Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-01 / 127. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. szeptember 1. Alapvető a mezőgazdaság működőképességének megőrzése Mint ismeretes, a Magyar Agrárkamara elnöksége a napokban tartotta soros ülését a fővárosban. A szenvedélyes hangulatú tanácskozáson én magam is részt vettem. A felelősségteljes szakmai vita középpontjában természetesen a földtörvénytervezet állt, és a következő álláspontot alakítottuk ki: A Kamara, mint hangsúlyozottan szakmai szervezet, kizárólag ökonómiai megfontolások alapján támogatja- általában a privatizációt, a paraszti rehabilitációt,- a termőföld gazdaságos és a környezetvédelmet is szem előtt tartó hasznosítását az ehhez szükséges feltételek biztosításával. A szakmai megfontolású privatizációhoz olyan törvényi szabályozás szükséges, mellyel csökkenthető a gazdasági rendszerváltás kockázata, költségvetési bevételt eredményez és forrást teremt a privatizációt ösztönző kedvezményekre. Ennek végrehajtásához a következő elvek és intézkedések tartoznak: 1. A termőföld tulajdonjogának rendezésére a kormánynak meg kell találnia azt a megoldást, amely elvi alapjában, rendszerében szervesen illeszkedik az általános privatizáció gyakorlati megvalósításához és így egyetlen magyar állampolgárt, vagy létező és lehetségestulajdonost sem hoz hátrányos helyzetbe. 2. Az elmúlt 40 év gazdasági, politikai sérelmének orvoslását, minden tulajdonosra kiterjedő, közteherviselésen alapuló, az ország anyagi lehetőségeit figyelembe vevő, a magántulajdont erősítő módon kell megoldani, beleértve a parasztság rehabilitációját a földek államosításából, erőszakos elvételéből eredő hátrányok kiküszöbölését. 3. Alapvető a mezőgazdaság működőképességének megőrzése, ökonómiai környezetének javításával teljesítményeinek növelése, ezért a privatizációt a mezőgazdaság sajátosságai figyelembevételével kell ösztönözni olyan piac- konform eszközökkel, mint például az adó- és kamatkedvezmény, elismerve a szövetkezeti tagok, állami gazdasági dolgozók és magántermelők egyenlőségét az ellenérték fejében történő tulajdonhoz jutás jogát. 4. Szükséges a törvényi lehetőségen alapuló földtulajdon-szerzés társadalmi ellenőrzése, de ez semmilyen körülmények között se járjon a hatósági feladatok átvételével, sem pedig politikai kényszerrel, ráhatással vagy ezekhez kapcsolódó jogosulatlan előnyökkel. SZENTES NÁNDOR tsz-elnök, a Tolna Megyei Agrárkamara elnöke ALMASZEDÉS MADOCSÁN Az Igazság Mgtsz vár minden érdeklődőt a madocsai almáskertbe „Szedd magad!” akció keretében almaszedésre (jonatán, golden, starking, húsvéti rozmaring fajták). A szedés 1990. szeptember 10-én kezdődik, naponta 7-16 óráigt vasárnap 7-12 óráig. A szedett almát megvásárolhatja 15 Ft/kg-os áron. Ugyanitt a helyszínen téli tárolásra alkalmas egalizált burgonya és hagyma kapható. Érdeklődni lehet telefonon: 75-30-011 UTAZÁSI AJÁNLATOK Grazi vásár - szeptember 29-október 7-ig, igény szerint naponta 900 Ft/fő Velence 4 nap - szeptember 15. és 22. elhelyezés apartmanokban 1980 Ft + 30 DM, csoportnak 4100 Ft/fő. Utazás autóbusszal, zárt csoportokban kedvezmény. Indulási idő és hely kívánság szerint Nyárutó az olasz tengerparton Szuperkedvezmény Bibionéban. 2 hét 240 DM (apartman + 600 Ft/fő) Athén - szeptember 21-október 19-ig pénteki napokon. utazás luxus autóbusszal 8 nap 12 800 Ft Jelentkezés és felvilágosítás a szekszárdi és bonyhádi Volán utazási irodákban. Telefon: 74-11-893,16-555, 51-552 (in A Szekszárdi Húsipari Vállalat számviteli osztálya A Mecsek-Füszért szekszárdi Discont áruháza TI I I I FELVÉTELRE KERES szakképzett | bolti eladókat | Targoncajogosítvánnyal rendelkező férfi | eladók előnyben. | JELENTKEZNI: az áruház vezetőjénél I Szekszárd. Mátyás király u. 74. Telefon: 12-533 A Raktárház Kft vas-műszaki áruház, a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet, a Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet, a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet RENDKÍVÜLI AJÁNLATA: Takarékszövetkezeti tagok részére előleg befizetése nélküli HITEL VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG a Raktárház Kft. vas-műszaki áruházában (Szekszárd, Pollack M. u. 12., a vasútállomással szemben.) A hitelakció keretében a takarékszövetkezeti tagok az áruház által forgalmazott valamennyi áruféleséget megvásárolhatják. Széles áruválasztékkal várjuk a fenti takarékszövetkezetek működési területén élő kedves vásárlóinkat áruházunkban, a vásárlók házában. <?> A Földművelésügyi Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztálya PÁLYÁZATOT HIRDET Tetthelyelv, vagy lakóhelyelv Viták az NSZK-ban az abortusz körűi félvesz 1 közgazdasági végzettséggel és gyakorlattal rendelkező bolti elszámoltatót Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: a vállalat munkaügyi osztályán személyesen, Szekszárd, Keselyűsi út 24. (1Q) A Kincskereső szeptemberi száma A fiatal szocialisták, a jusok felkelésre szólítottak fel. Carola Parniske-Kunz, az SPD-n belül működő csoport elnökhelyettese a „pártérdekeken felülemelkedő asszonyszolidaritást” hívta segítségül, hogy a férfiak „cinikus kompromisszuma” még csirájában elvetéljen, különben hamarosan elkezdődik a nők „inkvizito- rikus üldözése”, az egyesült Németországban az orvosi várószobák előtt állítanak majd fel exkluzív határátkelőhelyeket. A szenvedélyes szavakat kiváltó téma a szövetségi köztársaságban ezúttal is a terhességmegszakítás, különös tekintettel az újraegyesülés közeledő órájára. A dolog, nem csupán a téma miatt kényes: a művi magzatelhajtás mely formája legyen uralkodó az egyesült Németországban. A lekezelt Német Demokratikus Köztársaság liberális praxisa, avagy a szövetségi köztársaság szigora. Az NDK-ban a nők a terhesség első három hónapjában minden további nélkül alávethetik magukat a műtétnek, az NSZK- ban csak bizonyos kényszerítő okok megléte esetén. A nők és asszonyok az NSZK-ban ismét feljogosítva érezték magukat arra, hogy hangosan protestáljanak a büntető törvénykönyv 218-as paragrafusa ellen. Ismét ütközött a meg nem született élet államilag támogatott védelme a nők önrendelkezési jogával, vagy ahogy a tüntetéseken megfogalmazódott: a testem az enyém, afölött én rendelkezem. A korlátozásokat közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy a nyugatnémet gyakorlat alig szigorúbb, mint például a magyar, csak hát nem olyan szabadelvű, mint a keletnémet. Abortusz négy esetben végezhető: 1. Ha veszélyben forog a terhes anya élete, testi és szellemi egészsége. 2. Ha feltételezhető, hogy öröklődés, vagy a terhesség ideje alatt az anyát ért káros behatás következtében a születendő gyermek nem épen és egészségesen jönne a világra. 3. Ha az anyát megerőszakolták, s igy esett teherbe. 4. Végezetül pedig, ha az anya szociális körülményei teszik nem kívánatossá a szülést A liberális elvű nyugatnémet társadalomban a négy pont azonban éppen elegendő a felzúdulásra, még akkor is, ha az engedélyezett terhességmegszakitá- sok száma statisztikai átlagban alig marad el az NDK-ban végrehajtott abortuszok számától. Ha a nyugatnémet asz- szony nem kívánta megszülni gyermekét és az engedélyeztetési procedúrától is irtózott átment Hollandiába, ahol elvégezték a beavatkozást A nyugatnémet alkotmánybíróság 1975-ben gyilkosságnak minősítette a terhességmegsza- kitást mert az már, hangzik az indoklás, „potenciális emberi értékek’ ellen irányul. A terhességmegszakitás mindkét szereplője - az asszony is, az orvos is - büntethető. Az utóbbi évek leghíresebb perét a bajorországi Memmingenben rendezték 1989-ben : Horst Theissen nőgyógyászt két és fél évi szabadság- vesztésre, három évi foglalkozási tilalomra ítélték, mert 156 esetben végzett abortuszműtétet A német újraegyesítés most újabb lehetőséget kínált arra, hogy sokak megszabaduljanak a terhesnek érzett korlátozásoktól. A keletnémet közvélemény egyértelműen az NDK-gyakorlat megtartása mellett voksolt kutyaszorítóba a nyugati oldal került Forgalomba került olyan elképzelés, hogy átmeneti időre mindkét fél megtartaná a maga gyakorlatát egységes szabályozást csak később dolgoznának ki. Lakóhelyelv, vagy tetthelyelv - tették fel a kérdést Lübecktől Passauig. Azaz: a tett, az abortusz elkövetésének helyszíne számítana az elbírálásnál, avagy az állandó lakóhely. Az első esetben attól tartanak, hogy szabályos abortuszturizmus indulna meg a keletnémet tartományokba, a második esetben pedig a nyugatnémet lakhellyel rendelkező asszony diszkriminálása váltana ki nemtetszést A lakóhelyelv lényege ugyanis az, hogy hiába végzik el Németország keleti felében az abortuszt az asszonyt a Németország nyugati részében érvényben maradó törvény alapján akár bíróság elé is lehetne állítani. „Kelet-Németország jogi szempontból külföld?” kérdezték a nőket érintő ördögi kör feloldásán munkálAz új tanév kezdetén ismét új kincsekkel jelentkezik a Kincskereső, a tiz-tizennégy évesek irodalmi folyóirata, az a lap, amely az olvasásról leszoktató, tartalmi és formai szempontból egyaránt silány képregényújságok térbódítása és saját visszaszorulása ellenére is az olvasóvá nevelés, az igazi irodalmi értékek közvetítését a tartalmas szórakoztatást tekinti feladatának. A kiváló erdélyi költö, Markó Béla Vénasszonyok nyara című versével nyit a folyóirat A vers vigaszt, megújulást remélő zárósorait idézzük: „Táncolj, nyaram! Ne gondolj most a télre, / mert visszajössz majd, semminek sincs vége!” A NEVETŐ IRODALOMÓRÁ-ban Karinthy Frigyes remek humoreszkjén mulathatunk (A jó tanuló felel), de a humor ebben a számban a sci-fibe is betört: Stanislaw Lem A világűr csavargója című müvének elsó részében máris találkozunk a bolygókról levegőt kontinenseket lopkodó „hontalanokkal”, majd a főhős Ijon Tichy előbb meggyorsítja, majd - műszaki hibából - visz- szaforditja az időt a világegyetem legelmaradottabb bolygóján... A kamaszlélek rezdüléseit villantják fel Janikovszky Éva (A tükör előtt) és Hallama Erzsébet (Nyári napló) kiváló „kamaszismeretről” tanúskodó írásai. Egy gyönyörű székely népköltést (Túl az Oton) követnek Kiss Anna népi ihletésű prózaversei, majd Lázár Ervin meséje szól - a mese hatalmáról. Fekete István A bagoly című állatportréjára visszhangzik Galambosi László verse a „bíborban dolgozó” harkályról. Krúdy Gyula történelmi mondája a tokaji vár elfoglalását meséli el a Rákóczi-szabadság- harc kezdetén. A 200 éve született Kölcsey Ferencet a Parainesis egyik szép és tanulságos részlete idézi, valamint a Himnusz költőjének portréja a borító 3. oldalán. Az IDŐUTAZÓK KLUBJÁ-ban - már a címlap is jelzi - új sorozat indul: Amerika felfedezésének, meghódításának történetét ismerhetjük meg hónapokon keresztül. Ami a szívedet nyomja... - Janikovszky Éva rovatában ezúttal egy szlovákiai magyar iskola diákjai szólalnak meg, vallomásaik a somorjai Tollforgató című lapból származnak. Ezzel már be is harangozta a szerkesztőség új sorozatát, a Ml ÚJSÁG, SULIÚJSÁG?-ot, amelyben a szigethalmi SULI HÍRADÓ és a nemesdédi CSIPOGÓ mutatkozik be. Kedves irodalombarát közösségek, tanárok, gyerekek! A Kincskereső c. lap szerkesztősége irodalmi játékot hirdet általános iskolásoknak. A vetélkedőn olyan szakkörök, klubok, osztályok, baráti közösségek vehetnek részt akik vállalják, hogy rendszeresen olvassák a Kincskeresőt A résztvevő közösségek októbertől februárig havonta egy feladatlapot kapnak, melynek rejtvényei a lap írásaihoz kapcsolódnak. A legjobb eredményt elért csapatok képviselőit meghívjuk a szegedi Kincskereső táborba, illetve könyvjutalomban részesítjük. A jelentkezés határideje: szeptember 30. A benevezéseket a következő címre várjuk: KINCSKERESŐ SZERKESZTŐSÉGE SZEGED, Pf. 453. 6701 Kérjük, jelentkezésetekkel együtt küldjétek egy megcímzett, felbélyegzett boritékot is! kodó férfiak. SARKADI KOVÁCS FERENC (Bonn) a Tolna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatő-főállatorvos munkakör betöltésére. A pályázathoz mellékelni kell:- önéletrajzot a szakmai tevékenységének részletes ismertetésével,- állatorvosi diploma másolatát,- hatósági erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot dr. Simor Ferenc F. M. Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Főosztály vezetőjének címezve, a Tolna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Szekszárd, Tormay Béla u. 18. titkárságán 1990. szeptember 15-ig kell benyújtani. (19) A Kölesd Községi Közös Tanács pályázatot hirdet a nyugdíjazás miatt megüresedett körzeti orvosi állás betöltésére. Pályázati feltétel: ötéves szakmai gyakorlat Pályázatokat személyesen, a tanács elnökének lehet benyújtani 1990. szeptember 23-ig. Cím: 7052 Kölesd, Kossuth tér 2. Telefon: 74-36-033 Tisztelt ügyfeleink! Értesítjük önöket, hogy az Agroker Vállalat alkatrész osztálya 1990. szeptember 1-15-ig LELTÁROZIK. EZ IDŐ ALATT AZ ÁRUFORGALOM SZÜNETEL. Megértésüket köszönjük. Agroker Vállalat Szekszárd, alkatrész osztály.