Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-08 / 133. szám
2 - TOLNÄTAJ 1990. szeptember 8. Hagyományainkból - Béta A lakodalmi mulatság- Engedje meg, hogy olvasóink nevében még egyszer gratuláljak népjóléti államtitkári kinevezéséhez. Töretlen, felfelé ívelő életpálya, aki ismeri, így jellemezheti az ön szakmai életét, hiszen alig 32 éves, amikor kinevezik Szekszárdon a megyei kórháznál a Dokumentációs és Információs Központ vezetőjévé. 1987-ben veti papírra az egészségüggyel kapcsolatos gondolatokat - biztosítási alapokon álló egészségügy, orvoskamara létrehozása, vezetésváltás technikája -, 1989-ben kinevezik az Egészségügyi Reformtitkárság miniszteri biztosának, 1990-ben pedig a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkárává. Valóban ilyen sima volt az ide vezető út?- Az Orvostudományi Egyetem elvégzése után, 1972-ben Budapestről kerül- .tem Szekszárdra, a megyei kórház belgyógyászati osztályára, mert a fővárosban nem kaptam ilyen állást 1975-ben települt ide a számítógép, szervezték a csapatot, olyan orvosokat kerestek, akik hajlandók egészségügyi informatikával foglalkozni, és mint diszciplínát is művelni. Valamikor versenyszerűen sakkoztam, a gondolkodásmódom igen közel áll a számítástechnikához. A problémák algoritmizálása komoly feladat aki nem foglalkozott ilyennel, nehezen jön bele. A számítógépes szakemberek hamar rájöttek, hogy velem ez ügyben érdemes kommunikálni, becsábítottak a csapatba. Az 1977-es belgyógyászati szakvizsgám után már ennek a teamnek a főállású tagjaként, de még betegágy mellett is dolgoztam, egészen 1979-ig, amikor az általam igen nagyra becsült de már elhunyt kórházigazgató, dr. Szentgáli Gyula kinevezett a számítástechnikai osztály vezetőjévé. Aztán, amikor a magyar egészségügyben elindult az első költségstruktúra- és költségnagyság-szá- mítás, hozzám fordultak az egészségügy vezetői, mert 1986-ban itt volt együtt ehhez minden klinikai és gazdasági adat 1987-ben vetettük papírra megrendelésre az első reformgondolatokat amiket azonnal titkosítottak a minisztériumban, és vitatni sem lehetett, mert tartalmazta azokat a fóbb elemeket, amelyeket a reformmunkálatok során kidolgoztunk, és amelyek akkor igencsak idegen gondolatok voltak. 1988 elején új vezetés került a minisztérium élére, nyáron megalakulta reformtitkárság, de úgy, hogy a közreműködők közül mindenki megtartotta az eredeti munkakörét 1989 júliusától miniszteri biztosként irányítottam a munkájukat, ekkor már főállású munkatársak voltak, egyedül én tartottam meg az eredeti munkakörömet.- Biztonságból vagy egyéb okok ■ miatt?- Kellett az a hátország, amivel Szekszárdon rendelkeztem, kellett az adatbázis és kellettek az ottani kutatók. így jutottam el 1990. május 31-ig, amikor esküt tettem, mint népjóléti közigazgatási államtitkár. I- Mit tud megvalósítani államtitkárként mindazokból az elképzelésekből, melyeket kidolgoztak a reformtitkárságon?- Hogy az elképzeléseinkből mit lehet megvalósítani, arra a jövő fog választ adni. Mindenesetre ezek a gondolatok konzisztensek a kormány jelenlegi politikai elképzeléseivel. Itt el kell mondanom azt, ami már ugyan többször elhangzott, hogy a reformtitkárság átfogóan nézte az egész egészségügy megújításának koncepcióját és nagyon szorosan együttműködött az összes mai parlamenti párttal. Mindezt persze nem is lehetett másként elképzelni, mert az elmúlt év vitái, amelyek az ellenzéki kerékasztalnál, illetve az egészségügyi kerékasztalnál folytak, elképzelhetetlenek lettek volna úgy, hogy a vitapartnerek ne lettek volna egyformán informáltak. Az egészségügy megújítása kapcsán viszonylag jó, nemzetközi irodalommal is alátámasztott, kitaposott út áll a tárca előtt, de azért vannak megoldásra váró kardinális kérdések. ■ - Hallhatnánk egy ilyen témáról?- Egyik ilyen fontos döntés, hogy biztosítási alapon működő egészségügyről gondolkozunk. Ezt - tudomásom szerint - gyakorlatilag az összes politikai párt elfogadta. Bár, hogy ma miként vélekednek ez ügyben, az az őszi parlamenti vitában fog kiderülni, amikor az egészségügy jövő évi finanszírozásáról és a hosszú távú fejlődését meghatározó alapvető kérdésekről döntenek. Menet közben folyamatosan fenn kell tartani a működőképességet Ez nem lesz könnyű feladat, komoly anyagi források kellenek hozzá. I- Lesz-e, aki finanszírozza ezt, az egyre szűkülő anyagi források mellett?- Vannak biztató jelek. Július végén jártam Genfben, ahová az Egészségügyi Világszervezet összehívta Kelet-Európa egykori szocialista országait azzal a céllal, hogy központi programot indítson be a térség egészségügyi újjászervezésére. Van ugyanis egy közös kiindulópont ebben a régióban, a népegészségügyi mutatók Európában itt a legrosszabbak. Sajnos, Magyarország több területen az utolsók között van, nálunk még rosszabb a helyzet, mint a többi kelet-európai országban. A kitörési pontjaink mindezen helyzetből már nem ennyire egységesek, bár elmondhatom, hogy a világszervezet legkedvezőbben Lengyelország és Magyarország egészségügyi reformelképzeléseit fogadta. Ott-tartózkodásom alatt kétoldalú tárgyalásokat folytattam a Világbank keleteurópai térségének infrastruktúrájáért felelős iroda vezetőjével. A megbeszélések eredményeként küldöttség jön október elején hozzánk, megvitatni Magyarország egészségügyi helyzetét. Úgy tűnik, a Világbank kész arra, hogy januártól a hazai egészségügy átalakítását komoly dollár- milliókkal finanszírozza. Hogy ezek a dolgok beinduljanak, sínre kerüljenek, ahhoz még sokat kell dolgozni. Nagyon fontos, hogy olyan egészségügyi közreműködőkre, vezetőkre találjunk, akik ezt támogatják. Fontos, hogy ne csak minisztériumi stábszinten kezdődjön el ez a reform, hanem az országban mindenhol, minden egészségügyi intézménynél e kérdésben egységesen gondolkozzunk. Az egészségügy teljes megújítását nem lehet elefántcsonttoronyból vezényelni, megfelelő közreműködőkre van szükség. I- Szóval, ez az egyik ok, amiért újra kell választani az egészségügyi intézmények igazgatóit?- Igen, az igazgatóválasztás peremfeltétel. Olyan vezetés kell, amelyik nyugodtan dolgozik. Intézményeink élete teljesen megbénult a rendszerváltozást követően, mivel azok a vezetők, akik a korábbi politikai vezetéstől kapták a legitimitásukat, két oldalról is elbizonytalanodtak. Egyrészt saját maguk érezték, hogy változtatniuk kell, mert nem tudni, mi lesz a sorsuk, másrészt az intézményeken belül az első számú vezetők alatt dolgozók komolyan mozgolódni kezdtek, megkérdőjelezve az igazgatók legitimitását Ez a bizonytalanság, ami most uralkodik, teljes működésképtelenséggel fenyegeti az egészségügyet, éppen akkor, amikor a súlyosan alulfinanszírozott ágazat megújulására vár. Ezért szükséges, hogy az intézményeknél demokratikus körülmények között szakmai szempontokat figyelembe véve válasszanak új vezetőket Ez egyszeri, fájdalmas lépés, de utána az újonnan választott vezetőkre lehet építeni. I- Három hónapja, hogy betölti ezt a funkciót melyek az első benyomásai?- Tudtam, hogy nehéz feladatra vállalkozom, ezért kértem és kaptam a kinevezésem előtt gondolkodási időt volt alkalmam felmérni a megoldásra váró gondokat de a valóság túltett minden elképzelésemen. Hihetetlen nagy nyomás alá kerültem rövid idő alatt, elárasztanak a napi operatív problémák. Egyszerűen megdöbbentő, hogy messze 2 ezer fölött van a titkárságon iktatott ügyirat, nem egész három hónap alatt. Ez naponta 2,5-3 óra postabontást jelent, ha érdemben intézkedni akarok. ■ - Milyen levelek ezek, panaszosak?- Túlnyomó részt nem panaszügyek, de akad néhány ilyen is, bár azok többsége a lakossági panaszokkal foglalkozó részlegen csapódik le. Egyszerűen olyan elemi gondok vannak a magyar egészségügyben és szociálpolitikában, olyan segélykiáltások jutnak el a minisztériumba, olyan megrázó egyéni sorsok, amelyek azonnal intézkedést követelnek. Ezekről globálisan volt ugyan tudomásom, de hogy ilyen tömegről van szó, azt nem gondoltam. Másrészt rendkívüli mértékben felgyorsult a kormányzati munka, a régi kormány nagyon sok ügyet nem intézett el, mert a rendszerváltás közeledtével megbénult az apparátus. I- Gondolom, ezt ön is átélte, még mint a reformtitkárság vezetője?- Természetesen, én is láttam, hogy bénul le az apparátus, miként válik fokról fokra müködőképtelenné. Amikor megtörtént a kormányváltás, a minisztériumban dolgozók elkezdtek lázasan tevékenykedni. Ráadásul, az ország gazdasági krízis- helyzetéből adódóan, igen kemény feszültségek halmozódtak és halmozódnak fel, amelyek megoldása végső soron rendkívüli odafigyelést igényel. Ez komoly kihívás, nagy feladatokkal. Az egészségügy átalakításával kapcsolatos kihívásokra számítottam, amit viszont még nem vártam, az az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban jelentkezett. A korábbi minisztérium e téren viszonylag megdöbbentően készületlen volt, ezért aztán nekünk kell átnézni az önkormányzati törvényhez igazodó egészségügyi törvényeket amelyeket szeptemberben terjesztenek a Tisztelt Ház elé. Létre kell hozni saját, decentralizált szerveinket mindezt ki kell munkálni. Az volt a szerencsénk, hogy a minisztérium Jogi Főosztálya ez ügyben igen felkészült, nagyon sok segítséget nyújtottak. Sokat dolgozunk, ezek az első benyomásaim.- Ön azok közé az emberek közé tartozik, akiknek a kikapcsolódást is a munkája jelenti. Mondom ezt annál inkább, mivel szomszédok lévén az elmúlt évek során nap mint nap láttam, hogy kora reggel ment dolgozni, hetente többször is a fővárosba utazott, és bizony késő este volt mikor hazaért A beszélgetésből az derül ki, hogy most még többet dolgozik. Meddig lehet ezt bírni?- Ezt már sokan kérdezték tőlem, többek között a saját titkárságom is. Az igazság az, hogy szeretek dolgozni, de nem dolgozom többet mint azelőtt Reggel hétre megyek a minisztériumba, de előfordul, hogy fél hétre adok időpontot tárgyalópartnereimnek, mert másként lehetetlen a számtalan feladatot beosztani. És hát nincs mit tagadni, én vagyok az, aki este leoltom a villanyt I- Felesége fogorvos, három gyermeke van, hogy tolerálja a család a családfő távollétét?- Vállalták, bírják. Tudtuk, hogy ebben a beosztásban nem fogok naponta Szekszárdra hazajárni, csak hétvégeken, így hétközben gyakorlatilag egy családtalan ember korlátlan idejével rendelkezem, amit a munkahelyemen munkával töltök el. I- Miért nem költözik a Jávor család Budapestre?- Kinga lányunk most kezdi a nyolcadik osztályt szeretnénk, ha ezt még itt Szekszárdon fejezné be. Egyébként sem lenne hova költöznünk, mivel lakást még nem kaptunk. Hétközben is a szüleimnél vagyok, akik budapestiek, hárman osztozunk 40 négyzetméteren. Ezt nem panaszként mondom, ezek tények, ezt vállaltam. I- Köszönöm, hogy így hét végén a családjára fordított időből szakított egy órát a beszélgetésre. Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy a lakodalmi menet odaért a vőlegény házához. A házasságkötés anyagi vonatkozásairól már ejtettünk néhány megjegyzést. Hogy nem egészen alaptalanul, annak igazolására álljon itt a nóta szövege, ahogyan 1971-ben Szántó Józsefné elmondta, illetve eldalolta: Édösanyám, adjon isten jóestét, Meghoztuk a piros-barna menyecskét. De nem azért hoztuk, hogy ne szeressék, Hogy a gazdagságát a zsebükbe tehessék. Meglehetősen kendőzetlen utalás, de őszintén szólva a zárt faluközösségben, ahol mindenki tudott mindenkiről mindent, nem nagyon lett volna értelme a túlzott szemforgatásnak, szemérmeskedésnek. Bent aztán a ház helyiségeiben, amelyet néha úgy nagyobbítottak meg, hogy a jeles alkalom kedvéért kiütöttek egy közfalat, kezdődött a mulatság. Lassan gyülekeztek a vendégek, ahogy a halaszthatatlan otthoni munka - az állatok etetése, itatása, a tej sajtgyárba vitele - engedte. A hosszú lócák lassan megteltek a szónak csak fizikai értelmében szorongó felnőttekkel, gyerekekkel. Nem volt mindegy, ki hova ül, egyrészt a hierarchikus sorrend miatt, másrészt azért, mert a szűk hely igencsak korlátozta a jövést- menést. (Könnyebb volt a gyerekeknek, akik ha kedvük tartotta, az asztal alatt is „közlekedhettek”.) Néhány évtizeddel ezelőtt többnyire még úgy adták össze a tányérokat, tálakat, asztalra való abroszokat. Az evőeszköz használatát nem az angol etikett, hanem a szükség határozta meg: legtöbben maguk vitték a kanalat, a bicskát meg feltétlenül. Közben kint az udvaron, a szín, vagy a sátor alatt rotyogott az étel a bográcsokban, régebben a sokliteres, hatalmas lakodalmasfazekakban. Mindenki tudta a tisztét, a szakácsok között is szigorú hierarchia uralkodott. A sütés-főzést a főszakács irányította, akit nem annyira rokoni kapcsolat, mint inkább a szakértelem alapján hívtak, kértek föl. Este 8-9 óra felé megtérítették az asztalokat, tálalták a vacsorát. A levest, de olyankor valamennyi fogást a vőfély odaillő, pajzán kitételekkel tarkított rigmusa vezette be. A menü általában a következő volt: húsleves; leveshús mártással, tormával; fokhagymás hús; pörkölt A húsokat kenyérrel, lakodalmaskaláccsal ették. Ez utóbbit talán a kuglófhoz lehetne hasonlítani, de nem nagyon érdemes, mert más - sokkal jobb - volt az íze. Szóval megkezdődött az evés- ivás. Külön, felelősségteljes tisztség volt a csaposé. Mi több, nem csak felelősségteljes, hanem terhes is: ő egész éjjel nem, vagy csak alig ihatott. Általában kétféle: vörös- és fehérbor közül választhattak a vendégek. A menyasszony és a vőlegény keveset, az örömszülők meg jóformán semmit sem ettek. Ez utóbbiak tisztje a kínálgatás, a vendégek kedvében járás volt. Szégyen, évekre szóló csúfolódás lett a következménye, ha valami nem stimmelt ne adj Isten, egyik-másik vendégnek nem jutott enni-inni való. Vacsora közben általában a kamaszfiúk közül néhány azon mesterkedett, hogy ellopja a menyasszony cipőjét. Az asztal alatt egy óvatlan pillanatban lehúzták és csak találós kérdések megválaszolása; tréfás feladatok végrehajtása után került visz- sza a tulajdonosához. Egyik alkalommal a bátai násznagy egy szomszédos faluban azt a kérdést tette fel, hogy Szent János hol fordított hátat a Dunának. Törte a fejét szegény vőfély, már befejezték a vacsorát kezdődött volna a tánc, a menyasszony meg ott ült cipő nélkül, harisnyában. Végül is rájöttek, hogy a keresett hely Bátán van. A Duna, azaz ma már csak Holt- Duna partján, az egykori révnél, a mai „nagy” hídnál áll egy Szent János-szo- bor, amelyet 1807-ben állítottak föl. Előfordult hogy a találós kérdésre válaszolni nem tudó vőféllyel tréfás feladatot végeztettek el. Az egyik lakodalomban például egy szál nyers tökindát kellett előteremtenie. Éppen tél volt a tök indája már rég elszáradt Szegény vőfély addig törte a fejét, amíg valaki meg nem súgta neki, hogy honnan húzhatja elő a keresett kacskaringós „indát”. Megesett hogy nem csak a cipőt de magát a menyasszonyt is ellopták. (Egy kicsit bugyuta volt szegény.) Fölvezették a létrán a padlásra, odaállították a kémény mögé. Végül már mindenki őt kereste, mígnem ráakadt maga a vőlegény. Vakarta a fejét gondolta, legjobb lenne otthagyni. Végül is csak lecsalogatta valahogy, kerülendő a még nagybbb botrányt így vagy úgy, de minden lakodalomban eljött az éjfél. A vőfély három szál gyertyát vett az ujjai közé, a másik kezével átfogta a menyasszony derekát és csárdást táncoltak. A vőfély egymás után fújta el a gyertyákat és amikor az utolsó is elaludt kiszaladt a menyasszonnyal az udvarra. Itt rájuk dobták a karácsonyi - karácsonykor asztalterítőként használt - abroszt hogy rontástól, szemmelveréstől és általában minden rossztól megóvják őket Kis idő múltán visszajött a menyasszony, azaz már menyecske - koszorú helyett főkötő volt a fején. Sorban megcsókolt minden vendéget. Mögötte ment a vőfély, egy pénzdarabbal verte a tányér szélét és kiabálta, hogy „Eladó az új menyecske, elő a tojás árával!” A csókért a vendégek pénzzel fizettek. Amikor a menyasz- szony „megcsókolódott”, a zenészek csárdást húztak, egyre gyorsuló ütemben, a vőfély földhöz csapta a tányért és kezdődött az igazi mulatság. A bátai lakodalmak külön attrakciója volt a szakácstánc. Hujjogatva, énekelve jöttek a szakácsok, elöl a főszakács, bekötött kézzel, fakanállal vert egy tepsit, amibe hullottak a pénzdarabok, a bankók. Az ifjú párnak szánt ajándékokat is tánc közben adták át Minden családból táncolt valaki a menyasszonynyal vagy a vőlegénnyel néhány lépést. Az örömanya által felügyelt kosárban meg gyűlt a sok ing, ágynemű- garnitúra, háztartási edény. Az erre illetékesek árgus szemmel figyelték, ki mit adott, mert ugyanazt vagy értékben legalábbis hasonlót illett visszaadni, ha eljött az ideje. Néhány évtizede részben egyszerűsödött a dolog: a postán küldött lakodalmi meghívó borítékjába csúsztatták a fiataloknak szánt pénzt Ez lehetővé tette annak ellenőrzését, hogy ki mennyit szánt a fiataloknak, de nem tudom, ilyen inflációs időkben használnak-e valamilyen szorzószámot a viszonzásnál? Szóval reggelig mulattak, amikor megvirradt zenével, énekszóval, tánccal kísérték haza az ifjú párt - mármint akkor, ha nem a vőlegény házánál volt a lakodalom. Ezeket a hagyományokat részben még ma is ápolják, tartják a bátaiak. Természetesen sok minden változott, így például bővült a menü, a szervirozást illetően javultak a viszonyok, nem népviseletben vezetik oltár elé a menyasz- szonyt.. Maradt viszont a nagy eseménynek kijáró összefogás, segítőkészség és egy-egy több száz személyes lakodalom ma is erősíti a család, a faluközösség összetartozását az egymásrautaltság érzését GYURICZA MIHÁLY Dr. Jávor András és F. Kováts Éva az egészségügy reformiáról
