Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-13 / 137. szám
KÉPÚJSÁG SZEPTEMBER 13 CSÜTÖRTÖK Névnap: Kornél A Nap kél 6.18 órakor nyugszik 19.03 órakor A Hold kél 0.37 órakor nyugszik 16.13 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: D. VARGA MÁRTA. Telefon: 16-211,15-468. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. 14-18 fok Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: a többórás napsütés mellett csupán néha növekszik meg a felhőzet, és már csak jelentéktelen zápor fordul elő. A gyakran erős, időnként viharos lökésekkel kísért északi szél jelentősen mérséklődik. A csúcshőmérséklet 14 és 18 fok között várható. Egy városrész újraélesztése Szekszárdon A Felsöváros „ütőere” a Bartina utca egyelőre a forgalomtól még elzárva Száz éve született Nyitraudvarnokon Bárczy Gusztáv (1890-1964) Kossuth- díjas orvos, gyógypedagógus. 1913- ban szerzett gyógypedagógiai tanári oklevelet, s a budapesti Siketnémák Intézetének tanáraként kezdte a pályáját 1921-ben megszerezte az orvosi diplomát is, majd praktizálni kezdett 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referenseként a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 1937-től a budapesti Gyógypedagógiai Nevelő Intézet igazgatója, 1942-63 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója volt. Közben persze tanított is. Jelentős tudományos munkásságot folytatott A halláskárosultak számára ma már világszerte alkalmazott gyógyító-nevelő eljárást dolgozott ki, az értelmi fogyatékosok problémáival foglalkozva pedig új elméleti és gyakorlati eredményekre jutott. Jó néhány dolgot el lehet mondani Orsós Sándor, 24 éves váraljai lakosról, de azt, hogy válogatós lett volna, nem. Lopott mindent ami csak a keze ügyébe került és nem is először. Korábban hasonló bűncselekményekért már három ízben szabtak ki rá különböző időtartamú szabadságvesztést. Legutóbb - egy összbüntetésbe foglalt szabadságvesztés kitöltése után - 1989. október 8-án szabadult. Hamar visszatért pályájára. Már 1990. január 20-án este Váralján egy udvarból elemeit egy Simson Swalbe típusú motorkerékpárt. Igaz, nem jutott vele messzire, mert a járműben egy-két deci benzi volt csupán, így néhány száz méter megtétele után sorsára is hagyta. Még aznap este 11 óra körül behatolt egy másik házba, melynek hálószobájá- TERMÉSZETGYÓGYÁSZATTAL és annak különböző szakterületeivel kíván foglalkozni a szekszárdi életmód klub. Alakuló ülésük, melynek vendége Csurgó Sándor, a tamási klub vezetője, ma este 18 órakor lesz a megyei művelődési központ társalgójában.- WIGAND JÁNOS sírjának felháborító sorsáról tegnap írtam lapunkban. Bocsánatot kérek az elhunyt hozzátartozóitól és a Garay gimnáziumtól, hogy első igazgatójukat önhatalmúlag Dezsőnek kereszteltem át. Ordas Iván.- A KSZE, valamint a Ciba-Geigy cég szakemberei tegnap tárgyaltak a bugát- lan cirokvetőmag importjáról Szekszárdon. A svájci cég a vetőmagot Argentínában termelteti, s immár hat éve importálja a KSZE. A jövő év márciusáig 200 tonna bugátlan cirokvetőmagot hoznak be - ez a Magyarországon felhasznált vetőmag 80 százalékát teszi ki. ból - egy lezáratlan kazettából - 13 500 forint készpénzt lopott el. Jó tíz nap múlva betörte egy családi ház WC-ablakát. Azon keresztül bemászott a lakásba, ahonnan 2000 forintot, 2 darab gyűrűt, fülbevalót és 1 darab 15 karátos fogkoro- nát(!) vitt el. Február 15. és április 14. között még tyúkokat, kakasokat, zsebórát, konyhakést, pálinkát gyűjtött be. Többre már nem futotta, mert a rendőrség őt gyűjtötte be. Cselekményeiért a Szekszárdi Városi Bíróság dr. Soós Miklós büntető tanácsa Orsós Sándort mint többszörös és különös visszaesőt - halmazati büntetésül 2 évi és négy hónapi, fegyház fokozatban letöltendő szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 3 évi eltiltásra ítélte. GEISZHAUER JÁNOS Régi gondja Szekszárdnak, hogy a fejlesztés területi megosztását illetően a város két élesen elkülöníthető nagy egységre bontható: az újonnan épülő lakóövezetekre és a már meglévő régi városrészekre. Korábban az újonnan épülő városrészek kapták meg a jobb ellátást, a régi városrészek hátrányára. Most megindult egy újraélesztési folyamat, amelynek célja, hogy a régi városrészekben élő emberek is jobb körülmények között lakhassanak. A Bartina utcában folyó munkálatokról adott tájékoztatást Elter Gábor, a Szekszárdi Városi Tanács műszaki osztályának műszaki főelőadója.- A jobb körülményekhez hözzátarto- zik az út, a szennyvízcsatorna, az ivóvíz, a földgáz és természetes igénynek tartjuk ma már azt is, hogy kábeltelevízió legyen. Így kezdtük meg - első lépésben - a Bartina utca szennyvízcsatornájának és földgázvezetékének építését. Ehhez kapcsolódtak a Puskás Tivadar utca igényei is. Versenytárgyalást hirdettünk, melynek eredményeként 6 millió 250 ezer forintért a Vízépítő Gmk. nyerte el a munkát, melyet ez év áprilisában meg is kezdtek. Felmerült, hogy az építés időtartamára a forgalmat olyan módon kell elterelni, hogy ez lehetőség szerint egy végleges burkolaton történjen. Előregyártott útlapokkal burkoltuk le a Bálint- köz egy részét. Sok olyan pincével találVálasztási fórumok a szekszárdi tévében A Városi Televízió szeptember 17-től kezdve napi két adásban (18.30-20 óra) bemutatja a Szekszárd város önkormányzati választásán induló jelölteket. A műsorok fórum jellegűek. Sok lakásban nem fogható adásunk, így több közintézményben lehetőség nyílik a műsorok megtekintésére. Ezek: az V. Sz. Általános Iskola, a III. Sz. Általános Iskola, a Babits Mihály művelődési központ és a Rózsa Ferenc Kollégium. A műsorok kezdete és az adott választási körzet száma a Tolnai Népújság napi tv-músoraiban olvasható. Várjuk kérdéseiket a képviselőjelöltekhez, az adás napján 10 órától az adás végéig a 15-865-ös telefonon. SZTV Vigyázz, traffipax! Szeptember 14-én, pénteken az alábbi helyeken és időpontokban lesz sebességellenőrzés: 6.00-18.00 6-os út 124- 160 km, 18.00-6.00 Tamási. Szövetkezetek, vasipari ágazatok: hegesztő-lakatos munkák végzésére partnereket keresünk. Jelentkezni lehet: a Nivas Kft Tököl, Vince-tanya telephelyén. |199| koztunk, amiről még az ott élők sem tudtak. Nem várt probléma volt, hogy a Séd közben gránátot találtunk. Mindezekből az ott élők csak annyit láttak, hogy minden egy helyben topog, pedig kemény munka folyt. A munka tényleges befejezésére elfogadtuk a szeptember 15-i határidőt azzal, hogy a vállalkozónak ezen időpontig vissza kell adnia-a forgalomnak az utcát és szeptember 30-ig haladékot kaptak arra, hogy minden olyan munkát elvégeznek, ami a forgalom mellett végezhető Mai moziműsor Bonyhád: Heves jeges (19 óra). Dombóvár: Ölve vagy halva (Nehéz gyilkolni) (18 óra). Dunaföldvár: Total Recall - Arnold Schwarczenegger - Az emlékmás (19 óra). Paks, Duna: Csőre töltve (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Robotzsaru 2. (17.30 és 20 óra). Videoklub: Az ördög hatalma (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Baseball bikák (18 és 20 óra). Autósmozi (szekszárdi vásártéren): A keményfejű (20.30 óra). Tamási: Bízzál bennem! (20 óra). Tolna: Kék bársony (19 óra). és eltekintünk az üzembe helyezési kötelezettségtől. Ennek ellenében a vállalkozó a Bartina utcára a Béla tértől kezdődően teljes szélességű aszfaltszőnyeget terít, és a későbbi esetleges megsüllye- déseket az út teljes szélességében javítja. Még az aszfaltozás előtt fektetik le a kábeltévé törzskábélét is. Végül is a Bartina utcai munkálatok a Puskás Tivadar utca vonaláig körülbelül 8 millió 500 ezer forintba kerülnek.- pusztái terí - Fotó: Kpm A Telelottó nyereményei A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a szeptemberi Telelottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 5 találatos nem volt. A négyesek száma 76 darab, ezekre egyenként 112243 forintot fizetnek, a hármasok száma 6556 darab, ezekre 727 forintot fizetnek, a kettesek száma 157152 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A 37. hétre átvitt jutalom nettó összege 9 millió forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart, a nyereményösszegek még változhatnak. (MTI) Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az árhivatal 80/1990. számú ármegállapítása alapján a lakások távfűtési dija a fűtési időszak megkezdésétől az alábbiak szerint VÁLTOZOTT:- fűtési idényre 61,20 Ft/légm3- pótfűtés naponként 0,34 Ft/légm3 Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat (144) Orgonahangverseny Szekszárdon A bukovinai Józseffalva község papjának, minden bukovinai székely patró- nusának, dr. Német Kálmánnak nagyrabecsülése és hálája jeléül szobrot kíván állítani a bonyhádi székely szövetség. Az emlékmű felállításának költségeihez adományokat gyűjtenek, ezért szeptember 16-án 16 örai kezdettel jótékonysági orgonahangverseny lesz a bonyhádi katolikus templomban. Biró Lajos orgonaművész koncertjén közreműködnek: Biró Fábián, a bonyhádi vegyes kórus és a Szekszárdi Jazz Quartett. Lopott mindent, ami keze ügyébe került LÁTTAM Gázlómélység - a piacon Veszélyes vállalkozás mostanság esős időben a szekszárdi piacra menni. Ne is próbálkozzék, aki nem eléggé ruganyos járású, nem képes könnyedén, laza lábtartással átugrani méteres vízgyűjtőket, kisebb-nagyobb pocsolyákat úgy, hogy közben azzal is számol: esetleg egy nagyobb bukkanón, netán krumpliszsákon landol. A gyakorlott piaci árusok és vevők, ha valamely égtáj felől borulni látják az eget, gumicsizmát húznak, hisz különben nem az árui hanem a terepet kénytelenek lesni. „Csak azt tudnám, miért fizetjük a helypénzt, ha nem tudnak elfogadható körülményeket teremteni” - fakadt ki meglehetősen ingerülten az elmúlt hét szombatján a hajnali órákban a paprikás árus, miközben a fején hatalmas zsák gömbölyű paprikát egyensúlyozva igyekezett átkelni egy kisebbfajta gázlón. A kérdésre a ká-' j posztás válaszolt, ez azonban nem tűri a nyomdafestéket. Az ember csak áll egy jókora pocsétában, bámul és tényleg nem érti, hogy miért nem lehet eltűntetni a vízgyűjtő tavacskákat ott, ahol kezében nagy pakkal esetenként több ezer ember megfordul, s ahol minden kosárnyi helyért fizetni kell. Nem kell azonban annyira elkeseredni, inkább örüljünk, hogy van még mit venni, s bizakodjunk abban, hogy egyszer majd csak kinn leszünk a vízből. _______________________________________________________ - dvm Né pújság Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi a 46. Postacím: 71Q1 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hiriapkézbesitö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, negyedévre 315 Ft, egy évre 1260 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza. V.