Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-07 / 106. szám

1990. augusztus 7. Képújság 3 Jegyzetlapok Visszatérő kérdés A kulcsember: a kisvállalkozó Babitsban, Babitsot nem Babits szülővárosában ismertek a költőről elnevezett intézmények: iskola, művelődési központ, könyvesbolt, kiadó* Valamilyen együttmöködés feltételez­hető közöttük? Gondoltam igen, aztán rájöttem, nem! Iliért nem lehet a Babits Kiadó könyveit, a Babits Mihályról elnevezett könyvesboltban megvásárolni? Mert erről nem helyben az érdekeltek döntenek, ha­nem Budapesten, a Müveit Nép Könyvter­jesztő Vállalat szervezési osztályán. Nem megoldhatatlan gond ez, csak egészen apró bosszúság, ami nagyon hosszú ad­minisztrációs feladatokkal jár. így aztán az olvasó korzós sétára indul­hat, amig rátalál keresett könyvére, rádöbbenve, még nem érette történik minden. .-decsi­Litvánok, munka nélkül A litván állami vállalatok 40,8 százalékánál, 479 vállalatnál állt le a munka az április 18. óta tar­tó gazdasági és energiaszállítá­si blokád miatt - közölte a litván parlament egy jelentése. Az AFP-hez eljuttatott doku­mentum szerint Litvániában je­lenleg 48 500 személy van mun­ka nélkül a mezőgazdaságban és az iparban. Tíz fontos ipari egység telje­sen leállt Becslések szerint a blokád két hónap alatt 555 millió rubel (hivatalos árfolyamon 888 mil­lió dollár) veszteséget okozott a termelésben. (AFP) Erdővédő hadsereg A brazil elnök bejelentette, hogy a had­sereg egységeit is be kívánja vetni az amazonasi őserdők védelmében. Az el­nök a bolíviai határ menti legnagyobb brazil mocsárvidéken tett látogatást, és ez alkalomból nyilatkozott az újságírók­nak. Az Amazonas vidékén kialakult helyzet sürgős megoldást igényel - mon­dotta. Brazília 400 millió hektáros erdő­ségének eddig tíz százalékát semmisítet­ték meg. Ha nem történik azonnali köz­belépés az erdők felégetése ellen, akkor ez a pusztulás évi 5 millió hektárral csök­kenti tovább a térség őserdőit - hangsú­lyozta. A föld legnagyobb kiterjedésű őserde­jének védelmére meghirdetett akcióban 400 fős műszaki személyzetet, polgári al­kalmazottakat és a szövetségi rendőrsé­get is mozgósítják, akiket kiképeztek a térségben való járőrözésre. A hadműve­let során a hadsereg repülőgépeit, heli­koptereit is bevetik - nyilatkozta a „had­művelet parancsnoka”, a brazil Környe­zetvédelmi Intézet igazgatója. A forint konvertibilitása „Mikor lesz már konvertibilis a forint?”, teszik fel sokan a kérdést, és a vélemé­nyek erősen megoszlanak. Egyesek sze­rint bármikor lehetne, csak elhatározás kérdése, mások szerint még nagyon hosszú ideig kell várnunk arra, hogy a feltételek megérjenek. A lakosság laikus többségének értelmezésében a konver­tibilitás azt jelenti, hogy megtakarított pénzét - akár értékmegőrzési, akár vá­sárlási, akár utazási céllal - szabadon át­válthatja tetszőleges más valutára. Ez persze nem azonos a konvertibilitással. De mit is jelent ez a fogalom? A konver­tibilitásnak vannak alacsonyabb és ma­gasabb szintű fokozatai. Az alacsonyabb szintek azt jelentik, hogy a pénzmozgá­sok bizonyos fajtái előtt korlátokat szab az állami bürokrácia, míg a teljes konver­tibilitás esetén a hazai fizetőeszköz átvál­tásának, átutalásának minden formája szabad mind a jogi, mind a természetes személyek számára. A már konvertibilis fizetőeszközzel rendelkező országok példája mutatja, hogy hosszú folyamatra, határozott és komplex lépések megtéte­lére kell elszánnunk magunkat, amely­nek sarokkövei a gazdaságpolitikai nyi­tás, a fokozatos liberalizáció, súlyos adóssághelyzetünk rendezése és meg­felelő valutatartalékok birtoklása. Az első és legfontosabb lépés a reális forintárfolyam kialakítása. A hivatalos és a feketepiaci ár eddig is fokozatosan kö­zelített egymáshoz, és ez folytatódik. A lakosság szabad hozzáférése a konverti­bilis devizákhoz azonban még így is je­lentős forintleértékelést kívánna, amellett természetesen, hogy folyamatosan pozi­tív dollárelszámolású fizetési mérleg és jelentős valutatartalék is szükséges eh­hez a lépéshez. Mindamellett ez előbb megvalósulhat - talán nem is a távoli jö­vőben - mint a forint tényleges konverti­bilitása. A valódi, teljes konvertibilitás en­nél sokkal távolibb cél lehet csak, hiszen ez összefügg a gazdaság egészének szerkezetével, működésével. A konverti­bilitás mögött végül is a gazdaság ver­senyképessége áll, az idő előtti deklará­lás nagy károkat okozhatna. A konverti­bilis forint a világpiaci verseny korlátozás nélküli felvállalását jelentené, vagyis az ehhez nem szokott hazai ipar teljes véd- telenségét. Ez nyilvánvalóan összeom­láshoz vezetne a jelenlegi helyzetben. Előbb a tervgazdaság átalakítását kell megkísérelni radikális lépésekkel piac- gazdasággá, ami - akárhogy is nézzük - még nem következett be. A forint konver­tibilitásának legfőbb gátja éppen a belső piac hiánya, vagyis az, hogy a vállalatok működését ma még jórészt nem a piaci mechanizmusok irányítják. Hiába ismer­ték fel ezt a hazai gazdasági szakembe­rek időben és próbálkoztak 1968-tól a piacosítással, ez végül is csak látszatte­vékenységet eredményezett és a feltéte­lek máig is hiányoznak. A feladat ma ép­pen ez: a jól működő piacgazdaságot lét­rehozni. Ha ezt meg tudjuk valósítani, lesz konvertibilis forintunk is.-árki­Mi lesz veled elektrokozmetika? Az anyagi érdek a bérbeadás mellett szó! Komoly vita támadt a Tolna Megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet vezetősége és a Szekszárd központjában működő elektrokozmetikai és női fodrászüzlet dolgozói között. Utóbbiak a munkahelyü­ket próbálják menteni, a szövetkezet ve­zetése ugyanis kinyilvánította azt a szán­dékát, hogy az ott folyó veszteséges te­vékenységet megszünteti és a helyiséget bérbe adja. Az ott dolgozó két női fodrász és három kozmetikus jelenleg szerződé­ses üzletként használja a szövetkezet tu­lajdonában lévő helyiséget, egy új jog­szabály azonban ezt a működési formát nem engedi meg a jövőben. A forgalmas helyen levő üzlet elveszté­sének lehetősége érthető módon ellenál­lást váltott ki a dolgozókból, akik arra apellálnak, hogy a működés nem okoz veszteséget a szövetkezetnek, a meg­szüntetéssel pedig csökkenne a város lakosságának ellátási színvonala. A szövetkezet vezetőségének állás­pontjáról Pálinkás István elnök nyilatko­zott. Eszerint a 450 szövetkezeti tag ér­deke előbbre való, mint a szóban forgó öt dolgozóé, vagyis úgy kell az üzlet jövőjé­ről dönteni, hogy az a lehető legnagyobb hasznot hozza a közösségnek. Nem en­gedhető meg ma már, hogy egy ilyen frekventált helyen levő, 136 négyzetmé­teres helyiség veszteséget termeljen, amikor azt bérbe adva minimum évi 2 mil­lió forint tiszta pénzhez juthatna a szövet­kezet. A vezetőség megérti a dolgozók ellenállását, de érveiket nem fogadhatja el. A szövetkezet alapszabálya nem meg­határozott munkahelyet, hanem munkát biztosit a tagoknak, ennek értelmében a Mikes utcai tanműhelyben bármikor szí­vesen látják valamennyiüket, hiszen ott a szükségesnél kisebb a létszám. Pálinkás István szerint olyan nagy gyakorlatú, ter­melékeny szakemberekről van szó, akik­nek jó nevük van a szakmában, igy felte­hetően vevőkörük is követné őket az új *' munkahelyre. Az is a lehetőségek között szerepel, hogy ezek a dolgozók iparen­gedélyt váltanak és ők bérelik a Széche­nyi utcai vagy a Mikes utcai üzletet a piaci árnál jóval kedvezőbb összegért. Elvileg választhatják a szoros elszámolási for­mát is, de ez nem valószínű, hiszen feltét­lenül a jövedelmük csökkenésével járna. Több jelentkező fordult már a szövet­kezet vezetéséhez azzal a szándékkal, hogy bérbe vennék a Széchenyi utcai üzletet. Természetesen versenytárgyalá­son dől majd el, hogy ki kapja meg erre a jogot, a bérleti díj azonban feltehetőleg magasabb lesz évente és négyzetméte­renként 15 ezer forintnál, vagyis a teljes üzlet vonatkozásában évi két millió forint­nál. A dolog tehát úgy fest, hogy az elektrokozmetikai és női fodrász szolgál­tatás itt megszűnik, az viszont, hogy he­lyette milyen üzlet nyílik majd, még a jövő titka. - áa ­Fotó: - ór ­Kié legyen a gyár? (Folytatás az í. oldalról.) Azóta azonban nagyot változott a világ: ma a vállalkozáshoz sokkal fontosabb a jó vállalkozói képesség, mint a vagyo- nosság. Napjainkban már nem verseny- képes az a társadalom, amelyikben csak az lehet vállalkozó, aki előbb valamilyen nem vállalkozási forrásból már megfelelő vagyont szerzett. Arra van elengedhetet­len szükség, hogy szinte mindenki pró­bát tehessen, hogy vállalkozó legyen, és akinek nemcsak ambíciója, de tehetsé­ge, képessége is van hozzá, abból vállal­kozó, majd egyre inkább a vállalkozásá­nak tulajdonosa is lehessen. Azokban a társadalmakban, amelyek természetes fejlődés során alakultak át modern fogyasztói társadalmakká, csak fokozatosan fordult meg a sorrend, az előbb tulajdonos, majd vállalkozótól a fordítottjáig. Számunkra másként adódik a feladat. Itt még a viszonylag szegény vállalkozó réteget is likvidálta a magát szocialistának deklaráló rendszer. A le­maradás gyors behozására sokan azt tartják természetesnek, ha minél gyor­sabban minél több tulajdonost teremte­nének. Ha kell, akár adminisztratív esz­közök igénybevétele árán is. Az eredmé­nyesebb út azonban az lenne, ha nem azzal kezdenénk, hogy tulajdonosokat teremtünk, hanem azzal, hogy vállalko­zókat. Óvatosan a régi menedzserekkel! Mielőtt ennek az útnak a leírásába kez­denék, említést kell tennem egy másik problémáról is ezzel kapcsolatban. A kapitalizmus spontán fejlődése, egé­szen a legutóbbi ötven évig, azzal járt, hogy a vállalkozások egyre jobban kon­centrálódtak, egyre kevesebb tőkés tu­lajdonában lévő nagyvállalkozásokká alakultak át. Ez a trend megfordult, ma minden fejlett tőkés országban csökken a vállalkozási szektoron belül a „nagyok” részaránya, gyorsan nő ezzel szemben a kisvállalkozásoké. Ez nemcsak a lekötött tőkére, és az ott foglalkoztatottak számá­ra vonatkozik, hanem a szellemi tőkére is. A kisvállalkozásokban egyre nő a magas végzettségűek részaránya. Nem is szólva arról, hogy az azonos képzettség esetén a legjobbak, a leginkább kezdeménye­zők aránya a kisvállalkozásokban ma­gas. Itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a magánorvos, az ügyvéd, a számviteli szakértő, az adótanácsadó, az ingatlan­ügynök ugyanúgy kisvállalkozó, mint a klasszikus értelemben vett kisiparos és kiskereskedő, és az előbbiek részaránya egyre nő. A nemzetközi tényekkel szemben ná­lunk még mindig erős az a meggyőző­dés, hogy elsősorban nagyvállalkozókra van szükség. Természetesen szükség van azokra is, de sokkal nagyobb a kis­vállalkozókra. A modern világban egyet­len módja van annak, hogy kiderüljön, ki a jó nagyvállalkozó: ha bebizonyította ké­pességeit előzőleg kisebb méretek kö­zött. Óvakodjunk attól, hogy azok legye­nek a közeljövő nagyvállalkozói, akiknek sikerült a korábbi rendszerben vezető menedzserségig feljutniuk! Őket sem kell, nem is szabad kizárni, de számukra valamiféle előjogot biztosítani nemcsak erkölcstelen, de társadalmilag káros is lenne. Még fontosabb annak belátása, hogy a privatizálást elsősorban a kisvállalkozá­sok, és ne a nagyvállalkozások irányába tereljük. Ezt nemcsak az indokolja, hogy a kisvállalkozások esetében sokkal gyorsabb hatékonyságnövekedés vár­ható, de ez biztosit jobb szelekciót, na­gyobb politikai bázist is. Mi a teendő? Nem azt kell erőltetni, hogy minél több állami vállalati tulajdont adjunk el, hanem hogy minél többet adjunk bérbe, haszná­latra kisvállalkozásoknak. Az eladással két okból kell türelmeseknek lennünk:- Nincs megfelelő vásárlóerő. Márpe­dig ennek hiányában csak elkótyavetyél­ni lehet bármit is.- Nem azok lennének a vállalkozók, akik erre alkalmasnak bizonyultak, ha­nem azok, akik bátran ígérnek többet a tulajdonlás megszerzéséért.- A modern tőkés világban is elképzel­hetetlen, politikailag tűrhetetlen vagyon­gyarapodások következnének be spe­kulációs alapon. Nálunk pedig ebben a tekintetben több okból kisebb lesz a tár­sadalom tűrőképessége.- Előbb derüljön ki, ki alkalmas a vál­lalkozásra, aztán legyen belőle vállalko­zó.- Csak akkor számíthatunk a gazdasá­gi fellendülés későbbi szakaszában nagy megtakarítási hajlandóságra, ha sok kisvállalkozó akarja megvenni az ál­tala bérelt vagyont. Nem a néhány nagy­tőkés megtakarítása jelentős a modern társadalmakban, hanem a sok kicsié. A megtakarítási források nagy többsége nem a nagytőkéseknél, hanem a kisvál­lalkozásoknál és a bérből élőknél kelet­kezik. Az ilyen megtakarítások céljai kö­zött igen kicsi a nagyvállalati értékpapí­rokba való befektetés, sokszorta na­gyobb a kisvállalkozás alapítása, fejlesz­tése. Különösen igaz lesz ez nálunk, ahol a nagyvállalati szektor túlméretezett, agyonbürokratizált, és sokáig nem lesz a jövedelmezőségben versenyképes a kis­vállalkozásokkal. Aki nem látja be, hogy a lakosság sokkal inkább akar a maga ura lenni kisvállalkozóként, mint a részvény­osztalék passzív élvezője, az nem ismeri a magyar nép mentalitását. A fentiekből fakad a privatizálás helyes stratégiája: gyors ütemben minél több ál­lami vállalati vagyont bérbe adni a jelent­kező kisvállalkozóknak. Ezen az alapon aztán a spontán fejlődés során kiválasz­tódnak azok, akikre rá lehet bízni a nagy- vállalatokat is. Napjainkban nem valami­féle harmadik utas romantika azt han­goztatni, hogy fontosabbak a kisvállalko­zások, mint a nagyok, hanem ez az igazi modernség. Ezzel szemben a nagyvállalatok és a nagy tőketulajdonosok szerepének túl­hangsúlyozása valamiféle, a múlt szá­zadból itt felejtett liberalizmus. KOPÁTSY SÁNDOR Lehet, hogy hamarosan máshol találják meg a hölgyek kedvenc kozmetikusukat, fodrászukat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents