Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-08 / 133. szám

1990. szeptember 8. TOLNATAJ - 7 Mezőgazdaság a képzőművészetben ’90 A címben jelzett évszám valamilyen folytonosságot tételez. Tudott, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1970- ben hirdetett pályázatot először, azzal a szándékkal, hogy az alkotó ember mun­kálkodásán keresztül bemutassa hazánk mező- és erdőgazdasága, élelmiszeripa­ra területén bekövetkezett változásokat. Célja volt a múzeumnak az is - ami meg is maradt napjainkban - hogy a múlt tár­gyi és írásos emlékeit gyűjtse, kutassa, feldolgozza, ily módon is nyomon követ­ve a változásokat. Az első pályázatra - húsz évvel ezelőtt - 107 művész 282 alkotást küldött be, ebből 82 alkotó 153 műve szerepelt a tárlaton. Már akkor is fölmerült a kérdés: A mezőgazdasági munka művészi meg­örökítése elég vonzó feladat az alkotó művészek számára? Ezen az ötödször rendezett kiállításon- csakúgy mint a korábbiakon - egyér­telmű igennel válaszolhatunk. Csak alá­húzza a tényt, hogy az ember és a termé­szet viszonya örök témája a művészet­nek, a művészeknek, akik alkatuk, sze­mélyes élményeik, fogékonyságuk sze­rint más-más művészi megfogalmazás­ban közelítik meg és adják közre. Az alábbi névsor - mely a díjnyerteseké - önmagában is tükrözi a kiállítás sokszí­nű, változatos képét. íme: A Földműve­lésügyi Minisztérium fűdíját Vajda Mária iparművész kapta. Az I. díj Varga Géza szobrász és Újvári Lajos festőművészé lett. Nevüket, alkotásaikról megyénkben is jól ismerik a képzőművészet iránt ér­deklődők. Tenk László festőművész és Csikós Nagy Márton szobrászművész a II. díj nyertese. III. díjat kapott Nyerges Éva iparművész - őt is a Kölesden rende­zett kiállításokról ismerhetjük. Gaál Jó­zsef grafikusművész ugyancsak III. díjas e kiállításon. A különdíjasok között is ta­lálkozunk a Tolna megyéhez kötődők ne­veivel: Vecsési Sándor és Bazsonyi Arany festőművészek, Kubinyi Anna iparművész, Szurcsik János festőmű­vész, Kéri Imre grafikusművész. A továb­bi különdíjasok: Krebsné Tuska Zsuzsa keramikus, Prutkay Péter grafikusmű­vész, Olexa József grafikusművész, ifj. Szlávics László szobrászművész, Kádár T. Tibor grafikusművész. Az ötévenként rendezett „Mezőgazda­ság a képzőművészetben” című kiállítás­sal a Magyar Mezőgazdasági Múzeum azt a jó ügyet szolgálja, mely a művészet­pártolással együtt gazdagítja a magyar képzőművészet által egész társadal­munk, hétköznapi életünk esztétikai érté­keit. DECSI KISS JÁNOS Fotó: GOTTVALD KÁROLY — Bazsonyi Arany: Évszakok virágai Kubinyi Anna textilképe: Táj Varga Géza szobra, I. díjjal jutalmazták Újvári Lajos festménye, a művész ugyancsak első díjat kapott Mindig közérthetőségre törekedtem Szemlélődés fiatalságról, öregségről... Beszélgetés Farkas Ferenccel Acsádi Rozália: a nyár csendjei a tavasz aranyragyogását megérlelő pillanatok csenddé sze­lídülnek és szétszóródnak az utak melletti búzatáblák fölött, az utak melletti erdősávok fölött, s egy aprócska időre a felhan- gosult városok fölött is, városi csend, amely az erkélyen kihajló csokrosvirágú lean­der szirmain pihen, amely a földigsuhanó fecskék fellendülő köríveit kiséri, amely a koradélelőtti fényekben rejtőzködik s a terebélyes diófa ágait hintáztató szellő hangtalan mozdulatai­ban nyújtózkodik, csend, nyári pillanatok csendje, derűsnyugalmú órák csend­je, derűsnyugalmú napok csendje, hajnali csend, amikor az ébredező madarak boldoghangú csivitelései között visszazuhanunk még üdekönnyű álmainkba, ahol minden megtörténhet ami elkerülte eddig tétova napjain­kat, reggeli csend, mikor a réteket az első felébredt napfény már körbejárta és szürkéskék párát lebegtet a föld felett a pillanat s a szitakötők szárnyán szivárványszínek hajladoznak, délelőtti csend, mikor felizzítja a termő hantokat a dúsan omló fény és a forró göröngyök mozdulatlanságában láthatatlanul lüktet az élet, az érlelődő, az újraéledő, a duzzadt magvakat szétfeszítő, fénybetörő, felnövekvő, virágszirmokat szertehintő, termést érlelő, magvakat szélbelökő élet, déli csend, mikor a házak fölött elszálló harangszó utolsó kondulása is elhal és a zsalugáteres ablakok mögött rövid időre lecsendesül az élet, a délután csendje, mikor kinyitják szemüket a felébredő kis­gyerekek és boldogság kéklik végig tekintetük nyomán, az este csendje, mikor a meglocsolt petúniák felerősítik illatu­kat és otthonossá kedvesítik a házelőtti kerteket, s az éjszaka csendje, a csillagragyogású, amelyet tücsök­hang ékesít határtalanná: ezek a nyári pillanatok legpompá­sabb csendjei,­csend, derűsnyugalmú órák csendje, amikor aranyhidat ivei a tó vizére a lágy idő egyik parttól a másikig, és ezen a hídon át­sétálsz mosolyogva és önfeledten nézel a távolodó pillanatok után, ahogy a szappanbuborékkal játszó kislány nézett széthul­ló kincsei után, csend, amelyben meghitt beszélgetéshez csillapodik a vá- ros-nyugtalanitotta szívdobogás s ebben a lecsillapodottság- ban barátság szövődik, időn és távolságon átragyogó, egymás titkait elfogadó, megmérettető, egészen mélyről felszikrázó ba­rátság, amelynek temploma a szép szó, az igaz gondolat, csend, derűsnyugalmú napok csendje Háromszáz esztendeje született Mikes Kelemen Nagy csönd övezi ezt a budai lakást. Vil­lamosok, autóbuszok zaja alig hallatszik fel, s mintha a házigazda - sok-sok milliárdnyi hang, alig suttogó hangok és lávaomlás- szerü hangzuhatagok létrehozója - is csöndesebben lépne ebbe a szentélybe... Mindez talán csak képzelődés: úgy ér­zem a nyugalmas lakásban, mintha a nyolc és fél évtizedet megélt zeneszerző féltve, vi­gyázva óvná, dédelgetné ebben a csönd­ben minden korábbi teremtményét, hogy el ne illanjanak az időben... A zavarba ejtő vendégszeretetnél, amellyel Farkas Ferenc fogad, talán csak kissé riadt, befelé szem­lélődő pillantása hozhat jobban zavarba; mintha azt kérdezné: közel évszázadnyi te­herrel a vállán, életben, politikában és mű­vészetben megélt fájdalmas hullámzások élményével a háta mögött mit mondhat ne­kem, a szemtelenül fiatalnak? Mit akarok hallani, tudni...?- Professzor úr! Ön az idén tölti be 85. évét és szerencsére - ahogy látom - jó egészségnek örvend. Zeneszerzőként és pedagógusként egyaránt tiszteli Önt zenei közéletünk. Elégedett embernek vallja ma­gát?- Nagyrészt igen. Mindig arra töreked­tem, hogy zenémmel örömöt szerezzek az embereknek, s úgy hiszem, ez javarészt si­került is. Éppen ez a törekvés intett mindig mérsékletre, például a különböző, csábító avantgárd törekvések kipróbálásában. So­ha nem akartam elrugaszkodni a valóság­tól, nem akartam egy szűk réteg számára komponálni csupán, s ezzel esetleg elide­geníteni magamat másoktól. így aztán nem is számítottam soha a „kísérletező” alkotók közé.- A tiszteletre méltó életkor, amit betöl­tött, egyben ennek a viharos századnak is a krónikája. Miként élte ön meg - maradva csak a művészetnél - a közben lezajló nagy zenei változásokat?- Én még az igazi klasszikus hagyomá­nyokon nevelkedtem. A főiskolán Siklós Al­bert és Weiner Leó növendéke voltam; azé a Weineré, akitől első kézből vehettem át részben a közép-európai, másrészt a bar­tóki, kodályi örökséget. És diákkoromban találkoztam azokkal a népzenei ismeretek­kel is, amelyek mentésére, őrzésére, ápo­Jására éppen akkoriban.indultak meg a nagy kezdeményezések. Mindeközben al­kalmam volt - 24-25 évesen - a kor nagy ... I olasz kompo­Pistájánál, Otto- tBB rino Respighi­18» nél is tanulnom J 1 egy ideig, aki a ijB g.* J század egyik JIH nagy impresz­szionistája. 'mHBL -■ >: Azután bele­kostoltam a má- S'ííof sodik bécsi is' iMM kola> Schön­berg, Webern munkásságába, a dodekafóniába is. Mind­ez olyan sajátos ötvözetet alkotott bennem, amely végül is kialakította a magam mérsé­kelten modern muzsikáját. Igen: kipróbál­tam a dodekafóniát, de soha nem abban á szigorú értelemben, azzal a precíz skolasz­tikával, ahogyan azt Schönbergék alkal­mazták. Én ettől mindig eltértem egy kissé, illetve olykor éppen csak nyomokban volt föllelhető egyik-másik kompozíciómban. Éppen mert jó értelemben vett közérthető­ségre törekedtem.- Nem riadt vissza operettek komponá­lásától sem...- Egyáltalán nem. Igaz, ezeket még fiata­lon írtam, de úgy érzem, nem kell restelked­nem miattuk. A Csínom Palkóra, ami olyan népszerű lett, egyenesen büszke vagyok. Zeneszerzői munkásságom legnagyobb részét a dalok alkotják; sok-sok magyar költő versét de természetesen külföldi poéták verseit is gyakran megzenésítet­tem. Zenekari és kamaraművek, egyházi kompozíciók, kórusmüvek, különböző ösz- szeállítású kiszenekarokra alkotott szerze­mények mind-mind helyet kaptak életmű­vemben. Nincs olyan műfaj, amit nem pró­báltam ki. Színpadi műveim közül A bűvös szekrény című operám és a Furfangos diá­kok című táncjátékom vált különösen is­mertté. És van egy operám a fiókban, tíz éve őrzöm, Márai Sándor egyik művére íródott. Egy úr Velencéből a címe. Jövőre bemutat­ja az Operaház.- Legújabb alkotásai?- Talán a Naplójegyzetek című zongora­ciklusomat emelném ki. Ezek 1986-87-ben készültek. Csöndes, intim hangulatú kom­pozíciók. Szemlélődés, elmélkedés az élét hol örömtelibb, hol fájdalmasabb mozza­natairól, nappali, éjszakai hangulatokról, a szerelem örökkévalóságáról, öregségről, fiatalságról; mindarról, ami egy ilyen nagy kort megért embert foglalkoztat... SZOMORY GYÖRGY Mikes Kelemen valószínűleg azok közé az első magyar írók közé tartozik, akik ha­zájuktól távol, idegenben alkották a magyar irodalom gyöngyszemei között számon tartott műveiket. A Mikes-család székely eredetű; 1693- ban bárói, majd három évvel később grófi rangot kapott. Ősi birtokaik Pápolcon, Zá- gonban és Zabolán feküdtek. A család tag­jai Erdélyben fontos szerepet játszottak az évszázadok folyamán, s nem Mikes Kele­men volt a család egyetlen bujdosó tagja. Atyja, Mikes Pál Thököly Imrének volt lelkes párthíve és hadvezére, akit a moldvai vajda elfogott, majd kiadott a császáriaknak. A császáriak generálisa, állítólag Vetera- ni tábornok pedig szörnyű kínzások köze­pette kivégeztette. Mikes Kelemen kereken háromszáz esztendővel ezelőtt, 1690 augusztusában született Zágonban, az akkori Háromszék vármegyében. (Születésének napját nem tudjuk pontosan.) Egészen fiatalon II. Rá­kóczi Ferenc udvarába került apródnak s ettől az időtől soha el nem hagyta rajongva szeretett fejedelmét. Ö volt Rákóczi leghí­vebb belső embere, végezetül főkamarása. Urát a szatmári békekötés után elkísérte Lengyelországba, onnan 1713-ban Fran­ciaországba, ahol megismerkedett a fran­cia irodalommal és kultúrával. A „Bujdosó Fejedelem” innen is tovább vándorolt, vele Mikes is. 1717. október 10-től közel fél év­századot töltött Mikes Kelemen Törökor­szágban. Eleinte a Boszporusz partján lak­tak, közel Konstantinápolyhoz, majd 1720- tól a Márvány-tenger partján, Rodostóban. Egyhangúan teltek a napok, évek ott Ro­dostóban. S mialatt a fejedelem újabbnál újabb terveket szőtt a visszatérésre, a józan Mikes lassanként beletörődött a megvál- toztathatatlanba. Csendes életét csak rit­kán kavarta föl nagyobb esemény, mint például szerelme Kőszeghy Zsuzsanna iránt, aki azonban a megözvegyült Bercsé­nyi Miklós grófhoz ment feleségül. Még két esemény zaklatta fel igazán. Az egyik II. Rákóczi Ferenc 1735-ben bekö­vetkezett halála, majd az az expedíció, ami­kor a török a magyar kolóniát Rákóczi Jó­zsef vezérlete alatt 1738-ban lóra ültette s Erdély szélére rendelte, hogy velük az ural­kodót megfélemlítse. Ekkor írta egyik leve­lében, hogy „elhiheted néném, micsoda sóhajtásokat bocsátottam, midőn édes ha­zám havasai mellett mentem el, örömest bementem volna Zágonba, de az Úr befed­te előttem az oda vivő utat.” Múltak az évek, sorra kidőltek mellőle bujdosótársai, mindjobban magára ma­radt. 1758-ban ő lett a kis magyar csoport feje. Hívő lelke a vallásban és az írásban keresett vigaszt. 1761. október 2-án azután ő is elment fejedelme után. Bár számtalan vallásos és valláserkölcsi művet fordított franciából, de nevét halha­tatlanná az a 207 darabból álló fiktiv levél tette, amelyeket 1717 és 1758 között írt egy állítólagos Konstantinápolyban élő nénjé- hez, P. E. grófnéhoz. Ezeket a leveleket Mi­kes sohasem küldte el, a levélalak csak műforma, a franciáktól tanult irodalmi mű­faj, amelyet ő használt először irodalmunk­ban. Ezeket a leveleket először Kultsár Ist­ván adta ki 1794-ben. írásaiban a bujdo­sóélet reménytelenségét arany humorban oldotta fel. ízlése Franciaországban csi­szolódott, látásmódját a bujdosás érlelte. Nyelve a székely köznép mindennapi be­széde, a zsoltárok, a biblia, a katonaénekek nyelve. Ezek az írások, a kiadásakor adott címmel „Törökországi levelek” a magyar irodalom remekei közé sorolnak. Egyéb­ként az eredeti kéziratokat csak a véletlen mentette meg, illetve Rákóczinak egy Hor- vát nevű szolgája. Tőle kerültek a levelek Bécsbe, a magyar újság szerkesztőihez, azoktól pedig Kultsár Istvánhoz. Végezetül álljon itt néhány sor a nagy székely, báró Orbán Balázs tollából, aki így méltatta Mikes Kelement: „És ne lenne-e szent és tisztelt emléke annak, ki 40 évi ke­serves száműzetésben is megőrző mind­végig honszerelmét, ki karddal és tollal szolgált hazájának, ki e nagy napok Ho- merja volt, ki törökországi levelei által nem­zeti irodalmunknak egy olyan ritka gyön­gyét adta, mely - miként Toldi mondja - ko­rának csúcsán állott... És ma a haza, me­lyért annyit szenvedett, melynek oly nagy szolgálatokat tett, még azt sem tudja, hogy hol nyugosznakeszentvértanú hamvai. De azért neved nincsen elfeledve, az tündök­lőén ragyog a történet lapjain s az utókor fia lelkesül neved elmítésénél...” DR. CSONKARÉTI KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents