Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-12 / 136. szám

1990. szeptember 12. Képújság 5 Egy gazdának - egy lova Milyen polgármestert szeretnék? (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Szombat jócskán bent vagyunk a dél­utánban. Ükös Józsi bácsi, Medina egyik lovat tartó és lóhoz értő gazdája a lószer­számmal bíbelődik. Unokája segítségére is szükség van, hogy megfelelő helyre kerüljön a sallang. Mert úgy szólt az ősi fáma: szép ló a szép szerszámmal mutat igazán!- Amikor Medinán a tsz megalakult, 130 lovat vittek be a parasztok. Ezek sem voltak egyformák, de biztosan állít­hatom, hogy a falubeliek értettek a lóhoz! Sajnos, a közösben nem volt sok becsü­lete a lónak, hiszen egy részüket eladták, mások meg a vágóhídra mentek. Sirt is ti­tokban mindenki... Ma meg ott tartunk: Komlódi Sanyi hajtja a tsz egy pár lovát, aztán egyetlen lova van a Gagarinnak, de ő beteges, nagyon ritkán megy vele, meg nekem van ez a derék jószág -, a Re­mény. Mi csak Reminek hívjuk! - kezdi Józsi bácsi. - Szeretem a lovat, mert ál­lattenyésztő családban nőttem fel, ahol az állat szükségszerűen fontos volt az életünkben. Kicsi koromtól fogva végig­jártam a szamárlétrát, mire rám bízták a szárnyas jószágot, a teheneket, meg az ökröket, majd végül a lovakat! Fogatos voltam a tsz-ben is. Csikókkal foglalatos­kodtam 22 évig.- Idős korára sem tudott lemondani...- ...vénségemre is vettem. De most sem hivalkodásból, hanem mert szükség van rá! A feleségem is nehezen mozog, nekem is fájnak a lábaim. így könnyeb­ben megyünk ki a szőlőbe, utunkba ejtve a boltot is. Aztán jön sorban: szántás, ve­tés, ekézés, behordás... No meg a szom­szédok. Mert a kertek végeit, a szőlők vé­geit traktorral nem lehet megforgatni, de ezzel igen. így kölcsönösen segítjük egymást! Most, hogy kivezettem Remit az istállóból, egy kissé rakoncátlankodott, mert tegnap nem fogtam be. Gondját meg viselem, enni is kap bőven, hát me- hetnékje támadt! Nincs is gond vele, reggeltől estig lehet mozgatni. Két ilyen lóval, meg a 35-40 éves fiatalságommal, fütyürészve meg­Ez a vödör csak Remié dolgoznánk negyven holdat! De ebben a korban ez már nem megy! Nem is tudom, hogy Torgyán Józsefmit beszél odafönt, szerintem ő közelről se lovat, se ekét nem látott még!- Azt mondta, hogy ez egy jó ló...- Még hogy jó!? Ez egy ezerszázalékos ló! Mindent tudok vele csinálni! Sár- szentlőrincről került hozzám. Olyan, mint egy jó ember. Nyugodt, szófogadó és biztos! Aki ért a lóhoz, az tudja mit jelent ez! És valósággal gyermekbolond! Rená­ta unokám gyakran meglátogat bennün­ket, s ha csak a hangját hallja, már visz- szanyerit az istállóból. Ilyenkor kiveze­tem, egy pokrócot rá, majd a lányt. Te­szünk néhány kört az udvarban, aztán megnyugszik! Fizetségül kockacukrot kap!- Milyen a jó ló?- Olyan, amilyennek nevelik és ahogy tartják! Aki maga sem ért a lovakhoz, vagy nem szereti őket, az nevelni sem tud. Különben az előbb már mondtam: szó­fogadó, nyugodt, biztos! S amíg ilyen lesz, bizony sok munkával jár. Csak egy néhány fontos dolog: az anyja mellé fo­gom, a szerszámot megszerettetni vele, rászoktatni arra, hogy húzzon, s végül, ha eléri azt a kort és az ereje megvan hozzá, jöhet a mindennapi munka!- Ha szeretne venni egy lovat, mit néz­ne meg?- A vásárban az az íratlan törvény, hocjy az esetleges belső bajáról a tulaj­donos felel! De a külső is sok mindent mutat. Először is szemre szép legyen. A lába elárulja, hogy vajon megerőltették- e. A járása: franciásan megy, vagy talán csöbörbe lépő? A fogairól a korát lehet aránylag pontosan megbecsülni. A kocsi elé fogva, húzatva tenni egy kört. Amelyik visszanéz, jobb nem is próbálni tovább! Amelyik meg a társa fölött keresztbe teszi a fejét, az sem lesz a gazda öröme. Az a gyors, az a fürge, amelyik a hátsó lá­bával az első nyomába lép, vagy ettől még nagyobbat is.- Vannak emlékei?-Van, van! Több a jó, mint a rossz! Va­lahogy ez utóbbiak maradtak meg ben­nem. Évekkel ezelőtt éppen József nap­ján jártattam egy csikót, valamitől meg­ijedt, hátraugrott, éppen a lábaimat talál­ta el. Még a tsz-ben, egyik kocsistársam­mal hajtottuk a csikókat a kocsiban. Na­gyon kajlákodtak, megbotlottak, elestek, a kocsi felborult, egyőnk alá, a másikun­kon meg átment a kocsi. A valamikori medinai vásárban vettem egy lovat. Pat- koltatni vittem a kovácshoz. Munka köz­ben úgy elkapta a karomat, hogy a kabá­tom ujja még a szájában is maradt. De ez a mostani, a Remi, áldott egy jószág! Még egy nyolcéves gyerek is féléméin. ;ti a lá­bát. Szeretem a lovat. Ezért tartok ma is. Úgy érzem, hogy üres lenne a ház ló nélkül! Mielőtt Józsi bácsi kihozta a lovat az is­tállóból, durva zsákdarabbal fényesre tö­rölte a szőrét, mert jártatásképpen jó szomszédjának babszárat hoz le a hegy­ről. S gondozatlan, ápolatlan lóval nem akar végigmenni a falun. KONRÁD LÁSZLÓ Szekszárd, 1905. június 17-én kapta meg a rendezett tanácsú város rangját s első polgármestere dr. Hiding Ádám ad­digi főjegyző lett, akit nem sokkal később bizonyos Szentkirályi Mihály követett. A hivatalos iratok szerint rútul visszaélt ha­talmával, mert feljegyezték róla, hogy amikor levágták a város bikáját s szap­pant főztek belőle, ennek üledékét és a főzésnél megmaradt fát lakására vitette, amiből az következik, hogy a polgármes­ter úr a kisszerű tolvajlásoktól sem riadt vissza. Ha valaki megirná a város polgármes­tereinek és tanácselnökeinek életrajzát, ugyancsak tarka lenne a kép. Volt közöt­tük jóravaló hivatalnok, törtető kispolgár, szolgálatkész pártember, még egy susz­ter is, természetesen nagyon szerény is­meretekkel. Olyan nem volt közöttük, akit az új polgármester példaképének tekint­hetne, én legalábbis ilyenről nem tudok. Ebből az következik, hogy az új polgár- mesternek olyannak kell lennie, aki pél­dával szolgálhat azoknak, akik majd kö­vetik e tisztes méltóságban. A világban ma kettős folyamat zajlik: a gazdasági érdekazonosság nagy egysé­geket hoz létre, a tőke természetéből kö­vetkezően érzelemmentesen, ugyanak­kor megnőtt a kis közösségek jelentősé­ge. Érthető, hogy az embereket jobban érdekli, mi történik városukban, mint Ni­caraguában, a városi televízióra éppúgy igényt tartanak, mint saját újságjukra. Természetesen igényt tartanak a saját polgármesterre is, mert nem felejtették el, hogy a letűnt rend szívesen állított vezető helyre messziről hozott embereket, ép­pen azért, hogy helyi kapcsolat hiányá­ban csak a központi akaratot szolgál­ják. A szakértelmet sem kérte számon sen­ki, a minőségi sorrendben a párthüség mindent megelőzött, amint ez deklarálta- tott is. A végén már fel sem tűnt, mert egyébként is a dilettantizmus korát éljük, a kazánkovács Petőfi után kutat, az autó­szerelő új gyógyszereken töri a fejét, a rádióban időnként felhívások hangza­nak el, hogy adakozzunk a szegény be­tegnek, mert rajta csak a manilai csoda­doktor segíthet. Viszont épp itt az ideje, hogy kilépjünk a dilettantizmus bűvös köréből, kiki maga mesterségét folytas­sa, de azt jól, mert nem megyünk semmi­re. Ez természetesen a polgármesterre is vonatkozik, aki ne a hatalmat vagy a pár­tot képviselje, hanem a várost, amelyről tudni kell, hogy lakóinak túlnyomó több­sége nem tagja egyik pártnak sem, sőt még a múltban sem volt párttag. Jól teszi tehát a leendő polgármester, ha erre is gondol. De hát milyen is legyen? Egyetemein­ken nem folyik polgármesterképzés, kö­vetkezésképp nem tanult szakmáról van szó, a rátermettség tehát épp olyan fon­tos, mint egy költő estében. Természete­sen nem árt, ha tud egy-két idegen nyel­vet, s a városon járjon az esze, ne azon, hogy miként építhet magának házat, vil­lát, kertjében pávákkal. Szekszárdot ne csupán rendezett tanácsú városnak te­kintse, amelyet igazgatnia kell, hanem olyan kulturális értékek őrzőjének is, amelyek már akkor is Európát jelentet­ték, amikor ez még nem volt divatos jelszó. Mert Vörösmarty városa ez, Liszté, Ba- bitsé, Illyésé, aki mindig azt remélte, Babits jogán válik az igazi Európa részé­vé s vele szellemi központtá. A régészetnek Wosinsky adott rangot, a népművészet ki nem apadó forrás, van mit megbecsülni, hogy értékelni tudjuk a jelent. Milyen legyen a leendő polgármester? Ha netán úgy adódik, maga jöjjön rá, hogy mégsem alkalmas tisztségére, ne várja meg, hogy lemondassák, mert az önismeret fontos tulajdonság, nélküle nem lehet boldogulni. Én csak annyit ígérhetek, soha nem fo­gom megkérdezni, melyik párt tagja. CSÁNYI LÁSZLÓ Viták, vélemények a földről Egységes privatizációs és agrárprogram keltene Avagy miért nem lehet visszatérni a „negyvenhéthez” A dialektika nem bolsevista találmány, mint ahogyan azt az egyebekben kor­mánypárti német egyetemi tanár, Hegel úr működése is bizonyítja, még akkori­ból, amikor az általunk még most is csak „vágyott" Európában már az eredeti tő­kefelhalmozás zajlott . Műveit nem ártana tanulmányozni mindazoknak, akik a kormányzás fele­lősségét összetévesztik a választási pro­pagandahadjáratok ígéreteivel. Kinek az igazsága? A Kisgazdapárt nem akar engedni a „negyvenhétből” anélkül, hogy a társa­dalmi működés dialektikáját végiggon­dolták volna. Privatizációt hirdetnek, ugyanakkor ennek általános koncepció­járól még szó sem esett, aprócska rész­kérdések szabályozgatásával vannak el­foglalva. Egyik szabályozás ellentmond a másik tervezetnek. Mindazoknak kárpót­lást ígérnek, akik magántulajdonát elvet­ték, de a kereskedelmi és vendéglátás privatizációjáról szóló törvénytervezet­ben szó sem esik róla, hogy a tulajdono­sok, vagy azok örökösei visszakapják eredeti üzletüket, mások pedig szövetke- zetesitett, vagy államosított kis műhelyei­ket, még akkor sem, ha az ingatlanok megvannak. Az általános kárpótlásról majd más törvény, máskor mást fog mondani. Ugyanakkor a földtörvény ki tudja há­nyadik tervezete azt mondja, hogy a föl­det pedig vissza kell adni a tulajdonos­nak, és az örökösöknek, mégpedig in­gyen és 100 hektárig. Aki negyvenhá­rom, vagy akárhány éve műveli, az pedig kaphat - pénzért - másfél hektárt Te­gyen vele amit tud. Mindezek közben szó sem esik a törvénytervezetben a földön felhalmozódott termelővagyonról, és adósságról. Az előbbi kit illeL az utóbbit meg ki fizesse ki? Akkor ez a földtörvény most micsoda, reprivatizáció, vagy rehabilitáció? Ma­gyarul, visszamagántulajdonositás, vagy régi sérelmek gyógyítása? Nyilvánvaló, hogy a társadalom műkö­désének dialektikája azt kívánná, hogy egyesek kárpótlásával ne fosszanak most meg másokat munkájuktól, létbiz­tonságuktól. Mit mondanak a számok? A kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy nincs szó a nagyüzemek szétveré­séről, de arról sem beszélnek, hogy a maradék földterületekből miként lehetne visszafizetni a 160 milliárdnyi bankhitelt. A Kisgazdapárt vezérszónokai a nép­ről, meg a parasztságról beszélnek, de hát hány százalék is a nép? Igaza van a Szabad Demokraták Szövetségének, amikor azt mondják, hogy a tavaszi vá­lasztásokon az érvényesen szavazók 90 százaléka a földvisszaadás ellen szava­zott akkor, amikor nem a Kisgazdapártra adta le a voksát. Akkor hát hány százalék a nép, ki a parasztság? Enni viszont min­denkinek kell - jövőre is - és ha visszaál­lítják a 47-es földtulajdont, akkor a mai földművelők 74 százalékának vásárolnia kell földet, elölről kezdeni a szövetkezést, sőt teljes lesz a bizonytalanság. Fél év lesz csak az osztozkodási idő, ezt követik majd a földperek, hiszen az ismert törté­nelmi körülmények miatt nincsenek meg a papírok. És, ha megvannak? Nincs szövetkezeti törvény, új társadalombizto­sítási rendszer kell - nemcsak ezért - nem ismerik a jövendő városi tulajdo­nosok a hitelfeltételeket, nincsenek kis­gépek, már most nem rendeltek műtrá­gyát Szóval kitörhet a káosz. Ahhoz pe­dig nem kell közgazdásznak lenni, hogy­ha a városi középrétegek kiadják bérbe a „visszaöröklött” földet akkor az azonnal megjelenik a piaci árakban, mégpedig nyereséggel együtt. Elemi tényekről nem vesznek tudo­mást a kisgazdák, akkor, amikor azt hir­detik, hogy a munkanélküliséget a falu szívja fel. Ugyan, hogyan? Miként lehet ma egy munkanélkülinek visszaköltözni falura, és újrakezdeni az életet, még ha akarná is? Arról már nem is szólva, hogy aligha ez az európai integrálódás útja, hi­szen ott a mezőgazdasági termelésben a lakosság hányadát tekintve éppen fele annyian vesznek részt, mint itt. Azt mondja a szakértő miniszter, hogy az élelmiszerek negyven százaléka már most is a kistermelésből származik. Vég­re egy tény, amit jól ismernek, de azt már elfelejti hozzátenni, hogy integrációban a nagyüzemmel, amely megtermeli a ta­karmányt, házhoz is szállítja, háztájit biz­tosit és gondoskodik az értékesítésről is. Valakinek meg kell majd fizetni mind­azt a társadalombiztosítási járulékot, adót, amit ma a szövetkezetek, állami gazdaságok befizetnek a költségvetés­be. Ki fog azután gondoskodni a nyugdí­jasokról? Mi lesz a kistelepülésekkel, ahol a termelőszövetkezet árkot ás, jár­dát fektet, óvodát fest és tataroz, kirán­dulni viszi az iskolásokat, kedvezményes fuvart biztosít tagjainak... Mit mond a Szocialista Párt programja? A Szocialista Párt agrártagozata kidol­gozta azt a koncepciót, ami egyszerre veszi figyelembe a társadalmi igazságos­ság elvét és a gazdasági racionalitást. A kárpótlásra más módot kell találni, azt egységes keretben kell szabályozni tud­va azt, hogy ebben az országban min­denért csak a nép fizethet, saját magá­nak. Átfogó és egységes gazdaságpoliti­kai koncepció kellene, és azon belül el­dönteni, hogy mi a magyar mezőgazda­ság szerepe. Ennek megfelelően a kor­mány feladata, hogy a nemzeti célnak megfelelő feltételrendszert megteremtse. A szocialisták szerint nyilvánvaló, hogy versenyképesnek kell lenni mezőgazda- sági termékeinkkel a világpiacon, terme­lési költségben, a termékek piacra vitelé­ben egyaránt. A versenyképes mezőgaz­daság megteremtése az egyik belépőjegy a fejlett Európába, nem pedig a földek szét- parcellázása. Ennek kialakítására, csak olyan mező- gazdasági lakosság képes, amely munká­ját biztonságban, lendülettel végzi, mert meg tud belőle tisztességgel élni, és ame­lyet a társadalom megbecsülése övez. Eh­hez elengedhetetlen a már kiharcolt jogok megvédése. Nem lehet az általános gazdaságpolitika viszonya közömbös, vagy éppen ellensé­ges az agrárágazathoz. Olyan gazdaság- politikára van szükség, amely a piacgazda­ság körülményei között segíti a mezőgaz­daság zavartalan fejlődését és annak sajá­tosságaihoz alkalmazkodva dönt hitel-, adó-, ár- és támogatáspolitikáról, hogy egyáltalán lehetőség legyen mezőgazda- sági tőkebefektetésre. A „negyvenhetes” tulajdonlás még a bérleti dijak egy részét is kivonná a mező­gazdaságból, hiszen a tulajdonosok nagy része városi. A hatékonyság növelésének fontos esz­köze a mezőgazdaságban is a privatizáció. A föld és más termelőeszközök magántu­lajdonba adása serkentőleg hat majd az ál­lami és szövetkezeti tulajdonra is. A szerves fejlődés majd eldönti ezek arányát, azt ne kívülről határozzák meg. A privatizáció megfelelő végrehajtásá­nak elemi feltétele annak elismerése, hogy a szövetkezeti parasztságnak joga rendel­kezni a szövetkezet földjei és vagyona fe­lett, mégpedig szabadon. Sok megoldás lehetséges, a vagyon teljes felosztása - a termelőszövetkezet szétverése nélkül - és nevesítése, például részjegyek formájá­ban, vagy annak együtt hagyása, eladása. Állami gazdaságok esetében az állam ha­tározza meg a privatizáció mértékét, az ér­tékesítési árakat A kedvező adottságú termelőszövetke­zeteket is lehet korszerűsíteni, Így azok is versenyképesek lehetnek a kibontakozó családi gazdaságokkal és állami nagyüze­mekkel. Állami mintagazdaságok régen is voltak, a jövőben is nélkülözhetetlenk lesz­nek, például a kutatásban. Három igen Új alapokra kell helyezni a termelők és az élelmiszeripari vállalatok kapcsolatát En­nek lényege, hogy a többségükben állami vállalatok a privatizáció során többségben a mezőgazdasági termelők közös tulajdo­nába kerüljenek. Természeteen nem a régi elmosódott módon, hanem konkrétan, pél­dául részvények formájában. A piacbővítő tevékenység része legyen a megalkotandó agráripari rendtartás és ag­rárkereskedelmi kódex, amely szorosan kapcsolódik a Közős Rác hasonló szabá­lyozásához A versenyképes mezőgazdaság kialakí­tásában fontos szerepe van az agrárértel­miségnek, ez nem csökkenhet a piacgaz­daságra való áttérés és magántulajdon ki­terjedése során sem. Éppen arra van szük­ség, hogy növekedjék. Millió tennivaló van az oktatás, a kutatás korszerűsítésében az innováció felgyorsításában. Fontos, hogy a szakemberek megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek. A mezőgazdasági munka szakmai szín­vonalának emelése a hatékonyság növelé­sének legfontosabb eszköze. Újra kell alakítani az állami és gazdálko­dó szervezetek közötti kapcsolatot, aminek legfontosabb következménye az érdekvé­delmi szervezetek szerepének növekedé­se. Mindezek előtt, az aszálykárok miatt is, sürgős intézkedésre van szükség a pilla­natnyi gondok enyhítésére. Összefoglalva, a Szocialista Párt a föld­kérdésben a három igen álláspontját vallja. A földnek legyen gazdája, tényleges tulaj­donosa, aki azzal szabadon rendelkezik. Szabaddá kell tenni minden utat, ami a korszerű gazdaság, és a hatékony gaz­dálkodás kialakításához vezethet. Nem a mezőgazdaságot kell rehabilitál­ni, hanem a volt tulajdonosok sérelmeit kell orvosolni, és ezt az egész társadalom ügyének kell tekinteni. IHÁROSI IBOLYA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents