Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-21 / 144. szám
4 KÉPÚJSÁG 1990. szeptember 21. Fantomkép Sikítva zuhanok. Sötétség. Félek! Fény. Égeti a szemem, eltakarnám arcomat. Nem szabad! Zűrzavar. Szürke alakok lökdösnek. Sodródom és már nem kérdezek senkitől semmit. Nem érdekel, hol az a hely, ahol boldog lehetek. Vagyis mégis? Csak egy ember kell! Egy lány. S csak egy hely. Egy ágy. Már a szobámban fekszem. Lánnyal és ágyban. Hü, de gyors voltam. Szemem csukva. Ez itt a boldogság ideje? A lány simogat. Haj hullik arcomba. Az enyém? Talán. Az övé? Nem, <5 kopasz. Vagy teste sincs? Lehet, hogy csak az ágy ölel puhán és csak a paplan vonaglik combjaim között? Szemeim úgy nyílnak fel, mint Drakula gróf koporsója éjféltájt, mikor megszomjazik e kétes hírű úr. Látom, amint a szemközti házban - talán a hatodikon - egy férfi üvölt és egy asszony dacosan zárja össze keskeny ajkait. Csillan valami, de már zsirospiros. Van a késnek vére? Ha nincs, mért hullik belőle? A férfi, mint egy részeg vágódik végig a konyhakövön. Most az asszony sikít és egy kislány törli riadtan könnyeit. Ezentúl minden jó lesz? Lehet... Lentebb az utcán öreg néni poroszkál. Szatyrából tej csöpög. Lopta. A szatyrot nem, azt még maga készítette, mikor az életiskolában lopni nem tanul az ember. „A nyugdíj kicsi, a PARLAMENT nagy. Ott nem éheznek a hölgyek és a nagykoros urak.” No, de néni, micsoda rebellis gondolat. Maga csak ne fájlalja annyira a lábát! Vigye inkább Állatkertbe a kisuno- kát! Az orvostudomány majd magán is segít. Hallja csak! Jövőre gyomra nem lesz egy újszülöttnek sem, ám tüdeje háromszor nagyobb. Szív is minek a gyerekbe, ha a vér füstgázzal tele? Ha boncolás után kiterítjük az új tüdőt és vízzel elegyítjük, lesz egy lakótelepnyi Feketetengerünk. Fekete halak vetik majd fel magukat belőle és csodálják a fenti szürkeség mámorát. Tükörképüket nem láthatják, de így legalább kellemesen rosz- szul lehetnek, míg szorgos halászok hálót nem vetnek köréjük. Már nem hallani a néni botjának halk koppanásait, de valahol követhetetlen sebességgel száguld egy fémdarab. Valami útját állja, hát nekimegy. Megint csak édes-vörös és csillogó sós nedvek hullanak a porba. Az alelnök neve rövidebb lett, ám fizetése nagyobb. Ezrek keresik egy mutatóujj gazdáját, aki elhagyott egy távcsöves puskát. Sosem fogják megtalálni, mert oly kicsiny. Egyetlen sejtje csupán egy óriáskígyónak, mely mindent bekebelez. Vigyázz! Baráti ölelése is halálos. Rácsos ablak mögött boldog ember mosolyog fogatlan. Tekintete pásztázza az utcát. Egész nap bámészkodik. Nem ismeri a merénylet szót, nem kérdezi, miért halt meg Jézus, és arról sincs fogalma, hogy nem a zabkása a legfinomabb étek. (Az ápoló szerint mással etetni vétek.) A rács előtt nem börtönőr, hanem egy tündér sétál el. Micsoda parfümillat óoo, és arcán azok a lágy vonalak. Ekkor esni kezd. A bolond szerencsére már nem láthatja, miként lesz a tündérből csapzott boszorkány. Egy sötét kis utcában - csak egy sarokkal távolabb attól a lépcsőháztól, ahol a tündér-banya végképp eltűnt, és parfümillata vizeletszagba csapott át - középkorú férfi fekszik. Talán egy tócsából iszik? Nem. Dallamtalan sercegéssel kaparja beszakadt körmeivel a félig máit vakolatot. Fogát csikorgatja, sírva nyög. Az ütések mr nem fájnak, csak a szíve. „Mit eszünk? Mit eszünk? Mit fogunk enni?" Az a másik három, aki az előbb még ott volt, már nem liheg. Minek annyit futni? A kérdés az, hogy a rabolt pénzből hányszor lehet jól berúgni. Valaki éppen akkor lép be egy tágas lakásba, mikor az utcán heverő férfi lassan feltápászkodik és remegő lábakkal hazaindul. Mélyet lélegzik. Köhög. Ő már otthon van. Nem melegíti fel a krumplilevest, langyos még. Szürcsölve eszik, de nem hallható, mert a rádió valami fájdalmas tangót sugároz. Ez úri környék. Válni nem szabad. Inkább visszanyeli, mint reggel a slájmot a kemény szavakat. Egyedül nézi a pornóvideot estig, s majd ha megjön az asszony, felcsigázva nekiesik. A feleség csak akkor frigid, ha férje fara totyog erőtlen, máskor szeretői karjai közt fojtot- tan nyögdécsel, s ha igazán jól esik, hangosan sikít. Miközben a hűséges-hülye arra vár, hogy az asszony letudja a „gmk műszakot”, a közeli park egyik padján fiatal házasok titkon remélik, hogy egy szeretkezés során a hideg, alig bútorozott albérleti szobájuk gyönyörű lakássá válik, ahol lesz majd helye egy-két gyereknek, akiket csak szépre és jóra nevelnek. Magányos fiatal férfi tűnik fel és sétál el lassan a pad előtt. Arra gondol, hogy másnap nemzeti ünnep lesz. Mindenki azt üvölt majd, amitakar, miközben páran a szerencsések közül alkoholmérgezést kapnak. Tudja, hogy ő is a detoxikálóban végzi, s a gyomormosás, egy injekció, és egy kiadós alvás után, a költségrendezés során ismét az jár majd eszében, hogy ezután minden megváltozik magában és talán a világban is. „Majd ismét írnak verseket a költők. Nyílni fognak a virágok. Talán megünnepli valaki a kisfia születésnapját. Lehet, hogy csókot kap egy anyuka, s a kisebb gyerekre jut még aznap tiszta pelenka". De erre legalább még két napot várni kell - gondolta a fiatalember. Addig is bízzunk benne, hogy cserélhetünk magunkban este elemet és tudunk még álmodni titkon szépeket. NAGY LÁSZLÓ E heti okoskodásunk 4. A nyárspolgárok, azok a többiek. (Renard) Tanári elmésségek - ínyenceknek 1. Jegyezzétek meg: 1541 a török három részre szakadása. 2. Nem igaz, hogy ezt nem lehetett volna hétfőről csütörtökre virradóra megtanulni! 3. Laci, maradj ott a térképen! 4. A kővetkező szünetben végig vigyázzállásban fogtok ülni. 5. Köztudomású, hogy a Mecsek egyik legnagyobb vizkőhegységünk. 6. Őszintén szólva: a regényhős felesége egy tyúkeszű személyiség, sőt ha ezt mondjuk, gyalázzuk a tyúkokat. 7. Ady levelezésbe keveredett Csinszkával és a dolog odáig fajult, hogy összeházasodtak. FINTA JUDIT Rejtvény Egy XIX-XX. századi francia költő. 1. Élete tagadás és bizalom. 2. Barátja volt Picassónak. 3. Szerette a Szeszek-et. 4. Az új francia líra úttörő vezére és szervezője. 5. Kubizmus, szimultanizmus, szürrealizmus, impresszionizmus stb. első apostola. 6. Látta az I. világháborút. Beküldendő a költő neve. Beküldési határidő: szeptember 28. Aranyköpések (Ápolástanórán).- Sorold fel koronként az emberi élet szakaszait!- Őskor, ókor, középkor... Eü. A szerkesztőség egyetlen kérdése ezzel kapcsolatban:- Na és mikor jön a felvilágosodás??? Zimmer frei Mondd, gondolsz-e rám, ha az út porában rád simul az alkonyat? Mondd, gondolsz-e rám, ha az égre nézel s látod a csillagokat, Most könny ragyog a szemedben, már nem segíthetek Neked sem, Most rád zuhan a fájdalom, mert egyedül vagy utadon. Hiába szólsz, hiába hívsz, az éjszakában egyedül sírsz Lelkemben a fájdalom hál, mégis én vagyok, ki visszavár. (X) „Újra itt van a nagy csapat” 1990. szeptember 15. Népstadion. Illés-koncert, István, a király. A tv némileg kárpótolta azokat, akik nem vehettek részt az előadáson de az „elevenség" varázsát nem adhatta vissza. Az István, a király műsorát tűzijáték, fényeső, hatalmas reflektorok és lángok tették még káprázatosabbá. Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bili Gyula, Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Kováts Kriszta - az előadók - lelkes játéka tömegsikert aratott. Ezután kezdődött az „igazi” koncert. Illésék újra együtt a színpadon. Együtt, egyenruhában, boldogan. És zenélnek, játsszák a dalaikat, régi és új számokat. A közönség tombol. Velük énekeljük - ordítjuk - a Ne gondold-ot, a Kugli-t, a Nézz rám-ot, a Littl Richard-ot, és a többit. Ugrálunk a nevükkel fémjelzett pólóban, lengetjük az Illés-zászlót, gyertyát gyújtunk. Jól érezzük magunkat a szardíniásdobozhoz hasonló „küzdőtéren” az egész lelátón és tudjuk, hogy ők is jól érzik magukat ott fent a színpadon. Itt van velünk a Nagy csapat és reméljük, hogy még sokáig itt is marad s gyártja a dallamokat. Aztán mint mindennek, ennek az ötórás bulinak is vége. A színpad sötét lesz, a fények kialszanak, és a Népstadion lassan kiürül. Fiatalok és „öregek” haladnak a kijárat felé. Nem fogják elfelejteni ezt az éjszakát. Még dúdolják a dalokat és beszélgetnek. És a koncert végén senki sem gondol arra, hogy drága volt a jegy vagy a póló s, hogy milyen nyomorgás volt a bejáratnál. Senki nem gondol erre, mert akármi volt, fantasztikus volt és megérte. És eljönnek a következőre is, és a következőre és a következőre... Sz. Exkluzív - mindenkinek - Verebes Istvántól- Szeretnénk önnek olyan kérdéseket feltenni, amelyek valószínűleg nem a szokásos sablonokat foglalnák magukba. Válaszolna ezekre?- Szívesen.- Mi a véleménye a mai fiatalokról?- A lehető legjobb.- Ez komoly?- Igen. Most indul egy rádióműsorom, a címe elárulja a fiatalságról alkotott véleményemet: „Nem!!! Csak a húszéveseké a világ.” A saját korosztályomról már nem így nyilatkoznék.- Hát hogyan?- Az én generációm ugyanolyan piszkos, lobbyzó, mint elődeink. Ugyanúgy fogják a karosszéküket és nem veszik észre, hogyha nem nyitnak ajtót a húszévesek előtt, akkor azok sorvadásnak indulnak. A mai fiataloknak káprázatos mentalitásuk van ehhez a mentalitáshoz csak az én nemzedékem adhatna segítséget. Én például azt szeretném a legjobban, ha egy huszonöt éves fiatal lenne a főnököm, aki felhasználná a tapasztalataimat, tanácsaimat, de ő döntene.- A SZIL azzal a feladattal indult útjára, hogy felfedje, értékesítse a 14-28 éves emberek alkotásait, műt veit. Mi új Nagy Lászlót, József Attilát, Munkácsy Mihályt keresünk. Túl naív ez a gondolat?- Semmiképpen nem. Én is idealista vagyok. Fel kell mutatni a tehetségeseket, lehetőséget kell adni nekik. Ahhoz, hogy egy igazi értéket felfedezzünk, lehet, hogy tízszer kell hiába befektetnünk, de akkor is megéri.- Ön szerint a mi generációnk képes egyetemes értékű művek létrehozására?- Csak a ti generációtok képes.- Mi a véleménye az ön és a mi nemzedékünk kultúrához való viszonyulásáról?- Az én korosztályom helyzete ebből a szempontból jobb volt. 1945 után sikk volt kulturáltnak lenni, nagyon nyitottak voltunk. A nyugati beáramlás egyfajta műveltségi lökést adott. A mostani húszévesek helyzete ennél jóval .perspedtivátla- nabb. Ömlik, rájuk a képernyőről a horror, a pornó, egyáltalán a szubkultúra.- Jellemző ránk az a mondat, hogy sokan vagyunk és mégis egyedül. Ön szerint ez alapvetően nevelési hibából fakad?- Nemcsak a mi nevelési hibánk, mert már mi is rosszul voltunk nevelve. Bár ez nemcsak nevelés kérdése.- ???- Egy példával tudnám legjobban alátámasztani ezt az állításomat. Van egy ismerősöm, egy 32 éves, abszolút intelligens, jó egzisztenciával rendelkező nő. Van egy gyereke, akit egyedül nevel, mindent megad neki, odafigyel rá, foglalkozik vele, a gyermek meg belerúg, lebarmozza. Kezelhetetlen a gyerek, mert nincsenek meg az életében azok a gyakorlatok (idő, körülmény) amire szüksége van. Leomlik róla a nevelés, mint egy rosszul felépített fal. Én magam is egyedül lakom a 13 éves fiammal, éjjel-nappal együtt vagyunk, mégis néha nagy erőfeszítésembe kerül, hogy megértsem őt.- Hisz-e ön abban, hogy a mi kulturális lapunkat egy nagyon magasra állított mércével is életben tudjuk tartani?- Visszakérdezhetek. Önök igen?- Mi igen. De a kétt-vel írt FELNŐTTEK véleményére is kíváncsiak vagyunk.- Nézze, a maguk helyzete nagyon nehéz, mi még tudtuk, hol a küszöb, tudtuk mi vár ránk, ha azt túllépjük. Önöknél 1990-ben már küszöb sincs. Nem tilthatják be a lapjukat bármit írnak, de megtehetik azt is, hogy egyáltalán nem segítenek.- Tud arról, hogy hazánk első helyen áll az öngyilkosságot elkövetők számában és, hogy ezek túlnyomó része fiatal?- Igen.- Miben látja ennek okát? A gazdasági helyzetben? A történelmi háttérben?- Nem. Én úgy gondolom, hog\ egy biztos alap hiányzik az életünkből, ahová menekülni lehet. Azt hiszem, a vallás biztosítaná ezt az alapot.- Tehát a vallásban látja a megoldást?- Igen, ha egy ember hisz a bibliában, nem fog leugrani az emeletről Vagy legalábbis nem annyian.- Ön vallásos?- Nem, csak istenfélő vagyok.- Egy utolsó kérdés. Mit üzen ó SZIL szerkesztőségén keresztül í fiataloknak?- Azt, hogy ők üzenjenek nekem Zs-S; A SZIL szerkesztősége Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211/12. Szerkesztő: Zsédely Andrea. Grafikus: Lengyel Levente. Munkatársak: Szijjártó Erika, Tulok Imre, Major Péter. Ügyelet: szeptember 24-én, 16 órától 20.30-ig. A hűtlenhez
