utalok: Illyés írtá a Puszták népe lapjain a „Kapos pasokajin legeltető” apai nagyapjáról, aki Herceg Ester- házynak volt számadó juhásza. Aztán a bérlőké. Az első nyáj, amelyet még legény korában »vádolt« a hercegtől, az idők folyamán megsokasodott, volt idő, amidőn öt-hat bojtár szolgált a keze alatt. Volt esztendő, amikor ötezer juha volt. Olyan hatalmasság volt, mint egy vándorláskorabeli fejedelem. Hány juha lehetett Árpádnak? Tisztességére mondom, nagyapa a vagyon gőgje helyett ezt a törzsfői büszkeséget, a szabadságnak ezt a gőgjét hordozta egyenes derekában, kinyomott mellén. A negyvenes évek közepén magam is hallottam még a századelő egyik leghíresebb dombóvári juhászának, »bir- kás pipás« Puszpán Vendel bátyámnak szájából azon fabulát, miszerint: „Nem csak a számadók lehettek s voltak büszkék tengervégtelen nyájaikra, de hercegi főurunk is. Merthogy - ezt szintén juhász nagyapámtól hallottam - eccer Esterházy, mikoron egy angliánus főúrnál vendégeskedett Londonban, ezek nagy pénzfogadást tettek. Hercegünk bő mellénnyel mondta: neki több juhásza van, mint amennyi birkája amannak. Az angliánus lordnak tán háromezer birkája vót. Hát láss csodát: elgyüttek hozzánk, Magyarországba, s Esterházynak - nagyapámmal együtt! - háromezernél is eggyel több vót a juhásza. A valamikori Tüskepuszta ennek a hercegi állattenyésztési uradalom-birodalomnak egyik központja volt. S most ide, a Dombóvár melletti Tüskébe érkezik 1990. október 20-án az a Tholey-i Vendel barát, aki 1945 előtt tarisznyájával a vállán s kezében pásztorbotjával már évtizedes ittlakója volt a pusztának. De ki is ez a hajdani pásztorember? A legenda szerint Vendel, a VII. században élt ír királyfi elhagyva atyja uralkodói udvarát, lemondott majdani királyi jogáról és koronájáról. Honfitársaival Rómába zarándokolt. Hazatértében német földön, Trier környékén remetéskedve egy földbirtokos udvarában pásztorként szolgált. Jó és hű számadója volt a kezére bízott nyájnak, híres pártfogó s gyógyító gyámolítója állatainak. Remetetársai Tholeyben apátjuknak választották, halála után egyszerű pásztorkunyhójában temették el. A környék földmívesnépének emlékezete csakhamar kápolnát majd templomot emeltetett teteme fölé, s a helyet azóta is a nyugat-európai állattartó gazdák sok-sok százezres zarándoka kereste, keresi föl. így lett a mindennemű pásztorok - gulyások, csikósok, kondások és juhászok - Kapos völgyében is ismert és tisztelt, ám ma már lassan feledésbe tűnő védőszentjévé. Szent Vendel tisztelete nálunk - a Dunántúlon főleg - viszonylag új, elsősorban a délnémet barokk hatására bukkant elő. Népszerűsége mindén bizonnyal a sok és selymes gyapjút adó merinói birka meghonosításával egy időben terjedt el. Ezen új fajtájú nyájaknak eleinte minden nyugat- és közép-európai országban - hazánkban is - bevándorolt pásztoraik voltak. Múlt századi pásztornépünk szóhasználata ezeket birkásoknak keresztelte el a régebbi magyar fajtát, a racka juhokat tenyésztő s legeltető juhászokkal szemben. Állattartó gazdáink, pásztoraink különösen egy- egy nagyobb állatvész idején emlékeztek szentjükre hagyományozott kegyelettel és könyörgéssel. („Viszi Vendel az állatokat" - mondták ilyenkor, ezért napjának délelőttjén a világért se dolgoztak volna.) Az egyház által szentté avatott, hajdani ír királyfi-pásztor jó emlékének megtartásához, továbbéléséhez a XVIII—XIX. században - elsősorban a pásztorcsaládokban - felénk is szívesen adományozott Vendel keresztnév, illetve falvaink, pusztáink egynémelyikében fogadott ünnepként megtartott Vendel-napi búcsú is hozzájárult. A tried püspökség területén Szent Vendel napját, ünnepét október 22-én, Magyarországon két nappal korábban, október 20-án tartják. Szent Vendel vonzó pásztorszemélyiségének emléke jelentős