Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-05 / 130. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. szeptember 5. Miért ment el Papp és Dóczi a KSC Szekszárdiéi? (I.) Csapot-pap(p)ot? (Folytatás az 1. oldalról.) Az igazat megvallva Pappot (Szunyit) nem kellett nagyon keresgélnünk, jött ő magától, mondván reagálni szeretne egy nemrégiben a szekszárdi kosarasokról megjelent cikk vele kapcsolatos kitételeire. (Röviden a szóban forgó részletről: Szabó Ödön vezető edző nyilatkozata szerint megdöbbent Kati távozásán, aki azzal indokolta cselekedetét, hogy nincsenek megfelelő partnerei a csapatban. Papp-pal - így a mesteredző - elszaladt egy kicsit a ló, hisz ő még nem olyan jó játékos, hogy ilyen kijelentéseket tegyen játékostársaira. Egyébként is innen lett válogatott.) A Sió-kupán találkoztunk, Szu- nyi már a BSE játékosaként vett részt a tornán. „Nem mondtam biztosra, hogy maradok”- Kati egyik percről a másikra itthagytál csapot-papot...- Ez nem így van, hiszen benne volt a szerződésemben, hogy április 1-ig nyilatkoznom kell a klubvezetése felé esetleges átigazolási szándékaimról. Én ennek eleget tettem és közöltem még nem döntöttem ezzel kapcsolatban. Egy percig sem mondtam biztosra, hogy maradok. Május végén mégis a fejemhez vágták a szerződésszegés vádját, mivel én állítólag nem nyilatkoztam szándékaimról és így nem is igazolhatok sehová. Mit mondtam volna, amikor még én sem döntöttem? Később tárgyaltam a BSE-vel, a pécsiekkel és dr. Sólyom Bódoggal (a KSC elnöke) is többször beszéltem. Június 6-án azt mondta, hogy a fizetésemet emelik, de a lakáskiutalás elöl továbbra is elzárkózott. A másik két egyesület ennél jóval többet ígért és mivel én a kosárlabdából élek, bolond lettem volna nem elfogadni.- Nevezetesen - úgy tudom - a lakás volt a fő érv?- Igen, hiszen itt a klub bérelt a tanácstól egy lakást, ott laktam és természetesen az összes „rezsit” is én fizettem. Szóval nem volt ez olyan olcsóság, mint azt sokan feltételezik. A július 5-i tárgyaláson maradásomat fizetésemeléshez és egy lakáskiutaláshoz kötöttem, melyeket mindkét érdeklődő klub hajlandó volt teljesíteni. Tehát nem ingyenlakáshoz akartam jutni, „csak” egy kiutaláshoz...- Úgy tudom, amikor dr. Sólyom Bódoggal tárgyaltál, te 25 ezer forintos fizetést is emlegettél.- Azt mondtam neki: ahhoz, hogy nekem megérje ittmaradnom, 25 ezer forint bruttó fizetést és lakáslehetőséget kellene adniuk. Ez nevetségesen magas összeg, de az is nevetségesen magas, amit kérnek értem. Én sem gondoltam komolyan, amikor mondtam, arra számítottam, leülünk és elkezdünktárgyalni, alkudozni. Azért ennyire sokat én sem képzelek magamról!- Hogyan folytatódott a tárgyalás? Ki kit sértett?- Arról a továbbiakban már szó sem volt. Dr. Sólyom Bódog teljesen sértődött alapállást vett fel és azt mondta, hogy holnap mehetek a munkakönyvemért. Kérdezte hogy mikor költözök ki a lakásból. Az máról-holnapra nem megy - feleltem. Holnapután már jó, ugye?-érdeklődött.- Mit gondolsz, miért vett fel „sértett alapállást”?- Valószínű, mert nem bókoltam a 15 ezer forintos bruttó fizetésért.- Ha nem akarsz, ne válaszolj rá. Mit kapsz te a BSE-ben?- Egy lakáskiutalást s mindent ösz- szevetve kb. 18 000 forintos fizetést- A játékostársaidról sem fogalmaztál valami hízelgőén.- Én azt mondtam, hogy nincsenek megfelelő partnereim. A beszélgetések során meg is kérdeztem a klub elnökét, milyen új játékosok jönnek, mert esetleg pozitívan befolyásolt volna, ha olyan edzőpartnerek lesznek, akikért érdemes ittmaradni. A BSE-ben körülvesz három 190 centiméter és négy 185 centiméter magas játékos, és nem élek meg abból a tudásból, amiből itt. Ott meg ke|l küzdenem a csapatba kerülésért Olyan fizetési rendszer van, amelyben a mozgóbért az edzésmunka és a meccseken nyújtott teljesítmény alapján kapjuk. Itt standardjátékos voltam, egyedüli magas centerként Egyébként sem azt mondtam, hogy a KSC-nél a lányok setesuták és ügyetlenek, de tényleg az én posztomon nem kellett meg- küzdenem senkivel. Amit mondtam, nem sértésnek szántam, és akikkel beszéltem lányokkal, ők sem igy fogták fel a dolgot.- Mi történt amikor elmentél a munkakönyvedért, hogy váltatokéi?- Nem tudták odaadni, mert be volt zárva a páncélszekrénybe, és a kulcs nem volt kéznél. Itt beszéltem még egyszer dr. Sólyom Bódoggal mintegy 40 percen keresztül, de egyezkedésről ekkor sem esett szó... Szerettem itt Szekszárdon, nagyon jó a közönség és barátokat is találtam. Amikor csak tudok visszajövök. Nehéz ügy, mert ha a kosárlabdát nézem akkor megyek, ha azt, hogy jól érzem magam, jó közegbe kerültem akkor maradok. Hasznos volt ez a két év, mert játszottam, a BSE-ben pedig csak tartalék voltam annak idején. Játszottam, fejlődtem, de tovább kell lépnem. Az várható volt, hogy nem ez lesz a végállomás... KRASZNAI ZOLTÁN Fotó: GOTTVALD KÁROLY (Holnap Dóczi Márta beszél virágkötésről, barátról, távolságról, tehetséggel való sáfárkodásról, a profi szemlélet hiányáról és a szurkolókról). Papp (balról az első) már BSE-mezben Megyei kézilabda-bajnokság Négy csapat már „kóstolót” vett Bár az 1990-91. évi megyei kézilabda-bajnokság hivatalos évadkezdése szeptember második hétvégéjére datálódik, négy női együttes már belekóstolta pontvadászatba. A Tengelic, a Dalmand és a Kocsola azért hozta előre a nyitóforduló mérkőzéseit, mert akkor éppen Balatonföldváron a Népújság-Expressz Sportnapokon szerepelnek. Nos, a bajnokság matinéjában lejátszott két találkozó fölöttébb gólgazdagnak bizonyult, ez pedig önmagában is közönségszórakoztató. A két pályaválasztó magabiztosan nyert, ami feltehetően önbizalomnövelő lehet a november 3-ig tartó évad újabb akadályainak vételéhez. Dalmandi MEDOSZ-Szekszárdi Húsipari SE II. 25-14 (15-8). V.: Kerekes, Lesték. A rutinosabb hazaiak végig vezetve biztosan győztek. Ld.: Koleszár, Kudariné 6-6. Tamás, Halvax 5-5, illetve Tibai 6, Németh 4. Tengelic-Kocsola 33-13 (16-7). V.: Taksonyi, Sudár. A legutóbbi bajnokság ezüstérmes csapata cseppet sem idényeleji formában játszott. Ld.: Lukács, Haász 8-8, Csáki 7, illetve Szauervein 5, Le- rich 4, Schmidtné 3. Ifjúsági mérkőzések: Dalmand-Szekszárd 9-11 (1-5), Tengelic-Kocsola 20-11 (12-6). Serdülőbajnokság: Tengelic-Kocsola 6-12 (3-7). Sípszó előtt Pontnélküli marad a Kisdorog? Kisdorogi MEDOSZ-Mázaszászvári Bányász: 16.30 óra. V: Cservölgyi. Kovács István: - Vasárnap javuló játékunk ellenére is vereséget szenvedtünk a listavezető Kaposvári Rákóczitól. Ebben közrejátszott védelmünk két szarvashibája is. így aztán szinte már biztosnak látszó egy pontot engedtünk kicsúszni a kezünkből. A negyedik fordulóból szerdára előrehozott mérkőzésen a szomszédvár Mázaszászvár együttesével találkozunk. Az 1990-91 -es labdarúgó NB III. küzdelmei során a Dráva-csoportban már csak a Kisdorog az egyedüli pontnélküli csapat. Szeretnénk ezen szerda délután változtatni, bár sérültjeink száma a legutóbbi fordulóban szaporodott. Acsádi is megsérült, ráadásul Horváthot kiállították, így nem nézünk könnyű 90 perc elébe. Ettől függetlenül a népszerű Edda zenekar egyik száma jut eszembe: „Győzni fogunk...”- Kiss - Nier, Klein, Páli, Komáromi - Pap, Vecsei, András, Szajkó - Szabó vagy Beke Z., Beke,.F. Foci „OVI Pakson Múlt héten még a szekszárdi labdarúgóosztályról irtunk, most pedig már a paksi Energetikai Szakképzési Intézet Diáksport Egyesületének szeptember 17-től induló foci „ovijáról” adhatunk hirt. A labdarúgó „ovira” 5-8 éves fiúk jelentkezhetnek. A tanfolyam három hónapos lesz (szeptember ^.-december 17.), heti két edzéssel, valamint mérkőzésekkel. A cél: a szabadidő sportos eltöltése, a játék alapelemeinek elsajátítása, és a városban működő két sportegyesület utánpótlásának biztosítása. A szervezők neves játékosok és edzők meghívását is tervezik, akik vállalnák a foglalkozások alkalmankénti megtartását, illetve oktató jelleggel bemutató edzéseket tartanának. Mint azt megtudtuk (bár ez még titok), Tornyi Barnabás az NB l-es Tatabányai Bányász vezető edzője is szívesen eljönne egy mérkőzés erejéig Paksra. A tanfolyamra az ESZI sportlétesítményeiben kerül sor. Jelentkezni szeptember 14-ig lehet a 11 -022/20 telefonszámon, vagy személyesen az ESZI-csarnok klubirodájában. Cselgáncs Németh és Veréb aranyérmes A hét végén Tatán a Tanép Kupa gyermek „A”, „B”, „C” korosztályos országos csel- gáncs-rangsorversenyen álltak tatamira az Atomerőmű SE és a Szekszárdi Dózsa fiataljai. A paksiak eredményei: „A” korcsoport: 32 kg: 3. Szabó Róbert. 38 kg: 3. Bach János. 41 kg:2.TreszlGábor. 45 kg: 5. Kiss Gábor. 53 kg: 5. Krausz János. 58 kg: 1. Németh Attila. „B” korcsoport, 30 kg: 5. Szabó Tamás. 32 kg: 3. Réti Gábor. 41 kg: 5. Till József. 45 kg: 2. Péri Balázs. + 58 kg: 1. Veréb Attila, 3. Dévai Zoltán. „C” korcsoport, 30 kg: 2. Czimmer Péter. A szfekszárdi versenyzők helyezéséi: „B” korcsoport, 28 kg. 3. Major Vilmos. 30 kg: 3„ Szabó Gábor. 35 kg: 3. Garamsze- gi Zoltpn. „C” korcsoport, 35 kg: 3. Sikabonyi Péter és Kovács Csaba. A Dózsa SE szakosztálya szeptember és október hónapban felvételt hirdet az 1978-82-ben született gyermekek részére. Jelentkezni a Tartsay utcai edzőteremben hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától lehet. A szekszárdi 5. Sz. Általános Iskola FELVESZ gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező víz- és fűtésszerelő SZAKMUNKÁST karbantartói,munkakörbe. Jelentkezés a gazdaságvezetőnél. Bérezés megegyezés szerint. BELÉPÉS AZONNAL. (37) Faipari marók, gyalukések, fémipari forgácsoló szerszámok nagy választékban, utánvétellel is kaphatóak. Ipari szerszámüzlet, Budapest X., Üllői út 132. Tel./Fax: 147-6818 (26) UTAZZON VELÜNK! Velence-Padova szeptember 17-20-ig 3000 Ft + 30 DM Fakultativ kirándulások a lagúnák világába, Muranóba, Buranóba, Torcellóba. Hí VELÜNK UTAZZON a grazi vásárra szeptember 29,-október 7. között csoportoknak tetszés szerinti napokon reklámáron 590 forintért. EKH0 Utazási Iroda Szekszárd, Arany J. u. 14. Telefon: 16-775 (73) Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola (7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.) PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi állásokra: 1. Egy gazdasági igazgatói állásra. A kinevezendő gazdasági igazgató feladata az intézmény működésének, karbantartásának, fejlesztésének a biztosítása, valamint az intézményi lehetőségek és az érvényes költségvetési jogszabályok figyelembevételével gazdálkodási tevékenység szervezése és irányítása. Továbbá feladatkörébe tartozik a költségvetési finanszírozással összefüggő pénzügyi ügyviteli adminisztrációs tevékenységet végző apparátus irányítása. Azok pályázatát várjuk, akik a költségvetési gazdálkodáshoz szükséges végzettséggel és ilyen területen legalább 7 éves gyakorlattal rendelkeznek. A pályázók között a szakirányú pénzügyi főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők előnyben részesülnek. 2. Egy kollégiumi igazgatói és közművelődési titkári állásra. A kinevezendő pályázó feladata a kollégiumi önkormányzattal és a főiskola közművelődési bizottságával együttműködve a kollégiumi szervezeti élet pedagógiai irányítása, az egész főisolán (aminek a kollégium szerves része) a közművelődési tevékenység szervezése, az öntevékeny művelődési, művészeti csoportok, együttesek programjaival kapcsolatos szervezési feladatok ellátása, ilyen csoportokban, együttesekben való részvételre a hallgatók mozgósítása. Az állásra pedagógus (pedagógus és népművelés szakos) oklevéllel rendelkezők és a leendő munkaterületen hasznosítható legalább 5 éves gyakorlattal rendelkezők pályázatát várjuk. 3. Egy főkönyvi (kontírozó) könyvelői állásra. Azok pályázhatnak, akiknek felsőfokú szakmai képesítésük van és költségvetési gyakorlattal rendelkeznek. Fizetés mindhárom pályázó esetén megegyezés szerint. Pályázatokat a meghirdetés napjától számított 2 héten belül fogadunk el. A pályázatokhoz mellékelni kell a végzettséget igazoló oklevelet (vagy hiteles másolatát), szakmai életrajzot, erkölcsi bizonyítványt. A pályázatokat dr. Deli István főigazgatónak kell benyújtani, aki az érdeklődőknek - kívánságukra - további szóbeli tájékoztatást is nyújt. (Telefon: 74-12-133) (48/90]