helyet-teret, kőanyagban is megörökített népi képmást kapott a kegyeletből tiszteletére emeltetett Szent Vendel-szobrokban. Ezek a valóságosan érinthető, érzékelhető és pásztorok és nyájaik által körüljárható - kőtalapzatán legkorábban még engesztelő szertartást is elvégezhető - szobrok vidékünk majd minden falujában s nagyobb pusztájában megtalálhatók voltak. így állt évtizedekig Tüskében is a pásztor-királyfi mecseki mészkőből ismeretlen népi mester keze által faragott barokk szobra. (Ma: a kórház fölötti malmi terményraktár és az Újdombóvárra, ill. a Dombóvárra vezető országút által bezárt fás háromszögben.) Négy évtizede, 1950 óta nem vigyázta a puszta valamikori állatkihajtó helyén az uraság, a gazdák, később a termelőszövetkezet mindig népes lábasjószágait. Kalapját levéve szobra előtt azóta már egy juhász sem mondta-dörmögte el a Puszpán Vendel bátyámtól hallott kihajtó és egyben segedelmet kérő négysoros pásztorfohászt: Haj ki, jószág a fűre! Legeléssz el messzire, Majd gondodat viselőm, Ha mögsegél Vendelöm. Ha nem is pontosan régi helyére - most az Alkotmány Tsz irodaháza elé - a gazdák s az egyház jó szándékú emberei kézfogásával talált vissza a tüskeiek Ven- del-pásztora. Új szobra avatásakor a puszta régi búcsúnapja is visszatér: Szent Vendelé. Ezt ugyanis még korábban, 1934. augusztus 15-ével vette el tő-- lük a puszta akkori bérlőurasága, Dőry Hugó, amikor is az újonnan avatott újdombóvári templom kegyuraként, ahogy a pusztaiak mondták, „föladta” Tüske Vendel-napi búcsúját. Ezután bérlőura- ságuk akarataként az újdombóvári Nagyboldogasszony-napi búcsúval együtt kellett megülniök sajátjukét is. A tüskeiek régi-új búcsúnapján az új Szent Vendel-szobrot Mayer Mihály pécsi megyés püspök szenteli föl. A szobor anyagi forrását, a kb. 50 ezer forintot a tüskei gazdák, az AlkotmányTsz tagsága teremtette elő, alkotója pedig Máriahegyi János'szobrász. A szobor fölszentelésekor fölhangzik tán majd az a környékünkön ismert múlt századi imádságos ének is, amelyet errefelé az állattartó népek a pásztoroknak s páfeztoréletnek mindenkori példájához, Szent Vendelhez intéztek minden esztendő Szt. András havának huszadik napján: Téged kérünk esedezve, irgalmas Isten! Szentjeidnek fölajánlott könyörgésünkben: Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától, Szent Vendelünk könyörgésére. Mindenünket Tőled vettük, mindenek Ura! Te alkottad a barmokat szolgálatunkra. Te vagy élő kútforrása minden javaknak, Te adsz erőt, táplálékot minden állagunknak. Tartsd meg Uram, amit adtál, hogy hív munkánkkal Kenyerünket megszerezzük jóvoltod által. Te kormányozod az időnek minden járását, Ne bocsájtsd ránk haragodnak kemény csapását. Ments meg minket az éhségtől és háborúságtól, Szárazságtól, árvizektől és a döghaláltól. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától, Szent Vendelünk könyörgésére! SIMON KÁROLY Akik megfordították a napot Az éjszaka csillagai Kezdődik a műszak Mottó: Sokan közülünk akkor kezdenek el dolgozni, amikor mi, a nagy többség nyugovóra térünk. Ők megfordították a napot, mert munkájuk, hivatásuk ezt kívánja tőlük. A „megfordított” élet egészségüket és családi életüket is nagy próba elé állítja. Ök az éjszaka csillagai. Sosem hullanak le, csak néha nagyon-nagyon elfáradnak. Már a bejáratnál megcsap a legcsodálatosabb illat a világon. Friss kenyér. A mindennapi. Az egyedüli, amit sosem lehet megunni, ami nélkül elképzelhetetlen az étkezésünk. Az élet szimbóluma. Ilyen és ehhez hasonló szép gondolatok jutnak eszembe átlépve a csatári Sütőipari Vállalat sütőüzemének küszöbét, miközben a hűvös, őszi éjszakából „vendégségbe” érkezem a 30 fokos, jó illatú „izzasztóba”, ahol Simonyi András és éjszakai brigádjának minden tagja egy szál semmiben, a fülledt levegőtől fényesre izzadva, ördöngös gyorsasággal (teljesítményben dolgoznak) megállás nélkül teszik a dolgukat. Simonyi András dagasztó csoportvezető 1954 óta dolgozik a vállalatnál. Örökös éjszakás. •- Egy munkahelyen dolgozott le 36 évet és szinte mindig éjszaka. Visz- szatekintve az eltelt évekre, hogy látja, újra ezt a szakmát választaná?- Fiatal koromban, amikor ezt a szakmát választottam, csak azt tudtam, hogy kenyér az mindig kell, biztos kereset volt péknek tanulni. Az éjszakázás valamivel több pénzt is hozott, így ha kevesebbet is voltam otthon, az aránylag biztos anyagiakkal kárpótolni tudtam a családomat, lányaimat.- Az egészségére milyen hatással volt az éjszakázás, az állandó fizikai megterhelés?- Az ^éjszakázást fiatal koromban nagyon jól bírtam, a sok év alatt megszoktam, ráállt a szervezetem. Az egészségemet a gépesítés előtti nehéz fizikai munkák, zsákolások, kézi dagasztások kezdték ki, porckorongsérvet kaptam, amit műteni kellett.- Hogy lehet bírni ezt a tikkasztó párás meleget, dolgozni benne egész éjszaka?- A meleg ennek a szakmának a velejárója. Bizony sokan kényszerültek azért elmenni, mert nem bírták. A párás melegre szüksége van a tésztának, mi pedig izzadunk, néha megtörülközünk és aztán a munka megy tovább.- A kenyér minősége az utóbbi években bizony sok kívánnivalót hagy maga után. Mióta ilyen magasra emelkedett az ára - a választék ugyan nagy - a minőség mit sem változott. Az imént gyönyörködve néztem a kemencéből kikerülő kenyereket, formásak, öröm rájuk nézni. Mi történik, amíg hozzánk jutnak, hisz a boltokban gyakran találkozunk lapos, formátlan kenyérrel a pultokon?- Sajnos a szállítás sok esetben tönkreteszi a munkánkat. A vevők minket szidnak, pedig a műanyag rekeszekben szállított friss kenyér formája menthetetlenül tönkremegy.- A formájára megvan tehát a magyarázat, de mitől érezzük, hogy a minősége sem egyforma?- Azelőtt kézzel dagasztottunk, a tésztát igazán kidolgozva, megdolgozva. A tészta egy élő anyag, a gép ezt nem érzi. Bár az összetétel állandó, az alapanyag minőségétől sok függ. A gép ezen nem tud változtatni, végzi a programját.- Ha ön szabhatná meg, hányféle kenyér kerülne a pultokra?- Háromféle, egy barna és két fehér.- Milyen kenyeret szeret ön?- Nagyon kenyeres vagyok, mindegyiket szeretem.- Egy-egy éjszakai műszakban mennyi kenyér kerül ki Simonyi András csoportjának keze alól?- Baktai 2 kg-os (kézi feldolgozásé) 3-6 mázsa között, fehér kenyér 1 kg-os 30-45 mázsa között, alföldi 1 kg-os 8-15 mázsa között, mindig attól függően, hogy mennyit rendelnek az üzletek, hét eleje vagy hét vége van, szüksége van-e a vidéknek is a mi kenyerünkre. •- Megmutatta, hogy hol „találkoznak” és kerülnek összedolgozásra a kenyér alapanyagai, a liszt, a kovász, a sóié. Mennyi idő alatt lesz ebből ropogós pirosbarna kenyér?- 1 óra 20 percig tart ez a folyamat.- Háromnapos ünnep közeledik, ami azt jelenti, hogy az üzletek legalább két nap zárva lesznek. Hogy készülnek önök erre a hosszú ünnepre, hisz a télen még kettő áll előttünk?- Ilyenkor meghosszabbítjuk az éjszakai műszakot, ha szükséges akár 12 órát is bent vagyunk. Az ünnep harmadik napján pedig már újra dolgozunk, hisz az első munkanap reggelén már friss kenyér és péksütemények várják a munkába indulókat. Mintha csak megidézte volna Simonyi András a péksüteményeket. A kakaós kalács, a kuglóf, a briós és a többi finomság frissen sült illata árad szét az üzemben. A forró kemence előtt nehéz lemezekre rakva zsemlék várnak sorukra. A kezek megállás nélkül dolgoznak. A meleg szinte kibírhatatlan, mindenkiről szakad a viz. Éjfél múlt. Simonyi András és a több volt tanulójából álló csapat verítékes munkával gondoskodott róla, hogy az elmúlt hét végén friss kenyér és péksütemény került az asztalunkra. Köszönjük! SAS ERZSÉBET - Fotó: gk
